Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-10 / 97. szám

1990. július 10., kedd uj Dunántúli napló 5 Ha 5-7 között telefonálhat is Ha engem kérdeznének... Közös, bizonyára valameny- nyiünk kedvére szolgáló kez­deményezést kívánunk indítani lapunkban, olvasóink segítsé­gével. Történetekre, esetleg doku­mentumokkal is alátámasztott esetekre vagyunk kíváncsiak baranyai emberék életéből. Elsősorban olyan, megtörtént dolgokkal szeretnénk foglal­kozni, amelyekről azt hiheti minden olvasónk, hogy nem­eseik annak számára jelentős és érdekes, aki átélte az el­múlt ötven év valamelyik ke­gyetlen vagy örömteli történel­mi, politikai pillanatát. Új sorozatunkhoz, amely ter­veink szerint a következő hé­ten indulna, a következő se­gítséget kérjük olvasóinktól: megírhatják levélben is életük­nek, elsősorban az elmúlt öt­ven év politikai eseményeihez kötődő élményeit. Kérhetik, A Nyári Egyetem résztvevőinek egy csoportja a megnyitón Fotó: Horváth Barna lUyari egyetem Beérik ötödször hogy - a téma megjelölése után - valamelyik újságiró- kollégánknak elmeséljék az önök által valamilyen szem­pontból közérdeklődésre szá­mot tartó epizódo(ka)t. Végül most először, próbaképpen te­lefonon is hívhatják ezügyben a szerkesztőségünket: ma dél­után Öt és hét óra között. (Ha levélben keresnek ben­nünket, kérjük, a borítékra vagy a levelezőlapra írják rá: ,,Ha engem kérdeznének".) Terjedelmi korlátokat termé­szetesen nem kötünk meg, de minden vágyunk, hogy minél több(féle) írás jelenjen meg, hiszen ki ne gondolta volna még: ha egyszer engem kér­deznének . . . Természetesen azok kéré­sét, akik nevüket, címüket ugyan ímegirják, de nem kí­vánják, hogy az a lapban is szerepeljen, tiszteletben tart­juk. Új kezdeményezésünk si­kere esetén lehetőség nyílhat arra is, hogy esetleg ugyan­arról az esetről eltérő véle­ményeket is közöljünk, vagy esetleg szakértők bevonásával könnyíthessünk a dolgok meg­értésén. Várom leveleiket, észrevéte­leiket, és ma délután öt és hét óra között telefonjaikat: Bozsik László Amerikai diákok érkeztek a napokban Pécsre, hogy részt vegyenek azon a Nyári Egye­temen, melyet - már ötödik alkalommal - a Janus Panno­nius Tudományegyetem szer­vezett. Az Egyesült Államok különböző egyetemeiről közel harmincon jöttek idén, s a Nyári Egyetem tegnapi meg­nyitója után két alapkurzus közül választhattak, eldöntve, mivel is akarnak foglalkozni a következő hetekben. A csoport egyik fele Magyarország és a régió kultúrájával és törté­nelmével, a másik része poli­tikai, jogi és közgazdaságtu­dományi témákkal ismerkedik majd. Ezeken túl lehetőségük lesz olyan területekkel is fog­lalkozni, mint a zene, a film, az irodalom, a közgazdaság- tudomány, a XX. századi és a római kori történelem, a ma­gyar és az orosz nyelv. Min­den hétvégén kirándulásokat szerveznek a számukra, a ter­A Népi Iparművészeti Ta­nács, a Tolna Megyei Tanács és az Országos Közművelődési Központ országos, nyilvános szőttespályázatot hirdet több kategóriában. Minden kategó­riában kiadnak egy-egy ifjú­vek szerint meglátogatják a Zsolnay gyárat, különböző mú­zeumokat, a körzeti tévéstúdi­ót, a börtönt. Az itt tanulók végül vizsgát is tesznek, en­nek eredményét otthoni egye­temük beszámítja munkájuk értékelésekor. Müller Péter, az idei Nyári Egyetem igazgató­ja azt is elmondta, hogy töb­ben nemcsak e néhány hetet, hanem fél évet, vagy akár egy egész tanévet is Pécsett sze­retnének tölteni. A JPTE szer­vezte nyári egyetemek más­részt olyan cserét is lehetővé tesznek, melynek során ma­gyar diákok és tanárok utaz­hatnak ki az USA-ba. A most érkezettek egyébként ezer dol­lárt fizettek a részvételért, töb­ben alapitványi ösztöndíjat kaptak költségeik fedezésére. A program, melynek külön je­lentősége az is, hogy az elő­adók túlnyomó többsége a JPTE oktatója, augusztus 16-án zárul. sági dijat is, melynek célja a 35 év alatti fiatal alkotók ösz­tönzése. A beküldési határidő szeptember 7., a fődíj a Sár- közi-emlékdij lesz. Jelentkezni a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban lehet. a FIDESZ­narancs? Baranyai küldöttek a kongresszusról Megkönnyebbülés jellemezte a Fidesz harmadik kongresz- szusáról hazatérő baranyai küldötteket is. A sokak által személyeskedő, vádaskodó hangulatúnak ítélt tanácsko­záson a párt új alapszabályát fogadták el, de megegyeztek abban, hogy a végleges jó­váhagyásra csak az önkor­mányzati választások után ke­rül majd sor. A küldöttgyűlé­sen szerzett személyes tapasz­talatairól Mikes Évát, a pécsi Kor csoport tagját kérdeztük.- Valóban paprikás hangu­latú tanácskozás volt, ahol időnként egymás elhallgatta­tására irányuló hozzászólások is elhangzottak, de személyes- kedőnek és vádaskodónak semmiképpen nem nevezném. Érezhetőek voltak ugyan még ellentétek egy, csak a maga igazát védő csoport részéről, ők azonban olyan kisebbség­ben voltak, hogy nem befo­lyásolták a tanácskozást.- Az alapszabály jóváha­gyásához elhangzottak-e ba­ranyai hozzászólások?- Ebben a témában lénye­ges hozzászólás nem történt részünkről. Nagy tetszést ara­tott viszont Bősze Andrásnak, a pécsi Fanyar Narancs Cso­port tagjának bírálata. Ö azt kifogásolta, hogy egyes kérdé­sek megszavazásakor a ki­sebbségben lévők véleményét nem veszik figyelembe, nem vitatják meg a küldöttek előtt. Ezzel a kritikával sokan egyet­értettek.- A Fidesz országos taná­csába az egyre növekvő lét­szám miatt a jövőben a me­gyék csak 2-2 küldöttet dele­gálhatnak. Hogyan történik a kiválasztás?- Teljes mértékben egyet­értünk ezzel a módosítással, hiszen ekkora taglétszám mel­lett csak így lehet érdemlege­sen tárgyalni. Minden megye rendelkezik területi koordiná­ciós tanáccsal, amiben min­den csoportból részt vesz egy tag. Ez a tanács dönti el, ki képviselje a megyéket az or­szágos tanács előtt. Szükség is van ehhez hasonló változ­tatásokra, hiszen rengeteg idő ment már el az új alapsza­bály körüli huzavonával. Már régen a helyhatósági válasz­tásokon kellene gondolkod­nunk. De most végre pont került ennek az ügynek a vé­gére. P. V. Egységes vámszabályok az NDK-NSZK területén Megszűnik számos áru kiviteli tilalma A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága az NDK vámigazgatóságától kapott értesítés alapján az alábbi tájékoztatót adta ki: A német valuta-, gazda­sági és szociális únió élet­be lépésével július 1-jétől az NDK és az NSZK egész területe egységes vámterü­letté alakult. Ennek megfe­lelően egységes vámjogsza­bályok érvényesülnek a be- és kiutazással járó vámke­zelésekre is. Az NDK új vámrendelke­zései szerint lényegében mindenféle kiviteli tilalom például hús, húsáru, cipő, bőrruházat stb. - megszű­nik, kivéve a közbiztonsági, állategészségügyi vagy mű­vészetvédelmi okokból meg­határozott árukat, mint pél­dául a fegyvereket, kábító­szereket, állatokat, növé­nyeket, amelyekre továbbra is érvényesek a korlátozási, vagy tilalmi rendelkezések. Vámmentesen vihető be az országba a személyes útiholmi. így, ha az utas, legalább 17 éves, akkor egyebek között 200 db cigaretta, 1 liter tömény szeszesital, 2 liter bor után, illetve, ha az utas legalább 15 éves, ak­kor 500 gr kávé, 100 gr. tea, 50 gr parfüm után nem vetnek ki vámot. A gépkocsi üzemanyag­tartályában és egy 10 lite­res tartalék kannában lévő üzemanyag szinten vámmen­tes. Gyógyszert csak az utas személyes szükségletére, más áruféleségeket 115 DM értékig vihetnek be az or­szágba vámmentesen. A szabadon bevihető mennyiséget meghaladó áruk után - 420 DM érté­kig -, 15 százalékos vámot kell fizetni. A postán kis csomagban küldött áru küldeményenként 100 DM értékig vámmentes. Postai kis csomagokban azonban tilos gyógyszert, kábítószert, egyes növénye­ket és állatokat, védett ál­latokból és növényekből ké­szített termékeket, lehallga­tó készülékeket, fegyvereket, robbanószereket küldeni. Szőttespályázat a Sárközi-emlékdíjért AZ MDF-NEK MA AZ ORSZÁGBAN 700 SZERVEZETE ÉS 37 000 TAGJA VAN Választási esélyeink igen jók Kérdések dr. Furmann Imréhez, az MDF országos alelnökéhez Az ország legnagyobb párt­jában a vezetői teendőket Antall József, miután minisz­terelnök lett, nyilvánvalóan nem tudja ellátni. Helyettesei­re vár a feladat: az MDF-et megtartani ebben a pozíció­ban. Dr. Furmann Imre, az MDF országos alélnöke diákéveit Pécsett töltötte, itt szerzett jo­gi diplomát. (Miskolci születé­sű, 1990-ig, alelnöki megvá­lasztásáig ott is élt. Függet­len jogtanácsosi munlkaközös- ség tagja volt.) Tegnap politi­kai fórumon vett részt a Ma­gyar Demokrata Fórum városi irodájában, s az apropó okán megkérdeztük: — A lórum három alelnöké- nek egyike ön. Mi a közvetlen teendője? — Most van a legnehezebb időszak az MDF és a koalí­ciós partnerei életében, de minden párt és mozgalom éle­tében is. A választásokkal egy teljesen új helyzet állt elő. Feladatom, hogy a parlamen­ti frakció, a kormány és a párt kapcsolatrendszerét ki­alakítsam, hogy megtaláljuk: miképpen tud ez a hármas úgy együttműködni, hogy egy­mást segítsék, s eközben az MDF eleget tudjon tenni fel­adatainak. — Mi adja a leiadat súlyát? — Az, hogy ilyen még nem volt, s még nem egy demok­ratikusan bejáratott intézmény- rendszerben élünk. Az intéz­ményrendszert most kell kiépí­teni. Másrészt az MDF indulá­sakor erősen értelmiségi orien­tációjú mozgalom volt, amely ma már országos méretű, ko­moly szervezetté nőtte ki ma­gát. Hadd mondjam el, hogy ma 700 szervezetünk van az országban, több mint 37 000 taggal, s úgy vélem, egy hó­napon belül elérjük a negy­venezres létszámot. — Kopogtatnak a lórum aj­taján az emberek? — Erőteljesen. Bár a válasz­tások után azt is elterjesztet­ték rólunk, hogy^Jétszámstopot akarunk. Az MDF-ben erről szó sincs, nyitottak vagyunk . . . — És készülnek a helyható­sági választásokra . . . — önmagunk ellen való vé­tek lenne, ha nem lennének az ország akár legkisebb köz­ségeiben is az MDF-nek szer­vezetei. A párt esélyei igen jók, a szeptember 30-i válasz­tásra újabb siker reményében 'készülünk. — Bizonyos türelmetlenség érhető tetten, ha a rendszer- váltás lolyamatát nézzük. Az MDF-tagok között is lát ön ilyen türelmetlenséget? — A fórum gyűjtőpárt, smár közhelyszámiba megy, hogy há­rom irányzattal rendelkezik. Ezék a kereszténydemokrata, a liberális, illetve népi irányzat. Mindez megfelel annak az európai vonulatnak, amely mondjuk, az Osztrák Néppárt­ban is harmonikusan működik együtt. Ez a sokféleség a po­litikai váltás gyorsaságának, ütemének megítélésében is je­lentkezik, nyilvánvalóan. — Az Antall-kormánnyal szemben? — Erről szó sincs. Inkább a változásokkal szemben, hiszen az ország a választások után eszmélni kezdett, s ezért egy­re többet szeretnének az em­berek. S ha nem beszélünk ve­lük nyíltan, akkor ez a türel­metlenség a kormány felé for­dul. Éppen ezért határozottan le kell szögeznie a kormány­nak, hogy nem vagyunk jog­utódjai a kommunistáknak, s nem tudjuk fölvállalni az álta­luk működtetett rendszer egyet­len hiányosságát sem. Nehogy abba a hibába essünk, hogy minket tegyenek felelőssé olyan dolgokért kéthónapos kormány­zás után, melyek 40 év alatt halmozódták föl. — ön szerint mikor kap am­nesztiát az MSZP a többi par­lamenti párttól? — Két-három választási cik­luson még nem, ehhez a párt­nak tényleg európai szocialis­ta párttá kell válnia. Ez 12 év, minimum. Ezt tényként mon­dom, s nem minősítem a hely­zetet. Spanyolországban Fran­ko volt pártja még ma is küzd az elismerésért, annak ellené­re, hogy köztük is volt sok igaz ember, aki - sokszor az életveszélyt is fölvállalva — próbált a demokráciáért küz­deni. S az ön által említett amnesztiát nem a parlamenti pártoktól kapja majd az MSZP, hanem a néptől . .. Kozma Ferenc Épül a Makár-H. víztározó Megbontották a hegyoldalt a Pécsi Vízmű Felső-Makór dűlői telepén. A DÉLVIÉP föld- munkagépei több száz köb­méter földet termeltek ki az elmúlt hetekben. Az itt épülő Makár-ll. 2500 köbméteres víztározó elsősorban a ma- gyarürögi terület vízellátását javítaná, illetve a későbbiek­ben innen kaphatná az ivó­vizet a Makár hegyoldal déli része is. A környék lakóinak több éves óhaja válik valóra az 1991-re megépülő tározóval. A meglévő Makár—I. 1000 köb­méteres tározó eddig elsősor­ban tartalékként szolgált, illet­ve már nem tudta kielégíteni az időközben megnövekedett igényeket. Az elképzelések szerint az új tározó az isten­kúti iskoláig, illetve óvodáig biztosítaná a szükséges víz- mennyiséget, eddig építenék ki a vezetéket. Egy másik ge­rincvezeték a Makár-hegyoldal déli részének vízellátását biz­tosítaná, természetesen csak azokon a területeken, amelyek a tározó szintje alatt vannak. A 40 millió forintba kerülő beruházás fővállalkozója a DÉLVIÉP, ők végzik a műtár­gyak építési munkáit, míg a gépészeti berendezések felsze­relése a Pécsi Vízmű feladata. Az építkezés egyetlen szép­séghibája, hogy a városi ta­nács — két vb-határozat elle­nére — a mai napig nem küldte el a Pécsi Vízműnek a vezetékhálózat tervezési szer­ződését. Enélkül nincsenek há­lózati tervek, v nem épülhet meg a vezetékrendszer, hiába készül el a tározó. Reméljük, még időben intézkedik/a ta­nács. H. Zs. Amerikai diákok Pécsett

Next

/
Thumbnails
Contents