Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)
1990-05-08 / 34. szám
1990. május 8., kedd ói Dunántúli napló 5 Kis piros persellyel a szegényekért Élelmiszercsomag-osztás, pénzgyűjtés, alapítvány létrehozása a Vöröskeresztes Világnap programjaiba Évek óta május 8-át - a Nobel-díjas egykori svájci bankár, Henry Dunant születésnapját - a vöröskeresztes mozgalom világnapjaként tartjá.lf számon. Ö ala. pította a szervezetet, amelynek azóta 150 ország lett tagja, köztük hazánk is. A Baranyában szerdára szervezett világnapi rendezvények jó alkalmat teremtenek a mozgalomnak arra, hogy a mór jól ismert véradási akciókon kívül más tevékenységeikkel is megismertessék az embereket. A Vöröskereszt e célból indít különböző figyelemfelkeltő akciókat, rendezvényeket és természetesen ilyenkor köszönik meg aktivistáiknak a segítséget, a közös munkát. — Idén először eltérünk az ez évre kiadott nemzetközi mottótól. „Humanité" helyett „Segíts, hogy segíthessünk" jelszóval szervezzük akcióinkat — mondta dr. Kárpáti lúlia, a megyei vezetés titkára. - A világnapon most a hazai szegénység megsegítésére kívánjuk irányítani a figyelmet, ezért a különböző szintű ünnepségeken és a tombolajegy sorsoláson kívül programunkban élelmiszer egységcsomag kiosztása és utcai pénzgyűjtés is szerepel. Ezért senki ne csodálkozzon, ha kis piros persellyel rohanják meg a gyerekek holnap az utcákon, sőt kérjük segítsen. A budapesti Vöröskereszt-bolt mintájára mi is tervezünk a jövőben különböző vásárokat, de csak alkalmi jelleggel. Mohácson a szociális segítésre alapítványt hoznak létre, ami most kerül bejegyzésre, a televízióban pedig reklámokkal és rövidfilmekkel próbáljuk felhívni a figyelmet a mozgalom céljaira. Különösen aktuális kérdés mostanában az önkéntesek bevonása. A gazdasági problémák miatt ugyanis egyre nehezebb önként vállalkozókat találni, kényszeríteni pe. dig senkit nem akarnak ezután sem. A Romániának szervezett gyűjtések azonban a Vöröskereszt első ilyen jellegű megmérettetése mellett az emberek segítőkészségét is bizonyították. Az akkori közreműködők közül sokan maradtak meg állandó önkéntes segítőtársnak a Vöröskereszt további akcióihoz.- A mozgalom és o világnapi akcióik eredményeit a gyűjtések ellenére nem mér. hetjük anyagiakban - tette még hozzá dr. Kárpáti Júlia. - Célunk ezen a napon is, csakúgy, mint eddig, az erkölcsi értékek létrehozása. P. V. Tanácsülés a JPTE-n (Folytatás az 1. oldalról) Változtatni kívánnak a képzés igazságügy-centrikusságón, míg a gazdaság jogi feltétel- rendszerét részletesebben oktatnák. Elengedhetetlennek tartják, hogy a nem jogi tárgyak magas arányát csökkentsék, s meghatározzák a valamennyi magyar jogi karon egységes alaptárgyakat. A választható tantárgyakat ugyanakkor más karokon is hallgathatnák a diákok. Két új szak és a hozzájuk kapcsolódó tanszékek létesítésének javaslatát vitték a tegnapi egyetemi tanácsülés elé. A tervek szerint a tanárképző karon néprajz szakos és szo- ciólpolitikusi, illetve szociális munkás képzést szeretnének indítani. A néprajz fontos része lett a tervezett hungarológiai alapképzésnek, mely a magyar nyelvészettel és művészettörténettel együtt kíván segítséget adni lehetőség szerint minden felsőoktatási intézményben tanuló hallgatónak a helyes és felelős nemzettudat kialakításához. A néprajz-ismeret tanítása fontos szerepet kaphat a magyarországi nemzeti kisebbségek és szomszédaink megismerésében, az előítéletek megszüntetésében. Szükség van néprajz-szakos múzeológusok képzésére, és egyre többen igénylik a néprajzi tájékoztatást az iskolai és az iskolán kívüli nevelésben is. Az Egyetemi Tanács egyetértett a fölsorolt érvekkel, de a szavazást elhalasztotta, mivel jelenleg még nem tisztázódtak egyértelműen az új tanszék létesítésének személyi feltételei. Hosszabb vita övezte a másik új, kétszintű szak és új tanszék létrehozását is. Elismerték, hogy szükséges a kért szak bevezetése, de szavazatukat azzal a feltétellel adták le, hogy a szak szeptemberi indítását csak akkor tudja vállalni az egyetem, ha az illetékes minisztérium, a főhatóságok hamarosan nyilatkoznak a képzés anyagi finanszírozásáról. A tanszék létesítéséről nem szavaztak, miután szintén bizonytalanságok merültek föl a személyi feltételeket illetően. A napirendek után a rektor azt a javaslatot terjesztette elő, hoqy a karokon meqhirdetett új választási rendszer értelmében (miszerint a kari és az eayetemi vezetőket ma* auk az oktatók választják meq titkos szavazás útján! az eayetemi tanács is kövesse ezt a módszert és adja át a helyét eqv hasonlóan választott úi testületnek, azaz tekintse tegnapi ülését utolsónak. Ez a döntés lehetővé teszi, hoqy még máiusban új egyetemi és kari vezetőket válasszanak az új testületek. Hosszas vita után az Eayetemi Tanács azt a változatot fogadta el, hogy az így megválasztandó új Egyetemi Tanács meqbízása addig szóljon, amíg megalkotják az egyetem új szervezeti-működési szabályzatát; de ennek legkésőbb 1991. december 31-ig meg kell történnie. „Küldj egy mosolyt!** Országos gyógypedagógiai napok Pécsváradon A három év után másodszor is életre hívott pées- váradi kulturális és sportrendezvénysorozat szellemi fogyatékos, állami gondozott gyerekeknek szeretne küldeni és tőlük szeretne kapni mosolyt. A házigazdák, a Pécsváradi Általános Iskola és Diákotthon pedagógusai hagyományt szeretnének teremteni kezdeményezésükkel. A május 7-12. között tartandó progrom tegnap szakmai nappal kezdődött a Fü- lep Lajos Művelődési Otthonban, amelyre Baranya, So- mogy, Tolna és Fejér megyéből is érkeztek vendégek, és számítanak győri, kecskeméti kollégák látogatására is. Az eseményt, a megjelent gyógypedagógusokat Grünhut Gábor, a Pécsváradi Általános Iskola és Diákotthon igazgatója köszöntötte. A programokban feltétlenül újszerű és hasznos az a törekvés, hogy az értelmileg fogyatékos gyerekek és ép társaik több rendezvényen közösen vegyenek részt, s a találkozó szakmailag is hasznosuljon. Az előadásokkal induló első, szakmai napon Durst Győző, a Művelődési Minisztérium főmunkatársa beszélt azokról a társadalmi kihívásokról - a szociális gondoktól a munka- nélküliség - amelyek elsősorban a kiszolgáltatott helyzetben lévő szellemi fogyatékosokat érintik hátrányosan. Majd a további előadások is tükrözték, hogy ezekre a társadalmi kihívásokra nem elegendő pedagógiailag hiteles válaszokat adni. A megoldás kulcsa a gazdaság, a demokratikusan szerveződő társadalom kezében, empátiájában van. A résztvevőket a művelődési otthonban a tanulók munkáiból rendezett kiállítás fogadta, amely a mai napon vásárral bővül, délután pedig a pécsváradi Kodolányi János Általános Iskola színjátszókörének előadására kerül sor a művelődési házban 15 órai kezdettel. Holnap délután folytatódik a vásár, majd 15 órakor a közönség a Baranyai Diákvólogatott-PMSC jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen szurkolhat kedvenceinek. Május 10-én, csütörtökön az általános iskola és diákotthon színjátszó köre adja elő műsorát „Mesevilág” címmel, míg a zárónapon délután a programok Suli-spurival kezdődnek, lesz lambado-tánc- verseny és tombolasorsolás is. B. R. Erdélyi napok „Tudja meg az egész világ” A pécsi Ságvári Endre Művelődési Házban tegnap este fél 6 órakor nyitották meg Gulyás Gyula és Gulyás János Tudja meg az egész világ cimű fotó kiállítását, az Erdélyi napok rendezvénysorozat keretében. A tárlat május 30-ig láto- gatha'tó. Megtalálták a pécsi Irgalmas kórház alapítójának sírját z épületen végzett telújitósi munkák közben az elmúlt hét végén megbontottak Pécsett, az Irgalmasok templomának kriptalalát. A Széchenyi tér déli oldalán állá templom alatti kripta kazettáiban a 18. és 19. században elhunyt neves rendtagokat, rangos baranyai embereket helyeztek végső nyugalomba. A kriptáidon található jelzés szerint itt temették el a pécsi Irgalmas kórház alapitóját, Krautsack János Györgyöt. Az 1733-ban született bőrgyáros és molnármester jótékony cselekedetével 1796-ban irta be magát a város történelmébe. Krautsack János György olajjal megmintázott képmását máig is őrzik a templom sekrestyéjében, a hosszú- eletű (86) adományozó eredeti, latin leliratú sírköve a templombelső jobb oldalán található. Képeink az alapitó- emlékét őrző utóbbi két tárgyról készültek. K. E. AlJilO MIKT !0I !AN\ GKüRC, K Induló, NSZK-magyar magántulajdonú Szoftverház pályázatot hirdet rendsierszeruezö programtervező munkakör betöltésére. . FELTÉTELEK:- felsőfokú műszaki vagy közgazdasági végzettség,- felsőfokú rendszerszervezői szakképzettség,- legalább 2 éves szakmai gyakorlat PC-hálózat, vagy közepes teljesítményű számítógép környezetben. (Nagygépes környezet előny!)- Angol vagy német szakmai, társalgási nyelvtudás. Kiemelt alapbér, teljesítményarányos többlet- jövedelem. A munkakör azonnal betölthető. Válaszokat a Hunyadi úti hirdetőbe „IBM Környezet” jeligére várjuk. ■ -