Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)

1990-06-07 / 64. szám

1990. június 7., csütörtök uj Dunantüii napló 5 Pontos lesz a választások nyilvánossága Új sajtóreferens a megyeházán A Baranya Megyei Tanács hétfői ülését ikövető 'keddi sojtótá jékoztatón új sajtórefe­rens mutatkozott be a me­gyeházán az újságíróknak. Szabó Árpád váltotta Végh Józselet ezen a poszton. A tanácson egy évvel ezelőtt ve­zették be, hogy minden ülés után sajtótájékoztatón szá­molnak be a testület, a ta­nácsi apparátus munkájáról, o megye aktuális belső és külkapcsolati ügyeiről. Ked­den így 'került az összejöve­tel napirendjére a megyei szerkezetátalakítási program, a foglalkoztatáspolitikai hely­zet, a tanácsok meghosszab­bított mandátumából adódó, a békés átmenetet szolgáló elképzelések, valamint az ön- kormányzati tulajdon képzésé­nek és kezelésének kérdése, amelyekről Piti Zoltán tanács­elnök tartott tájékoztatót. E témákkal lapunk már koráb­ban is több írásban foglalko­zott. A tájékoztatás egyéves gya­korlatának tapasztalatairól a terület eddigi gazdája, Végh József számolt be: — Nagyon fontosnak érzem, hogy a kialakult módszer kö­vetkeztében a lakosság a tes­tületi döntés után a lehető leggyorsabban értesült az őt érintő dolgokról. Ugyanakkor a sajtótájékoztatók lehetősé­get adtok arra, hogy a té­mák ne csak a tudósító szem­szögéből, hanem a tanácsi apparátus megközelíti: •;ből is nyilvánosságra kerülhessenek. Ugyanakkor nem egy esetben a sajtó munkatársai nyújtot­tak segítséget a hivatal mun­kájához, egyszer konkrét ész­revétel formájában, máskor mély, problémafeltáró írások köreiében. A kapcsolat tehát mindenképpen megtartandó, a kialakult hagyománnyal nem szabad szakítani. A leköszönő sajtófelelős a továbbiakban kizárólag eddi­gi másik fő területével, a ta­nács nemzetközi kapcsolatai­nak szervezésével, ápolásával foglalkozik majd. — Az, hogy én vagyok oz új sajtóreferens, a munka­megosztásunk lényegén nem fog változtatni — tájékoztat Szabó Árpád - mivel tovább­ra is a tanács vezetői, illetve o legilletékesebbek nyilatkoz­nak munkánk részleteiről. Ne­kem inkább az információkat kell összegyűjtenem, koordi­nálni, menedzselni a tanács nyilvánosságát. Az új önkor­mányzat megalakulásáig nem tervezünk ebben koncepcioná­lis váltást, csupán annyit újí­tunk, hogy a nagy médiáknak heti előzetes tájékoztatót kül­dünk. — Milyen más feladatokat kell ellátnia még? — Hozzám tartoznak még a menekültügyek, én tartom a napi kapcsolatot az egyhá­zakkal, a felsőoktatási és tu­dományos intézményekkel. — Gondolom, az ön mun­káját is meghatározzák az előttünk álló néhány hónap jelentős változásai. — Valóban, az önkormány­zati törvény tartalma megha­tározó lesz a hivatalnoki kar jövője szempontjából, és az ezután következő helyhatósá­gi választások jelentenek majd nagy feladatot. Utána máraz új önkormányzat „pólyára ál- litáso" következik, melynek minél zökkenőmentesebb le­bonyolításáért mór most igyekszünk sokat tenni. 'WiTTiHH11P JMH I 'III illM Millió I- Akkor miért vállalta el mégis?- Tudományos példaképem a nagy porosz jogtudós, Sa- vigny is évekig kodifikációs- ügyi miniszter volt. Ennyiben kicsit romantikusnak tűnhet a dolog, de a lényeg az, hogy alkotási lehetőségnek tekintem és segíteni szeretnék. B. B. Több mint száz jelentkező Kulturális pályázatok támogatása A Baranya Megyei Tanács V. B. közművelődési csoportja az idén is döntött a megye különféle intézményeinek, ön­tevékeny köreinek kulturális­művelődési "célú pályázatai ügyében. Az első fordulóban 113 jelentkezőből 66-on ré­szesültek kisebb-nagyobb tá­mogatásban, a szakemberek­ből álló bizottság kemény vi­ták utón minden egyes tétel­ről szavazással döntött. Idén a közművelődési területekről vártak pályázókat, jelentkez­hettek profik és amatőrök, hivatalos intézmények és ma­gántársulások. Van köztük színjátszókor, kórus, faluklub, tájvédő egyesület, nemzetisé­gi néptáncegyüttes, könyvtár, fotóklub, népfőiskola, zenekar, tájház, bábcsoport, táncház, de érkezett anyag művelődési házakból, iskolákból is. A pálvázók támogatást kértek tevékenységük folytatásához, tájolási programhoz, alkotó­táborok megszervezéséhez, szí­nielőadások létrehozásához, könyvtárbővitéshez, tanul­mánykötet készítéséhez, nép­főiskolái kurzus beindításához, nemzetiségi olvasótáborok lét­rehozására, hanglemezkiadás­hoz, zenei táborra, kiállítások mearendezésére, haavomány- őrzó egyesületek, körök műkö­désére, tanfolvamszervezésre, iskolamozi kialakítására, tudo­mányos ülés szervezéséhez, amatőr képzőművészeti alko­tótáborhoz, újság támogatásá­ra, utánpótlósnevelésre. A támogatás legalacso­nyabb összege 5000 forint, a legmagasabb idén 30 000 fo­rint volt. Ebből az összegből lesz például — a tervek sze­rint — egy igen széles tevé­kenységi körrel működő kéz­műves alkotóház Harkányban, egy új bemutató a Harmadik Színházbon, és folytathatja fafaragó tevékenységét Szent­kereszti István is, aki a fiata­lok tanítása mellett nyilvános bemutatók sorát is tervezi. Nem kapott sokkal keveseb­bet a Guzsalyas kör sem, ahol olyan kovácsműhely létreho­zását iaérik, melyben felele­veníthetik a régi szerszámké­szítő iparoskultúra néhány hagyománya, de támogatást kapott nemezjurta-építő nyári táboruk is. A Siklósi Művelő­dési Központ elsősorban a Dél-Baranya című laphoz és a fúvószenekar fellépéseihez kopott pénzt idén. A sok, valóban igényes pá­lyamunka beküldői között 21 vidéki, és 45 városi volt. Az ioénveknek sainos, korlátot ezúttal is o pénz szabott hi­szen a több mint 4 millió fo­rintos kért összeahp7 kénest most csők 820 000 forinto* t-id biztositoni a meavei tanács. A katedra is megmarad, a miniszter is örül Savigny után szabadon Üjabb fontos kormányhiva­tali pozíciót tölt be baranyai szakember: dr. Kecskés László 37 éves kandidátust, a JPTE Állam- és Jogtudományi Ka­rának docensét a' napokban nevezték ki az Igazságügyi Mi­nisztérium államtitkár-helyet­tesévé. Az előzményekről és feladatáról kérdeztük rövid in­terjúnkban. — On több, mint egy évti­zede főállású oktató a pécsi jogi karon, s most talán egé­szen más jellegű megbízatásra vállalkozott. — Az egyetemen polgári jo­got és nemzetközi magánjo­got adtam elő, de néhány évig másodállásban részt vet­tem a minisztérium törvény- előkészítő főosztályának mun­kájában. Ezt a társasági tör­vény megalkotása kapcsán ki­éleződött szakmai konfliktus miatt abbahagytam. Ezután az Egyesült Államokban oktattam egy évig, s már hazafelé ké­szülődtem, mikor megkerestek itthonról az ajánlattal. — Bizonyára az MDF volt . . .- Ha arra gondol, nem va­gyok az MDF tagja, magamat jogi technokratának tekintem, és oz állásom is kimondottan szakmai. I — Most tehát folytathatja a törvényelőkészítő munkát, de abbahagyja-e az oktatást?- Főként polgárjogi és gaz­dasági jogi jogszabály-előké­szítés lesz a feladatom, és a Közös Piachoz való csatlako­zásunk jogi vonatkozásait is tanulmányozni kell már. Az egyetemi oktatást, a tudomá­nyos tevékenységet azonban nem hagyom abba, mert élet­hivatásomnak azt tekintem. • • Ünnepi hétvége Majson, Lippón és Vokányban Majson szombaton avatják a II. világháborús emlékművet. Az ünnepség délután 2 óra­kor szentmisével kezdődik. 15 órakor lesz az emlékműava­tás, fellép az echingi, a majsi és a kaposvári Honvéd zene­kar. Koszorúzás után a kul- túrházban folytatódik a prog­ram az echingi tánccsoport és a gingeni nemzetiségi csoport részvételével. Fél 6-kor talál­koznak a Majsról és Dél-Ba- ranyából elszármazottok o rnajsiakkal. A műsorban az echingi és a majsi zenekar mellett fellép a villányi asz- szonykórus. Este bál lesz. A babarci fúvószenekor játszik Ámán György vezetésével. * Vasárnap Lippón folytató­dik a dél-baranyai találkozó 350 résztvevővel az NSZK-ból, Ausztriából és Jugoszláviából. Tíz órakor szentmise a torna- csarnokban. Délután 3 órakor kultúrműsor. Fellép a villányi asszonykórus, a székelyszaba- ri trió, a nagynyárádi tánc-, csoport és énekkar, Schmidt Gyulóné népdalénekes, vala­mint a Branauer Schwaben Quintett. Este bál lesz, ame­lyen a nagynyárádi zenekar játszik. • * ünnepi hétvége lesz Vo­kányban is. 10 órakor a II. világháború áldozatainak em­lékművét avatják, utána püs­pöki nagymise és templom­szentelés következik. 15 órakor kiállítás nyílik a művelődési házban, „így éltünk egykor" címmel, majd kulturális prog­rammal köszöntik vendégei­ket. Telefont-pótló rádiós összeköttetés Az idő pénz. Ezt főként azok érzik a zsebükön, akik vállal­kozóként az istennek se tud- nok — egyelőre — telefonhoz, netán telexhez vagy telefaxhoz jutni. Információkat nekik is szükséges lenne nap mint nap áramoltatniuk, de hogyan? Te­lefon nélkül minden lassú, idegtépő és pénzveszejtő. Az ÉGSZI-DÉLSZAM Dél­dunántúli Szervező Leányvál­lalat tegnap viszont egy olyan, hazánkban még újdonságnak számító megoldást mutatott be a Baranya Megyei Építő­ipari Egyesülés tagszervezetei­nek, mely holtbiztos átmeneti megoldást jelenthet mindazok­nak, akik megbénulnak a te­lefon (telex és telefax) hiá­nya miatt. Hogy ez mi? A szá­mitógépes adatátvitel rádiós változata. Az elve pofonegy­szerű és minden bizonnyal nyerő az érdekelteknél, hi­szen telefonvonal nélkül, rá­dióösszeköttetéssel is részt le­het venni a számitógépes te­lex, telefax szolgáltatásban. Az ÉGSZI-DÉLSZAM (ÉD) megoldásának lényege: a te­lefonvonal nélküli vállalkozó (vagy bárki) az egyéb más célra is használható számító­gépével az ÉD által kidolgo­zott rendszer rádióadó-vevőjé­vel igénybe veheti akár az ÉD, akár más cég ugyancsak számítógéppel és rádióval el­látott telefon, telex és tele­fax berendezéseit. Természete­sen nem ingyen, de hozzá­juthat mindahhoz az informá­ciós lehetőséghez, mellyel még nem rendelkezik. A berende­zéssel másodpercenként akár 1200-19 200 Baud (karakter) továbbítására szolgáló egység garantáltan biztosítja az átvi­tel ellenőrzését, az állomások közötti összeköttetés hibamen­tességét. Ezzel a rendszerrel akár körlevél, létfontosságú irat továbbítása is lehetsé­ges. Az ÉD tegnapi bemutató­ján ismertették a lapunkban iS már többször bemutatott PSION kézi számítógépcsalá­dot, melynek egyik profilja az APEH által is engedélyezett számlát adó pénztárgép. Ugyanakkor az ÉD szakembe­rei örömmel közölték a részt­vevőkkel, hogy végrehajtották a gépvóltást, így o korábbi R-22-es helyett már IBM 4361 típusú nagyszámítógéppel az eddigiekhez képest is több szolgáltatást tudnak nyújtani partnereiknek. így például a náluk feldolgozott adatokból már naponta is képesek in­formációkat adni, de olyan adatbázisokat is üzemeltethet­nek, mely készletek és kapa­citások börzéjét is lehetővé teszi, akár az egész /ország­ban. Lám, a piaci késztetés új megoldásokra, az eddigieknél is komplettebb szolgáltatá­sokra sarkall. M. t. Szünetel az akkumulátorok begyűjtése a MÉH-telepeken Átvételi stop Az akkumulátorokkal úgy látszik, mindig baj van! Most például néhány napja a MÉH borzolja az autótulajdo­nosok idegeit azzal, hogy nem veszi át a használt ak­kukat. Senki nem tudja, mi­hez kezdjen vele otthon, ho­gyan tárolja. Mi történt o MÉH-nél? Szétesik József, a MÉH pé­csi, Gomba utcai telepének üzemigazgatója szerint náluk semmi. A Metalloglobus bu­dapesti telepét zárták be ide­iglenesen, ahova ők is ha­vonta 50—60 tonna használt akkut szállítanak. Most is itt állnak már 20 tonnányival, egyelőre . konténerekben ösz- szegyűjtve, és várják a vég­leges döntést. A legilletékesebbtől, a Me­talloglobus nagytétényi gyár­egységétől, o Metallokémiától megtudtuk, hogy a Köjál való­ban bizonytalan időre felfüg­gesztette tevékenységüket, ugyanis a nagytétényi lakosok panasza szerint a gyác szeny- nyezi a környezetet. Természe­tesen szerintük ez nem igaz, így most minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy legalább részleges tevékeny­ségi engedélyt szerezzenek a Köjáltól az akkumulátorok be­gyűjtésére és fölvásárlására. Úgy tűnik, siker koronázta ténykedésüket, mert az ígére­tek szerint már a jövő héten elkezdhetik gyűjteni az or­szágban mindenfelé halmozó­dó akkukat, majd tovóbbküld- hetik az NDK-beli kohóba. Addig is, míg újra bein­dul a pécsi MÉH-telepen az átvétel, megkérdeztük Földest Mihály lakatostól hogyan le­het otthon biztonságosan . tá­rolni az akkut. Tanácsa sze­rint desztillált vízzel annyira föl kell tölteni, hogy ellepje a lemezeket, és átlagos hő­mérsékletű helyen akár 3—4 hónapot is eláll. P. V. A tanácskozást szakmai bemutatóval egészítették ki Fotó: Proksza László Alföldi gombás busa Leesés busa űszibara szibarackos busa sz EZ AZ ON SZÍV-ÜGYE IS! RM A KONZUM ABC-BEN j^fölös mártásban busa' ;tsk sajtmártásban busa, jtek norvég módra busa'szí ÉGSZI-DÉLSZÁH szolgáltatások

Next

/
Thumbnails
Contents