Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-06 / 32. szám

Emlékkönyv Technikai oktatóterem: fizi­kát, kémiát és az elmúft év­ben még oroszt oktattak eb­ben a teremben. Az egyik fa­lon az elemék periódusos redszere. Néhány másodpercig eltűnődhetek; a világminden­ségiben mégis csak rend van, éppen az emberek között kell káosznak lennie, hiszen éppen az emberi elme képes volt megfejteni az elemek rend­jét. A katedra felől, de mint­ha hihetetlen távolságból jönne, azt kérdi Zsuzsa (elné­zést, Marinovné Hajas Zsu­zsa, a Tiborc utcai iskola igaz­gatóhelyettese) : — Miért jöttök ti össze? Harminc éve kiléptünk az is­kola kapuján (a pécsbányai iskola akkor mór évszázados korban volt), szétszéledtetek a világban, talán már senki sem lakik közületek itt, senki sem dolgozik az aknán (Szé­chenyi), és ti mégis itt vagy­tok, illetve a tanulók közül kelten, Bogdán Jenő és Heim János többé soha nem jelentkezhet a névsorolvasás­kor. De itt csaknem az egész tanári kar: Csermák Margit, azaz Manyi néni, a lányok, Bádi Dezső a fiúk osztályfő­nöke. Aztán Krivanek Vilmos, az egykori igazgató, aki Ma­nyi néni tanítványa volt, majd kollégák voltak. Bérezés Kar­csi bácsi, nemrégiben volt az aranylakodalma, Farkas Jó­zsef, Plathy Ilona, Savai Lászlóné, Somsits Lászlóné, Bu'brek Anna, a mostani igaz­gató . . . Hirtelenjében nem tudom a többi tiszteletre­méltó pedagógus nevét meg­jegyezni, a Zsuzsa elcsukló hangon mondja:- Azért, jövünk el, mert ebben az iskolában az érté­kek mindig tiszták és világo­sak voltak. Egymás munkájá­nak, tudásának tiszteletben- tartása, szüléink tisztelete, apánk csodálata, aki félezer méter mélységben naponta vállalt kockázatot értünk, ta­náraink iránt érzett szerete­tünk, akik többet akartak ki­hozni belőlünk, mint amire szüléinknek lehetősége volt.. . Mit is mondott az előbb Krivanek Vilmos a folyosón? Itt, ezen a bányatelepen bé­késen éltek magyarok, csehek, morvák, németek, horvátok . . . Itt nem voltak nemzetiségi vi­szályok, a bánya, a „kenyér” egységet teremtett, itt nemze­dékek nőttek fel ebben a hitben. A HIT akár végszó is lehet­ne. A nyolcvanegy esztendős Manyi néni régi emlékköny­vekről beszél: — Hit, remény, szeretet — írta csaknem mindenki kis fü­zeteinkbe — fi Nma banálisnak, talán még primitívnek is mi­nősítik ezeket a szavakat. Én azt mondom nektek: a HIT nélkül, a magunkban, a má­sokban vetett (hitünk nélkül nem létezne élet, a REMÉNY, hogy céljainkat, terveinket megvalósítjuk, értelmetlenné válna életünk, a SZERETET (?), hiszen minden ember alapvető tulajdonsága, hiszen ezért jöttünk össze ... Bubrek Anna igazgató azt mondja, lehetséges, hogy a mostani pécsbányatelepi gye­rekek nem nyernek tanulmányi versenyeket, de becsületre, emberségre nevelik őket. Lombosi Jenő A gömbvillám kétszer csenget Az asztaltáncoltatástól a szellemfotográfiáig róibbi példányok fából készül­tök, s élüket obszidián szilán­kokkal, vagy halszálkákkal csipkézték. Aztán persze ezer változata alakult ki, a szab- lyák, hegyes tőrök, spádék, pallosok képében. A tárlat leg exponáltabb ré­sze az uralkodókhoz és más kiemelkedő személyiségekhez kötődő kardok, fegyverek so­ra. Látható itt koronázási kord Vak Béla és Géza magyar ki­rályok nevével, s egy másik, amely vélhetőleg II. Lajos ma­gyar király kincstárának része volt. De itt őrzik a vitrinek Wesselényi Miklós aranyozott, ezüstlemezekkel borított, türki­zekkel és rubinokkal kirakott kardját, I. Napóleon száblyá- ját, s a II. Rákóczi György, majd Bem József tulajdonát képező, bordás korallakkal ki­rakott szoblyát, Hadik András tábornagy aranyozott csataje­lenetekkel díszített kardját. Aztán odébb II. Mátyás gaz­dagon díszített pisztolypázja, Rudolf trónörökös elefánt­csontdíszes puskája; s a va­dászfegyverek különösen szem­kápráztató kollekciójának csúcspontjaként az 1626-ban készült ékszerpuska, amely Győr ostromának csontból, gyöngyházból, rézből megkom­ponált képével ékes. Nemzeti történelmünk e hí­res fegyvereit bemutató kiállí­tás 15 évig vendégeskedik a keszthelyi kastélyban. Török-keleti fegyverek (16-18. sz.) Polgár Tamás felvétele Magyar Hajnalka Betöréssorozat Dél-Dunántúlon Nagyszabású rendőri akció során fogták el a Pápai testvérpárt - „remegtem a hátsó ülésen” - vallotta Ottó Ezer év fegyverei lehetetlen, ezért talán marad­junk meg az impressziók szint­ijén. Van mit csodálni. Az emlí­tett ezer évből ugyanis a nagy csaták, nagy győzők és vesztesek képe mellett ugyan- ily erővel idéződik fel az év­ezred művészettörténete, ipar­művészete. S ezzel együtt a névtelen iparosok, fegyverko­vácsok, ötvösök, kardcsiszárok szakmai hozzáértése, bravúr­jai. Előttük hajthatunk most fejet. Egy-egy kövekkel gaz­dagon rakott, avagy aprólé­kos domborművekkel ékes markolat, pisztoly vagy puska­cső, alkalmat nyújt, hogy rá­csodálkozzunk, mire is voltak kaphatók és képesek hajdan a mesteremberek. E műgond­ban, formaérzékben és díszítő­kedvben, persze, benne van több ezer év tapasztalata is, hiszen a kard a Kárpát-me­dence területén már- a bronz­korban megjelent. A legko­Egy. skót férfi csupán az akaratával ’ megmozdítja a harmonikát, néhány gyerekdalt játszik is rajta, egy magyar nő a világháború előtt így pöngette a tőle néhány méter­re letett gitár húrjait, egy japán kisfiú képes rá, hogy erős koncentrálással fényké­pet készítsen fényérzékeny le­mezre anélkül, hogy a fény­képezőgéphez hozzányúlna . . . A képtelenségnek tűnő ese­mények sorát lehetne még folytatni. Egeiy György fizikus kísérletei és tapasztalatai azonban azt bizonyítják, hogy mindez nem is annyira külön­leges, a normálison túli — paranormális — jelenségek nem a csodák közé sorolan­dók. A pécsi Ifjúsági Házban tartott előadásán beszélt a telepátiáról, a jóslásról, az úgynevezett „tisztánlátásról", a legtöbbet azonban a pszi- chokinézisről szólt. Ide tarto­zik a tárgymozgatás, fémhaj- litás kérdése, a különleges gyógyítás és a tárgyátvitel problémái. A kétkedők persze fejcsó­válva fogadják a hirt', hogy egy szellemidézés során az asztal elsőbben őrült ugrálás­ba fog, majd egyszerűen szi­lánkókra robban, hogy egy jeruzsálemi férfi Egely György szeme láttára a paksi atom­erőmű acéljából készült ludat meghajlította, sőt a fém a.iy- nyira fölpuhult, hogy még uj- jainak barázdái is belenyo­módtak, hogy a Fülöp-szigeti gyógyítók valóban megváltoz­tatják a szövetek szerkezetét, amiko* a műtétek közben a beteg testébe nyúlnak, hogy Brazíliában, Kínában és Af­rika déli tá'jain mindennapos a kézrátétellel való gyógyí­tás. Az előadáson vetített vi­deo, az NBC amerikai tévé- társaság filmje sokaknak még igy sem elég bizonyíték, a szemtanúk azonban elképedve szólnak a látottakról.- Az emberek jó része ta- máskodó, a paranormális je­lenségekhez való hozzáállásuk egészségesen szkeptikus. A hi­vatásos tudományos vezetők általában aktivan harcolnak azért, hogy ezek a dolgok felszínre ne kerüljenek, az öt­venes évek stílusában állítják le a kísérleteket. Egy kis és hangos réteg pedig mindent elhisz — mondta Egely György. A Központi Fizikai Kutatóintézet kutatóját egyéb­ként eddig a gömbvillámokkal és a térdimenziókkal folyta­tott munkája kapcsán ismerik, kevesen tudják, hogy a kezdet kezdete óta foglalkozik a pa- rajelenségekkel is. A kérdésekre szinte még az előadásnál is érdekesebb vá­laszok születtek. Nehezen képzelhető el, de • úgy igaz: egy alföldi házban kétszer is megszólaltatta a csengőt a gömbvillám, miközben néhány iratot nyomtalanul eltüntetett, egy másik helyen pedig a gazda összes pótolhatatlan videofelvételét vidáman letö­rölte. Sajnos ez a természeti jelenség nem mindig ilyen ár­talmatlan. Egy magyar fiú nemrégen halt bele a vele való találkozásba, a testében keletkezett gömbvillám. Régen ezt spontán égésnek nevezte az orvostudomány. Kiderült az is: az embereknek több mint a fele képes rá, hogy egy tál víznek megparancsol­ja: forogjon, és megtudtuk azt is, a negyedik dimenzióban bizony lehet a sikra csomót kötni. Nem volt egészen vilá­gos persze, hogyan, de nem is valószínű, hogy bárkinek a közeljövőben ez lenne a leg­nagyobb gondja. Praktikus do­lognak tűnik, hogy van lehe­tőség tárgyak és élőlények te- leportációjára, mégis érdemes megfontolni az egészet, mi­előtt próbálkozni kezdünk ked­vesünk gondolati úton való hazaszállításával, az akciót ugyanis a nagyobb élőlények nemigen bírják ki élve . . . Egely Györgynek már alig lehet olyan kérdést föltenni, amit ne hallott volna. Mégis megpróbálom. Sikerült, igy derül ki, hogy a paranormá­lis erők valószínűleg működ­nek a kártyajóslás közben is. Szívből örülök neki, mert má­ra jó hírt vetettek ki o la­pok ... Hodnik Ildikó tehet, hogy a mai ember nem sokat birtokol már az ősök pogány leikéből, ám mégis bizonyos, ha régi kar­dot lát, misztikus távlatok 'han­gulata csapja meg. S nem­csak azért, mert az éles pen­ge öl, tehát a nagy ismeret­lenbe taszít. A kard, fegyver voltán, túl sok egyebet is fel- rebbent asszociációinkból. A meztelen kard a szkíták­nál barbár szertartások fősze­replője, Attila számára Mars isten világhódító ajándéka, a japánoknál a császári méltó­ság egyik szimbóluma, hogy Excaliburt vagy Dzulfikart ne is idézzük. S ráadásként még az erő, a hatalom, a férfias­ság, az igazságszolgáltatás, a védelem, a hűség, a forradal- miság, s még ki tudja, minek nen^ a jelképe. És még jel­lemzi valami: az, hogy szép . . . Ez utóbbiról szemkápráztató alaposságú bizonyítékot szol­gáltat a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum fegyvertörténe­ti kiállítása, amely mintegy ezer év történelmébe kínál be­pillantást. a fegyverművesség szeletét kimetszve a századok forgatagából. A felbecsülhe­tetlen értékű anyag Közép-Eu- rópa, s különösképpen az Osztrák—Magyar Monarchia népeinek kultúrtörténetét, tör­ténelmét idézi, felvillantva nagynevű hősök, vitézek, poli­tikusok pályáját, arcélét. A hatalmas anyagról ér­demben szólni e hasábokon Olvasunk a rendőrségi fog­dában. Nem újságból, nem könyvből, hanem az előzetes letartóztatásban lévő, húszéves Pápai Ottó karjairól. A barna bőrön egymást érik a tetová­lások: Sólyom (angolul), Ági, Móni, Ari (volt barátnők), Ti­bi (az anyai nagybácsi neve), primitíven megrajzolt kereszt, egyszerű virágok. Életregényt általában papírlapokra írnak, Pápai Ottó, így, ahogy van, maga egy nyitott könyv. Úgy érzem, őszintén beszél.- Haragszik a bátyádra? Végül is ö vitte bele a betö­réssorozatba. — Nem, dehogy. Szeretem a bátyámat. Felnőtt vagyok, dönthettem volna másképpen is. A letartóztatásunk óta nem láttuk egymást. Jó lenne, ha a börtönben egy helyre kerül­nénk. Ha legalább az udvar­ban láthatnánk majd egy­mást. Áprilisban már igencsak szo­rult körülöttük a hurok. Ta­pasztathatták, hogy több me­gye nyomozói is keresik őket. Drávapalkonyára is lopott ko­csival mentek, ráadásul egyi- kőijüknek sem volt jogosítvá­nya. — Nem lélt ilyenkor? — Ó, dehogynem. Szinte re­megtem a hátsó ülésen, hogy mikor jön egy rendőrkocsi. Várható volt, hogy előbb- utóbb lebukunk. Somsics László rendőr fő­hadnagy a fogdái beszélgetés előtt néhány órával a komlói Rendőrkapitányságon foglalta össze a betöréssorozat részié-- teit. Mint mondotta, március végén, április elején igencsak elszaporodtak a betöréses lo­pások Sásdon és környékén. A jelek arra vallottak, hogy több ember követte el őket, s hogy valamennyit egyazon csoport. Somogy és Tolna me­gyében hasonló ügyeken dol­goztak, s egyeztetve az ada­tokat, tényeket, úgy tűnt, a szálak az Igái közelében lé­vő faluba, Büssübe vezetnek. Garázsfeltörése'k, betörések, gépkocsilopások sorozatban. Mindezek nagyszabású rendőri akciók beindítását indokolták. Kezdetben csak kisebb „ha­lak" akadtak fenn a hálóban. Pápai Dezső (többszörösen büntetett, 26 éves fiatalem­ber), valomint öccse. Pápai Ottó a Somogy megyei akciók során kicsúszott kezükből. Mint később kiderült, a két testvér néhány napig a Baranya me­gyei Drávapalkonyán bújt meg rokonoknál. Végül is a nyo­mozati munka végére a sikló­si kapitányság munkatársai tették a pontot. Ök bukkan­tak ró a körözött személyekre. A jó kondíciójú, életerős fiatalembertől azt kérdem: — Nem gondolt arra, hogy munkával keresse a pénzt? — Volt idő, amikor kőműve­sek mellett dolgoztam, ‘ de amikor elhagyott az élettár­sam, és elvitte a lányunkat, kicsúszott alólam a talaj. Ré­gebben alig ittam, 17 éves koromig azt sem tudtam, hogy mi a szesz. De amikor ma­gamra maradtam, szinte min­den este berúgtam. Szó esik szüleiről, a család­ról. Érzékeny téma. Dezső (igen erős fizikumú, szemre kemény tartó sú fiatalember) inas kezei remegnek. Majd — szégyen ide, szégyen oda — sötét szemei sarkában köny- nyek jelennek meg. — Az az igazság, hogy én olyan „nem szeretett gyerek" voltam a családban. Tízen vol­tunk testvérek, nekem kevés szeretet jutott. Már 13 éves koromban megvolt az efső'bal­hém, azóta, több mint 10 évet éltem börtönökben. Talán ha olyan asszonyt találok, aki más utat mutat. De a volt élettársam családjában is igen sok börtönviselt él. A mostani társam az más. Tőle egy hónap alatt több szere- tetet koptam, mint előtte egész életemben. De akkor már megvoltak a balhék. Balog Nándor vasárnapi 5 Páratlan tárlat a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents