Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)
1990-05-27 / 53. szám
Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig Hírszerkesztő: HODNIK ILDIKÓ Ma este A Hétben A Hét műsorában ma 'este Oz elmúlt néhány nap bélés külpolitikai eseményei közül kiemelkedő helyet kap az az interjú, melyben Antall Józsefet kérdezi a riporter az új kormányról. Szó lesz az MSZP kongresszusa mellett arról az NSZK-beli találkozóról is, melyet a Páneurópai mozgalom tartott, s amelyről Habsburg Ottó is beszél majd. A stáb annak is utánanézett, igaz-e a hír, hogy a Compack vállalat környezetkárosító hulladékokat tárol Demecsernél, néhány percben az ÁB-bizottság- ról, és egy új magyar iskola működéséről is láthatnak riportot a nézők. A romániai választásokról készült összefoglalóban megszólal Cornea asszony és Kányádi Sándor is. A Hét mai műsorvezetője S. Király Györgyi lesz. ♦ O Újra várják az üdülni, pihenni vágyókat a Siotour Ba- laton-parti egységei. Balaton- földváron már pénteken megnyílt a Magyar Tenger kemping, június elsejével megkezdődik a szezon a balatonsze- mesi Vadvirág és a balaton- berényi Kócsag kemping és fogadóban is, Boglárlellén pedig a Platán fogadóban. Következő hétvégéjüket több mint négyezren tölthetik majd ezeken a helyeken. O A nagykanizsai és a környéki fürdőzök imár ebben a hónapban is használhatják a részlegesen nyitva tartó városi strandot, a fedett uszoda júniusi karbantartási munkálatai után pedig augusztus végéig nyitva áll a teljes fürdő. Az eddigi létesítmények mellett szükséges lenne egy új gyermekmedence építése és a félévszázados használatban leromlott úszómedence felújítása is. O Új címert és zászlót kap Nagykanizsa. A Városvédő Egyesület kezdeményezésére, és egyetértésben a társadalmi-politikai szervezetekkel a városi tanács az 1903-tól megváltozott és 1949-ig használt régi címert tervezi visszaállítani, mivel ez jobban kifejezi a város múltját és jellegét, emellett példaértékű címertani hagyományokon is alapul. O Átalakították a Helikon szálló belső udvarát Keszthelyen. A budapesti Atrium Hyatt belső terét idéző, üvegkupolával borított zárt térben márványcsobogó, dekorativ növényzet és drink bár várja a vendégeket, az átutazókat, a hétvégi nyaralókat. O Német ének-zenei egyesület alakult a Völgységben élő német anyanyelvű közösségek egyik szellemi központjában, Bonyhádon. A német nemzeti énekek megtanításán, megszerettetésén túl feladatuknak tekintik a nemzetiségi kisebbségi jogok ápolását is. Előrejelzés az ország területére vasárnap estig: változóan felhős lesz az ég, legfeljebb szombaton lehet néhol kisebb záporeső. Az északkeleti, keleti szél élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 5 és tO fok között, vasárnap kora délután 17 él 22 fok között alakul. * Szombat reggeli vízállások: örti- los 129 cm, áradó, vizhő 12,0 fok; Barcs 117 cm, áradó, 17,0 fok; Drá- vaszabölcs ISI cm, áradó, 16,8 fok; Mohács 31S cm, áradó, 19,6 fok. von KRÓNIKA vön krónika! Az elmúlt szombaton tartották ballagásukat a pécsi 500-as Ipari Szakmunkásképző Intézet végzősei. Képünkön a nyomdász tanulólányok. Horváth Barna felvétele * O Az első Ost-West folk- fesztivált tartották meg a hétvégén, pénteken és szombaton Kőszegen. A külföldi és hazai zenészek többek között latin-amerikai, bajor, ír és cigány népzenét is játszottak a vár belső udvarán felépített színpadon. A tervek szerint a világkiállításig minden évben megrendezik ezt a találkozót. O Balatoni Gazdasági Kamara. Három megye százharminc állami, szövetkezeti és magánvállalkozója, kereskedője, vendéglátóipari és kereskedelmi szakembere részvételével megalakult a Balatoni Gazdasági Kamara. A somogyi, veszprémi és zalai képviselők az új szervezet elsőrendű feladatának tartják azt, hogy az idegenforgalomhoz kapcsolódó szakmák visszanyerjék rangjukat, s hogy létrejöjjön a Balaton Bank, mely kedvezményes kölcsönökkel segíthetné a legkülönbözőbb fejlesztéseket. O Ezer dollár lesz a nagydíj azon a nemzetközi karikatúra-fesztiválon, mely a Magyar Nemzeti Galériában nyílik meg augusztus 20-án, és amelyre már most lehet készülni, hiszen június 30-ig kell beküldeni azt a három, maximum 35x50 centiméteres méretű munkát, mellyel a pályázók részt vesznek a versenyen. Az érdeklődők további kérdéseikre a 122-8818-as telefon- szómon kapnak választ. O Megalakult a Dunaföld- vári Kulturális Egyesület, melyben a különböző művészeti ágak kedvelőit és művelőit a város közművelődéséért, a környezetért érzett felelősség fogja össze. A társulás felkarolja a városi közéleti lapot, de aktívan részt vesz a környezet- védő és vórosalakitó munkákban ts. O Nyári iskolába jelentkezhetnek azák a gimnazisták, szakközépiskolások és szakmunkástanulók, akik az idei tanév tantárgyi követelményeinek nem tudtak megfelelni. A matematikai, fizikai, magyar nyelv és irodalmi ismeretpótló képzést a Fúzió Kulturális Központ szervezi, ahol mindennap 8-tól délután 4-ig várják az érdeklődőket. MÉZ6A-BÍLB KFT. Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban 1990. május 28-29-én 9-18 óráig, a Helyőrségi Klub. Pécs, Kossuth L. u. 13. sz. alatt. Nyár előtt a Harkányi Nyárról Elkészült a már hagyományos Harkányi Nyár rendezvénysorozat idei műsorterve. Három helyszín közül választhatnak a zsúfolt és sokszínű program iránt érdeklődők, a művelődési házban július eleijén Haumann Péter és társulata lesz a vendég, augusztusban pedig a kecskeméti Katona József Színház állít színpadra egy Eisemann-operettet. A szabadtéri színpadon szinte minden héten fogadnak tánc- csoportokat és fúvószenekarokat, a kínálatban német, jugoszláv, francia zenés-táncos előadások váltják egymást a magyar hagyományőrző'együttesek műsoraival. A harkányi katolikus templomban minden hétfőn tartják majd a hangversenyeket, fellépnek orgonaművészek, fúvósötösök is. Ismét megrendezik az augusztusi Tenkes Rallye-t, o versenyezni szándékozók tehát már most kezdhetik csinositgatni és bejáratni a benzinfalókat... A külföldi, és hazai vendégek az időszakosan megjelenő nyári újságból, műsorfüzetekből kapnak bővebb információkat.-05-07 Hét sérültje von ónnak a karambolnak, amely tegnap délelőtt történt Pécsett. A Bolgár Néphadsereg úton összeütközött egy jugoszláv és egy magyar rendszámú személygépkocsi. A baleset következtében ketten súlyos, öten köny- nyű sérülést szenvedtek. Q Amerikai egyetemi rock- szinház látogat Baranyába. A pennsylvaniai egyetem Glee Club Rockszínháza május 30- án Pécsett, a Városi Sport- csarnokban, 31-én pedig a pécsvóradi művelődési központban szerepel, mindkét helyen 19 órától. A .színházat a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya hívta meg, amely most kéri olyan családok, egyetemi, főiskolai hallgatók jelentkezését a 10-226-os és a 12-019-es telefonszámon, akik tudnak angolul és segítenének az elszállásolásban, a vendéglátásban. O Jótékony célú mise és hangverseny lesz Pécsett, a belvárosi templomban május 27-én 18 órakor a Kálvária Alapítvány javára. Adományokat várnak a közismert domb megmentésére, felújítására. Énekel a Leőwey Klára Gimnázium női és vegyeskara, vezényel dr. Szabó Szabolcs. A misét Kele Pál címzetes apátplébános celebrálja. O Fóliába csomagolt kalácsok. Hétfőtől a Pécsi Sütőipari Vállalat fóliába csomagolva küldi a boltokba a sima foszlós, a kakaós foszlós és a finom fonott kalácsokat. Ezekből naponta átlag 2000 készül, s most már mindegyiket külön-külön becsomagolják elsősorban azért, hogy tovább etálljanak és a fogdo- sástól ne menjenek tönkre. A vállalat kéri a boltokat, hogy a csomagolásra hivatkozva ne emeljék a fenti kalácsfélék árát. A vállalat egyébként több költséggel állítja elő a fenti termékeket. * MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A víg özvegy (du. 3 és este 7 óra). FILM Uránia: Az istenek a lejükre estek II. (f4. 16, 18). Kossuth: Kismaszat (10, 12), Kararate Kid III. (2, 4. 6), Potyautasok (8). Kossuth Klub: Figyelem (fó, f8). Park: Az istenek a fejükre estek II. (f5, f7). Park 'Kert: Az istenek a fejükre estek II. (f9) (Rossz idő esetén a teremben.) Ságvári: Jakob rabbi kalandjai (4, 6) Ifjúsági Ház: Túl a csúcson (3), Imagine (5). Nevelési Központ: Vértestvérek (3), Fekete eső (5, 7). Komló: Krokodil Dundee II. (4, 6, 8). Mohács: A Shogun árnyéka (4), Jó reggelt, Vietnam! (6, 8), Siklós: Ikrek (6, 8), Szigetvár: Tango és Cash (6. 8). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stúdió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti zene, sport, információk. 20.00: Zenés riport-, üzenet- és kívánságműsor. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: A Biblia üzenete. 8.05: Gyermeknap *90. Mi lesz ma? Kancso- lás a helyszínekre. Telefonos játék. Az én nevem Jimmy. Tévéjátéksorozat I. rész. Szia, öcsi. Kapcsoljuk a szoborparkot. Különbözöm, tehát vagyok. Tinti kalandjai. Helyszíni kapcsolás. Az én nevem Jimmy. II. rész. Magyar népmesék. Helyszíni kapcsolás. Az én nevem Jimmy. III. rész. Helyszíni kapcsolás. 14.35: Képújság. 14.42: Műsorismertetés. 14.45: örömhír. 15.00: RTV-közönségszolgálat. 15.10: Forma—1. Monacói Nagydíi. 17.35: Műsorajánlat. 17.40: Szó-zene-kép. 18.15: Delta. 18.40: Közlemények, előzetesek. 18.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Cikász és a hallópálmák. Magyar film. 21.40: INTERART Fórum. Gálakoncert. 23.10: Telesport. 0.25: Képújság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. A művelődési főszerkesztőség műsorc. 14.00: Képújság. 14..15: Tv2. Benne: Riportok — Időjárás — Zene. 14.25: Nyelvlecke. Entrée fibre. 15.00: Gyermeknap ’90. 15.00: Nonni és Manni. Izlandi tévéfilmsorozat. 2. rész. (ism.) 15.51: Tv2. 16.00: Gyermeknap ’90. 17.00: Nyelvlecke. Sesame Street. 18.00: Gyermeknap '90. Benne: Gyerekeknek! 18.50: Tv2. 19.00: Halványkék női írás. Osztrák tévéfilm. 2. rész. 21.01: Tv2. 21.35: Túsztörténet. Magyar film. 23.20: Tv2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.10: Láthatár (magyar nyelvű). 9.35: Rajzfilmsorozat. 10.00: Vasár- ncp délelőtt. 11.00: Mezőgazdasági mozaik. 13.00: Filmsorozat. 14.00: Hírek. 14.05: Vasárnap délután. 16.00: Custeau. (tudományos sor.) 17.00: A legyőzhetetlen (játékfilm). 18.45: Rajzfilmsorozat. 19.10: Tévé- fortuna. 19.30: Tévénapló. 20.00: Hazai sorozat. 21.00: Szórakoztató zenei műsor. 21.50: Sportszemle. 22.40: Éjszakai program. 0.40: Hírek. 2. MŰSOR 7.45: Tévénaptár. 8.00: Éjszakai program. 13.00: Sportdélután. 19.30: Tévénapló. 20.00: Külföldi dokumentumműsor. 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.15: Tarka vasárnap (dók.-műsor). 23.15: Műsorzárás. Határ nélküli álom. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: A békegyerekek. 9.50: Poseidon kertjei (sorozat). 10.35: Pillantás a hétre (ism.). 11.00: Sojtóóra. 12.00: Halló, Ausztria — halló. Bécs. 12.30: Tájékozódás. 13.00: Úton. 13.25: Sinha Moca (ism.). 13.50: Rajzfilm. 14.00: A fehér csődör (amerikai film). 15.30: Egy ház Jeruzsálemben. 15.35: Közlekedési műsor gyerekeknek. 15.40: Salar, a lazac (rajzfilm), 16.25: Minihírek. 16.35: Jim Henson legjobb történetei. 17.00: X-Large. 18.30: Állatmenhely (sorozat). 19.30: Híradó. 19.48: Sport. 20.15: Don Giovanni- opera olaszul. 23.15: Paul Chaim Eisenberg főrabbi beszél. 23.20: Brahms zongorakoncert. 0.15: Aktualitások. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Egyveleg. 12.00: Német nyelvű magazin. 12.30: Egyveleg. 13.30: Halló, Ausztria - halló, Bécs. 14.00: Egyveleg. 15.00: írva vagyon. 15.30: Egyveleg. 16.00: Turisztikai magazin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 18.30: Egyveleg. 19.30: Videodivat. 20.00: Hollywood. 21.00: Hirtelen (amerikai film). 22.30: Barnaby Jones (amerikai krimisorozat). 23.30: Burke törvénye (amerikai krimisorozat). 0.30: Egyveleg. SAT1 8.05: A Flinstone család (ism.). 8.30: Batman (ism.). 9.20: Teleti pp - főzés - horoszkóp. 9.30: Újdonságok a moziban. 10.00: Sport. 10.30: A világ legszebb útjai (ism.). 10.55: így láttuk. 11.00: A szerelem hangjegyei. 12.45: Európa közepén (sor.). 13.15: Fantázia-sziget (ism.). 14.05: Teletipp szabadidő. 14.15: Fejecske, fejecske- kvíz. 14.40: A mi kis farmunk (am. kalandfilmsor.). 15.30: A Tájfun hadművelet (NSZK—francia játékfilm). 17.10: A lila kabátos bosszúálló (angol kalandfilm). 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: A szép és a bestia (am. sor.). 20.00: Bonjour, Kathrin. 21.45: Sport. 22.00: Talkshow. 23.15: Szökésben (am. krimisor.). 0.05: Előrejelzés. RTL 8.00: Gyermekműsor. 9.30: A vidám cápa (ism.). 9.45: Heathcliff, a kandúr (amerikai rajzfilmsorozat). 10.00: Menekülés az aranyföldről (csehszlovák sorozat). 11.00: A hét. 12.05: Csodálatos évek (ism.). 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Játssz velünk. 13.15: Az apám egy földönkívüli (amerikai sorozat). 13.35: Flinstone kölyök (amerikai rajzfilmsorozat). 14.05: Dr. Kicsoda (angol sci-fi- sorozat). 14.30: Testőrök lázadása (olasz történelmi film). 16.00: Életre, halálra (am. western). 17.35: Játssz velünk. 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Hazai dallamok. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: Egy különleges nap (kvízműsor). 20.15: Enciánkék (NSZK játékfilm). 21.45: Tévétükör. 22.15: Késői kiadás. 22.35: Tutti-frutti. 23.35: Claymore (am. krimisor.). 0.25: Série Rose (francia erotikus sorozat). 0.50: Alfred Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat). 1.15: Aerobic. Tapétát keres? Újjá szeretné varázsolni otthonát? Önnek szól ez a hirdetés! KÜLÖNLEGES NSZK TAPÉTÁKAT KÍNÁLUNK, RENDKÍVÜL NAGY VÁLASZTÉKBAN I Kapható kizárólag: pécsi, siófoki, boglárlellei, kaposvári, tamási, siklósi FÉSZEK Áruházainkban, valamint csurgói Tüzép-telepünkön. Ne keresse tovább! Most, itt van a lehetőség, hogy megvásárolja! Bvasamapi