Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-09 / 96. szám
1990. július 9., hétfő üj Dunántúlt napló 5 A Hangulat még a régi... Cserép- és szőttesvásár Pécsett A hangulat még a régi volt az idei, tizenharmadik alkalommal megrende- tt országos cserép- és sző' vásáron, ^a résztvevők szán viszont kevesebb annak mint ahogyan azt a pér r ■«. megszokták. A délelőtt c övei fenyegető melankóliáját Mészáros Andrá- sék délszláv együttesének temperamentumos zenéje oszlatta, a gyerekek ismét a Bóbita sátra előtt gyülekezhettek ösz- sze, fellépett a Zengő Együttes és a Hosszúhetényi Népi Táncegyüttes is feledtetni a borús időt. Azért kicsiben is színes, tarka volt a vásár a sétatéri gesztenyefák lombja alatt, láthattunk kékfestőt, régi ismerős, a nagynyárádi Sárdi János népművész kínálta díszes portékáját, és itt volt Bálint Péterné is, a neves má- zaszászvári szövőasszony gyönyörű munkáival, szép számmal érkeztek fazekasok: Nagy Gabriella Pápáról, Molnár József Mohácsról, de jöttek Hódmezővásárhelyről, Szek- szórd.’ól, Gödről is. Akadt batikoló, mézeskalácsos és né- nány fafaragó mester is. Közülük említsük a helybéli Magyar Gyulát és a pécsváradi Freund Jánost — mindketten a megyei fafaragó műhelyt képviselték munkáikkal. B. R. Fotó: Proksza László X. Duna Menti Folklórfesztivál Heti piacMit? Hol? Olcsóbban! Ismét kapható: a Bara- nyaker műanyagboltjában Pécs, Szalai A. u. 16. négyszemélyes sátor, gumimatracok kaphatók nagy választékban. Bolgár és hazai műanyagpadlók, szúnyoghálók, valamint golyós autósüléshuzat vásárolható reklámáron. A Mecsek Áruházban 30—40—50 százalékos engedménnyel kristályfálak és -vázák kaphatók, továbbá egyes divat- és strandtáskák vásárolhatók 30 százalékos engedménynyel. A Szimpatex Kereskedelmi Rt. kertvárosi gyermekruházati boltjában 20 százalékos engedménnyel kaphatók bakfis pólók és gyermek fürdőruhák, amig a készlet tart. A Konzum Áruházban füstölt hátsócsülök vásárolható 160 forint/kg helyett 129-ért. Az Élelmiszerkereskedelmi Rt. csatlakozott a MŰ- BIUSZ Húsipari Vállalat kedvezményes sertésmáj értékesítési akciójához. Július 9-től 120 Ft, kg helyett 99 forintos áron kapható a sertésmáj a részvénytársaság húst és belsőséget árusító egységeiben. Szekszárdon, a Művelődési Központban két teremre is szükség volt, hogy a tolnai népi szőttesekből legalább keresztmetszetet tudjanak bemutatni. Decsen délután fél 3- kor már népviseletbe öltözött asszonyokon ringott a sok szoknya, készülődvén a „Sárköz ünneplőben" bemutatóra. Már délelőtt megvolt a református gyülekezet 450 éves múltját köszöntő istentisztelet, délutánra üres maradt a XV. században épült templom - ám a kiállítás páratlanul érdekes és szép darabjai még napokig láthatóak itt. Öcsény- ben Cs. Vasváry Ibolya festőművész galériájában még a falhoz voltak támasztva a ké pék a koradélutáni órákban, a kiállítás este 7-kor nyílt. Mindezek persze csak mozzanatok abból a hét napig tartó és számos helyszínű fesztiválból, amelyet immár tizedik alkalommal rendeznek meg Tolnában. A műsorfüzet szerint „Kalocsán, Baján, Szekszárdon, Decsen, valamint Alsónyéken, Bátán, Öcsény- ben és Sárpilisen tapsolhatnak az érdeklődők az egymást követő látványos programoknak, produkcióknak. S a szemet gyönyörködtető látvány mögött nem nehéz felfedezni, hogy bár különbözők a nyelvek, szokások, hagyományok, vérmérsékletek, valójában mégis nagyon hasonlítanak a bemutatott táncok, énekek, hiszen a szeretetről, a szerelemről, a születésről és az elmúlásról, a boldogság utáni vágyakozásról szól valameny- nyi . . .” ■ Szép és okos szavak, nemzettől, nemzetiségtől függetlenek. Tizenöt meghívott ország együtteseinek műsorai mind e mondatok mögé férnek. Számos kiállítás, szakértők tanácskozása, rendezvény várja a program után érdeklődőket: o X. Duna Menti Folklórfeszti- val tegnaptól e hét szombatidig tóit. M. A. Elegendő lesz-e a terület? Majdnem telt ház a pécsi vásáron Lehet-e a határfolyón kajakozni ? Vándorlábor a „Dráva-tanszéken” A Barcson működő vízügyi technikum diákjai ugyancsak nehezen juthattak^ ha egyáltalában megközelíthették — a város alatt folyó határvíz, a Dráva partjára. Az pedig egyenesen elképzelhetetlen volt, hogy a jövő vízügyi szakemberei a folyó jobb megismerése céljából csónakjaikkal a Dráván túrát tegyenek. Az iskola egyik tanára, Plecskó Mihály azonban már akkor elkezdett szervezni egy ilyen, nyaralásnak és tanulmányi kirándulásnak egyaránt nevezhető vízi. vándortábort, amikor a Dráva még a rendszeresen boronáit határsáv mögött, szinte megközelíthetetlenül folyt. Benyújtott egy pályázatot az akkor még működő AISH-hoz, ennek eredményeként 50 000 forintot kaptak a vízitúrázó diákkör támogatására. Most azonban, hogy végre megközelíthetik a folyót, kiderült: ez a pénz — illetve az ezen vásárolt kajak, kenu — nem elég. Egy cég, a DUNAKER Kft. azonnal felajánlotta anyagi segítségét - mint az ügyvezető igazgató, Palaczki József mondja: minden ilyen támogatás végső Soron képzettebb főkei eredményez, s ez közvetve, vagy közvetlenül érdeke a DUNAKER- nek is —, ennek is köszönhetően augusztus elején, történetében első ízben, a Drávára rakhatja csónakjait a vízi- túrázó diákkör. Persze, azért még mindig vannak adminisztratív feltételei egy ilyen túránaTc. Ha ugyanis a déli szomszédok engedélyezik a folyón a vándot- tábort, akkor minden további nélkül hozzájárulnak a magyar határőrizeti szervek :s. Most a fiatalok arra várnak — miközben reménykednek, hogy 1990-ben végre csónakba ülhetnek a Dráván -: meddig vár egymásra a két határőrizeti szerv . . . M. A. r Észrevétel a „Vásárcsarnok epul című cikkhez Az Üj Dunántúli Napló 1990. június 30- i (szombati) számában interjú jelent meg „Vásárcsarnok épül" címmel. Mivel az írás pontatlanságokat tartalmaz, ezért a lap olvasóinak teljesebb tájékoztatása érdekében erre reagálnunk szükséges. Az írásban szereplőén magunk is örülnénk annak, ha Pécsett állandó kiállítótermekkel.. üzletekkel, sörözővel és tekével ipari vásár- csarnok épülne. Ez a 2 évenként tartandó Pécsi Ipari Vásár korszerű formában való rendezését segíetné elő és időközben helyet adna szakvásároknak, kiállításoknak, a sportnak; egy sokirányú felhasználásra alkalmas létesítménnyel gyarapodna a város. Ehhez viszont sok egyéb mellett több százmillió forint tőke is szükséges. A pécsi Városi Tanács testületé — az írással ellentétben — nem foglalkozott az ipari vásárcsarnok kérdésével, döntött viszont a Pécsi Ipari Vásárt szrvező kft. létrehozásáról, illetve a tanácsi részvételről. A cikktől eltérően a tanácsi testület és a pártok között a kft. létrehozásában és az ipari vásár- csarnok később történő megépítése tekintetében semmiféle vélemény- eltérés nem volt. Az ipari vásárcsarnok építés pénzügyi fedezetének biztosítása után kerülhet sor az építési terület kijelölésére. A péizügyi fedezet megteremtése a létrehozott kft. egyik feladata. A kérdéses intézmény felépítésére több lehetőség van. Ezek közül az egyik a cikkben jelzett terület. Az ipari vásárcsarnok működése tehát a város ipari-kereskedelmi fejlesztése szempontjából kedvező volna, a világkiállítás szervezésében a pécsi részvételt jelentősen elősegítené, de sem a tanácsnak, sem a kft.-nek jelenleg ennek megvalósításra pénze nincs Előzetesen, pedig a későbbi öekormányza'o '< működését korlátozar.dóan fontos, városi építési területet az önkormányzati vagyonból e célra a tanács átruházni nem kíván. Amennyiben a jelenlegi Ipari Vá- sái Kft. a részvényiársaságo'c a szükséges pénzügyi háttér biztosításával megszervezi, úgy ma sincs, de remélhetőleg később sem lesz ckadálya annak, hogy az ipari vásárcsarnok építéséhez szükséges területet a tanács, illetve az önkormányzat biztosítsa. Orbán György kereskedelmi es mezőgazdasági osztó iyvezető Vasárnap, reggel hét óra. Vasa rtér. Még találni parkolóhelyet a vásár közelében, még bőven van üres hely bent a vásártéren az állatstandon, az autó- vásáron, a zsib- és a „kgst"- placcon is.. Német vendégeimmel kézzel-lábbal mutogatva magértetem, hogy ha nem ered el az eső, lesz itt akkora tömeg, hogy csak győzzük egymást szemmel tartani. Borús, hűvös még a reggel, de a takaróba burkolózó, meleg göncöket magukra húzó árusok - akik hajnal óta dideregnek a számukra biztos hely és a jó vásár reményében - már kezdenek egy kissé felmelegedni. Látom, van aki ezt felessel sietteti, mert nem bízik a felhőkkel bújócs- kázó nap melegében. A kínálat a szokásos. Talán fél éve is van, hogy utoljára bóklásztam a pécsi vasárnapi vásárban s alig veszek észre valami újdonságot. Talán az 1771-ből származó barokk kisharang - ha ugyan stimmel a tájékoztató kiírás - vág mellbe az árával: ötvenezer. A régiségeket áruló ócskás- nál egy sok évtizedet látott, majdhogynem viharvert, mozgatható kezű és lábú porce- iánbaba induló ára 22 ezer forint. Vadonatúj Skoda Favorit 410 ezerért kelleti magát. Szó mi szó, a mára beharangozott nagy áremelést ideiglenesen elhalasztotta a parlament, de ez a tegnapi vásári árakon nem volt észrevehető. Bábeli nyelvzavar. Megállás nélkül ontja a hirdetéseket és a figyelmeztetéseket a hangosbeszélő - hiába az alkalmi tolvajok és'a zsebesek zarándokhelye a pécsi vásár is-, sűrűn járőröznek a rendőrök, a bejáratnál egyre több autóstól szedik be a belépti díjat. Egyre többen vagyunk, s egyre nagyobb a tolongás a szabályos árus-sorok között. A hagyományos zsib-piaci részen bőven van még hely. Nincs valami jó napja sem a malac-, sem a kutyaárusoknak, s a többi ki tudja hányezer árusnak sem. A büfések viszont nem panaszkodnak. Délelőtt tizenegy után mái kezd tömegiszonyom lenni. Mi lesz itt a hó eleji hagyományos pécsi vásáron? Hová és hogyan fér el majd annyi árus és kíváncsi vásárlójelölt? M. L. Fotó: Proksza László Legyen a PflNORÍMB Utazási Iroda útitársa! MÜNCHEN: július 20. (péntek este 8 órai indulás) júl. 27., aug. 3., aug. 10., aug. 17.,'aug. 24., aug. 31. ' VELENCE: július 20. (péntek este 9 órai indulás) júl. 27., aug. 3., aug. 10., aug. 17., aug. 24., aug. 31. rí BÉCS: július 17. (kedd, éjjel 2 órai indulás) júl. 27., aug. 3., aug. 10., aug. 17., aug. 24., aug. 31. JELENTKEZÉS: PÉCS, SZALAI A. U. 11. I. EM. TELEFON: 32-822.