Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-22 / 79. szám
1990. június 22., péntek uj Dunántúlt napió 5 Van elég tanterem Mohácson Ülést tartott a városi tanács vb Döntés Kővágószőlősön Végtelen történet? Mohácson, o Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnap tartotta ülését, ahol a ' napirendi pontok sorában tájékoztatás hangzott el arról, hogy a középfokú oktatási intézményekben milyen hatása várható a demográfiai hullámnak. Az anyagot összeállító Müller Géza főtanácsos bevezetőjében említi meg, hogy a város az 5 évvel ezelőtt hozott döntése alapján gyakorlatilag kedvező pozicióba jutott, különösebb gond nélkül nézhet a szeptemberi tanévkezdés elé. Konkrétan a szakmunkásképző intézet 7 tonteremmel történt bővítése, az új középiskolai kollégium átadása, a tanulók Pakisztáni vendég a szerkesztőségben A budapesti pakisztáni nagy- követség tanácsosa, Habib Ur Rehman tegnap felkereste az Új Dunántúli Naplót. A három hónap óta Budapestre akkreditált tanácsos látogatásának célja az volt, hogy megismerkedjen a lap vezetőivel, felvegye a kapcsolatot a szerkesztőséggel. Amint Habib Ur Rehman elmondta, szeretnék, ha a két nép jobban megismerné egymás országát, kulturális hagyományait, mai életét. Lombosi Jenő, az Új Dunántúli Napló főszerkesztője rövid tájékoztatót tartott a dél-dunántúli megyékről és az Új Dunántúli Napló lapok a;- culatáról. Felavatták Krisztics Sándor emléktábláját 100 éve született neves pécsi jogász professzorra emlékeztek tegnap délután 3 órakor a Janus Pannonius utca 5. számú háznál, a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület, valamint a JPTE Tanárképző Kara emléktábla avatásával. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem jogász professzorának és a MagyarSzo- ciográfiai Intézet igazgatójának pólyáját dr. Szotáczky Mihály dékán méltatta, az emléktáblát dr. Vargha Dezső leplezte le, majd megkoszorúzták azt. Elfogták a fegyveres katona- szökevényt Lakossági bejelentés alapján a rendőrség elfogta Jeney Zsolt sorállományú honvédet, a'ki június 18-án fegyveresen megszökött a szolgálatból. A rendőrségi felhívásra számos állampolgári bejelentés érkezett. Ezeket folyamatosan ellenőrizték, és a nyomozás eredményeként csütörtökön Eger külvárosában sikerült őrizetbe venni a 'katonaszökevényt. A rendőrség megköszöni az állampolgárok segítségét, illetve a gyöngyösi Török Ignác laktanya hivatásos és sorállományú ' katonáinak együttműködését. elhelyezését kielégítően biztosítja, s ehhez jött az a központi szabályozás, mely az úgynevezett területi zártságot feloldotta, vagyis a továbbtanulni szándékozók más városok intézményeibe is jelentkezhetnek. Több éves adat alapján az általános iskolát befejezők közül Mohácson mindössze 3-4 fő nem tanul tovább. A legnagyobb számban - a nyolcadikosoknak közel 50 százaléka - valamilyen szakmát választanak. A szakmunkás- képző intézetben tavaly 11, most ősszel pedig várhatóan 10 elsős tanulócsoport kezdi (Folytatás az I. oldalról) A város műemléki környezete, természetvédelmi területei, termálvize eddig is vonzotta a turistákat, de úg*y gondolták, egy kiterjedt szolgáltatásokkal rendelkező szálló, a vele járó közel kétszáz új munkahely, az infrastruktúra fejlesztése, és az önkormányzat megteremtése után az adóvonzatok nagy ugrást jelentenének a város fejlődésében. A városi tanács ezért felvette a kapcsolatot a Danubius Vállalat vezetőivel, akik nagy tömeg az iskolát. Úgy a tantermek száma, mint a pedagóguslétszám adott, ennél több gyerek esetében is, a feladatok ellátására. A Dr. Marek József Mező- gazdasági Szakközépiskolában 1990-ben 2 mohácsi és 1 vidéki tanuló jelentkezését utasították el, de nem a helyhiány, hanem a tanulmányi előmenetelük miatt. Tekintettel a mezőgazdaság küszöbön álló átalakulására, bizonyára nem a gyermeklétszám növekedése fogja meghatározni, hogy az elkövetkező években elegendő lesz-e a hagyományos 2 szakmát adó osztályt pasztalatokkal rendelkeznek gyógyszállók építése és üzemeltetése terén, majd további partnereket kerestek, akik egy országos tervpályázat kiírását és megvalósítását segítik. A támogatók között volt többek között a Baranya Megyei Tanács, a Szigetvári Városgazdálkodási Vállalat, a Szigetindítani. Mór az elmúlt időszakban is komoly elhelyezkedési gondjuk volt az itt végzett szakközépiskolásoknak. A gimnázium 1989-től 3 első osztályt indit a francia két tannyelvűn kívül. Idén 9 kérelmet utasítottak el, ám a fellebbezés után jó eséllyel pályázhatnak mégis az iskolába. Elsősorban, a franciatagozat bevezetése tette szűkössé az intézményt, ezért is próbál a tanács vezetése mindent megtenni a volt munkás- őrlaktanya megszerzésére. Náluk viszont a kollégium erre alkalmas helyiségeit is tanteremnek fogják használni, sőt az MTE-től bérelnek. vári Állami Gazdaság, a BÁZIS és a KÖHÉM. Az országos, nyilvános terv- pályázatot január végén tették közzé, elég kötött feltételekkel: 1,5—2 milliárd forintból kell megvalósítani, 220—240 szobás, 4 csillagos, a nemzetközi követelményeknek megfelelő követelményekkel együtt a műemléki és természeti védettséget is figyelembe kell venni. A beérkezett 13 pályaművet a tervezésben, kivitelezésben és szállodaüzemeltetésben jártas szakemberek mellett Szigetvár lakossága is bírálhatta, sőt, külön díjjal honorálhatta. Az eredményhirdetésre tegnap került sor Szigetváron. Mind a szakmai, mind a lakossági zsűri egyaránt Gyertyános Zoltán és társai (Budapesti SZÖVTERV) tervét ítélte legjobbnak. Második díjban részesült Ivónyi László és társai (PLAN-ART Kft.), harmadik díjat kapott - Kaszás István és társai (Budapesti Várostervező Vállalat). A pályázat — mint Maul József műszaki csoportvezető mondta — még nem biztosíték a megvalósulásra. Egyelőre legfontosabb feladatuk a kivitelező részvénytársaság létrehozása és amennyiben ez nem sikerül, beruházói pályázat kiírása. Mindenesetre szeretnék, ha a beruházás 1993-ra megvalósulna és a viláakiállitásra egv bejáratott szállóvá válna. Az eddigi tervek szerint a Várparkban épülő hotel elsősorban lakóinak nyújtana gyógykezelési és szórakozási lehetőségeket, de a leendő bár és étterem, valamint a teniszpályák a helybéli lakosokat is várják majd. P V. Ahogy azt olvasóinknak ígértük, vissza kell térnünk arra a kérdésre, mellyel a kővágó- szőlősi iskola és az iskolaigazgató ügyében már két ízben is foglalkoztunk e lap hasábjain. A kővágószőlősi iskolában felgyülemlett feszültségek miatt a szülők és a pedagógusok egy része megfogalmazta, hogy nem tud és nem kíván az iskolaigazgatóval együtt dolgozni. Az elégedetlenség egyre nőt: levelek, beadványok követték egymást, míg végül a helyzet, tisztázására a Pécs Városi Tanács művelődési osztálya felügyeleti vizsgálatot indított, melynek célja az igazgató szakmai, vezetői alkalmasságának megítélése, a nevelőtestület belső viszony- rendszerének feltárása, az iskola és a társadalmi környezet kapcsolatának elemzése volt. Az öttagú bizottság megállapította, hogy bár az igazgató elméleti és pedagógiai felkészültsége magas színvonalú, munkatársait nem tudta megnyerni céljainak, kapcsolatteremtő, együttműködési készsége, stílusa, hangneme esetenként kifogásolható. Az iskolai feladatok előkészítésében pontatlan, a végrehajtásban türelmetlen, az ellenőrzésben és az értékelésben következetlen, véleményével szemben ellentmondást nem tűr. A jelentés az igazgató felelősségének megállapítása mellett elmaraszta(Folytatás az 1. oldalról) Az „Egységes Európa 1992” témakörben zajló konferencia- sorozat házigazdái ugyanis ezúttal a magyar megyék — Győr-Sopron, Somogy, Vas és Zala s delegáció utazott Szombathelyre a közösséghez utolsóként csatlakozott megyéből, Baranyából is. A neves külföldi előadók részvételével zajló tanácskozás első napján a szakemberek az Európai Gazdasági Közösség egységes belső piacának mechanizmusaival ismerkedhettek meg, különös tekintettel arra, hogy miként kaplóan utal az egyes pedagógusok, technikai dolgozók és a helyi tanács felelősségére is, és javasolja, hogy az év őszétől kezdődjék az iskolában szakmai vizsgálat. Az igazgató esetében célszerűnek tartja, ha képességeinek inkább megfelelő munkakörben hasznosítja tudását. A községi tanács szerdai ülésén a testület határozatot hozott az ügyben. A nyilvánosság előtt zajló, több, mint négyórás vita után, amelyen a páftok képviselői mellett az érintettek is jelen voltak, döntés született. Ennek értelmében az igazgató munkaviszonyát hat hónapi felmondási idővel megszüntetik. A határozat nem jogerős. A községi tanács vezetője többek hasonló állásfoglalása alapján, nyomatékosan arra kérte szerkesztőségünket, adjunk helyt annak a véleményüknek, mely szerint kívánatosabbnak látták volna, ha az ügy e legújabb fejleményével már nem foglalkoznak tovább a tömegkommunikációs eszközök. Megítélésük szerint az igazság kiderítéséhez már nem tudnak érdemben hozzájárulni, így a helyzeten javítani nem képesek, a nyugalom helyreállításában, a viszonyok rendezésében segíteni már nincs lehetőségük. Véleményüknek helyt adunk. csolódhatnak egyre szorosabban az EGK-hoz a közösségen kívüli országok, köztük hazánk. Baranya megye számára természetesen az a legfontosabb, hogy a kapcsolatok várható bővülése milyen jótékony hatást fejthet ki a megye iparára, kereskedelmére és idegen- forgalmára. A szombathelyi konferencia ma zárul, az olasz, osztrák, jugoszláv és bajor vendégek délelőtt a Büki Gyógyfürdőben, és az Alpok lábánál, Kő szeg városában tesznek sétát. Megkezdte műkidését az Autonómia Alapítvány A Rockefeller Brothers fund ís a Ford Foundation segítségével az Autonómia Alapítvány megkezdte működését. Célja az elszegényedés elleni küzdelem, a környezetvédelem támogatása, valamint a határainkon belül élő vallási és etnikai kisebbségek jogainak védelme. , Pályázhatnak a civil társadalom válságterületeken működő bejegyzett vagy alakuló egyesületei és közösségei. Feltétel -az egész tagság részvétele, illetve, hogy a konkrét munkatervek tudtával és jóváhagyásával készüljenek el. Az alapítvány további feltételeként igényli a pályázó közösségek kézzelfogható hozzájárulását is, legyen az anyagi, szellemi vagy szervezeti. Az alapítvány kuratóriuma előnybe kívánja részesíteni az arra leginkább rászorulókat, mindenek előtt az elsorvasztott településeken ott, ahol az identitászavarok a leginkább érezhetőek, az állampolgári tudat a leg hiányosa bb, a társadalom peremére szorítottság a legfájóbb. Az önszerveződést kezdeményező, a kulturális és anyagi állapotokat javító, a helyi demokrácia tapasztalatát elősegítő munkatervék pályázhatnak a legnagyobb eséllyel. , Az Autonómia Alapítvány kuratóriuma: Balipap Ferenc, Bíró András (elnök), ifj. Fasang Árpád, Ferge Zsuzsa, Havas Gábor, Juhász Pál, Kürti Erzsébet, Perczel Anna és Willem Wölling. Cím: Kapy u. 1, 1025 Budapest. Telefon és fax: 176-79-75. B. N. Mohácsiak, Mohács környékiek figyelmébe! 95 Kft. »irt rendez 1990. június 22-én (péntek), de. 10 órától 18 óráig Mohácson, a Bartók Béla Művelődési Központban, Mohács, Vörösmarty u. 3/5. szám alatt. Kínálatunkból ezenkívül szabadidőruhák, sportfelsők nagy választékban, olcsó áron. Minden kedves vásárlónkat szeretettel várjuk. „T-MODELL” KFT., Pécs, Rákóczi út 5-7. TELEFON: 10-440 B. M. ilj munkahelyek, infrastruktúra, idegenforgalom Lehetőség Szigetvár fejlődéséhez Gyógyszálló építésére kiírt tervpályázati eredményhirdetés a városi tanácson Alpok—Adria konferencia Egységes Európa 1992