Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-09 / 35. szám

Képünkön a börgyári Hartmann (balról) és a komlói Iván A. (jobbról) mérkőzésének egy pillanata látható. Fotó: Kiss László Iván Attila a megyebajnok Páros mérkőzésen dőlt el a bajnoki cím Két évvel ezelőtti sikerét megismételve másodszor lett Baranya megye felnőtt sakk­bajnoka Iván Attila, a Komlói Bányász mesterjelölt verseny­zője. Hosszú szünet után ismét indult a döntőn Kádár Gábor, a PSC FIDE-mestere, aki a verseny első számú esélyese volt. A 4. fordulóban az Iván Attila elleni rangadó elvesz­tése után egyre jobban elbi­zonytalanodott, majd az utol­só előtti fordulóban a komlói Gazc/a is kétvállra fektette, és ezzel végleg elszálltak bajno­ki álmai. Eközben Hartmann a PBTC rutinos versenyzője sorra győzte le ellenfeleit - 8-ból 7,5 pontot teljesített - és egy fordulóval a befejezés előtt teljes pontelőnnyel ve­zetett Iván Attila előtt. Az utolsó fordulóban már egy A kedd délelőtti helyosztók során Gulyás István (74 kg) a bronzéremért volt érdekelt. Azt megszerezni nem tudta, mert a bolgár Zselev az első két percben tetemes előnyt szerzett, és végül 7:2, 7:2 arányban diadalmaskodott. A jelenleg katonáskodó Gulyás tehát negyedikként zárt. ötö­dik lett Bíró László (52 kg). A szintén ferencvárosi Kiss Sándor (100 kg) a bolgár Nen- csev ellenében az elején „el­aludt", és bár a záró másfél ■percben óriási lendülettel haj­rázott, de hátrányát csak csökkenteni tudta, 6:4-re kika­pott. Ily módon ő a hatodik helyen fejezte be a kontinens bajnokságot. A java persze csak kora este következett, a 90 kg-osak döntőjében Tóth Gábor a szovjet Kazibekov el­len lépett szőnyegre a bajno­ki címért. A szovjet sportoló 2:0arány­ban diadalmaskodott Tóth el­len, és ezzel megvédte tavalyi ankarai elsőségét. További eredmények: 74 kg: Naszir Gadzsihanov (Szovjetunió) — Claudiu Tama- duianu (Románia) 4:1. 82 kg: Hans Gstöttner (NDK) — Elmadi Zsabrajlov (Szovjet­unió) 1 :0. 90 kg: Vagab Kazibekov (Szovjetunió) — Tóth Gábor (Magyarország) 2:0. döntetlen is elegendő lett vol­na bajnoki címéhez, ám vilá­gos színnel vereséget szenve­dett Gazdától, ugyanakkor Iván legyőzte Amreint és ezzel kettőjük között holtverseny jött létre. A kiírás értelmében a bajnoki címet 4 játszmás pá­rosmérkőzésen kellett eldön­teni. Az első 4 játszma nem hozott döntést, a bajnoki cím végül is a 6. játszma után dőlt el, és ezzel Iván 3,5-2,5 arányban győzött. Az országos egyetemi és főiskolai bajnoki győzelme után ez már idén a második egyéni aranyérme, amihez ez­úton is gratulálunk. A verseny nagy vesztese a végig veze­tő Hartmann volt, aki akár­csak tavaly, idén is a siker kapujában botlott meg. A harmadik helyre Kádár jutott be, eredménye számára is va­100 kg: Ararat Szabejev (Szovjetunió) — Andrzej Ra- domSki (Lengyelország) kétváll, 10. másodperc, 0:0-nál. 130 kg: Andreas Schröder (NDK) - Kiril Barbutov (Bul­gária) 1:0. lószínüleg csalódás. Az orszá­gos vidék döntőre az első ki­lenc helyezett kvalifikálta ma­gát. Kellemes meglepetés a még ifjúsági Palkó (PBTC) és Schatz (PBTC) bejutása. A még csak 15 éves tehetséges Afs (PSC) első felnőtt verse­nyén kitünően helyt állt. Am- rein (PSC), Komor (PBTC) és Borbély (Komló) ezúttal tu­dásukhoz képest gyengén sze­repeltek. A 9 fordulós bajnokság él­mezőnye: 1. Iván A. (Komló) 7,5 pont, 2. Hartmann (PBTC) 7.5, 3. Kádár (PSC) 6, 4. Sás­di (Komló) 6, 5. Gazda (Komló) 6, 6. Raffay (PBTC) 5.5, 7. Kiss (Komló) 5, 8. Schatz (PBTC) 5, 9. Palkó (PBTC) 5. 10. Amrein (PSC) 4.5, 11. Áts (PSC) 4,5, 12. Komor (PBTC) 4,5 pont. Kiss László A poznani EB szabadfogású versenye lezárult, csütörtökön este a kötöttfogásúak mérle­gelnek, elkészítik a sorsolást, majd pénteken délelőtt 10 órá­tól kezdődik a 36. kötöttfogá­sú kontinensbajnokság. Gyalogló sikerek A Miskolcon megrendezett hosszú távú országos gyalogló bajnokságon a komlóiak közül serdülő 15 km-en Demeter má- . sodik lett, Kárpáti pedig har­madik. Az ifjúságiak 20 km-es versenyén Orsós negyedik he­lyezést ért el. (Mindhárom versenyző aranyjelvényes’ szin­tet teljesített.) Létrejött a Technikai és Tömegsport Klubok Szövetsége ötvenegy klub érdekképvise­leteként létrejött a Pécs Városi Technikai és Tömegsport Klu­bok Szövetsége. A létrehozók búvár, lövész, modellező, mo­toros, rádiós és repülő sport­ágakkal kívánnak foglalkozni. A sportoláson .kívül a technika megismertetésével, megszeret­tetésével, vá I la I kozá sai kka I, szolgáltatásaikkal hozzájárul­nak a fenntartásukhoz szüksé­ges eszközök megteremtésé­hez. Héttagú elnökséget vá­lasztottak, az elnök: Tőlössi Pé­ter, ügyvezető elnök: Marosi Tibor, tagak: Kozma László, Misák Csaba, Mohai István, Pajor Tibor, Till Ferenc. Kosárlabda Rajt az EB selejtezőn — a „kötelező” győzelem reményében Hétfőn este megérkezett Athénba, a szerdán kezdődő női kosárlabda EB-selejtező színhelyére, a magyar váloga­tott. A Madocsay Miklós irá­nyította együttesnek Görögor­szág, Spanyolország, Dánia, Izrael és Hollandia ellen kell 'kivívnia a továbbjutást, ami­hez az első vagy a második helyen kellene végeznie. A ma­gyar női kosárlabdázás dicső­séges hagyományait ismerve — 1983 és 1987 között három­szor végzett az Európa-bajno- ki dobogó harmadik fokán az akkor még Ki Ilik László által vezetett válogatott — amolyan rutinfeladatnak is lehetne ne­vezni a továbbjutást, azonban a mai magyar együttes már messze nem azonos a nyolc­vanas évek derekán szerepelt kiváló gárdával. Jószerével csak Boksay Zsuzsa és Németh Ágnes maradt meg hírmondó­nak a régi nagyok közül. Még nem hegedt be, ma is fájó seb a tavalyi, várnai EB-n mu­tatott kiábrándító játék, az utolsó előtti hely. Ilyen előzmények után kel­lemes meglepetésként hatott az utóbbi hetek sikersorozata. A felkészülés során a váloga­tott egy kivétellel valamennyi mérkőzését megnyerte, s úgy tűnik, a csapat összekovácso- lódott a selejtező nyitányára. Úszás. Mozgáskorlátozottak országos bajnoksága, Fűzfő. A pécsi Lendület SE gyermek­csapatának tagjai 6 arany-, 9 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. A csapat tagjai: Cservék Zsolt, Kovács Ervin, Molnár Gyöngyi, Poprócsi Tímea, Sági Jenő, Sé­táló Orsolya. Edzőik: Bőd is Éva, Hoffmann Judit. A felnőtt me­zőnyben Bódis 2 aranyat és 1 ezüstöt nyert. Birkózás. Úttörő B-kategóriás kötöttfogású versenyen,. Székes- fehérváron a szigetvári Tomsics 4. lett. 4- Siófokon, a junior EB előtti utolsó válogató versenyen a pécsi birkózók közül Gyöngyösi 1., Nagy 2., Sánta 3., Vörös 6. lett. Csapatban a Pécsi Húsos Birkózó Klub a 4. helyet szerezte meg. Akrobatikus sporttánc. ,,A” osz­tályú akrobatikus rock and roll OB, Békéscsaba. A legjobb ma­gyar párosok között a Papp- Kozma (Do—Zso SE)-duó meg­szerezte a bajnoki címet. Természetjárás. Mecsek '50 tel­jesítménytúra. (284 induló.) Az indulók több mint a fele nem Pécs környéki volt. A leghama­rabb a célba Ludvig Antal ért, 6 órán belül futotta le az 50 km- es távot. 26-an feladták a ver­senyt, 258-an 12 órán belül tel­jesítették az 50 km-t. Atlétika. A területi diákolimpián első lett a Komarov női 4x400-os, a férfi 4x400-as, a női 4x800-as váltója és a leány gerelyhajító csapata. Női súlylökésben a mo­hácsi Kisfaludy, férfi diszkoszban a Gépipari, férfi magasugrásban az 508-as intézet együttese nyert. A győztes csapatok és váltók in­dulhatnak az országos döntőn. Tenisz. Megyebajnokság. Győz­tesek. Férfi egyes: Spitl. Serdülő fiú egyes: Solti. Újonc fiú egyes: Gyenis Sz. Gyermek fiú egyes: Gyenis M. Serdülő lány egyes: Jankovics. Újonc lány egyes: Jaakovics. Gyermek lány egyes: Mester (mind P. Spartacus). Sakk. Megyei diákolimpia. Az egyes korcsoportok győztesei. Fiúk: Moór (Somberek), Arató ^Mohács), Breitenbach (Jókai). Lányok: Galgóczi (Harkány), Nagy (Mohács), Pálfi (Versend), ök kerültek az országos dön­tőbe. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Dunántúlt napló Birkózó Európa-bajnokság Tóth Gábor ezüstérmes lett Magyar Kupa mérkőzés a döntőbe jutásért | I-------------------------------------­PMSC-Rába ETO Nincs szerencséje a PMSC- neka bajnokságban. Olyan a tavasz, amilyen, ezen kár rágódni, az mindenesetre biztos, hogy a legutóbbi forduló alkalmával a piros­feketék veszprémi győzelme után sokakat kellemetlenül ért a hír, hogy a nagy ri­vális FTC is nyerni tudott. A bajnoki dobogó még megszerezhető, igaz az esé­lyek egyre csökkennek, hi­szen három forduló van mór csak hátra. Ha továbbra :s számítanak a nemzetközi szereplésre a pécsi labdarú­gók okosan teszik, ha min­dent megpróbálnak a kupa- győzelem érdekében. Bár a bajnokin láthattuk, milyen csapat a Rába, azért az „oda-visszavágós" kupamér­kőzések hangulata, lég'köre egészen más. Jó lenne tehát megfelelő előnyre szert tenni ma délután. A vendégek nyilván a mi­nél kisebb különbségű vere­ségre, vagy a döntetlenre apellálnak, várható tehát, hogy fokozottan figyelnek majd a védekezésre is. A PMSC-nek támadnia kell, az előjelek viszont nem a leg­jobbakat ígérik. A legutób­bi bajnokin Bojást könyök­kel halántékon vágták, ki­sebb agyrázkódása van, Pa- laczky pedig begyűjtötte har­madik sárgalapját is. Gyur- kity húzódása miatt nem játszhat, Lehotának csont­hártyagyulladása van. A várható ikezdőcsapat: Bodnár — Kónya, Márton, Braun, Tomka — Megyeri, Nagy T., Bérczy, Czérna — Lovász, Czéh. (pauska) Nyugaton már sportág, nálunk mégnem Az akrobatikus sporttánc egyelőre mostohagyerek A nyugati országokban sport­ágként tartják nyilván, 1972 óta világszövetsége is van, amelyik Münchenben székel. Évente Európa- és világbajnok­ságot rendeznek belőle, csak Magyarországon nem tekintik sportágnak. Az akrobatikus sporttánc egyelőre mostoha- gyerek. Azok, akik űzik, azért küz­denek, hogy sportágként fo­gadják el" nálunk is. Már csak azért is, mert az akrobatika nagy szerepet játszik benne. Van itt szaltó, különféle do­bó skorrnbináció, és sok-sok ne­héz elem. Ez az, ami miatt Nyugaton a sportágak közé sorolják. A nőknél általában azok űzik, akik korábban tor­náztak, a férfiaknál pedig azok, akik régebben atlétizái- tak vagy súlyt emeltek. A rock and roll párosul itt az akrobatikával. És bármeny­nyire is veszélyes (a dobások magassága olykor eléri az 5 m-t is), nincs több baleset az akrobatikus sporttáncban, mint más kategóriáiban. Ebben Is vannak világversenyek. Ezeket csak az A-kategóriás sportolók számára rendeznek, az alacso­nyabb minősítésűek országos bajnokságokon, nemzetközi ver­senyeken indulhatnak. Magyar- országon 1983 óta létezik ama­tőr szinten ez a műfaj, itthon még táncként kezelik. Hivata­losan is van már akrobatikus rock and roll egyesület, Pé­csett néhány éve űzik az ak­robatikus sporttáncot, a PVSK tornacsarnokában vannak az edzések. A legjobb pécsi ket­tős, a Papp—Kozma duó már részt vett profi vb-n is, ahol 9. lett. Ök a szószólói elsősorban annak, hogy az akrobatikus sporttánc elfogadott sportág legyen hazánkban is. Göttler nyerte a Nagydíjat A lengyelországi Iwnöban rendezett díjugrató Világ Ku­pa elődöntőben a Nagydijat Göttler Vilmos, az Orosházi Dózsa Termelőszövetkezet spor­tolója nyerte Kemál nevű lová­val. A hat nemzet lovasait fel­vonultató viadalon a lengyel Marek Markiewicz végzett a második, honfitársa, Roman Ruczinski pedig a harmadik helyen. Mai sportműsor Lobdarúgós. Magyar Kupa elő döntő, első mérkőzés: PMSC—Rába ETO, Újmecsekalja, 17.00. Selejte zők (új kiírás) : Kétújfalu—PVSK Hetvehely—P. Gázmű, Szalánta—Ki rályegyháza, Szentegót—Sásd, Mo hácsi TE—Pécsvárad, Lánycsók—P Postás, Baranyahídvég—Beremend Nagykozár—Sellye, Villány—PBTC Szabadszentkirály—Geresdlak, Bi csérd—Olasz, Szentlőrinc—P. Kinizs (az elöl álló csapatok a pályává lasztók, a mérkőzések kezdési idő pontja 17.00). Sárkányrepülés. Szórsomlyó Kupa, Szársomlyó, 10.00. A B. M.-i Zöldért Vállalat munkatársakat keres — elemző-tervező önálló munkakörbe, legalább mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkezőt, valamint- bérelszámolót középfokú végzettséggel és 2-5 éves gyakorlattal. Bérezés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: B. M.-i Zöldért Vállalat, Pécs, Megyeri út 66., személyzeti-munkaügyi osztály.

Next

/
Thumbnails
Contents