Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-03 / 60. szám
Mészáros elvágyik Lokerenből Egy év múlva hazajön? - Házi gólkirály, de nem kedveli az edző Játszom a gondolattal: még az sem lehetetlen, hogy egy év múlva Róth Antal és Mészáros Ferenc újra egy csapatban játszik. Naná, hogy a PMSC-ben. „Rocsó"^már a nyáron végleg hazaköltözik Rotterdamból, s elvágyódik „Mészi" is Lokerenből. Lehet, hogy tényleg összejön ismét a nagy kettős? Mészárosnak még egy éves szerződése van a Lokerennél, de a legszívesebben már most menne. Nincs jóban a jelenlegi edzőjével, s bár házi gólkirály lett, mégis kegyvesztetté vált nála. Úgy rúgta a legtöbb gólt a csapatban, hogy az utolsó hat bajnoki mécsesén nem is lépett pályára sérülés miatt. Miután meggyógyult, visszakerülhetett volna, ám a szakvezető nem tette vissza az utolsó két találkozóra, pedig akkor már egészséges volt.- A Lokeren álprofi klub. Amatőr szintű a vezetés, viszont a körülmények profik. Jobb csapatba vágyok, ezért tettem is lépéseket. A stílusomnak francia, svájci első ligás vagy olasz másod osztályú együttes felelne meg a legjobban. Csakhogy elég sokat kérnek értem: 12 millió belga frankért vettek meg annak idején, most meg 18- 20-ért akarnak eladni. Most még nem sok esélyt látok a klubcserére, azonban nem siettetem a távozást. Nekem nagy elégtétel volt az, hogy az egyik sokadik vesztes mécsesünk után (amelyiken megint csak nem tett be), a szürkülök tüntetésükkel el akarták zavarni őt, engem pedig hangos érzelemnyilvánítással éltettek. A belga szakember, aki nem szívleli a magyar fiút, Mészáros szerint Belgium legolcsóbb első ligás edzője. Lo- kereni lakos, tehát lakás, kocsi nem kell neki, igaz, nincs is annyi pénze a Lokerennek, hogy ezeket meg tudná fizetni egy jónevű edzőnek. „Mészi" azért nincs jóban vele, mert a tréner „cinkelt zsugákkal" játszik. A volt (és leendő?) pécsi játékos meséli: egyszer az edző azt nyilatkozta a helyi újság bdn, hogy azért nem játszatja, mert sérült, közben meg makkegészségesen szerepelt a „tarcsi- ban". A Lokeren nem végzett előkelő helyen a belga első ligában, az utolsó 6 meccsen csak egy pontot szedett ösz- sze. S hogy nem lehet világbajnok csapat, arra jellemző lehet: Mészáros 7 bajnoki és 4 kupagóllal (a Lokeren elődöntőt játszott a belga kupában) a legeredményesebbnek bizonyult az együttesben. Mégsem számít az edző szemében „spílernek". Most másfél hónapig lesz itthon a válogatott futballista, a szabadságát tölti családjával együtt idehaza. Július 9-én kell legközelebb ott jelentkeznie, az új bajnoki évad első alapozó edzésén. Reméli, addigra úgy alakul, hogy nem ott kell folytatnia. De ha mégis, akkor sem dől össze a vilóq. Tud várni. Méqha a kis- padon is. . . Horváth László Azok a szép napok. Amikor még a PMSC-ben futballozott. Aláírás hétfőtől Garami: újabb két év (?) Nagy Tamást- Újpestre, Mártonf külföldre hívják Kezdjük a jó hírrel: majdnem biztos már, hogy a PMSC labdarúgó csapata — ellentétben az évközi híresztelésekkel - együtt marad. Ami üröm lehet az örömben, az az, hogy a két, sokak szerint technikailag legképzetteb labdarúgó, Márton és Nagy Tamás jövőre (illetve, hát az ősztől) talán már más csapatban rúgja a labdát. Mint dr. Tüske Csabától, a pécsi labdarúgók technikai vezetőjétől megtudtuk, valamennyi labdarúgójuknak szerződéshosszabbítást, illetve új szerződést kínált fel a szakosztály vezetése. Legtöbbjük egy, illetve két esztendőre kötelezi el magát, s — bár a szerződések aláírására csak hétfőtől kerül sor — az is csaknem biztosra vehető, hogy Garami József edző újabb két évig a piros-feketék mestere marad.- Kilencven százalék, hogy Márton külföldön folytatja pályafutását- hallottuk dr. Tüskétől. — Belga és francia menedzserek is érdeklődnek utána, s az MK döntőt követően valószínűleg a konkrétumokról is sikerül megállapodást kötnünk. Hogy a minden poszton kimagasló játékra képes labdarúgóért mennyit kér a PMSC, az egyelőre "titok. Pontos összeget nem tudunk, de mint a technikai vezető fogalmazott, nem akarják potom pénzért elkótyavetyélni a játékost. „Több százezer dollárt kérünk Mártonért"- mondta. Nagy Tamásról pénteken délelőtt még mindenki úgy tudta, megállapodott a bajnok Újpesti Dózsával. Erre lehetett legalábbis következtetni abból, hogy a számára felkínált szerződést még csak áttanulmányozásra sem vitte el — délután viszont meggondolta magát, s elkérte a tervezetet.- Úgy tudom, az Újpest minden áron szeretné megszerezni Tamást- így Tüske dr. - Szeretnénk, ha maradna, csak rajta múlik, hogyan dönt. Hogy a Rotterdamból hazatért Róthtal mi lesz, még o jövő titka - a PMSC szeretné, ha itt fojytatná a labdarúgást. Úgy tűnik, sérülése rendbe jött, s az edzéseken már fizikailag is felveszi o versenyt a többiekkel. Pécsett tréningezik egyébként Mészáros és Nagy Imre is, akiknek viszont még tart külföldi szerződésük, így hazahozatalukról egyelőre — bármennyire is jól jönne játékuk - szó sem lehet. (pauska) MÉZGA BÁLA KFT. Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban 1990. 6. hó 4-5-én, 9-18 óráig, a Helyőrségi Klubban, Pécs, Kossuth L. u. 13. sz. alatt. Korrektségből jelesre vizsgázott Varga nem foltozni megy Siófokra Lovász és Nagy T. ufón is érdeklődnek Jók követelésére az elnök tárElső osztályú tagságának legeredményesebb évét zárta a Siófoki Bányász és most mégis edzőcserére készül. Gellei Imre kétéves szerződése lejárt, bár a siófokiak szerették volna marasztalni, de a fiatal szakvezető olyan kecsegtető ajánlatot kapott Kuvait- ból, hogy azzal a bányászok nem tudtak konkurálni. Jó szívvel búcsúzhat tehát edző, szakvezető és játékos és melegen köszönt el a közönség is. Bár a zárófordulóban 'némi csalódást okozott a Balaton-parti gárda, mégis o Tatabánya élleni vesztes mérkőzés végén Géllei Imre nevétől volt hangos a lelátó. Lám, az ezerfejű Cézár nemcsak sárbataposásra képes. A siófoki vezetők szerencsére időben értesülték edzőjük szándékáról és azonnal fépéséket tették az utódlás ügyében. Jobb helyen nem is kopogtathattak volna. Az ugyancsak fiatalnak számító újpesti edzővel, Varga Istvánnal ülték tárgyaló asztalhoz, akitői mint ‘ismert, valami ok. nál fogva —, már a szezon- zárás előtt kinyilvánítva — válni készült az Újpesti Dózsa. A boréba ezután robbant, a szakvezető ugyanis bajnoki címhez segitétte a tavaly még kiesés éllen ‘küzdő lila-fehéreket, de a vele megesett szégyent már nem volt képes elvisélni. Szigeti János, a Siófok elnökhelyettese, egyben a labdarúgó-szakosztály vezetője elmondta, hogy Varga István még meg sem érkezett, de korrektségből máris jelesre vizsgázott. Bár tárgyalásokat követően lett aranyérmes az Újpest, és a fővárosi szurkogyalni kényszerült vele egy újabb szerződésről, Varga önérzetesen ezt elutasította, hivatkozva a siófokiaknak tett ígéretére. E hét elején aztán meg is köttetett a szerződés. Varga István, aki „civilben" testnevelő tanár és külön érdekesség, hogy Gellei Imre évfolyamtársa volt, két évre ‘kötelezte el magát a Siófoknak. — Újpesti sikerétől függetlenül is sok jót hallottunk róla - folytatta az elnökhelyettes. Annyi ‘bizonyos, hogy Vargának nem keli majd foltoznia Siófokon, hiszen egy stílusos összefogott csopat várja. Szigeti János szerint a két pályaedző - Horváth Károly, aki egyben technikai vezető is, valamint Pozsgai Lajos továbbra is marad. A stáb kiegészülve az új edzővel, jú. nius 18-án találkozik először, addig pihenőt kaptak a játékosok. Gyorsított ütemben folyik majd a felkészülés, hisz a Siófok idén is részt vesz az Intertotó Kupában. Ami a játékosokat illeti, Siófokon Brettnernek, Palkó- v/csnak, (bár kölcsönben még Kecskeméten van a hónap végéig), Borostyánnak, Zsadá- nyinak és Olajosnak lejár a szerződése. Borostyán, Olajos és Zsadányi meghosszabbította azt, Brettner, Paikovics és Háden viszont szabadlistára került. Visszavárják Siófokra Molnárt a Honvédből, és visszatérhet Szabó (Haladás), valamint Freppán (Rába ETO) is, ha az új klubjuk nem akarja ott tartani őket. A szombathelyi, illetve győri hosszabbításért persze a siófokiaknak járna pénz. Leigazolják a Balaton-partiak Katonát (hátvéd) a Sopronból, és keresnek egy gólerős csatárt is. Érdekli őket a két pécsi, Lovász és Nagy T. is, de még nem keresték meg a játékosokat. Különben is csak akkor igazolnak, ha elmegy tőlük valaki. Eddig még senki sem jelentette be távozási szándékát. Jutási Róbert H. L. A NYÁRI IDEGENFORGALMI SZEZON ÚJDONSÁGA, AZ r~üj 1 von TURISTA TÁJOLÓ JÚNIUS KÖZEPÉTŐL AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL. Harmadszorra sikerül? Szerdán Tatabányán rendezik az 51. Magyar Kupa döntőjét a PMSC és a Honvéd részvételével. A mostani két döntős közül a Honvéd eddig négy alkalommal volt győztes és a legutóbbi sikerét éppen az elmúlt évben aratta. A PMSC kétszer állt a nagy lehetőség kapujában, de mindkétszer elbotlott. A piros-feketék 1978-ban jutottak el először az akkor még MNK döntőjébe. Tizenkét évvel ezelőtt más volt a lebonyolítási forma. A legjobb tizenhat közé jutott csapatokat négyes csoportokba osztották, és a csoportelsők kerültek a négyes döntőbe. Itt viszont már a hagyományos kupaszabályok szerint folytatódott a küzdelem. A PMSC olyan csapatokat utasított maga mögé csoportjában, mint a Honvéd, az MTK-VM és o Haladás. A döntőbe jutásért a Vasassal mérkőztek a Népstadionban. Az akkori csapatnak kevés esélye volt a továbbjutásra. Emlékszem, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Mészöly Kálmán - ő edzette akkor a Vasast — előre elnézést kért az újságíróktól, hogy a másnapi tájékoztatón nem vesz részt. Arra számított, hogy simán döntősök lesznek és a sajtótájékoztatót a harmadik helyért vívandó mérkőzés elé tette az MLSZ. Mészöly úgy vélte, az időpont korai számára, hiszen jó két órával a döntő előtt van. Nos, Mészöly mégis ott volt a másnapi sajtótájékoztatón, mert a PMSC legyőzte a Vasast, és így a piros-kékek mérkőztek a harmadik helyért. A másik találkozón, az Újpest játszott a Ferencvárossal, és a Dózsa számára a bajnoki első hely révén már biztosított volt a nemzetközi szereplés. Ha az Újpest döntős, akkor ellenfele az eredménytől függetlenül jogot szerez a KEK-ben való indulásra, hiszen a lila-fehérek a rangosabb BEK-ben indultak. A pletyka szerint a dózsások azt kérték a pécsiektől, hogy toldják meg valamennyivel a győzelmi jutalmukat, és cserébe mindent megtesznek a Ferencváros legyőzéséért. Állítólag kilencven ezer forint lett volna ez a kiegészítés. A PMSC-nek erre nem volt lehetősége, és az Újpest 2-0- ás vezetés után kikapott a Ferencvárostól. így a pécsiek a Ferencvárossal vívták a döntőt, és hosszabbítás után kikaptak a zöldfehérektől. Ezután csaknem egy évtizedet kellett várni az újabb döntős szereplésre a PMSC- nek. 1987-ben Székesfehérváron a Dózsa volt az ellenfél. Akkor is különböző pénzekről beszéltek, hiszen az Újpest már biztosította bajnoki helyezésével szereplését az UEFA Kupában. Ha nyer a Dózsa, akkor viszont a Honvéd indulhatott volna az UEFA Kupában, mivel a KEK rangosabb, és az Újpest azt választja. Azt beszélték, hogy a Honvéd megtoldotta a Dózsa prémiumát, és □ pécsi kapust, Kollárt is bevonták az „üzletbe". A minap videón megnéztem a mérkőzés góljait, és bizony Kollár alaposan benne volt a Dózsa győztes találatában. Pletykálták még azt is, hogy Kollárt hozzásegítették egy fővárosi vendéglőhöz. Erről még csak annyit, hogy a PMSC azonnal megvált a kapustól. Hogy mennyire igazak a korábbi döntők kapcsán elterjedt hírek, nehéz eldönteni. Az viszont tény, hogy szerdán ismét döntőt játszik a PMSC. Harmadszorra talán sikerül elnyernie o kupát. Az AGROKER Vállalat Kereskedelemtechnikai és Szolgáltató Üzletága azonnali belépéssel felvesz nagy gyakorlattal rendelkező benzin- és diesel autómotor szerelő munkatársat. Pécs, Megyeri út 64. tel.: 26-255/175. Jelentkezés: Horváth István üzletág vezetőnél. mmm mmmmmm m mmmmmm m mmm mmm mmm vasamapi 7