Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-04 / 2. szám
Az MTTKSZ (MHSZ) eoy belülállo szemével Résztvevője volta m az MHSZ utolsó küldöttközgyűlésének. A politikai csatározásoktól zajos hétköznapok közepette kissé a háttéribe szorult ennek a nagymúltú szervezetnek az a küzdelme, melyet saját fennmaradásáért vívott. 'Nagymúltút írtam, és ezt a szót általában a széles elismertséggel és pozitív tevékenységgel szokás azonosítani. Ha az MHSZ és elődszervezetei kerülnek szóba, ennek a kitételnek nem minden esetben adhatunk hitelt. Mégis azért maradnék e jelzőnél, mert az összkép mindenképpen ilyen irányba billenti a képzeletbeli mérleg serpenyőjét. Maga a szervezet a koalíciós időkben alakult, de a későbbiek folyamán átstrukturálódva hozzáidomult a 'pártállam igényeihez. Egyrészt utasításelvű, a demokratikus centralizmus elveire épülő antidemokratikus struktúrát valósított meg, másrészt a hazafias nevelés elsődlegességét hirdetve, mintegy árukapcsojással biztosította a sportolási és szabadidő-eltöltési lehetőségeket. Mindezek ellenére vonzó tudott lenni a társadalom széles tömegei részére, hiszen megfelelő anyagi 'hátteret biztosított a kluboknak, illetve minden, a struktúráiból adódó 'hibája ellenére kellően tudta tolerálni a másságot, az új törekvéseket. Ilyen értelemben sohasem vált direkt 'politikai szervezetté, főleg a kluboknak köszönhetően megtartotta sportmozgalmi jellegét. A társadalmi változásokra mégsem reagált időben. Ez annak volt köszönhető, hogy az apparátus minden megoldást felülről várva - zömmel katonákról lévén szó, ez talán érthető is — szinte automatikusan végezte munkáját ugyanúgy, ahogy azt éveken keresztül megszokta. A kritikai észrevételeket a szövetség szétverésére, bomlasztására tett lépésként értékelték. Az ellenzéki szervezetekre — ahelyett, hogy megfelelő kapcsolatokat építettek volna ki velük — részben közömbösen, részben ellenérzéssel tekintettek. A felső vezetés még az októberi MSZMP-kongresszus után sem értette meg a kor parancsszavát, és salját átmentésében reménykedve egy- re-másra szalasztotta el a tényleges megújulásra adódó lehetőségeket. így a tagságot szinte sokkszerűen érte az a hír, hogy megszüntetik a szövetséget. Tiltakozó levelek és nyilatkozatok tömege érkezett a Minisztertanács címére, amely végül az 1022/1990-es rendeletben meghatározta a további létezés feltételeit. Ilyen körülmények között került sor a küldöttközgyűlésre. Az ottani légkör a várt forrongás helyett inkább nyugodt - nak, sőt túlontúl nyugodtnak bizonyult. Igaz, néhány hozzászólás szavai vitát keltettek, de a küldöttek többsége nem támogatott semmilyen radikális javaslatot. Többnyire az eddigi eredményekről, a társadalmi megbecsültségről és az alulról indítandó megúju-> lásró! folyt a szó. A mondandó a hangnemmel egyetemben akár pár évvel ezelőtt is tapsot kaphatott volna. Jól jel'emezte a helyzetet egy budapesti klubtitkár megnyilvánulása, aki érdemként próbálta beállítani azt, hogy elutasították a FIDESZ együttműködési szándékát, majd azon kesergett, hogy az új kormány esetleg megvonja azt a maradék támogatást is, amelyet a jelenlegi meghagyott. Ezt a tudathasadásos állapotot végül a kormány- biztosok és a megbízott főtitkár szavai oldották fel. Ezekhez kapcsolódva sikerült elfogadtatni egy valóban demokratikus alapszabályt, megvetve ezzel a továbblépés alapfeltételeit. A iMaoycr Techrikoi és Tömegsportklubok Szövetségének azonban még bőven akad tennivalója. Nemcsak önmagát kell újraszerveznie alulról jövően, de egész szervezetét nyitottá kell tennie úgy, hogy az minden magyar állampolgárnak vonzó legyen. Egy ilyen típusú szövetség, habár pártoktól függetlenül tevékenykedik, nem zárkózhat el a tömegszervezetektől, pártoktól, mivel céljait és feladatait csak velük együttműködve, a támogatásukat megnyerve érheti el. Ezen áll vagy bukik az MTTKSZ jövője is. A szövetségben megvan az az erő, amely erre a felismerésre képes és amely az említett átalakulást véghez tudja vinni, de kár lenne tagadni, hogy ez a munka nem lesz könnyű. Meixner András klubtitkár Nyilatkozat 1990. március 14-én az Országgyűlés és a Miniszter- tanács méltóképp megkövette azokat, akik 1945-től napjainkig magyarságuk, nemzetiségi mivoltuk, politikai, vallási meggyőződésük 'kinyilvánítása miatt halált, börtönt, meghurcoltatást szenvedtek el. Részükre a kormány 'jóvátétel megadásét határozta el és megbízta a Honvédelmi Minisztériumot és a Társadalombiztosítási Főigazgatóságot ezen ügyek 'intézésére és lezárására. Szervezetünk elnöksége felhívja 'Baranya megye lakosságát, hogy akik az alábbi jellegű meghurcoltatásokat szenvedték el, összes idevonatkozó irataikkal sürgősen jelentkezzenek szervezetünknél személyesen vagy törvényes képviselőjük útján. Akik meghaltak, azok házastársának, illetve egyenesági örökösüknek jelentkezését várjuk, akiket a jóvátétel ugyanúgy megillet. Április 7-én, szombaton délelőtt 10 órakor a József Attila u. 10. szám alatti épület nagytermében közgyűlést tartunk, amelyen a Belügy- ügyminisztérium illetékes képviselője is jelen lesz és felmerülő kérdésekre válaszol. A jóvátételben alábbiak részesülnek: 1. Kivégzettek. 2. Volt hadifoglyok. 3. A Szovjetunióba (málen- kij robotra) elhurcolt polgári személyek. 4. Elhurcolt leventék. 5. Kitelepítettek. 6. Szovjet hadbíróság által elítélt katonák és polgári személyek. 7. Akiket az ún. „kulá'k- listára" vettek. 8. Akiket , be szolgáltatási vétségekért" elítéltek. 9. Az 1956-os forradalomban való részvételért kivégeztek, börtönre, fegyházra ítéltek vagy internáltak. 10. 1956-tól napjainkig koncepciós per alapján 10/1. politikai cselekvésükért, koncepciós vádak alapján kivégeztek, elítéltek, internáltak, rendőri felügyelet alá 'helyeztek, kényszergyógykezelés alá vonták. 10/2. Akiknek ingó vagy ingatlan vagyonát elkobozták. Fenti jóvátételi ügyekben a POFOSZ-irodá'ban ('Pécs, József Attila u. 10., fszt.) hétfőtől 'péntekig 9.00—18.00 óra között ügyeletet tartunk. Az ügyintézés meggyorsítása érdekében kérjük, hogy ki-ki hozza magával az igazoló papírokat eredetűben vagy másolatban. Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei Szervezete * Emlékeztetőül: Az országgyűlés 1990. március 15-i ülésén elfogadta a Szovjetunióba jóvátéteii munkára elhurcolt, valamint a Szovjetunió bírósága által elítélt, és időközben bűncselekmény hiányában rehabilitált magyar állampolgárok sérelmeinek orvoslásáról rendelkező határozati javaslatokat. Ebben intézkedett az 1945— 1963. között személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek kárpótlásáról, és orvosolták a magyar- országi német .kisebbség, valamint a náciellenes magatartásuk miatt deportáltak sérelmeit. (A szerkesztőség) Ez nem statisztika Zavarban vagyok: nő létemre nem tudom, hogy ildomos-e szóvá tennem kételyeimet. Az egyéni választókerületek első fordulójának nem hivatalos, előzetes eredményeit olvasva úgy tűnik, hogy a vártnál is kevesebb a versenyben maradtak között a 'nő. Mi ebben a gond? Egyáltalán gond-e ez?! E kérdés így általában nem válaszolható meg. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor csak abból indulhatunk ki, hogy ki tekinthető alkalmasnak. Az alkalmasság csak a fgladat függvényében bírálható el. Tehát a képviselői feladathoz kell megtalálni és kiválasztani a megfelelő embert. A választási előkészületek során a legtöbb párt kiemelten kezelte a hozzáértést, a felkészültséget. Ha a diplomát szerzők körében a nők aránya meghaladja a 40%-ot, akkor a képzettség hiányával aligha indokolható e fontos közfunkcióból történő fokozatosan gyorsuló kiszorulásuk. A pártok hangsúlyozták qz ember, a civil élet és csalód jelentőségét. A társadalom többségét kitevő nők szerepét azonban nem sikerült kellő árnyaltsággal közelíteniük. Legtöbbjük álláspontja helyeselhető, amikor a családi példa emberalakító jelentőségét hangsúlyozta. Alkalmas-e egyáltalán a nő képviselői, közszolgálati, önkormányzati funkcióra? Az ezredfordulóhoz közeledve talán ez már nem lehet kérdés. Mégis néhány jelentős részkérdést vegyünk figyelembe. Először is a nők - családi szerepük miatt - fokozottan igénylik a biztonságérzetet, kevésbé vállalják a rizikót. A jelenlegi társadalmi környezetben sok a bizonytalanság, ezért a nők bátortalanabban kerestek alkalmat ebben a helyzetben közfunkció vállalására. Másodszor: társadalmi és biológiai okokkal magyarázható, hogy a nők a férfiaktól eltérő képességekkel rendelkeznek, a két nemnél eltérő a jobb- és a bal agyfélteke. Részben ezzel indokolható, hogy a műszaki életben, a térlátást igénylő pályákon, a hagyományos reálterületeken a férfiak az eredményesebbek. A gondoskodást igénylő tevékenység a figyelemmegosztást kívánó munka, a szociális érzék, a verbális képességet igénylő hivatás inkább női terület. Harmadszor: megfigyelhető, hogy ha valamely pálya társadalmi rangja növekszik, onnan fokozatosan kiszorulnak a nők. Oda szívesebben vonzódnak férfiak, vállalva a kockázattal járó veszélyeket is. A képviselői tisztségnek nagyobb erkölcsi és anyagi elismerést szán a társadalom a továbbiakban. Ezért szükségszerűen nő ott a férfiak száma. Úgy vélem, hogy az egyes ember és a családok gondjai iránti fokozott érzékenység a nőkre inkább jellemző. A szívós, aprólékos, következetes szorgalmat és kitartást kívánó szociális gondoskodás konkrét teendői sem nélkülözhetik a nőket. Nem hiszem, hogy az elmúlt negyven évvel magyarázhatjuk azt, hogy (a sajtóban közreadott), az első fordulón túljutott 491 fő közé csupán 30 nőt találhattunk alkalmasnak. Közülük is húszat csak második, harmadik helyen. E bekövetkezett aránytalanságon mór csak minimális mértékben változtathatunk. Ezért, nagyon bízom a férfiakban, hogy helyettünk is, nélkülünk is minden tudásukat mozgósítva átseqítik az országot e kritikus időszakon. Bús Mariann nyugdíjas Milyen a magyar? A „HÉT” 'kommentátora szerint egy Ihazalátogató amerikai magyar bosszúsan jegyezte meg: Magyarországán most zajlik a világtörténelem legpesszimistább forradalma. Hogyan lehet megvívni egy forradalmat tízmillió pesszimista magyarral?! Valóban sajátunk volna a borúlátás? Egyáltalán, vannak-e olyan személyiségjegyek, amelyek bennünket mint nemzetet ijeMemezne'k? A kérdés időszerű lehet, mert olyan erőpróba előtt állunk, amikor nem árt, Iha tükörbe nézünk és szemügyre vesszük „arcvonásainkat". Még valami indokolttá teszi a kérdést, hogy tudniillik milyenek vagyunk: azutób- >bi negyven éviben ezt a proletár nemzetköziség eszmeiségéből kifolyólag nem volt ildomos megkérdezni. Tekintsünk vissza arra a korra, amiilkor még elégedettek voltunk magunkkal. Révai 'Nagy Lexikona így látja a magyart: ,,A magyar emlber szép testtartás, nyugodt, iméltóságos járás, erő, ügyesség, nemes büszkeség és -bátorság által tűniík ki. Bizonyos méltóság, őszinte nyíltsz-ívűség, becsületesség s magá'ratairtás, lángoló 'honsze retet, nagylelkűség és ható rta Ion ve ndég sze retet m i n- den igazi magyarnak kiváló jellemvonása. Gyakran heves és Indulatos, forrón szeret és gyűlöl; de a bosszúvágy, a ravaszság, az álnolk, gyáva, csúszó-mászó és kétszínű magaviselet idegen tőle és utálatos előtte. Vérmes természetű, könnyen fellobban, hamar lelkesül minden igaz és szép dolog iránt, de nem eléggé szívós és kitartó, sőt hámoréi is csügged. Valóján bizonyos komolyság, sőt némli bú és bánat ömlik el, de érzelmei hamar változnak: sírva vigad a magyar." A századeleji önarckép romantikus ecsetkezelés nyomait őrzi. Ismeretes, bogy a sztereotípiák, s így a nemzeti sztereotípiák is féligazságokra épülnek. A magyaros vendég- szeretet például alighanem csak mítoszában él tovább. Miből?... — mondaná az utca emlbere. A szalmalángsze- irű lelkesedés, úgy látszik, már a déíkbálbos nacionalizmus koráiban is elismert tulajdonságunk volt. Meglléhet, ennek kései Visszacsengése az, amit az említett amerikánus honfitárs meglátott bennünk. Á nemzeti jegyekről 'Hogy is állunk 'hát a nemzeti megkülönböztető jegyekkel? Német alaposság, angol hidegvér, magyar ... csügge- dés? Nem fogadhatjuk el ezt a megalázó besorolást. Ha el- fogad'nártk, valóban pesszimisták volnánlk. önmagunk ilyetén beskatulyázását természetesen nemcsak hiúsági okokból kell visszautasítainunik. Ez egyenesen létérdekünk! lEgy objektív önarckép elkészítéséhez elsősorban sok, le- 'hetóleg különböző véleményre volna szükségünk. E követelménynek maradéktalanul eleget tesz a Magyarok Világszövetségének lapja, a Magyar Hírek. Külföldön élő honfitársa irtk kedvenc 'újságjának szerkesztői a magyarság jel- lenrv rajzát firtató kérdésükkel tizerfhét híres magyar embert kerestek fel. A válaszok alapján hosszú vita bontakozott ki a Magyar Hírek hasábjain, melyben az egyszerű olvasó is hallatta véleményét. 'Ezt a polémiát gyűjtötte kötetbe, s adta k'i az elmúlt év őszén a Magyar Világ Kiadó Kft. A kötet elme: Milyen a magyar? Az olvasó megdöbbenve észleli, hogy a kissé elfogult, de azért tárgyilagosságra törekvő Révai-deflníció summázatai bizony visszaköszönnék a ikortár- sak megítéléseiben is. El kell téhát fogadnunk, [hogy köny- nyen lelkesedünk, de hamar csüggedünk, nem vagyunk kellően szívósak és hogy sírva vigadunk? Hol vannak azókaz objektív történelmi, társadalmi tényezők, amelyek ilyenre faragták a magyarság jellemét? Vannak ilyenek! Bay Zoltán fizikus azt mondja: A magyar történelemnék az az ezer éve, melyből témánkat ki akarjuk hámozni, majdnem teljesen feudális korszakokban 'játszódott, ahol az irányítás mindig kevesek kezében volt. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter fáim utat, hogy a magyar társadalom .politikai kultúrájának történetileg tartós paternalista vonása, s a makacs függetlenségi törekvések megfértek egymás mellett, hiszen a magyar társadalom végül is Európa keleti perifériáján —egymásnak ellentmondó [hatások iközt — formálódott a századak során. Ennek speciális esete, hogy bár e nemzet oly soká élt jogtalanságiban, mégis fejlett jogérzékeny seggel rendelkezik. Á származás tudata önismeretünkhöz a származás tudata is 'hozzátartozik. Történelme során a magyarság népek sokaságával keveredve fejlődött, s maradt meg magyarnak. A magyarság genetikai adottságai — éppen kevertségük miatt — kifejezetten jók. Czeizel Endre e megállapításával elvágja az utat minden olyan törekvés előtt, mely 'kudarcaink (öngyilkossági, alkoholfogyasztási, do- ibányzási, válási statisztikáinkra kell gondolnunk) okát netán genetikai adottságokra vezetné vissza. Orvos-genetikusunk tanulságos 'párhuzamot von az egyed felnőtté csepe- redése és egy nemzet felnőtté válása között. Még gyermekkorát éli az a 'nemzet, mely önmagát más nemzeték fölé helyezi. A sovinizmus és a nacionalizmus, a mássággal szemben tanúsított ellenséges érzület mind-mind megannyi gyermekbetegség. A felnőtt társadalmak mindezen felülemelkednek, s a demokratikus együttélés gyakorlatát jogrendszerünkkel szavatolják. Czeizel doktor szelíd korholó - sa ónnak a magyar társadalomnak szól, amely még nem tudott igazán megszabadulni e jellemhibáktól. Igaz, nemigen volt módja rá. Napjainkban azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az ország más nemzetek fiai számára is megnyitotta 'határait, bizonyítván, hogy új módon kívánja megközelíteni a szabadság fogalmát. Tettével új forradalmak érlelőjévé vált. Kell-e ékesebb bizonyíték a magyar embereik önzetlen segítőkészségére, 'korábbi ellenérzéseik feladására, mint a romániai forradalom feltétel nélküli támogatása? A magyarság személyiség - jegyéit illetően Cserháti József megyés püspök is megszólal a könyviben. Ezer év történelmi ráhatásai folytán — mondja — a magyarokban kettősség alakult ki: az egyik oldalon az individualizmus, a másikon az egymáshoz való ragaszkodás. Különösen akkor ragaszkodunk egymáshoz, ha bajban vagyunk, . . . „és ezért várható az, hogy a nemzeti egység gondolata éppen ma, amikor rendkívüli nehézségekkel küzd a nemzet gazdaságilag, társadalmilag, mégis egybe fog olvasztani 'bennünket". Bízunk a köztiszteletben álló főpap látnoki szavaiban. Néhány következtetés Az eddigiékből máris adódik néhány következtetés. Habár o magyar ember — más nemzetek fiaihoz hasonlóan — sokféle lehet, mégis vannak nemzethez köthető jellemvonásai, amelyek az objektív történelmi körülmények folytán kialakultaik. Elég azonban, ha ezek a körülmények kedvezően változnak, ha a szabadság szelei uralkodóvá válnak, ha a .helyzet válságosra fordul, a magyarság magára talál. Jelenleg ebben a folyamatban élünk. Az egyszerű ember azonban úgy látja, túl hosszú, túlságosan vajúdásszerű ez a maga rotá ló lás. iMíg a tisztikar körében hatalmi harc .folyik, a nemzet hajója süllyedni látszik. iFékete Gyula író gondölataíi illenék ide. „Von valamilyen öröklődő allergiánk a politikával szemben — no nem a 'politizálással, hanem a politikus tettekkel szemben —, erre iszonyatosan sokat ráfizettünk már!” Szavai, sajnos, 'igaznak látszanak. A magyar 'politikai pártók sokszínűsége jó, a köztük folyó torzsalkodás azonban túlságosan átlátszó: miközben a hatalom megszerzésére törnek, a népben csak céljaik támogatásának eszközét látják. Minden jelszó — iha mégoly magasztos is — demagóg szólam csupán, ha nincs tartalmi fedezete, ha nem áll mögötte politikai tett. A látványos politikai csatározásokra a magyar inép csendes tartózkodással válaszol. Nem véletlen, hogy a mintegy félszáz magyarországi párt taglétszáma az ország lakosságának a'három százalékát sem éri el. A magyar népnek jó az emlékezete, s mindaddig, amíg a politikáiban csupán „úri huncutságot" lát, tartózkodó is marad. Az élményszerűség érzése Rendkívül becsesek szá- m unk ra határon túl i ma g ya rj a - ink megnyilatkozásai. 'Magyar- országon két magyar elmehet egymás mellett közömbösen, nálunk nem — mondja Bállá László kárpátaljai 'költőnk. A magyar ember — különösen a kisebbségi létben — élmény- szérűén éli meg magyarságát. Történelmi sorscsapásaink, nemzeti katasztrófáink voltak azók, amelyék magyarsághoz tartozásunkat megrázó élmény- nyé nemesítették. A magyar emlber másik nagy élménye maga a nyelv, amelyet beszél — tartja Bállá László. Talán attól van ez, hogy nyelvünk kis sziget csupán a szláv és germán nyelvek tengerében? A költő, aki több nyélven anyanyelvi fokon beszél, e kérdésre így válaszol: „miikor nyelvet váltok, gondolataimban is tempót kell váltarti, iha idegen nyelv után magyarra térek, mindig úgy érzem, mintha verset mondanék.” A magyar emberiben igen erősen él — tálán kudarcai miatt — egyfajta bizonyítási vágy. E jellemvonásról más nemzetek képviselői is említést tesznek. Illusztrációként álljon itt Bállá László példája, mely Biró Andorról, a tiszapéterfal- VI kolhoz Szovjetunió-szerte híres elnökéről szól. Elnökségének három évtizede alatt'igen mélyről hozta fel és tette többszörös milliomossá a gazdaságot, biztosítva ezáltal a községek kiemelkedően magas életszínvonalát és 'kultúráját. Amikor megkérdezték Biró Andort, mi volt sók éves kemény munkájának mozgató rugója, azt felelte: „Meg akartammu- tatni az egész országnak,hogy miire képes a magyar ember.” Most pedig dologra! Mutassuk meg az egész világnak ... I Lendvai Endre
