Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-11 / 37. szám

Bős ügyében már az új kormányok tárgyalnak Valószínűsíthető, hogy a bősi erőművel kapcsolatos további kétoldalú tárgyalásokat csak a csehszlovákiai választások után megalakuló új kormány­nyal lehet folytatni - mondta Szántó György, a Dunai Víz­lépcső kormánybiztosi titkár, ságának vezetője az MTI mun­katársának kérdésére. A tár­gyalások időpontjának ismé­telt firtatásához az adta az alapot, hogy a csehszlovák parlamentben a napokban egy interpelláció kapcsán Jaroslav Suva fűtőanyag és energetikai miniszter úgy vélekedett: a bő­si erőmű ügyében már má­jusban tárgyalóasztalhoz ül­hetnek a felek. A kormánybiztosi titkárság vezetője visszatekintve a bősi Az utánpótlás nehézségei A kolozsvári karmester és a két vendégénekes az előadás szünetében Kolozsvári vendégművészek A trubadúrban- Várakozásteljes pillanatok ezek, de kellemesek, s remél­jük az előadás után is hason­lóan vélekedünk, és ami még fontosabb, a közönség sem fog csalódni bennünk — öten üldögélünk a Pécsi Nemzeti Színház egyik irodájában. A Kolozsvári Állami Magyar Ope­ra igazgatója, Simon Gábor, karmestere Harry Béla és két operaénekese Sodó Vass Ág­nes és Bancsov Károly. Ven­dégszereplésre hívta meg őket a pécsi színház, s ma — mire a lap megjelenik: tegnap - este A trubadúr előadásában lépnek föl. — Egyikünk sem ma kezdte a pályát, de ed­dig elég kevés alkalmunk volt vendégszereplésre - mondják a kolozsvári művészek. Bodó Vass Ágnes húsz éve tagja a kolozsvári magyar Operának, s A trubadúr Azu- cenája első alakításai közé tartozik. Idáig több mint negy­ven szerepet énekelt, s Azu- cenán kívül dédelgetett ked­vence Delila és a még be nem teljesült álom: Carmen. Bancsov Károly eredeti szak­mája autószerelő, de mély vonzódása az énekesi pálya iránt először egy amatőr ope­ratársulathoz „csábította”, majd tanárnője, Papp Magda bíztatására jelentkezett a kon­(Folytatás az 5. oldalon) beruházással kapcsolatos idei történésekre újólag elmondta: a magyar fél, Németh Miklós miniszterelnök először január 10-én írt, majd március 6-án megismételt - a bős-nagyma­rosi beruházással kapcsolatos magyar álláspontot kifejtő — levelére a mai napig nem érkezett válasz. Amennyiben a csehszlovák fél hivatalos for­mában eljuttatja álláspontját, azzal rögtön érdemben fog­lalkozunk. — Németh Miklós az emlí­tett levélben kifejtette, hogy Magyarország célszerűnek tar­taná, ha a választások utáni új kormányok kezdenének tár­gyalásokat e súlyos ökológiai problémákat okozó beruhá­zásról. Ugyanakkor a levelek­ben - együttesen kiválasztott, független nemzetközi szakér­tők, intézetek bevonásával - közös kutatások megkezdését javasoltuk az államközi szer­ződés módosítására vonatkozó tárgyalások előtt. Erre eddig nem került sor. Elmondható vi­szont: a szlovák kormány áp­rilis 25-i ülésén lényegében tudomásul vette, hogy 1992 előtt nem lehet üzembe he­lyezni a bősi létesítményt. Egy­idejűleg döntöttek az építési munkák bizonyos korlátozásá­ról is. Részben figyelembe vé­ve az általuk létréhozott tudo­mányos-szakértői bizottságok állásfoglalását, jelentős lépés­sel közeledtek ahhoz is, hogy közös vizsgálatok kezdődjenek. Idén a baranyai zeneiskolák klarinét- és trombitatalálkozójának a szentlőrinci zeneiskola adott otthont az Attila utcai új művelődési házban, ahol 8 zenei intézmény 60 diákja vetélkedett tegnap. A rendezvény nyitott volt. A háziasszonyi teendőket Nagy Sándorné iskolavezető látta el. Képünkön Békefi Judit, aki Szigetvárról érkezett a találkozóra. Fotó: Szundi György Göncz Árpád az Egyesült Államokba látogat Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnököt a hétvégén díszdoktorávó avatja az indianapolisi Butler Egyetem, s a ma­gyar államfő beszédet mond a jeles felsőoktatá­si intézmény végzős hall­gatói előtt. Göncz Árpád Indiana­polis után látogatást tesz New Yorkban és Washing­tonban is: mindkét város­ban találkozik az ame­rikai magyarság képvise­lőivel, a fővárosban a kor­mány és a törvényhozás vezető képviselőivel. Keddre összehívták r rrm r . az Az Országgyűlés megbízott elnöke az alkotmány 12. pa­ragrafusának (2) bekezdése alapján 1990. május 15-én (kedden) 10 órára összehívta az Országgyűlés soron követ­kező ülését. Az ülésen a tes­tület várhatóan az alábbi elő­terjesztéseket tűzi napirendjé­re :- törvényjavaslat az állam­titkárok jogállásáról és felelős­ségéről; - javaslat az állam- polgárságuktól jogellenesen megfosztott személyek állam- polgárságának poszthumusz rendezéséről; - határozati ja­vaslat a Magyar Köztársaság és a Varsói Szerződés viszo­nyáról; — határozati javaslat a' szomszédos államokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről folytatandó tárgya­lások megkezdésére; - hatá­rozati javaslat a megyei la­pok eladását vizsgáló bizott­ság megalakítására. A testület ezen túl dönt mandátum-ügyekben, és ezzel összefüggően új bizottsági ta­gokat választ. Várhatóan meg­alakítja az Interparlamentáris Unió magyar csoportját. Magyar—osztrák kft. a rendező Megnyílt az első szombathelyi nemzetközi kiállítás és vásár A nátriumlámpás századfordulós kandeláberek a régi idők hangulatát varázsolják a Széchenyi térre, új megvilágításban. Tudósítás a DÉDASZ műszaki alkotó dijainak átadásáról az 5. ol- ^a*on- Fotó: Szundi György (Munkatársunk telefonjelen­tése) Még szélesebbre tárni a ka­pukat hazánk és Ausztria gaz­dasága között - ez lehetne a mottója az első szombathelyi nemzetközi kiállításnak és vá­sárnak, melyet tegnap délelőtt dr. Rónai Gábor, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkára nyitott meg. A vasi megye- székhely művelődési és sport­házában remélhetően egyre vonzóbbá váló sorozat vette tegnap kezdetét, legalábbis a szervezők ebben bízva tervezik a folytatást, minden év tava­szán és őszén. Hogy mitől nemzétközi ez a vásár? Nem pusztán csak Ausztria közelsé­ge miatt, hanem mert a száz- egynéhány kiállítóból másfél tucat a hazánk felé piacot ke­reső osztrák. A megnyitón a házigazda szombathelyi ta. nácselnök mellett Burgeíand és Aisó-Ausztria több gazda­sági vezetője, köztük Leopold Maderthauer, Alsó-Ausztria Kereskedelmi Kamarájának el­nöke is köszöntötte a résztve­vőket. (Folytatás az 5. oldalon) Csöpögő csapok Gondolatok egy pályázat margójára (3. oldal) Kinek jár a 4300 forint? A gyed és a gyes összege a gyakorlatban (5. old.) Színes TVR Magazin. Mától kék kísérő színnel je­lenik meg heti műsorújságunk, a TVR Magazin. Figyelem, Kedves Olvasóink, másként kell össze­hajtani és felvágni az újságoldalakat, mint ed­dig! KÖZÉLETI NAPILAP napló I. évfolyam, 37. szám 1990. május 11., péntek Ara: 4,30 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents