Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)
1990-05-16 / 42. szám
6 uj Dunántúli napló 1990. május 16., szerda Jónások küldetése A bibliai Jónás történetének a lényege természetesen nem önmagában a cselekményben rejtőzik és térben és időben is túlnő azon. Mert Máriát idézve: „Jónásról van szó, átkozottul és örökké, az emberről, aki futni szeretne sorsa elől, menekülni szeretne szerepe elől, hajójegyet vált Tarsisba, inai az Úr elől, inai a hősies szerep elől. Mit is szeretne Jónás? . . . Élni, csendesen, a szabályok szerint. Prófétának lenni, ártatlan hévvel morgolódni, élete fogytáig. Szeretné, ha kipusztulna a bűn és bűn- hődés Ninivéből; de titokban vakaródzik, mert nincs kedve a lángpallossal hadakozó szerephez." Jónás tehát nem hős a szó hétköznapi értelmében és áldozattá sem válna szívesen. Mégis: elmegy Ninivébe, mert nem tehet másként. Elmegy az Úr szavára, vagy belső sorsának erkölcsi parancsára, el az igazságvógy kényszerétől hajtva. Elmegy, mert küldetése szolgálat. Szolgálni az igét, szolgálni egy eszmét, egy hivatást, de mindig és mindenekfölött: szolgálni az embert. A bibliai Jónásnak és a profán Jónásoknak később az időben harcolniok kell hát minden Ninivék bűnei ellen; a hazugságok ellen, a lelkek kifosztása ellen, a félelem és a sötétség ellen. Nem fegyverrel, mint a katonák, nem szónokolva, mint a politikusok, nem hajbókolva, mint a lakájok, nem kötekedve, mint az izgágák, nem is nyárspolgármódra, titokbon pusmogva. No, nem. Csak elszántan, megalkuvás nélkül, néha dühösen és fenyegetőzve, néha szelíden és könyörögve, ám mindenképpen a tisztességes emberi magatartás tudatával és im- peratívusával — ahogy az Jónásokhoz illik. És kigúnyoltan, megalázottan, gyanakvások közepette, ordasok marta lélekkel és aljasul vetett gáncsokon bukdácsolva, néha meghurcolva, kiközösítve — miként az a Jónásoknak kijár... Mert a Hatalmasok bűnei ellen hadakozni nem hálás szerep. Még akkor sem, ha a Jónásokat nem annyira a Hatalmasok bosszúja fenyegeti, mint inkább a hatalomhoz dörgölődők ravasz kegyetlensége, miként amazok 'hatalmát sem a Jónások döntik meg végül is, hanem az Értelem ereje, a Lélek erkölcsi fölénye, a Szellem szabadsága. A Jónások „csak" 'közvetítenek: miként a lombok táplálékát a gyökerek, a mezők illatát a szél, a Nap melegét a fénysugár, a siabadság Ígéretét a remény . . ; Jónásnak lenni tehát nem is látványos szerep. Csak sorsdöntő. Mert ahol a Jónásokat hallgatásra kárhoztatják, ott a társadalom a korhadó fa sorsára jut: levelei összezsugorodnak, ágai elszáradnak, törzsébe férgek költöznek. Meglehet hót, hogy a hősiesebb, drámaibb küzdelem nem is a honatyáké, a minisztereké, az államférfiaké, hanem a szürke kis Jónásoké, akik mellékesen előadnak a 'katedrán, földet művelnek, verset Írnak vagy tengelyt esztergályoz- nak, forgalmat irányítanak vagy gyógyítanak, miközben perlekednek a Sorssal, a Végzettel a Hatalom bűnei ellenébe és morgolódva lesik az ég alját: lángol-e már Ninive? És várnak negyven napot és várnak negyven évet, mig megtudják: Ninive él, mert Babits szavait idézve: „látó az Úr, hogy ott egyik-másik szívben még Jónás szava kicsírázik . . E z a Jónások egyetlen jutalma. És ez küldetésük értelme. Mert a Jónásokat és a Ninivéket nemcsak a próféciák és a bűnök kötik össze, hanem a minden emberi lélek mélyén őrködő, Jónások élesztette láng: a lelkiismeret. Búsbarna László Mi van a hírek mögött? Kelet-európai fizetési unió? Kelet-európai pénzügyi és gazdasági szakemberek tanulmányozzák annak a lehetőségét, hogy a térség országai egymás között klíring-elszámo- láson — megegyezéssel, adott valután alapuló új fizetési rendszert vezessenek be. A kelet-európai fizetési unió létrehozása azért lenne szükséges, mert a térség államai csak Így kerülhetik el, hogy a dollárelszámolásra történő áttérést ne kísérje jelentős piacvesztés az érintett országok részéről - nyilatkozta Antal László kormányfőtanácsos az MTI munkatársának azzaj kapcsolatban, hogy Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió központi bankjainak, illetve pénzügyminisztériumainak képviselői nemrég Magyarországon tárgyaltak a tervezett fizetési rendszer bevezetéséről. Mint a kormányfőtanácsos hangsúlyozta, az elképzelés szerint a fizetési unióban részt vevő országok kliringközpontot hoznának létre, amely a tagországok központi bankjai által havonta beküldött jelentések alapján rendszeresen elvégezné a pénzügyi elszámolásokat. A központ a kialakuló passzívumok egy részére automatikusan hitelt nyújtana a kliring elszámolási valutájában, azaz kliringdollárban. Ha azonban a kereskedelmi forgalomban, egy-egy ország esetében, a hiány egy bizonyos mértéket meghaladna, akkora bank részben vagy egészben szabad felhasználású dollárban nyújtano hitelt a deficit finanszírozására. A központi bank pénzalapját részben a tagországok által befizetett alaptőkéből teremtenék elő, de feltétlenül kellene a nyugati országok pénzügyi támogatása is a bank létrehozásához. A klíringelszámolásé rendszer működtetését összefüggésbe hozzák azzal, hogy a résztvevő tagországokban megkezdődik a tényleges piacgazdaság kiépítése. Ma még nem biztos, hogy a pénzügyi rendszerben részt vesz-e a Szovjetunió, s mostanáig Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország előbbre tart a piacgazdaság kiépítésében. Ám- 'bár a pénzügyi rendszer előnyei valójában akkor jelentkeznének, ha a Szovjetunió is részt venne az új elszámolásban. A kelet-európai országok egymás közötti kereskedelmében a klíring-dollárelszámolás- ra való áttérés ugyanis várhatóan nem fog problémákat okozni, viszont a Szovjetunióval folytatott kereskedelem esetében az áttérésnél jelentős cserearány-veszteségre lehet számítani. Az áttéréssel , kapcsolatos veszteségek pénzügyi finanszírozását jól szolgálná o tervezett elszámolási rendszer, s hozzájárulhatna ahhoz is, hogy a kelet-európai országok ne veszítsék el jelenlegi piacaikat a Szovjetunióban. A rendszer kidolgozásában nagy szerepet játszana a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), amely jelentős tapasztalatokkal rendelkezik e téren. A nyugat-európai valuták konvertibilissé tételét megelőzően hasonló pénzügyi uniót hoztak létre a második világháború után Nyuga t-Eu répába n. Fizetni kell! Ferenczyné Vielorisz Laura, a .Baranya Megyei Vizmű Vállalat gazdasági igazgatóhelyettese egy levelet mutat. Még 1984 áprilisában kelt az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettesének intézkedése, amelyik szerint ,. . . . a tűzoltóság által kozcsőhálózatról, illetve közkifolyóról, tűzoltás céljára felhasznált víz kiszámlázására ne kerüljön sor." Ez a rendelkezés ellentmondásban van egy korábbi minisztertanácsi rendelettel, amelyik 1975-ben előírta, hogy a tűzoltáshoz felhasznált viz díját a tűzoltók kötelesek megtéríteni. Ez az OVH-állásfoglalás ez év január 1-jéig volt érvényben. Pontosabban: nem tudták a területen dolgozó szakemberek, hogy a vízhasználati díjról rendelkező különböző jogszabályok közül melyek hullottak ki a dereguláció rostáján. További tény, hogy megszűnt az úgynevezett díjkiegyenlítési rendszer, amelynek az a lényeqe: a különböző vízműveknél keletkezett szolgáltatási veszteség költségeit egy „országos nagykalapból" megtérítették. Ez a szolgáltatási veszteség eredhetett például csőrepedésből, de ennek terhére számolták el a tűzoltásra elhasznált vizet is. Ez volt eddig a gyakorlat, s giert most már nem élhetnek vele. Némi zavar támadt akkor a vízműveknél: mi leayen a „tűzvizzel”? Számlázhatják-e, vagy sem, ha igen, kinek? Levél ment Komlóról — a Baranya Megyei Vízmű Vállalat központjából - február 23- án a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumbo: állásfoglalást kértek. A címzett egy hónapig várt, majd továbbította a komlóiak kérdését az Országos Árhivatalba, ahonnan április elején megjött a már említett válasz: fizessenek a tűzoltók. Nem is keveset. Eddiq uqyanis a közületi fogyasztók köbméterenként 21 forintot térítettek a Baranya Meayei Vízműnek, ianuár 1- iétől azonban mór 31,50-et. A megyei vízműtől kapott tájékoztatás szerint például 1988-ban a baranyai füzeknél közel 31 000 köbméter vízre volt szükség. Mármint „vízmű- vizre". Ez pedig idén mór csaknem 1 millió forintot jelent. . Időszerű gondolom jeleznünk: különös a doloq. Ha csak egy oldalról is közelít tűk meg, hogy tudniillik miközben a tűzoltók a füstben-for- róságban azon küszködnek, hogy elfojtsák a lángokat, hogy lehetőleg minél kisebb veszélyt jelentsenek az emberekre, s ne okozzanak naqyon naay kórt - kifizettetik velük a mások érdekében felhasznált vizet. . . — Fizessen az, akinél a tűz volt, akinek az érdekében a vizet felhasználták az oltáshoz, de ezt az összeget fedezhesse a biztositótól kapott pénzből - javasolja Ferenczyné Vietorisz Laura. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. *- Bosszúsak nem vagyunk, s nevetségesnek sem mondhatom, inkább sajnálatosnak ezt az állásfoglalást - hallottuk dr. Pleilter Márton őrnagytól, megyei tűzoltóparancsnok-helyettestől. — Úgy tűnik, hogy akik ezt a döntést hozták, nincsenek azzal tisztában: a költségvetésünkben a tűzoltáshoz felhasznált víz díjára nincsen külön keretünk. így csak azt tudom mondani: egyszerűen ezt a pénzt nem fizettethetik meg velünk. S nem azért, mert — sejtésem szerint - ezen a döntésen az utca Meghökkentő információ jutott tudomásunkra: ez év január 1-jétől a vízmüvek megfizettetik a tűzoltósággal a tűz oltásához felhasznált vizet. Erre csak azért nem volt az év eddig eltelt hónapjaiban példa - legalábbis Baranya megyében -, mert az Országos Árhivatal állásfoglalásán a dátum: április 4. A rendelkezés azonban - „.. .a tűzoltáshoz felhasznált viz diját a tűzoltó szerv köteles megfizetni." - visszamenőleg hatályos az év elejéig. embere jót nevet majd, ez pedig befolyásolná az árhivatalt ...- A számla a/onbon jön majd.- Ehhez joga van a Baranyai és a Pécsi Vízműnek is, sőt, igazuk van: felsőbb szerveik előírásai ellenében semmit sem tehetnek. Amíg van pénzünk, leemelik majd a számlánkról.- Úgy vélem, egyszerűen nem tehetem meditáció — s különösen vita - tárgyává, hogy mennyit kell fizessek a kár, a veszély csökkentése érdekében felhasznált vizért! — hallottuk Dukics Lászlótól, a pécsi Áfor üzemigazgatójától. - Többek között azért sem, mert még mindig olcsóbb a víz, mint a benzin, pláne az emberélet. . . — Mégis, foglalkozzunk egy kicsit a lehetőséggel: az Veszélyes avartüzet oltanak a pécsi tűzoltók o Mecsekoldalban- Az előbb ezt mondta: nem fizettethetik meg a tűzoltósággal a vizdijat.- Csak a működési költségeink rovására. Erre van ugyanis pénzünk. Tehát mondjuk júniusban eloltunk egy nagy tüzet - az októberi gázszámlánk terhére . . . Mert azt nem lesz miből majd kifizetnünk, elment a vízre, amivel milliós értékeket mentettünk meg. Az őrnagy szerint véget nem érő pereskedésekhez vezetne, ha a tűzoltók az általuk a vízműnek kifizetett díjat visz- szakövetelnék azoktól a cégektől, amelyeknél a tüzet oltották. Vita tárgya lenne például: a szükséges mennyiséget használták-e fel? De ki tudja elbírálni: egy vasszerkezetet meddig kell hűteni vízzel, hogy újból ne lobbantson lángra mindent?- Szerintem a biztosító érdeke a tűzkár csökkentése — mondja a parancsnokhelyettes. - Minél kisebb a kár, annál alacsonyabb összeget kell térítenie. A vízdíj megfizetésére azonban a biztositó nem kötelezhető. Csak hát furcsa: nekem, a tűzoltónak keményen kell dolgoznom, hogy elhárítsam a kárt, a „jutalom" fejében pediq kapok egy számlát a felhasznált vízről, ára köbméterenként 31,50... És azért fölöttébb gyakori, amikor nem áll módunkban — de legtöbbször nem is szabad! - megfontolnunk: most mennyi vizet használjunk az oltáshoz? Képzelje el: tűz keletkezik a pécsi Áfor-tele- pen. Mondjam azt: na, nekem erre húsz köbméterem van? . . . Vagy kérdezzem meg az üzemigazgatótót, mielőtt nekifognánk a tűz oltásához: hány köbmétert -fizet ki? Áfor-telepen keletkezett tűz eloltása után a tűzoltóság a vízművektől kapott számlát átterheli az Áforra. Mit szólna hozzá? — Van ennek előzménye. Például az a 3000 köbméter víz, aminek állandóan itt kell lennie a telepen, éppen a tűzvédelmi előírások alapján, s ezt mi eddig is úgy vásároltuk a vízműtől. Akkor is kifizetjük az árát, ha elfolyik valamilyen technológiai hiba miatt, akkor is, ha a tűzoltáshoz használják el. Ha pedig az — általam először most hallott - új számlázási szokás lép életbe, akkor alkalmazkodnunk kell ezekhez a szabályokhoz. Legfeljebb annyit teszek hozzá: ha ma Magyarországon lehet ilyen döntéseket hozni, akkor teljesen felesleges ezekkel vitába szállni . . . * Kummer Lászlót, a Pécsi Vízmű gazdasági igazgatóhelyettesét teljesen váratlanul éri az információ. — Nem értem . . . Általános szokásunk, hogy ha valamilyen új körülménnyel, rendelkezéssel találkozunk, rendszerint regionális szinten a vízművek szakemberei találkoznak, s átadják egymásnak, a friss ismereteket. De erről, hogy a tűzoltáshoz felhasznált vizet kiszámlázhatjuk a tűzoltóság terhére, most hallok először! — Ezek szerint erre még o Pécsi Vizmű gyakorlatában nem volt példa. — Eddig nem, de abban a pillanatban, mihelyst hivatalosan tudomásomra jut az említett - vagyis az 1975-ös minisztertanácsi - rendelet hatályos volta, mi is számlázunk. Gondolom, az ország több részén működő vízművek is.- Egyetért a rendelkezéssel? — Minden cég, amelyik valamilyen szolgáltatásokat végez,- a nyereségből tartja el magát. Én, mint vizmű, vizet szolgáltatok, aminek előállítására pénzt fordítok. Miért adjam ingyen?- Van arról elképzelése: mit kezdjen ezzel a váratlan körülménnyel a tűzoltóság? — Ez költségvetési téma, s mint ilyen, valóban nehéz ügy: mire jut most ebből pénz . . . Igazából ezzel nem is merültek ki a tűzoltóság gondjai. Mi ugyan köbméterenként 27 forint termelői árat számlázunk, de felvetődik 'például ezzel összefüggésben a csatorna- használati díj kérdése is. Egy másik rendelet szerint ugyanis ezt fel kell számolnunk. Kérdés egyelőre: kérjük ezt a dijat is? , * Mit mond az Állami Biztositó? Ketten is szóba hozták az . intézményt, mint akinek nem utolsósorban érdeke, hogy tűz által okozott kór minél kisebb legyen. Erdélyi Benő, az ÁB vagyonbiztosítási csoport- vezetője mindenekelőtt leszögezi: a kárenyhítés a tulajdonos kötelezettsége. Az ezzel összefüggő költségeket általában megfizetik. Az új rendelkezés azonban rengeteg kérdést, problémát vet fel. Ismert például, hogy a tűzeseteknél felmérik a keletkezett kár értékét, de a meg- mentettét is. Ez utóbbi valójában mennyi? Csak a lángra nem kapott szomszédos épületé, vagy esetleg a fél városról van szó? Mert ha egy-egy tűz oltása során sikerül megakadályozni a lángok továbbterjedését, ebben vajon nem érdekeltek-e a meqmentett érr tékek tulajdonosai? Elvileg tehát azt is lehet mondani: az ő javukra is használták a vizet, fizessenek ezért ők is. Eqy másik probléma: megítélés kérdése, hogy a tűzoL- tók valóban a szükséges meny- nyiségű vizet használták-e, vagy esetleg annál - feleslegesen — jóval többet? (Erre reagálva mondta Török Béla ezredes, megyei tűzoltóparancsnok: éppen ezért állna az Állami Biztositó érdekében, hogy olyan szakembere mü- ködiön közre a tűzesetek megítélésénél, aki képes azt is eldönteni' smVm"' rzemnnntok szerint kifoaástalanul oltottak-e a tűzoltók.) De méq az sem egykönnyen mérhető: valójában mennyi vizet használtak a tűz oltásához. Mert ugyan a vízműveknél jelzik a műszerek a fogyasztást: hány köbméter fogyott a „közcsőhálózatról", de hogy ez mind a tűzoltásra ment volna, azt mór nem. Abban nem értünk egyet Pfeiffer őrnaggyal, hogy helyettük majd az utca embere neveti ki ezt a rendelkezést. Valószínűleg értetlenséggel vegyes csodálkozás inkább a hatása. Jól jelzi ezt Erdélyi Benő kommentárja: — Húsz éve vagyok kárszakértő a cégemnél, de hogy tűz oltására használt viz diját számlázták volna, erre még nem volt példa . . . Amit pedig Dukics László mondott — az egyik leqtűzve- szélyesebb üzem vezetője —, hogy .......ha ma Magyarors zágon lehet ilyen döntéseket hozni . ..", ehhez csak annyit: éppenséggel lehet hozni, de vannak döntések, amelyek jól időzítve okosak, s ugyanez a döntés nem megfelelő környezetben ilyennek aligha minősíthető. Mint amilyen ez a tűz-víz-díj” is . . . Mészáros Attila Tűz — uíz — díj
