Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-05 / 62. szám
TWO. június 5., kedd aj Dunántúli napló 5 VBFI ETEK Isten ueletek, magyarok! Kiürített szovjet laktanyát mutattak be Veszprémben (Munkatársunk telelonjelen- tése) A kerítés falán plakátok, melyeken szovjet katona mosolyog, a felirat: „Isten veletek, magyarok!". A helyszín Veszprém, a szovjet Déli Hadseregcsoport harckocsizó gárdaezredének laktanyája, amit keddtől adnak át az illetékes magyar szerveknek. Ebbe a katonai objektumba hívták tegnap az újságírókat és a Magyarországra akkreditált külföldi országok katonai attaséit. A szovjet katonai vezetés azzal a nem titkolt céllal mutatta be a már teljesen kiürített laktanyát, hogy nem hagynak rendetlenséget maguk mögött. Viktor Silov altábornagy, a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokának első helyettese elmondta, a mogyar sajtóban egyre több olyan írás lát napvilágot, melyekben azt állítják, a szovjet katonák olyan állapotban hagyják el a laktanyákat, hogy hasznosításuk, az épületek rekonstrukciója nagyon sokba kerül, s hogy mindent elvisznek. Ők ezt szeretnék cáfolni ország, világ előtt. Majd két órán keresztül sétáltunk ebben a kiürített katonai városkában, mely eddig 3000 embernek volt a munkahelye, otthona. A nagyságot talán érzékelteti, hogy a volt garnizonban 49 különböző épület található: többek között megtekintettük az elmúlt év végén elkészült 600 személyes művelődési házat, melynek beruházási költsége 5,3 millió tranzferábilis rubel volt, a legénységi épületet, amit kivül-belül újrafestettek - igaz, a nem angol WC-kből orrcsavaró bűz áradt -, a lakóházakat. (Ez utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte az altábornagy, hogy magyar építési szpbvány szerint, magyar kivitelezésben épültek 1972-ben.) Megmutatták a parancsnoki törzs épületét, a nőtlen tisztek, tiszthelyettesek szállását, a technikai telephelyet, ahol néhány hete még harckocsik dübörögtek, a nemrég elkészült javítóbázist. . . A séta során hangsúlyozottan szólt a tábornok arról, hogy milyen nagy összegű beruházásokat hajtottak végre ebben a laktanyában a közelmúltban, csak úgy röpködtek a rubelmilliók. Végül is milyen állapotban hagyják el a szovjetek a veszprémi laktanyát? Ami tény, ezt az okjektumot úgy ahogy rendbehozták. (Kérdésemre válaszolva az altábornagy elmondta, lesz olyan laktanya, amit ennél rosszabb, lesz, amit jobb állapotban hagynak itt, s a bemutatót nem azért rendezték Veszprémben, mert ez a legszebb.) Laikusként nehéz megítélni a valós helyzetet, mindenesetre tartok attól, hogy a hiányosságokat igyekeztek friss festésekkel, mázolásokkal eltakarni. Megkérdeztem az Amerikai Egyesült Államok katonai és légügyi attaséját, mi a véleménye a látottakról. Ruth Anderson ezredes-asszony diplomatikusan azt válaszolta, „az nem fontos, amit én gondolok, sokkal inkább az, amit Környezetvédelmi segítség Magyarországnak A jövő év végéig 25 millió ECU-t (körülbelül 30 millió dollár) kap Magyarország a legfejlettebb 24 országtól - a PHARE-program keretében - összesen 22 környezetvédelmi és energetikai fejlesztési programra. Erről írt alá megállapodást hétfőn a Környezetvédelmi Minisztériumban Carlo Ripa di Meana az Európai Közösségek Bizottsága környezetvédelemért felelős tisztségviselője és Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter. Az ünnepségen Carlo Ripa di Meana kiemelte: értékelik Magyarország döntését a dunai vízlépcsővel kapcsolatban, illetve azt, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére ko-" moly hangsúlyt kap hazánkban a környezetvédelem. Az MTI érdeklődésére a 22 fejlesztési program közül a legfontosabbaknak a levegő- és vízminőség elemző monitoring rendszerek kiépítését, a környezetvédelmi szempontból is lényeges energiaipari korszerűsítéseket, és a különböző vizminöségvédelmi intézkedéseket jelölte meg az EK szakembere. A 25 millió ECU-ból egyébként a levegőminőség javítására 4,8; a vízszennyezés csökkentésére 3,9; a hulladékkezelés, illetve -feldolgozás feltételeinek javítására 3,3; a kevésbé környezetszennyező energiatermelő berendezések felszerelésére, a geotermikus energia hasznositására 5,9; természetvédelmi és más komplex feladatokra 3,2 millió ECU jut. A hazai környezetvédelmet, valamint az EK és Magyarország környezetvédelmi együttműködését segítő szakértői munkára, technikai eszközökre további másfél millió ECU-t irányoztak elő és bizonyos tartalékot is képeztek. * Carlo Ripa di Maenát fogadta Antall József miniszter- elnök. JZtkvÁ a laktanyát átvevő Magyar Honvédség képviselői”. Dr. Horváth Lászlótól, a Veszprémi Városi Tanács elnökhelyettesétől megtudtam, a laktanya hasznosításával kapcsolatban több elképzelésük van - egyetemi kollégium, üzemek idetelepítése -, de döntés még nincs, mint ahogy pénz sem az épületek átalakítására. A 270 lakás alapos felújításra szorul, hogy ezeket kik kapják meg, s hogy a rekonstrukció milyen pénzből valósul meg; szintén bizonytalan. A látogatás végén Burlakov vezérezredes, a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka tartott rövid tájékoztatót, melynek során bejelentette, a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonása a tervek szerint zajlik. Eddig 204 vonattal 10 000 katona és családtagjaik, 2500 harci-technikai eszköz hagyta el Magyar- ország területét, a veszprémi a hatodik laktanya, melyet az idén kiürítettek. Roszprim Nándor r VÁLLALAT PÉCSI ÁTVEVŐHELYÉN Gomba u. 4. időszakosan megemelt áron VESZÜNK ÁT SZÍNESFÉM- HULLADÉKOT! (pl.: alumíniumhulladékot 30 Ft felett, rézhulladékot 50 Ft felett. Ugyanott különböző haszonárut, vasterméket vásárolhat! Elnökévé dr. Tolnay Lajost, a Dimag Rt. elnök-vezérigazgatóját, az Észak-magyarországi Regionális Kamara elnökét választották meg, a főtitkár a korábbi elnökhelyettes, dr. Fodor László lett. Az elfogadott új alapszabály szerint a jövőben nem a közgyűlés lesz a kamara legfelsőbb döntéshozó szerve, szerepét a küldöttgyűlés veszi át. Ennek résztvevőit harminc tagonként a szövetségi kamarák delegálják. Az alapszabály beartásával elhárulhat az a vád a szervezetről, amely szerint a nagyvállalati érdekcsoportok képviselője, a jövőben ugyanis magánvállalkozók, természetes személyek is tagjai lehetnek a kamarának. Nyitott kérdés maradt a Vállalkozók Országos Szövetségének csatlakozása, mivel azonban a szerveződés nyílt, erre a későbbiekben is sor kerülhet. Az új szervezeti felépítés lehetőséget biztosit arra, hogy a döntési pontok területenként, vagy szakmai csoportonként alakuljanak ki, elősegítve ezzel, hogy lehetőleg minden érdek megjelen a működés során. Éppen ezért az új alapszabály csak a kereteit szabja meg a tagkamarák ténykedésének. Az önállóságát már idén év elején megalapozó Dél-dunántúli Regionális Kamara az elsők között jelentette be csatlakozási szándékát a szövetségi alapokon megújuló Magyar Gazdasági Kamarába. Az új helyzet eredményezte lehetőségekről, feladatokról dr. Siklói Tamás, a területi szervezet titkára nyilatkozott lapunknak.- Az elfogadott új alapszabály szerint lényegesen megnő a tagkamarák mozgásszabadsága, a döntési önállóság mellé pedig egyfajta anyagi függetlenség is járul. Ezzel párhuzamosan viszont sokasodnak az előttünk álló feladatok is. Az új szervezeti felépítésben is erősítenünk kell a kamara gazdaságszervező szerepét, aminek érdekében önkormányzati és küldiplomó- ciai feladatoknak is eleget kell tennünk. A Dél-dunántúli Regionális Kamara kidolgozta már önálló működésének alapszabályát, azonban a kitűzött célok megvalósítása érdekében sokat kell tennünk még az önálló lét feltételeinek kialakitásáért is. Biztatóan alakulnak külföldi kapcsolataink, reméljük rövidesen taqjaink szolgálatába állíthatjuk saját szakértőgárdánkat is. K. E. Megyei tanácsülés Csendes napirendek (Folytatás az 1. oldalról) pedig 1997-re végleg megszüntetik. A környezetvédelmi bizottság folyamatosan ellenőrizni fogja, hogy a végrehajtás megfelel-e a tervezett ütemnek. Beszámoló Baranya megye tanácsainak 1989. évi gazdálkodásáról — ez volt a következő napirend, s a „hol van mór a tavalyi hó?" 'jogosnak tűnő 'kérdése ezúttal sajnos nem indokolt: az előző év jelenségei idén is folytatódnak. A tanácsok és intézményeik a pénzhiány miatt a fejlesztések részarányának csökkenése mellett az idén is fenntartásra és a működtetésre fognak többet fordítani — s ennek terhei még növekednek is. Köny- nyen jósolható, hogy ebben, az évben a pénzügyi problémák száma tovább szaporodik. A pénzhiánnyal ellentétben az államigazgatás megyei szintjén is túlburjánzott jogszabályok ezentúl! szűkösebb mennyiségét vélhetően senki sem fogja felpanaszolni. Az országos „jogszabályirtási" programba bekapcsolódva a megyei tanács 47 tanácshatározat iközül 28-a.t, 117 vb-'ha- tározatból pedig 100-at helyezett 'hatályon 'kívül. Az indokok: határidők lejárta, hatáskörök, jogkörök megszűnte, célszerűtlenné, korszerűtlenné válás. A tanácstestület elnapolta az állásfoglalást a Baranya Kereskedelmi Vállalat részvénytársasággá alakulásának kérdésében, csak az Országgyűlés múlt heti határozatának értelmében létrejövő megyei vagyonellenőrző bizottság meg- a'akuiása után tárgyalja! Nem született döntés a tervezett Baranya Holding Vagyonkezelő és Szolgáltató Részvénytársaság alapításában való megyei tanácsi részvételről, csupán a szervező, előkészítő munka folytatását szavazta meg a testület (egy ellenszavazattal). A szavazást megelőzően dr. Tóth Sándor tanácselnök-helyettes szólt a holdingról, hangsúlyozva, hogy nem vagyonkezelői jogosítványokat gyakorolna. hanem gazdasági-vállalkozói tevékenységet folytatna; majd Piti Zoltán megyei tanácselnök kijelentette, hogy nem személyes érdekeltségről van szó, de kívánatos lenne, hogy a tanács vállalkozói oldalon megmozduljon. (A tudósító megjegyzése: a vá'lai'kozák helyett mozdul a tanács?) A megyei tanácsülésen részt vevő pártok közül csupán a szociáldemokraták képviselője, Nyitray Béla nyilvánított véleményt: pártja nem javasolja, hogy a1 . Baranya Holding Rt.-béri részvételt a tanács megszavazza! (Azzal egyetértenek, hogy a tanácsi pénzeket jó befektetésekkel szaporítsák, de a holdingban mindez nem látszik megvalósíthatónak.) (A tanácsülés végeztével a többi pátit képviselőjét is megkérdeztem, mi az észrevétele a Baranya Holdinggal kapcsolatban? Az SZDSZ-főI Molnár Tamás, az MDF-től ár. Wéber János, a Kereszténydemokrata Néppárttól Perényi József nyilatkozott, méghozzá egyöntetűen: amennyiben a következő tanácsülés elfogadja a holdingban részvételt, úgy a nyilvánossághoz fordulnak a pártok, ment szerintük a mostani tanácstestület ilyen döntés meghozatalára már nem jogosult. A Baranya 'Megyei Foglalkoztatási Központ 1990. július 1-jétől létrejön - erről határozott tegnap a tanácstestület. A Foglalkoztatási Központ komplex tevékenységet végez, felölelve a munkaerő-gazdálkodási, pályaválasztási, munkaerő-átképzési, munkaü g y i, szolgáltatási területeket. Idézet egy 'határozati javaslatból: „A Baranya Megyei Tanács a megye ikülkapcsola- táinak élénkítése, s ennék révén a térség gazdasági, tudományos és társadalmi pozícióinak erősítése érdekében Nemzetközi Gazdasági Kapcsolótokért Alapítványt hoz létre.” A tainácstestüiet az alapítvány létrehozását támogatta. Egy másik alapítvány létesítése is napirenden szerepelt tegnap: mégpedig a. pécsi Dámmúzeum építésére és működtetésére. Dr. Patla Károly tanácstag hangsúlyozva, hogy az alapívány gondolatával, a múzeum létrehozásával természetesen egyetért, de az alapítvány még nem jelenti azt, hogy a Dómmúzeum meg is lesz — azaz a pénzügyi 'hátteret nem látja biztosítottnak. (Az eddigi magyar és amerikai támogatói szándéknyilatkozatok szerint a tanácsi pénzzel együtt mintegy negyven- millió forint áll rendelkezésre,, ehhez jön még a Művelődési Minisztérium támogatási összege, de mint Piti Zoltán elmondta, érdemben e témában még nem tudott az illetékes minisztériummal tárgyalni.) Egy tartózkodással a pécsi Dómmúzeum Alapítvány létrejöttével a tanácstestület egyetértett. A kistelepüléseken lakó idős emberek életkörülményeinek javítása érdekében megyei pályázati alapot hozott létre a Baranya Megyei Tanács. „A pályázat célja egyszeri támogatás nyújtása azoknak a helyi tanácsoknak, gondozási központoknak, segítő közösségeknek, amelyek az alacsony népességszámú (ötszáz fő alatti), elöregedő falvak szociális el'átását javítani vagy fejleszteni kívánják" — idézet az egészségügyi és szociális osztály előterjesztéséből. A pályázat szellemiségével egyetértettek a tanácstagok, de a pénzösszeg — kétmillió forint — már vitára sarkallta a megjelenteket. Mátis István és Szü'bó Ferencné tanácstagok aggályuknak adtak hangot, hogy e kevés pénz hoz-e érdemi javulást a közei kétszáz érintett településen lakók életében ! Piti Zoltán tanácselnök arról tájékoztatta a testületet, hogy a nép- képviseleti és önkormányzati iroda közreműködésével a tanácselnökkel beszélgettek, hogy milyen elképzeléseik vannak a jövőt illetően (14 státus üres jelenleg). A váló szók: hat választott tanácselnök nyugdíjazást kér, hét a korengedményes nyugdíj lehetőségével kíván élni; míg harminchétén indulni kívánnak a választásokon, eddig négyen nem élnek a megmérettetéssel, tizenegy tanácselnök pedig arra vár, hogy a választási feltételek tisztázódjanak. Ezt követően a tanácselnök bejelentette, hogy Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács általános elnökhelyettese a mandátum lejártával nyugdíjba vonul. Tokács Gyula a tanári pályát váltotta fel az ötvenes évek második felében a tanácsi munkával; 1966-tól elnökhelyettes. Fontos szerepet töltött be a megye kulturális-közművelődési életében, így a közgyűjtemények patronálásában, a múzeumhálózat létrehozásában, a műemlékek védelmében, s példaértékű az is, amit a nemzetiségi politikában véghezvitt, az alapok lerakása, a folyamat elindítása nevétől elválaszthatatlan — minderről Piti Zoltán tájékoztatta a tanácsülés résztvevőit, majd az ideiglenes köztársasági elnök által adományozott kitüntetést, a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval díszített Csillagrendjét adta át Takács Gyulának. A tanácsülés tegnap foglalkozott Vajda Józsefnek, a Sásdi Járási Tanács volt vb-titkárának rehabilitálásával, megállapítva, hogy a Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának 1957. évi 59—12. számú határozata a politikai megtorlás eszköze volt. (Idézet a nép- képviseleti és önkormányzati iroda előterjesztéséből: ,,Vajda József 1956-os magatartása mai értékítéletünk szerint munkajogi szempontból negatívan nem értékelhető, sőt elismerést és tiszteletet érdemel.) A tanácsülésen megjelent Vajda József is, s szenvedélytől fűtött szavakkal ismertette életútját, s közölte, hoqy háromszorosan verte el rajta a hatalom azt a bűnt, amit el sem követett. A személyi ügyek tárgyalásánál végül három osztályvezető korengedményes nyugdíjazási kérelmének ügyében határozott a testület: eayetértett Fischer János (művelődési osztály), dr. Heim Gvörgy (szervezési és jogi osztály) és Orosz Ottó (ifjúsági és sportosztály) az iránti kérelmével, hogy 1990. július 1-jei hatállyal korengedményes nyugdíjaztatásukat kezdeményezzék. a végzett munkájukat megköszönve az osztályvezetői teendők ellátása alól mentesüljenek. Az ülés befejezése előtt egy tanácstagi felvetés 'is elhangzott: Pécsudvard és Pogány 'közúti összekötéséről (Hogy a pápa jövő évi látogatásaikor a pogá-nyi repülőtér több iránytól megközelíthető legyen). A témára a testület visszatér. Tudósítottak: Bozsó - Csépányi Önállóak a területi és szakmai szervezetek Kamara - szövetségi alapokon I Bár sokan és hosszasan bábáskodtak az ügyben, a „gyerek" végül mégis rendben megszületett: hétvégi utolsó közgyűlésén o Magyar Gazdasági Kamara szövetségi alapokon nyugvó szervezetként alakult újjá.