Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)

1990-06-21 / 78. szám

Ai osztrák kapus, Klaus Lindenberger lábbal ment az amerikai játékosok elöl június 19-én, a világbajnoki selejtező utolsó csoportmérkőzésén, ahol Ausztria válogatottja 2-0 arányban 9rözött MTI TELEFOTÖ műsor E-csoport VERONA Belgium-Spanyolorszóg (17 órg, MTV 2. 16.50) UDINE Koreai Köztársaság-Uruguay (17 óra, összefoglaló MTV 2. 20.00) F-csoport: CAőLIARI Anglia-Egyiptom (21 óra, összefoglaló MTV 2. 20.00) PALERMO Írorszóg-Hollandia (21 óra, MTV 1. 20.50) Mai Visszhang Osztrák vigaszdíj Az első két mérkőzésén meglehetősen passzív játékot nyújtó osztrák válogatottat Jo­sef Hickersberger szövetségi kapitány egészen más utasító sokkal küldte pályára az ame- ikaiak ellen, mint amikor az olaszok és a csehszlovákok voltak az ellenfelek. Kedden a Rodax, Polster csatárkettös kiegészült Adreas Ogrissal, de ez sem hozott ugrásszerű ja­vulást. — Nem játszottunk rosszul, - de a délutáni eredmények is­meretében tudtuk, hogy leg feljebb ezreléknyi esélyünk le­het a továbbjutásra - mondta o szakvezető. - Örülök a győ­zelemnek, de elszomorított, hogy a pályán elszabadultak az indulatok, s a játékvezető Artnert ki is állította. Hozzá kell tenni, megérdemelten. Az amerikaiak nem a vb- győzelem reményével erkeztek Itáliába, azt viszont elmond­hatják magukról, hogy két európai csapattal, az olasszal és az osztrákkal közel egyen­rangúak tudtak lenni.- Nem vagyunk olyan mész- . sze a világ élvonalától, mint azt sokan gondolják - nyilat­kozta Bob Gansler, a tenge­rentúliak magyarországi szüle­tésű szakvezetője. - A gond az, hogy nálunk 1985 óta nem létezik hivatásos nagypályás bajnokság, o teremben pedig egészen más szabályokkal ren­dezik a mérkőzéseket. Ha nem akarunk ezen a szinten meg­ragadni, feltétlenül létre kell hoznunk saját, észak-amerikai küzdelemsorozatunkat Plávik gólfesztiválja A ,,plávik" tulajdonkeppen kényelmes helyzetben kezdhet tek utolsó csoportmérkőzésé két, hiszen a meglehetősen szerény képességű öbölmenti csapat ellen egy minimális arányú győzelem is elég lett volna továbbjutásukhoz. Talán eppeh ezért volt meglepő, hogy még a 2-0-ás vezetés birtokában is osszekuszólódtak o jugoszláv sorok, s az arab szépitőgól után pedig joggal tarthattak a kellemetlen meg­lepetéstől. Ez azonban nem következett be, így Ivicc Oszím szövetségi kapitány jó hangulatban érke­zett a találkozó után tartott sajtótájékoztatóra.- Megérdemeltük a győzel­met. és azt is, hogy eljutot­tunk a nyolcaddöntőbe - érté­kelte a látottakat a szakveze­tő. — Támadójátékunkkal ma­radéktalanul elégedett vagyok, főleg Szusics. Sztojkovics és Pancsev nyújtott kiemelkedőt. Védelmünk viszont sojnos többször is kihagyott, hátvé­deink az arabok gólja után teljesen elveszítették o fejüket. De végül is elértük célunkat, ami remélem, megnyugtatja és felszabadítja a csapatot. Faruk Hadzsibegics, a szak vezető által bírált jugoszláv védelem oszlopa elismerte: jo­gos a kritika.- Idegesek voltunk, de nem minden ok nélkül - mentege­tőzött a liberó posztján sze­replő játékos. - A csoportküz­delmek alatt komoly nyomás nehezedett a csapatra, ezért szinte állandóan feszült volt a hangulat. A következő körben már egy egészen más jugo­szláv válogatott lép mojd pó­lyára. Az Egyesült Arab Emírségek ismeretlen játékosai végül is teljesítették azt, amit a szúr- kólók a kiscsapatoktól elvár­nak. vagyis sportszerűen küz­döttek azért, hogy nehéz pil­lanatokat okozzonak a no- gyobb tudású ellenfeleknek. Ez sikerült is, hiszen a nyugat­németek és a jugoszlóvok ka­puját egyaránt bevették oz arob futballisták. Corlos Al­berto Pörreiro, az Emírségek brazil szövetségi kapitánya is dicsérte játékosait. Kolumbia nem hagyta magát A kolumbiaiak kedden nem­csak látványosan, hanem cél­ratörően is futballoztak, és szokásuktól eltérően fegyelme­zetten védekeztek. Ha csatá­raik nem ügyetlenkedik el helyzeteiket, az első félidőben akár több gólos előnyt is sze­rezhettek volna. A befejezés ajonbon egyszer sem sikerült, s bekövetkezett az, ami csak­nem nemzeti tragédiát okozott: Littbarski révén a nyugatné­metek két perccel a befejezés előbb bevették Higuita kapu­ját. Ami ezután történt, azt Freddy Rincon, a kolumbiaiak csatára a következőképp me­sélte el: — Abban a pillanatban va­lamennyien úgy éreztük: vég­telenül igazságtalan lenne, ha elveszítenénk a mérkőzést. Ahogy vittük a labdát a kö­zépkezdéshez, biztattuk egy­mást, hogy meg kell kísérelni a lehetetlennek tűnő egyenlí­tést. Tudtuk, a nyugatnémet védelem sebezhető, s az is valószínű volt, hogy a gól után kihagynak egy pillanatra, híos, amikor Valderrama kiugratott, vagy öt másodpercig egyedül vezettem a labdát, s igyekez­tem nyugodtan megoldani a helyzetet, úgy, ahogy azt egy hétköznapi edzésen szoktam. Ez volt pályafutásom legszebb pillanata . . Hasonló drámai élményekről számolt be Francisco Matura- na szövetségi kapitány:- Azt kértem játékosaimtól, próbálják megtartani a láb dót, és amennyire lehet, los sitsák az iramot. Sajnos, az első félidőben elhibáztuk le hetőségeinket, ezért a máso dik játékrészben kénytelenek voltunk óvatosabb taktikát vá lasztani. Most, hogy tovább léptünk a következő forduló ba, teljesítettük vb-tervünket Szeretnénk minél tovább a pó lyán maradni, s akkor sem lennék túlzottan „elkeseredett", ha esetleg megnyernénk a vi­lágbajnokságot . . . Schillaci és Baggio bizonyított Alaposan meglepte a hazai csapat híveit Azeglio Vicini szövetségi kapitány. A szak vezető ugyanis bejelentette, hogy az A-csoport utolsó mér­kőzésén kihagyja az itáliai csapatból a tehetetlen csatá­rokat, s új, fiatal erőkkel kí­sérletezik. Így fordulhatott elő. ami eddig elképzelhetetlen volt: Gianluca Vialli és And­rea Carnevale a kispadra ke­rült! Vicini húzósa bevált, hiszen az említett két szupersztárt he­lyettesítő Salvatore Schillaci és Roberto Baggio nagyszerű duót alkotott, s góljaikkal har­madszor is nyert a „Squadro Azzurra”. — Remélem, találatommal meggyőztem a kapitányt, s legközelebb nem hagy ki a csapotból - mondta a mérkő­zés után a második, remek cselsorozat végén született gól szerzője, Baggio. A legutóbbi csalódás után most Azeglio Vicini is méltán dicsérte játékosait:- Nagyon nehéz mérkőzé­sen, óriási küzdelemben nyer­tünk, kitűnő játékkal. Egyetlen bánatom, hogy Donadoni térd­sérülése nem biztos, hogy rendbejön a következő talál­kozóra. Örülök, hogy Schillaci és Baggio megszolgálták a bi­zalmat, mindketten bizonyítot­ták, az olasz labdarúgás ren­delkezik tartalékokkal. Jozef Venglos csehszlovák szövetségi kapitány is elsősor­ban az itáliaiak bemutatóját méltatta :- A jobbtól nem szégyen kikapni, s nyilvánvaló, hogy az olaszok a hazai pálya elő­nyét is élvezték velünk szem­ben. A döntetlenre ennek el­lenére lett volna esélyünk, de a játékvezető sajnos érvényte­lenítette találatunkat. Most a nyolcaddöntőre kell Összponto­sítani, s remélem játékosaim mielőbb túlteszik magukat a keddi kudarcon.' aj Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 UDINE: KOREAI KOZTARSASAG-URUGUAY Az ázsiaiaknak ez a talál­kozó má/, egészen biztosan az utolsó lesz a Mondialén, mi­után az első két fordulóban vereséget szenvedtek a bel­gáktól és a spanyoloktól. Lee Ho Taik szövetségi kapitány megpróbálja lelkesíteni csaló­dott játékosait, akik a vb előtt valami kiugró eredményben reménykedtek: — Soha nem szabad felad­ni, még egyszer megmutathat­juk, hogy nem érdemtelenül vehettünk részt az itáliai fut- ballünnepen — mondta. Az uruguayiak sokkal na­gyobb tétért küzdenek, szá­mukra ugyanis o győzelem — főleg, ha jelentősebb gólkü­lönbséggel nyernek - a to­vábbjutást jelentheti. Az „uruk" jobb csapattal érkeztek Olaszországba, mint amilyen o négy évvel ezelőtti, mexikói vb-n szerepelt volt. A dél amerikai futball elemeit ötvö zik az európai stílussal, olyan kiemelkedő tudású játé kosaik vannak, mint Enzo Francescoli és Ruben Sosa.- Mondanom sem kell, szó munkra csak a győzelem az elfogadható eredmény - je lentette ki Oscar Tabarez szövetségi kapitány. Meg­győződésem, hogy a csapat a következő fordulóban is ott lesz. VERONA: BELGIUM-SPANYOLORSZÁG Guy Thys, a belgák szövet­ségi kapitánya elégedett az­zal, hogy csapata már két mérkőzésen kiharcolta a to­vábbjutást, a spanyolok ellen viszont már a döntetlennel is elégedett lenne. Nem tudni, ezt a kijelentést miért tette, de kétségtelen, az egy pont a spanyoloknak is a biztos to­vábbjutást jelentheti. Sokan aggódnak, nehogy esetleg „békés döntetlen" legyen, mert az csökkenthetné a mér­kőzés egyébként várható izgal­mait, színvonalát és felháborí­taná a több tízezer belga és spanyol szurkolót. A belgák kénytelenek lesz­nek nélkülözni a legutóbb ki állított csapatkapitány, Gerets játékát, és a sérült Clijsters és Grun sem jöhet számításba Suarez a jelek szerint a leg jobb csapatot küldheti pályá­ra, csak egy poszton van még kérdőjel: Manolo vagy Salinas legyen a kezdőcsapat csatár sorában. A kapitány egyéb ként reméli, hogy a kitűnő Butragueno a belgák ellen megszerzi idei első világbajno ki gólját. PALERMO: ÍRORSZAG-HOLLANDIA A „döntetlenek csoportjá­ban" most minden csapatnak a győzelemre kell törekedni, hiszen az újabb pontosztozko­dások esetén akár még az is megtörténhet — amire a finá­lék . történetében eddig nem volt példa hogy sorsolással döntik el. ki folytathatja a kö­vetkező körben. Palermóban egy igen harcos ír válogatott találkozik az eddig teljesen formán kívül szereplő Európa- bajnok holland együttessel.- Annyit ígérhetek: a hol­landoknak ugyanúgy „nekiug­runk", mint azt az angolok és az egyiptomiak ellen tettük — nyilatkozta röviden Jack Chari ton ír szövetségi kapitány, aki szokása szerint most sem bo­csátkozott jóslatokba, csupán arról „biztosította” az ellen felet, hogy kemény küzdelem­ben lesz része . . .- Ilyen szorult helyzetben én is csak ugyanazt az elvet vafl- hotom, mint Charlton kollé gám, vagyis semmivel nem szabad törődni, harcolni kell a győzelemért - mondta Leo Beenhakker, a hollandok sző vetségi kapitánya. CAGLIARI: ANGLIA-EGYIPTOM- A labdarúgók ne lottózza nak, ezt hagyják a szerencse­játékosokra - nyilatkozta Bobby Robson, a szigetorszá­giak szakvezetője. — Nem en­gedhetjük meg magunknak, hogy hozárdírozzunk, ezért rögtön a kezdő sípszó után le­támadjuk az egyiptomiakat. Az egyiptomiak kitűnően kezdtek, s kis szerencsével akár mindkét pontot elrabol­hatták volna az Európa-bajno- ki címvédő hollandoktól. A következő fordulóban már ke­vésbé villogjak, ami részben érthető is, hiszen az észak­afrikai labdarúgóknak soha sem kedvezett az a kemény erőfutball, amelyet az írek — és mostani ellenfelük, az an­golok — művelnek. — Nincsenek illúzióim, az ilyen csapatokra nehéz ráeről­tetni stílusunkat - panaszko­dott Mahmoud El-Gohari szö­vetségi kapitány. - Ennek el lenére nem ijedünk meg, nem állunk bé védekezni. Nekünk is a győzelem a cél. MondS-morxsák NINCS NYUGALOM A kedd esti o)asz—cseh­szlovák találkozó «tán a Szordínia szigetén lévő Ol- bia városkában kemény ösz- szecsapás zajlott le angol és helyi szurkolók között. A rendőrség közleménye sze­rint tíz személy megsérült, 24-et letartóztattak a mint­egy 200 verekedő közül. ­LACATUS: FIORENTINA! Hetek óta találgatták, ho­va szerződik Marius Lacatus, a román válogatott és a Steaua Bucuresti csatára, akinek a Mondialén, a szov­jetek elleni mérkőzésen lőtt két góljával sokat nőtt az ázsiója. A játékost a fran­cia AFP hírügynökség értesü­lései szerint az olasz Floren­tine három évre szerződtette. A megállapodással Lacatus sem jár rosszul, mivel a fi­renzei klubnál évi 400 millió líra lesz a jövedelme. SCHILLACI A NYÍL... Sok játékos verseng azért is, hogy kivívja a vb leg­jobbja címet. Az olaszok nagy reménysége, Salvatore Schillaci lett, aki eddig min­den alkalommal elbűvölte a nézőket, és zavarba hozta az ellenfeleket. A 19-es számot viselő labdarúgónak nemcsak a gyorsaságát - Nyílnak ti­tulálják —, hanem a szelle­mes játékját és gólratörését is dicsérik. A 25 éves paler­mói csatár áprilisban, a Svájc elleni találkozón sze­repelt először az azzurri együttesben, s mindjárt gól­lal mutatkozott be, az ő ta­lálatával győzött a váloga­tott. Így volt ez Rómában, az Ausztria elleni vb-mérkő- zésen is, s jó sorozatáf a csehszlovákok elleni fejessel folytatta. Kezdőkör

Next

/
Thumbnails
Contents