Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-10 / 97. szám
Szép szómmal vesznek részt amerikai diákok a tegnap Pécsett megnyílt Nyári Egyetemen. (Tudósítás az S. oldalon.) Ha választ főtitkárt az SZKP kongresszusa Csapongó, változatos témákat érintő vitával kezdte hétfő délelőtt második munkahetét az SZKP XXVIII. kongresszusa. Az elnöklő Nyikolaj Rizskov ugyanis bejelentette, hogy a szervezeti szabályzat tervezetével foglalkozó bizottság — Mihail Gorbacsovval az élén — a délelőtt folyamán véglegesíti a dokumentumot, hogy már délután dönthessen róla a kongresszus. így érdemi vita helyett szópárbajok folytak. Többen felvetették, hogy a KB és a PB kapjon elégtelen osztályzatot az előző kongresszus óta végzett munkáért. Elhangzott, hogy Gorbacsovot ne engedjék elnökölni, mert nem hagyja érvényesülni a kongresszust, és ezért pártfegyelmit érdemel. Mások óva intették a kongresszust a (Folytatás a 3. oldalon) Elhagyják a nagykövetségeket az albán menekültek A Csehszlovákia tiranai nagykövetségére menekült 51 albán állampolgár a jelek szerint elsőként távozhat az országból a külképviseleteken zsúfolódó hatezer sorstársa közül. A CTK csehszlovák hírügynökség jelentése szerint Voj- tech Wagner külügyminiszterhelyettes hétfőn Prágában bejelentette, hogy különrepülő- gépen még a nap folyamán a csehszlovák fővárosba érkeznek Tiranából a nagykövetségen tartózkodó albánok. A csehszlovák fél egyelőre még a különgép leszállási engedélyéről tárgyal az albán ha(Folytatás a 3. oldalon) ■■■■■■■■■ Az iskola önállósága, működése a tét (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP pl I. évfolyam, 97. szám 1990. július 10., kedd Ara: 4,30 Ft Ú0 :gy — egy nap Vita az alkotmány módosításáról és az önkormányzati törvényjavaslatról Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának július 9-ei munkanapja. A képen: Antall József és Göncz Árpád az ülésteremben. MTI Telefotó: Varga László Szerda délután rendkívüli ülésnap Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka - július 9-10-ei ülésnapja - hétfőn 300 képviselő jelenlétében folytatódott. Szabad György megbízott házelnök ismertette a tárgysorozatot, amely tovább bővült: az Országgyűlés napirendre tűzte Kiss Róbert (SZDSZ) és Pap János (Fidesz) önálló indítványát a bős—nagymarosi vízlépcső- rendszer végleges elhagyására vonatkozó határozati javaslatát. A képviselők elvetették, hogy e témakört sürgősséggel tárgyalja a Tisztelt Ház. Ugyanakkor úgy döntöttek, hogy sürgősségi indítványként kerüljön a plénum elé az idei pénzügyi egyensúly javítására tett javaslatok között a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat, amelyet a kormány nyújtott be. Ezután újabb interpellációkat és kérdéseket vettek fel a napirendre. A tárgysorozat szerint a törvényhozás folytatja a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló, valamint az önkormányzatokról szóló törvényjavaslat együttes, általános vitáját. Megtárgyalja az idei pénzügyi egyensúly javítását szolgáló törvény- és országgyűlési határozattervezeteket. Folytatódik az állam- és közbiztonságról szóló 1971. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat vitája. Ugyancsak folytatja a törvényhozás az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1990. évi VII. törvény módosításáról szóló tervezet vitáját. A képviselők ezután megvitatják a nem pártként bejegyzett társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról szóló ország- gyűlési határozati javaslatot, majd meghallgatják az elektronikus és a nyomtatott sajtó privatizációs eljárásait vizsgáló bizottság közbenső jelentését. Az ülés tárgysorozatát interpellációk és kérdések meghallgatása zárja. (A törvény- hozás előtt szereplő tervezetek sokasága miatt az sem elképzelhetetlen, hogy ezek tárgyalása szerdára is áthúzódik.) A tárgysorozat a parlament (Folytatás a 2. oldalon) Megkezdődött o pécsi Makár II. víztározó épitése. Az 1991-re elkészülő tározó jelentősen javítja Magyarürög vízellátásót. (Tudósítás az 5. oldalon.) Tájékoztató a kormány gyorsprogramjának részleteiről Számottevően nő a munkanélküliség Magántulajdonba kerülnek vállalatok A kormány közelmúltban bejelentett gyorsprogramjónak részleteiről tájékoztatta hétfőn az újságírókat Matolcsy György, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára. A háttértájékoztatónak szánt be szélgetésen számos közérdekű információ is elhangzott. Matolcsy György elmondotta, hogy a kormány gyorsprogramja lényegében a privatizációra, a sorbanállás rövid időn belüli felszámolására, a kis- és középvállalatok ösztönzésére, a költségvetés egyensúlyának gyors javítására és a szociális védőháló kiépi(Folytatás a 3. oldalon) Államtitkári tájékoztató Készül a szénbányászati program Fel kell számolni az ágazat tetemes adósságállományát Augusztusban a kormány elé viszik a szénbányászat jövőjéről szóló átfogó koncepciót, főként pénzügyi vonatkozásait a parlamentben is megvitatják, és konzultálnak a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel is —, közölte hétfőn az újságírókkal Auth Henrik ipari és kereskedelmi államtitkár. Auth Henrik elsősorban azért tartott sajtótájékoztatót, hogy a kormány és az ipari tárca nevében tisztázza a Márkus-hegyi bányászsztrájk nyomán keletkezett „információs zűrzavart'1, mert szerinte sok félinformáció, torzított közlés látott napvilágot. Az államtitkár úgy vélte: a bányászokat érintő kérdésekben maguk a bányászok és a helyi munkástanács sem (Folytatás a 3. oldalon) Elelmiszerar-emeles Csehszlouäkiäban Mintegy harmincezer élelmi- szeripari termék árát emelték átlagosan 24,6 százalékkal hétfőtől Csehszlovákiában. Az 1953 óta első nagyszabású élelmiszerár-emelésről május 24-én döntött a csehszlovák szövetségi 'kormány. Az intézkedés az első lépést jelenti az állami dotációk megszüntetése felé. Az áremelést havonta folyósítandó, személyenként száznegyven koronás állami juttatással ellensúlyozzák. Ezt az összeget úgy állapították meg, hogy az árdrágulás értékét, a megközelítőleg huszonhétmilliárd koronát elosztották a csehszlovák lakosság számával. A csehszlovákiai élelmiszerár-emelések a prágai kormány szándékai szerint fontos lépést jelentenek a belpiac torzult árszerkezetének a megszüntetéséhez, a piacgazdálkodás feltételeinek a megteremtéséhez. Az áremelések gyakorlatilag valamennyi élelmiszerfajtát érintik, kivéve a szeszes italokat. Von olyan termék, amelynek az ára a kétszeresére, van olyan, amelyik a felével, vagy egyharmadával drágult, de bizonyos termékek ára változatlan maradt. így például a kenyér kilója 2,80-ról 4,30 koronára, a tej literje 3,10-ről 4,70 koronára, a sima búzaliszt kilója 4,20-ról 4,90 koronára, a kicsontozott marhahús kilója 46-ról 65 koronára, a bélszín 95-ről 150 koronára, a gyermektápszer 10,60-ról 21,10 koronára, a cukor 7,30-ról 10 koronára drágul. A sajtok átlagban a kétszeresébe kerülnek, nem változott a rizs, néhány üdítőital ára. Új OTPfiókot avattak Komlón Új OTP-fiókot és totólottó kirendeltséget avattak tegnap Komlón, a Zengő Áruház szomszédságában. Az egykori földszintes, lapostetős épületet 23 milliós költséggel alakította ót a Tolna Megyei ÁÉV. Újdonságként az emeleten külön számlavezetési és tárgyaló részt alakítottak ki vállalkozók részére. Fotó: Proksza László