Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-18 / 75. szám
2 uj Dunántúli napio 1990. június 18., hétfő Elbarikádozott jugoszláv görög határátkelőhelyek A Jugoszlávia és Görögország közötti három határ- átkelőhelyen szombaton megbénult a forgalom, mivel jugoszláv oldalon az athéni kormány nemzetiségi politikája elleni tiltakozás jegyében a polgárok tízezrei gépkocsikkal és egyéb akadályokkal elbari- kádozták az utakat. Gevgeliján a déli órákban több tízezres tömeggyűlést szerveztek, amelynek résztvevői követelték, hogy Athén hivatalosan ismerje el a görögországi makedón kisebbség létezését. A nyugat-európai országokban dolgozó és szabadságra autón utazó görög vendég- munkások ezrei csak kerülővel, Bulgárián át tudnak hazajutni. Ezért a Kriva Palan- ka-i jugoszláv—bolgár határ- átkelőhelynél már a délelőtt folyamán mintegy 5 km hosz- szú gépkocsisor állt, s az át- jutóshoz több mint 5 órát kellett várakozni. Koszorúzás Nagy Imre kaposvári szülőházánál (Folytatás az 1. oldalról) Országgyűlés megbízott elnöke mondott nemegyszer tapssal megszakított, szenvedélyes hangú beszédet.- Amit ma teszünk, az 1848, 1918, 1945-46 és mindenekelőtt 1956 folytatása. Akkor vereség következett, most azonban biztos — és ezt ritkán mondhatja olyan ember, aki mérlegel — hogy leverhetetlenek vagyunk - tett hitet a változások mellett. A méltóságteljes tisztelgés koszorúzással zárult. Az emléktáblánál először Nagy Imre leánya, Nagy Erzsébet helyezett el koszorút családjával, majd a pártok és társadalmi szervezetek helyi képviselői hajtottak fejet a miniszterelnök emléke előtt. Az ünnepség a Szózat hangjaival fejeződött be. B. N. Történelmi show Waterloonál A Napóleon végleges vereségével végződött Waterlooi csata 175. évfordulója alkalmából szombaton és vasárnap számos európai országból érkezett 2300, korhű egyenruhába öltözött szereplő - köztük 200 lovas — részvételével az eredeti helyszínen idézték fel a történelmi ütközetet. A nagyszabású látványosságnak tízezernyi nézője volt a Brüsszeltől 20 kilométerre levő helyszínen és százezrek nézték a televíziós közvetítést. A történelmi Show 25 millió belga frankba került (35 Bf 1 dollár), és két éven át tartott az előkészítése. A belga statiszták mellett francia, angol, német, csehszlovák, lett, orosz, ukrán, svájci és olasz egységek vonultak fel szombaton Waterlooban, majd vettek részt vasárnap a csata különböző szakaszait felidéző harci jelenetekben. Munkások és alkalmatlan vezetők az utcán? Megkezdődtek Baján a helyhatósági csatározások Már elkészült az önkormányzati törvénytervezet újabb formája, de a parlament még mindig azon vitatkozik, hogy ki válassza meg a köztársasági elnököt. Ugyanakkor vidéken - pontosabban nem Budapesten - az országgyűlési választások óta jóformán csak a felszínen mozdultak meg a hullámok, a mély még mindig hallgat. Az ellentmondásból könnyen kiderül: más a parlamenti törvényhozás menetrendje és a lakosság napi elvárása az új politikai rendszertől. Ennek konkrét példája Baja, ahol máris megkezdődtek a helyhatósági csatározások. Első és egyik mérhető jele ennek az, hogy megalakult a Bácskai Munkavállalók Érdek- védelmi Szervezetének Szövetsége. A kezdeményezők között volt az immár Kecskeméttől elszakadt Bács-Volán- nak a Demokratikus Független Szakszervezete és Munkástanácsa, o bajai Városgazdálkodási Vállalat Fűtőműjenek Szabad Szakszervezete és a Ganz Villamossági Művek Munkástanácsa. A szövetség elképzelései radikálisak, mert minden munkavállalót a független szakszervezetek és munkástanácsok megalakítására ösztönöznek. Céljaik között szerepel a csődért felelős funkcionáriusok menesztése, valamint a posztjaikra alkalmatlan és méltatlan vállalati, gazdasági vezetők eltávolítása. Mindezek megvalósítására - ha szűk a vállalat, gyár kerete — akkor akár az utcára vonulva kívánnak hangot adni követeléseiknek. Baján a szakmaközi székházban — a Deák Ferenc utcában — hetente tartanak összejöveteleket, ahol egyebek mellett vitasorozatot tartanak a tagszervezetek bevonásával a munkavállalói helyzet jelen megítéléséről. Végső szakaszához érkezett az alapszabály-tervezet összeállítása, és még a nyár elején közgyűlésen választják meg a tisztség- viselőket. Szűkebb értelembe véve egyetlen politikai párthoz sem kötődnek, ám annak tagsági viszonya nem kizáróok, s ezt mindjárt bizonyítani is óhajtják. Ezért önálló jelölteket állít a szövetség a bajai, bácskai helyhatósági választásokon. Részt kérnek és követelnek a vonzáskörzet napi életének irányításából, függetlenül attól, hogy a hat parlamenti párt miként foglal majd állást önmaguk pártprogramjában mindezekről. Tehát a parlamenten kívül is elkezdődött a csata, és ez az igazi változások előszele — „vidéken” ... Kovács Zoltán Ha indulnak Budapestre a Békehadtest önkéntesei Budapesten rendkívül jól előkészítették az amerikai Békehadtest önkénteseinek munkáját és már dolgoznak a további programokon — mondotta az MTI washingtoni tudósitójának Paul Coverdell, a Peace Corps igazgatója. A hét végén Bush elnök személyesen búcsúztatta az első csoportot, a 60 Magyarországra induló nyelvtanárt. A csoport tagjait különös gonddal választották ki, hiszen speciális feladatról van szó, olyan országban, ahol a békeszolgálat még nem működött — mondotta Coverdell. A mintegy 2000 jelentkezőből kiválasztott 60 személy kivétel nélkül képesített pedagógus és gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek. A hétfőn Magyarországra induló csoport átlagos életkora 31 év, tehát túlnyomórészt fiatalokról van szó. Van közöttük néhány magyar származású, akik valamennyire birják a nyelvet, a nagy többség azonban nem; a csoport a nyári hónapokban, a pécsi előkészítés során kap ismereteket a magyar nyelvből. Az önkéntesek csak szerény, a magyar viszonyoknak megfelelő tiszteletdíjat kapnak, hogy szállás- és ellátási költségeiket fedezni tudják - közölte Coverdell. A program költségeit egyébként közösen viseli az amerikai és a magyar kormány.- Az eddigi tervek szerint kétéves váltásokban 60-80 amerikai pedagógus tanít majd Magyarországon, de nagyobb igény esetén a létszám bővítésére is lesz mód — mondotta az igazgató. Vietnam: BUKAREST: Újra csendesek a bukaresti utcák. Képünkön a rendőrség két tagja vigyázza a rendet június 16-án a főváros főterén. MTI-telefotó Internalotábor Romániában (Folytatás az I. oldalról) melletti szálláshelyéről, hogy a fővárosban politikai menedékjogot kérjenek. Rómába érkezve a szurkolók tüntetést rendeztek a román nagykövetség előtt, a bukaresti események miatti tiltakozásul. A csoport egyik tagja az olasz állami televízióban úgy vélte, hogy a menedékjogot kérők száma akár ötven is lehet. Becslései szerint a Mondialéra legalább ezer román szurkoló érkezett Itáliába. * Ausztria-lottó 173 OOO aláírás Vasárnap reggel óta folyamatosan érkeztek az emberek a Parlament lépcsőjéhez, hogy aláírásukkal támogassák Király Zoltán és az MSZP akcióját. Az aláírásgyűjtéssel a kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy ne a parlament, hanem közvetlenül a nép válasszon köztársasági elnököt. A tegnap esti tv-híradó közlése szerint már 173 000 aláírás gyűlt össze. A Lottó Unió Kft. közlése szerint az osztrák lottó 24. heti eredményei a következők: A játékhét fogadási dijainak megállapítása 1990. június 14-én a következő eredményt mutatja: 2 millió 047 ezer 909 darab a leadott szelvény összesen, ez 72 millió 913 ezer 441 schilling Ausztria- lottó fogadási dijat jelent. A teljes Ausztria-lottó nyereményösszeg 36 millió 456 ezer 720 schilling, ebből a hatosra 10 millió 937 ezer 016 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 5, 15, 18, 23, 24. 29, a pótszám a 35. A teljes Joker fogadási dij 15 millió 795 ezer 173 schilling, es az első nyeröosztóly, a Joker 4 millió 685 ezer 509 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti Jokerszám a következő: 274 258. IUI feltöltött készlettel várja tisztelt vásárlóit Harc a bűnözés ellen Vietnamban a tavalyi év vége óta mintegy 27 ezer embert vettek őrizetbe a bűnözés ellen indított „harci kampányokban” - jelentette vasárnap a helyi sajtó. A letartóztatottak közül 2151 személyt kényszermunkára, hat személyt pedig halálra ítéltek. A feketekereskedelem visszaszorítására tett intézkedések során félmillió dollárnyi helyi valutát foglaltak le. 4 millió dollár értékű árut koboztak el és majd 1 millió dollárnyi gazdasági bírságot szabtak ki. A vietnami hadsereg lapja szerint a határozott fellépésnek köszönhetően felére csökkent a fegyveres rablások száma az elmúlt hat hónapban. SKODA, IFA, BARKAS, AWIA, NYSA-ROBUR haszongépjárművek alkatrészeivel, új motorokkal és egyéb fődarabokkal, valamint általános felszerelési cikkekkel, (gumiköpeny, csapágy, ékszíj stb.) állunk a leendő partnereink rendelkezésére. AKI BOLYBAN JÁR, JÓL JÁR! Akció! Akció! A „T-MODELL" KFT. PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 5-7. SZÁMÚ ÜZLETÉBEN, AMEDDIG A KÉSZLET TART, NYUGATI IMPORTBÓL SZÁRMÁZÓ BALAS ÁRU KAPHATÓ (350 FT/KG). Kaphatók még: izabadidöruhák, sportzoknik, sportpulóverek, harisnyanadrágok. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-13.30-ig. Címünk: T-MODELL Kft., Pécs, Rákóczi út 5-7. Ne készletezzen, mi mindig kiszolgáljuk! Olcsó kavicseladás, magánfelhasználóknak is Ára áfával és felrakással együtt: 573,- Ft/m3 Előzetes megrendelés esetén HELYSZÍNRE SZÁLLÍTÁST IS VÁLLALUNK. Előzékeny és gyors kiszolgálással várjuk önöket! 26-os Általános Építő Kft. Pécs, Nagyhídi u. 16. (Hőerőmű, illetve MÉH-telep mellett.)