Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-26 / 52. szám

Hatha vannak meg csodák... Végén csattan az ostor? Ma: PMSC-Haladás Valószínűleg sokan lesznek, akik zsebrádióval a kezükben (zsebükben) mennek ki ma délután az újmecsekaljai pá­lyára. Az alaphelyzet ismert: a PMSC-nek nem elég az, hogy megverje a Haladást, a bronzérem megszerzéséhez ar­ra is szükség lenne, hogy a Vasas az üllői úton nyerjen a Ferencváros ellen. A mérkőzé­seket egy időben játsszák, s a rádió körkapcsolásos közvetí­téséből minden azonnal kide­rül. — Hát igen . . . Hátha van­nak még csodák . . . Bár a Fradi az utóbbi három mécs­esén olyan simán vette az akadályokat, hogy a papirior- ma szerint győznie kell. Rá­adásul ahogy hallom, a Va­sasnál jónéhányan sérültet je­lentettek már csütörtökön — mondta Garami József edző pénteken délelőtt. Két ponttal vezet a Ferenc­város a PMSC előtt. Ahhoz, hogy a piros-feketék a kupa­szereplést jelentő harmadik helyen végezzenek, ma dél­után a Haladás ellen győz­niük kell. Ha lehet minél több góllal, mert az FTC-nek a gól­aránya jobb, egészen ponto­san néggyel. Persze kérdés, érdemes-e számolgatni?... — A Haladás stílusosan játsszó csapat, s a középpá­lyás sor az erőssége. Bognár, Elekes, Illés nem egyszer, tör­tek már borsot az orrunk alá, ráadásul most még a kiesés réme is ott lebeg a szemük előtt. Nehéz mérkőzés lesz, de győznünk kell. Ha a Haladás döntetlent ér el, vagy kikap, a többiek eredményétől függ, osztályo- zót kell-e játszania. A PMSC-ben Bódog és Túri továbbra is sérült. Sajnos Pa- laczky és Braun sem egészsé­ges, ráadásul Czéh három sárga lapja miatt ezúttal nem játszhat. — Bojás úgy néz ki rendbe jött — így Garami. — Ennek alapján valószínűleg a követ­kező lesz a kezdő tizenegy: Bodnár - Tomka, Kónya, Már­ton, Csoboth (vagy Palaczky) — Megyeri, Bérczy, Nagy Ta­más, Bojás - Lovász, Lehota. Visszatérve a vendégekre, a hírek szerint Elekes combsérü­lése súlyosabbnak látszik, mint eleinte gondolták, ez persze — s ezt mi tesszük hozzá - ko­rántsem zárja ki, hogy az in­formáció „taktikai kacsa". Tip­pünk szerint Elekes ma dél­utánra rendbe jön . . . Gunyhó Ferenc, a szombathelyiek ed­zője a mérkőzésről ezt nyilat­kozta: „ Borzasztóan nehéz helyzetben vagyunk, mert ugyan egy ponttal megelőz­zük a Debrecent, de míg ve- télytársaink otthonukban fo­gadják a Veszprémet, addig mi Pécsett vendégeskedünk. Nagyon remélem, hogy a fiúk mindent megtesznek a tisztes helytállásért, s a veszprémiek sem veszik félvállról az utolsó mérkőzésüket. Együttes sike­rünk az osztályozóhoz segíthet bennünket." Nos, elöljáróban ennyit. A többi kiderül ma délután. (A forduló további párosítása: Új­pest-Honvéd, Vác-MTK, Fe- rencváros-Vasas, Csepel-Bé- késcsaba, Videoton-Rába ETO, Debrecen-V eszprém, Siófok- Tatabánya.) (pauska) Ha a Vasas pontot fogna az Üllői úton, a PMSC bronzérme azon múlik, mennyi gólt rúg a Haladásnak. S a gólszerzéstöbbek között Lehotára (is) vár. Képünkön háttal a szőke csatár. * Megtartani a jó szokást Két fordulóval a befejezés előtt már eldőlt, hogy a Kom­ló az 5. vagy a 6. helyen vé­gez a labdarúgó NB ll-ben. A Bányásznál természetesen azt szeretnék, ha az előkelőbb helyezést tudnák megszerezni. Ehhez az utolsó előtti fordu­lóban Keszthelyen nem sza­bad kikapni, s ez nem is tel­jesíthetetlen célkitűzés, külö­nösen ha figyelembe vesszük, hogy a komlóiaknak jobb az idegenbeli mérlegük mint a Keszthelynek a hazai. Ha pe­dig az utóbbi hetek eredmé­nyeit vesszük számításba, a már kiesettnek tekinthető Keszthely ellen az utóbbi há­rom vendégmeccsükön győztes Vukmannéknak tulajdonkép­pen győzelmi esélyeik is van­nak. Egy rossz hagyományt törne meg egy esetleges kom­lói siker, a kék-fehérek ugyan­is bajnokin még soha nem tudtak győzni a Balaton-parti 'pályán.- Nyugodt hét, zavartalan felkészülés áll mögöttünk — mondotta Kresz László vezető edző. - Az elmúlt fordulókban sorban értük el az idegenbeli győzelmeket, s ezt a jó szoká­sunkat szeretnénk most is megtartani. Bizakodunk, hogy sikerül az 5. helyen végez­nünk. A csapatban nem tervez változtatást az edző. Marad a legutóbbi kezdő tizenegy, mert Hüber sérülése nem jött rend­be. A Romániából szerződte­tett Pálcsa játékengedélye még mindig nem érkezett meg, így csak az ősszel sze­repeltethetik a középcsatárt, akinek addigra nem is lesz már szüksége a románok „ál­dására", hiszen várhatóan megkapja a magyar állampol­gárságot, (s enélkül is hat hó­nap elteltével az MLSZ meg­adja a játékengedélyt). A Keszthelyen pályára lépő kez­dő csapat a következő lesz: Tábit - Miklós, Vukmann, To­rna, Andreidesz - Katona, Ti- gyi, Hohmann, Lukács - Ta­kács, Stemler. G. G. Mohács: győzelemmel búcsúzni Jó játékkal és győzelemmel szeretne búcsúzni hazai pá­lyán szurkolóitól a Mohács — adta tudtunkra Bőzsöny János edző pénteken délelőtt, lel­künkre kötve, ne felejtsük el megírni, hogy ezúttal a győze­lem szó szerint: kötelező. — ósszel 2-1-re kikaptunk Budafokon, igaz, a második félidőben a nyerésre is esé­lyünk volt - mondja az edző. - Hazai pályán ez az utolsó mérkőzésünk ebben a bajnok­ságban, nyernünk kell. A Budafok, mint az edző mondja, tipikusan kontrára játszó csapat. Van két gyors csatáruk (egyikük a Fradiból igazolt Báder), rutinos védőik és jó irányítóik.- Sajnos Rumszauer ezúttal nem léphet pályára, de nem játszik Lőrincz sem, akinek két hete eltört a lába. Gilitsch és Becker szerencsére játsz­hatnak, a várható összeállítás tehát a következő: Antal - Újvári, Kóliás, Katona, Reith - Becker, Kovács L. vagy Lacz- kovich, Gilitsch - Ratting, Hrotkó, Martina. Telt ház lesz Komlón Csupán a hírre: szombaton 15.30-tól játsszák a férfi kézi­labda NB I. B. első és máso­dik helyezettjének összecsapá­sát, biztos a telt ház a komlói sportcsarnokban. Valószínűnek látszik azonban, a zsúfolt jelző inkább illik majd a lelátóra, olyan nagy várakozás előzi meg a találkozót. Néhány hét­tel ezelőtt még azt kellett volna írnunk, a győztes bizto­san feljut az NB l-be, időköz­ben azonban megszületett a Magyar Kézilabda Szövetség enyhén szólva is furcsa dönté­se — nyolc fordulóval a baj­nokság vége előtt módosítot­ták a versenykiírást — így je­lenleg csak annyi biztos, a győztes osztályozót játszhat a felsőbb osztályba kerülésért. Az a Nyíregyháza lesz ma délután a Bányász ellenfele, amelyik a tavaszi nyolc fordu­lóban még nem vesztett pon­tot, s jelenleg listavezető. A hazaiak ilyen fényes győzelmi sorozattal az ősszel dicseked­hettek, s bár azóta három já­tékosuk eltávozott, még ma is elég erősek ahhoz, hogy má­sodikak legyenek, s győzelem esetén a tabella éllovasai len­nének. Érthető tehát a felfokozott hangulat: a játékosok a Rá­ba elleni MK mérkőzés formá­ját, a hagyományosan a C- szektorban helyet foqlaló fia­talok pedig még soha nem lá­tott hangulatot ígérnek. A csarnok dolgozói is készülnek megerősített rendezőgárdával és a szurkolóknak kedvesked­ve, tombolával. G. G. Labdarúgó tehetségkutató akció Az idei tehetségkutató ak­cióban 52 baranyai tanuló vett részt. Közülük az alábbi 14-en kerültek be a megyevá­logatottba: Barabás, Németh - Somberek, Óvári, Ádám — Pécs, Kapi, Orgyán - Ma- gyarbóly, Újvári, Czérna - Siklós, Szilágyi - Harkány, Tapsonyi — Somogyhárságy, Tóth — Sumony, Süli — Bere- mend, Urbán - Nagyharsány, Kolmann — Pécsvárad. A csapat május 31-én Szek- szárdon, június 6-án pedig Pécsett lép pályára Tolna megye válogatottja éllen. A két csapat legjobb játékosai alkotják majd azt a közös megyei válogatottat, amely a június 25-29-e közötti kunhe- gyesi országos tornán vesz részt. Huszonnégy órás mérkőzés Huszonnégy órán át tartó kosárlabda-mérkőzést rendez­nek május 25-én 16 órától másnap 16 óra 01 percig a Nagy Lajos Gimnáziumban Pécsett. Az összecsapáson két 16 fős csapat méri össze tu­dását és állóképességét - szigorú orvosi felügyelet mel­lett. A szereplők a gimnázium tanulói közül kerülnek ki. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Flunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 aj^n i Dunántúli napló Nincs hely Romariónak a brazil válogatottban? Több mint kéthónapos szü­net útón biztatóan mozgott a holland PSV Eindhoven labda­rúgó-csapatának brazil válo­gatott játékosa, Romario. A csatár március 4-én szenve­dett szórkapocscsont-törést. A kiváló támadó csontja rosszul forrt össze, ezért azt újra el kellett törni. Sokan véleked­tek úgy, s nem is ok nélkül, hogy a holland bajnokság leg­nagyobb külföldi csillaga nem lehet ott a június 8-án kezdő­dő Mondialén. Az akaraterő azonban cso­dát tett. Romario csütörtökön egy félidőre pályára lépett a brazil válogatott színeiben. Az ellenfél az olasz harmadosz­tályú AC Gubbio együttese volt. A dél-amerikaiak számá­ra nem jelentett nehéz fel­adatot 14 gól elérése. A meg- i I lefödött edzőpartner túl sok ellenállásra nem volt képes. A figyelem ezen a találkozón el­sősorban Romarióra irányult. A jelentések szerint játékán nem látszott a hosszú kiha­gyás, s hogy három gólt szer­zett, az mindennél többet mond.- Elégedett vagyok az első próbálkozással. Pár napja még csak remélni mertem; hogy sikerülni fog a visszaté­rés. Játék közben egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Most már az a fontos, hogy lelki­leg is összeszedjem magam - nyilatkozta a csatár. Nincs könnyű helyzetben Sebastiao Lazaroni szövetségi kapitány, mivel — igaz, sokan ezért irigyelhetnék a dél­amerikai szakvezetőt - most választania kell Careca, Mül­ler, Romario és Bebeto kö­zött. És egyáltalán nem biz­tos, hoay csupán a múltbéli érdemeiért az eindhoveni csa­tárra esik a választás . . . Beckenbauer: „Fach nagyon hiányzik..." „Bevégeztetett..." nyilat­kozta lehangoltan Franz Beckenbauer, az NSZK labda­rúgó-válogatottjának szövetsé­gi kapitánya, amikor végleges­sé vált, hogy Holger Fach, aki a hátsó alakzatok egyik leg- megbíhzatóbb tagja volt, nem vehet részt a június 8. és jú­lius 8. között Olaszországban sorra kerülő vb-döntőn. Holger Fach több mint egy hónapja sérült meg igen sú­lyosan. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy a söp- rögető helyén és a védekező középályási feladatkörben egyaránt hasznos futballistát harcképessé tegyék, de ez nem sikerült. Fachon artrosz- kópiós módszerrel műtétet hajtanak végre a közeljövő­ben A melentei edzőtáborban — itt készülnek a nyugatnémetek az itáliai vb-re - Beckenbau­er arra is válaszolt, hogy Fach esetleg „valamilyen mó­don" mégis tűzbe vethető-e?- Bár úgy hiszem, az art- roszkópiás módszer egy való­ban remek sebészi megoldás, de tartok attól, hogy Fach nem játszhat. Igaz, a műtét után tíz nappal újra edzhet, de nem hiszem, hogy képes lesz behozni a lemaradását. Fach nagyon hiányzik .. . Milyenek a formák? — A 22-es keret valameny- nyi tagja a megszokott lelke­sedéssel készül. Napi három­szori edzést tartok, ami nem kevés. Klaus Augenthaler, Olaf Thon és Frank Mill sérülése ugyan tökéletesen rendbe jött, de őket még nem merem tel­jes terhelésnek alávetni. Vb-esélyesek?- A csoportunkban Jugo­szlávia kíváncsivá tesz, de az iqazi veszélyt Argentína és Olaszország jelenti majd ké­sőbb. Ebben a válaszomban az is benne foglaltatik, hogy sima továbbjutást remélek a csoportból - válaszolta Franz Beckenbauer. A hétvége sportműsora MÁJUS 26., SZOMBAT LABDARÚGÁS. PMSC—Halódás, Új mécs eltolja, 17.00. NB III.: NK Volán Dózsa—Szigetvár, Nagyítani’ zsa, 17.00. Megyebajnokság: PBTC —Beremend, Kinizsi—'Postás, Zsol- nay—Vasosi B. (valamennyi mérkő­zés 10.00 órakor kezdődik, elöl a pályaválasztók). ÚSZÁS. VI. nemzetközi Harkány Kupa, Harkány, 14.00. KÉZILABDA. Komló—Nyíregyháza, NB I. B, férfiok, Komló, Városi Sportcsarnok, 15.30. PEAC—MÁV Előre, NB II., férfiak, Tanárképző, 13.00. Hunor—Dorog, NB II., nők, 14.00. HÁROMTUSA. Nosztalgia „.veto* rán" verseny, Hullámfürdő, 8.00. RÖPLABDA. Mohácsi TE—Auróra NB II. nők, Mohács, 12.30. VITORLÁZÁS. Országos minősítő verseny, Pécsi-tó, 10.00. MÁJUS 27., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. NB II. Mohács— Budafok, Mohács, 17.00. Keszthely —Komló, Keszthely, 17.00. NB III.: Boglárlelle—K. Honvéd, Csurgó— Somberek, Siklós—Marcali, Bony- hód—Paks, K. Rákóczi—Mázaszász­vár, Dombóvár—K. Építők, Nagymá- nyok—Boly (elöl a pályaválasztók^ valamennyi mérkőzés 17.00 órakor kezdődik). Megyebajnokság: PVSK —PEAC 10.00. Geresdlak—Harkány 17.00, Sásd—Újpetre 17.00, Sellye— Szajk 17.00 (elöl a pályaválasztók). KÉZILABDA. PMSC—VAÉV BRA­MAC, NB I. férfiak, Városi Sport- csarnok, 17.30. PBTC—Nagykanizsa NB II. nők, Bőrgyári pálya, 11.Qp. ÚSZÁS. VI. Nemzetközi Harkány Kupa, Harkány, 19.30. SZABADIDŐSPORT. ÉLIKER Kupa, kerékpárverseny, Pécs, Illyés Gy. utca, 10.00. SAKK. PSC II.—Pécsvárad, me­gyebajnoki mérkőzés, Hajnóczi utca, 1.00. TÁJFUTÁS. Tavaszi Kupa, Nagy­árpád, 9.30. VÍVÁS. Párbajtőrbajnokság, Egye­temi tornacsarnok, 9.00. KOSÁRLABDA. Nagykőrös—PVSK, NB I., férfiok. Nagykőrös, 17.00. Sopron—PVSK NB I., nők, Sopron,, 15.00. VÍZILABDA. TASI—KÜLKER SC, OB II., Hullámfürdő, 11.30. VITORLÁZÁS. Országos minősítő verseny, Pécsi-tó, 10.00. A Távközlési Javító-éa Szerelő üzen* új szolgáltatással áll az előfizetői rendelkezésére a GYORSJAVÍTÓ részlegénél:- Postai tulajdonú távbeszélő készülékek kedvező díjú javítása.- Hazai és külföldi távbeszélő készülékek értékesítése. Árajánlataink: Külföldi típus: Panasonic KXT 2365 Philips D 9023 Philips D 9038 Philips D 9132 8.250,-Ft+ÁFA, 2.912,-Ft+ÁFA, 3.938,-Ft+ÁFA, 5.900,-Ft+ÁFA. Tekintse meg a KANDA és a DAE WOCf távbeszélő készülékek bemutatóját. Cím: 7629 Pécs, Fürst. S. u. 77. Tel: 72X7-036. Fax: 72/26-511. (2079) PÉCSI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁG* J»vit6 Is Sroroló Ülöm

Next

/
Thumbnails
Contents