Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)

1990-04-03 / 1. szám

1990. április 2., hétfő aj Dunántúli napló 5 Külkereskedelmi aktívum Akár egymilliárf dollár is lehel A Kereskedelmi Minisz­térium a külkereskedelmi joggal rendelkező vállala­tok információi alapján prognózist készített az idén várható külkereske­delmi forgalomról. A vál­lalati vélemények alapján kialakult becslések szerint a tőkés export az idén várhatóan 6—8 százalék­kal növekszik, az import­ban pedig hasonló mér­tékű csökkenést prognosz­tizálnak. összességében a tőkés áru­forgalmi aktívum akár egymil­lió rd dollárt is elérhet, ami csaknem kétszerese a tavalyi­nak. Ekkora többletre ebben az évtizedben még nem volt példa. A 'Kereskedelmi Miniszté­riumban az MTI 'kérdésére vá­laszolva elmondták: noiha ma már csőik nem 4 ezer vállalat jogosult külkereskedni, az áru­forgalom 90 százalékát még mindig 100-110 vállalat 'bo­nyolítja le. Mintegy egyhar- maduk hagyományos külke­reskedelmi vállalat, a többi a 'külkereskedelemmel már ko­rábban is foglalkozó ipari cég. A külkereskedelmi jogukkal nem élő vállalatok nagy ré­sze a 'bonyolítási munkálato­kat apparátus híján nem tud­ja vállalni. Erre a tevékeny­ségre ma még igen kevés az ügynöki vállalkozás, s a mi­nisztérium véleménye szerint nincs kellő számú képzett szakember sem. A vállalatok piaci program­jainak összesítése azt mutatja — állapította meg a KÉM ér­tékelése -, hogy a külkeres­kedelem várható alakulása megfelel a kormány gazda­ságpolitikájának, piacváltási céljainak. A rubelforgalom - igaz ugyan, hogy főként a kényszerű intézkedések hatá­sára - még a gazdasági prog­ramban feltételezettnél is na­gyobb mértékben csökken. A vállalatok az export 20—22 százalékos mérséklődésével számolnak, s az importban a gazdasági programban felté­telezettnél is nagyobb mérté­kű — 10—12 százalékos csök­kenést prognosztizálnak. A konvertibilis elszámolású foigalam előrejelzése még a szakértőik számára is meglepő fordulatot hozott, ám az első negyedév eredményei alátá­masztják az idei egymilliárd dolláros áruforgalmi aktívum lehetőségét. iHárom hónap alatt ugyanis az export-kötés­állomány 31 százalékkal, 1,3 milliárd dollárral nevelkedett, ugyanakkor az ‘importban csak 16 százalékos, 470 millió dol­lár nagyságú a kötésnöve­kedés. A tényleges forgalom­ról kéthavi adatok állnak ren­delkezésre, eszerint az export 18 százalékkal, a behozatal mindössze 4 százalékkal nőtt. A tapasztalatok szerint ott a legdinamikusabb a dolláréi- számolású kivitel növekedése, ahol csökkenteni kényszerültek a rubelexportot. A gépipar kötésállománya például 400 millió dollár az év első há­rom hónapjában, ami 43 szá­zalékos növekedést jelent. Az importnövekedés mérséklődése - noiha a számok kedvező képet mutatnak — a minisz­térium véleménye szerint első­sorban abból adódik, hogy tavaly a liberalizáció iható sóra számos vállalat nagy mennyi­ségű anyagot, alkatrészt vá­sárolt, ezt használták fel a termelésben az év első hó­napjaiban. Diákalapítvány az Anikó utcában ■ A pénztárca foltozása Nem új hír, köztudott, hogy az iskolák jó része ország­szerte anyagi gondokkal küzd, nehézséget okoz gyakran az intézmények napi működtetése is. Arra, hogy a szakadozott iskolai pénztárcák valahogy befoltozódjanak, kevés egyelőre az esély. Mindenki úgy segít magán, ahogy tud. A pécsi Anikó ut­cai iskolában - egy-két más, városi iskolához hasonlóan - alapítványt létesítettek szülők és pedagógusok, hogy a né­met és a testnevelés tagozat számára biztosabb anyagi hát­teret adjanak, hogy segítsenek a tanulmányi versenyek finan­szírozásában, a kiemelkedően tehetséges gyerekek munkájá­nak, tanulmányútjainak támo­gatásában. Emellett céljuk az egészséges életmód kialakítá­sát szolgáló rendezvények, az iskolai sporttevékenység előse­gítése, de gondolnak arra is, hogy miképpen tudják a nyelv- tanulás tanórán kívüli formáit hatékonyabbá tenni, nyelvköny­vek, szakkönyvek és újságok beszerzésével. A harmincezer forintos induló alaphoz az is­kola, a szülői munkaközösség, az úttörőcsapat járult hozzá, de, ahogy az igazgató, Moór Miklós elmondta, várják válla­latok, pénzintézetek belépését is. Hozzátette: — Ez o diákalapítvány önse­gélyező társulás. A költségve­tésből hiányzó pénzt igyek­szünk megteremteni, mert hát nemigen valószínű, hogy az új kormány nagyon hamar tud a számunkra pénzt biztosítani. Alapfokon természetesen álla­milag kell garantálni a műkö­dési feltételeket, a többi tevé­kenységhez azonban saját for­rásokra is szükségünk lesz. Ez az összeg egyelőre túl kicsi ahhoz, hogy kockáztatni lenne érdemes, így az alapít­va nytevők nem akarnak vállal­kozásba fogni, a betét növe­kedését o hozzájárulásoktól re­mélik. Valószínűleg könnyíti az . alapítványra áldozni szándékozók döntését az a körülmény, hogy az önkéntes támogatások az adóalapból le­vonhatók. Talán nem álom, hogy nemsokára egy-egy cég tőkeereje, sikeres működése azon is mérhető lesz, mennyi­re tud mecénás lenni például az oktatásban ... Hodnik I. Akar cn és családja olcsón és csak forintért nyaralni? AJÁNLATAINK: ISZTAMBUL (április 18-tól) 5 nap 63 DM —1990 Ft, olaszországi körút (április 7-től) 9 nap 12 000 Ft-tól, görögországi körút (április 28-tól) 9 nap 15 000 Ft-tól, görög-török körút (szép. 15.) 13 nap 22 000 Ft. KUBAI nyaralás szeptemberben, repülővel, 2 hét, ellátással: 35 000 Ft. EGYÉNI UTAZÓKNAK APPARTMANOK EURÓPA KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIN: 5000 Ft/fő/hét-től. KERESSE FEL IRODAINKAT: 7100 SZEKSZÁRD, Beloiannisz u. 1-3. Tel.: 74/11-783. 7624 PÉCS, Sallai u. 32. Tel.: 72/27-080. 6000 KECSKEMÉT, Szabadság tér 3/A. Tel.: 79/29-608. 1122 BUDAPEST, Abos u. 16. Tel.: 1/1560-043. 7400 KAPOSVÁR, Ady E. u. 7. Tel.: 82/11-442. A MOULINEX és a Titán Kereskedelmi Vállalat kiállítása Tegnap a szakmabeliek, ma pedig a nagyközönség láthat­ja Pécsett a Helyőrségi Klub­iban a francia MOULINEX és a Titán Kereskedelmi Vállalat kö­zös rendezésében azt a kiállí­tást, mely a MOULINEX cég modern konyhai háztartási gé­peit, valaim'iirrt porszívóit, vil­lanyvasalóit és haj szárítóit mu­tatja be. A tegnapi szakmai napon Gábriellé Magnón Jablonka, a MOULINEX cég szakmai ima- nagere Baranya, Somogy, Tol­na és Zala megye szakembe­reinek ajánlotta figyelmükbe a kisgépeiket használat közben és tartott tájékoztatót azok használatáról, célszerűségéről. K pampa György, a Titán Vállalat vezérigazgatója el­mondta, 'hogy a két cég között Immáron tizenkét éves kapcso­lat áll fenn, aminek egyik eredménye ez a pécsi bemu­tató. 'Ma telhát 10 árától 16 áráig vásárlással egybekötött árulbe- imutatóra várják a vásárlókat. MSZP-ügy®leteket szerveznek Pé­csett, a Tolbuhin úti mozgalmi ház­bon 15—19 ára között, a Tüzér ut­cai mozgalmi házban 5—19 óra kö­zött, a Németh L. utcai mozgalmi házbon 16-19 ára között, a Lánc utcai mozgolmi házbon 13—19 ára között és az Alajos u. 2/2-ben 8- 11 ára között. Az MSZMP komlói koordinációs irodája várja az érdeklődőket 14— 17 óra között a volt városi párt­bizottság épületében. A SZOCDEMEK 16-18 ára között fogadóórát tartanok Pécsett, a Dé­ryné u. 18-ban. Telefon: 24-142. Az MDF komiéi szervezete foga­dóórát szervez a Lenin tér 1-ben 11—17 óra között. A Független Kisgozdapárt me­gyei szervezete ügyeletet tart Pé­csett, a József A. u. 16-ben 12- 16 óra között. Telefon: 26-742. A MEASZ Pécsett, a Tüzér ut­cai mozgalmi házban 14—16 ára között várja az érdeklődőket. SZDSZ-ügyeletek lesznek Pécsett, a Felsőmalom u. 13-ban 10—18 óra között, Szigetváron, a Széchenyi u. 24-ben 16—19 óra között, Komlón, a Lenin tér 1-ben 7—21 óra között, Harkányban, a művelődési házban 18 árától és Szentlőrincon, az At­tila u. 1-ben 18—20 ára között. Választás Dr. Mo I va y László, az SZDSZ, a Fidesz és a Vállal kozák Pártja által támogatott képviselőjelölt vá­lasztási eszmecserére hívja válasz- tőit Almamellékre 18 árára, vala­mint Szentlászlára, az iskolába, 19 órára. Dr. Varga Levente, az SZDSZ képviselőjelöltje ma 18.30 órakor Pécsett, a Sombereki Sörözőben varja a választópolgárokat. A Független (Kisgazda Párt Bara­nya megyei szervezete értesíti a pécsi I. számú választókörzet pol­gárait, hogy pártközi egyezmény alapján a választások második for­dulójában a SZOCDEMEK, a Zöld­párt és a Politikai (Foglyok Orszá­gos Szövetsége az l-»s számú kör­zetben Galbáts Andrást, az FKgP jelöltjét támogatja. —Például — Szerkeszti: Bozsik László és Pauska Zsolt Nyögdij Bosszantó, ho késik a nyug­díj. A'káir, ha egy napot !s. Oe ha több, mint rvégy hóna­pig?... Sajnos, most erről vatn szó. Többen is jelezték ro­vatunknak, hogy november 15. óta egyetlen fillért sem 'kap­táik a Nyugdíjfolyósító intézet­től. Egyik olvasónk (név és cím o szerkesztőségben) ezt írja: „Éhen fogok hóim, ez tu­dom, senkiit nem érdekel a mai világban." Dr. Mikes Ferencet, a „nyug­díjosztály" vezetőjét ikerestük meg: — Természetesen mindenki­nél személy szerint kellene ■utánanézni, miért nem ka­pott eddig pénzt, de ennek nem sok értelme van, hiszen nálunk is sokan panaszkod­nak. Sajnos, nem tudók mást mondani, mint hogy nagyon kevesen vagyunk. 'Már hallom is a választ: „vegyenek fel több ügyintézőt". Ez sem meg­oldás, mert a szakmát még egy év alatt is ndhezen lehet elsajátítani, s mire az új dol­gozók betanulnak, éppen le­fut a jelenlegi dampi ng ... Tény, hogy az után és a szén­bánya helyzete miatt nya­kunkba szakadtak olyan gon­dok is, amire nem készülhet­tünk fel, így a folyamatos fel­dolgozás akadozik. Csak tény­ként mondom: januárban és februárban 30 százalékkal nőtt a kérvények száma - két hó­nap alatt 3418 ember ment nyugdíjba, osztályunkon pedig csak 51 -en dolgozunk. Egyéb­ként úgy tűnik, a jelenlegi hullám levonulóban van, re­mélhetőleg az ügyintézés is felgyorsul. Jelenleg még tart az átmeneti időszak — renge­teg jogos reklomáoiá érkezik hozzánk is, és még keil, hogy mondjam, személy szerint meg tudom érteni azokat, akik nap mint nap felháborodva ide- ■te leifonálnak. Egyelőre csak enre vagyunk képesék ... (Sajnáljuk dr. Mikes Feren- céket, hiszen valószínűleg ne­kik fáj a legjobban, hogy raj­tuk kívül álló okok imiatt nem úgy megy a munka, ahogyan ők (is) szeretnék. Ezzel együtt: abszurdumnak tartjuk, hogy olyan emberek, akik végigdol­gozták az életüket, most köl­csönöket kényszerülnek felven­ni ahhoz, hogy életbertmara- dásukat valahogyan biztosítani tudják. Mert ugye, 'kétszer ad, aki gyorsan ad - főként, ha tartozik. Márpedig az állam tartozik, hiszen az állampol­gár a nyugdíjjá rulékot havonta fizeti. S nem öthónapos ké­séssel ...) CpI tésre használhatják. A pecsét­ről mindenki tudja, hogy mi­re való, éppen ezért a pecsét­től mindenki fél. A pecsét önmagától nem tud működni, mert hiszen a pecsétet valamire mindig „rá­nyomják", „ráteszik" - vala­kik. A pecsét arról nem tehet, hogy mindig vannak valakik, akik ráteszilk, rányomják. A pecsétet erről senki sem kér­dezte meg előzetesen. A pe­csét tehát egy eszköz, amely­re, amely által és amelynek következtében hivatkozni lehet bármire. A pecsét a jelen egyik tag­ja, de erről a tényről sem a jelen, sem a pecsét nem tud. (b) Gorbi esélyei Moynihan amerikai szenátor (volt ENSZ-nagykövet) a The Washington Post című lapban a litvániai helyzetről értekezik. Avar János, a Magyar Nem­zet washingtoni tudósítója az alábbiakban foglalja össze a szenátor elemzésének lényegét: „Moynihan elvként szögezi le, hogy Litvániának vissza kell szereznie függetlenségét, ám az ehhez vezető útnak — be­vallottan időt is nyerendő vele - nemzetközi jogi eljárást, a hágai döntőbíróság igénybevé­telét javasolja, méghozzá ma­gának Gorbacsovnak az 1988 decemberi ENSZ-beszédére hi­vatkozva. Forduljon Washing­ton — éppen Gorbacsovnak akkor kifejtett nemzetközi jogi normáira utalva — a világszer­vezetekhez: adja vissza a bal­ti állam(ok) szuverenitását, amit valójában Hitler minden jogalap nélkül játszott át Sztá­linnak. Elfogadva a döntőbí­ráskodást, Gorbacsov nemcsak tekintélyét mentheti meg (és saját kezdeményezésének érvé­nyesülését hangoztathatja), ha­nem a szenátor szerint erő­sebb helyzetbe is kerül azok­kal a szeparatista törekvések­kel szemben, amelyeknek nincs hasonló nemzetközi jogi alap­juk." Úgy legyen! Kazán, kazán, te mindenem! Morvái Ferencet, o nagyré- dei kazánkirályt és neves ma­gyar Petőfi-kutatót alaposan helybenhagyták a hét végén, kocsiját is felgyújtották. Életét csupán erős szervezetének kö­szönheti. Ismeretes, hogy Morvái igen sok szavazatot kapott a vá­lasztópolgároktól, egyéni kör­zetében Kiskőrösön, igy esély- lyel indult volna és indul is az április 8-i második forduló­ban. Gondoljuk - hallván képvi­selőjelöltek öngyilkossági kísér­letéről és más atrocitásokról is —, hogy a továbbiakban nem kényszerülünk beszámolni ha­sonló, mocskos esetekről. Re­méljük, hogy az ismeretlen tet­tesek Morvái ügyében is is­mertté válnak. Nagyon ismert­té. Tíz városban láthatja a nagy- közönség a Magyar Misét, a Tolcsvay testvérek nagyhatású szerzeményét április 5. és 27. között - jelentették be az or­szágos turnét rendező Póker Kulturális és Szolgáltató Kis­szövetkezet vezetői hétfői saj­tótájékoztatójukon. A Magyar Misét — amely műfajával hidat alkot a klasszikus zene, a rock és az autentikus magyar nép­zene között - április 5-én Mis­kolcon adjá'k elő. Pécsett 6-án, Győrött 10-én, Békéscsabán 12-én, Tatabányán 14-én, Bu­dapesten az Erkel Színházban 16-án, Kaposvárott 18-án, Deb­recenben 25-én, Szombathelyen 26-án, Kecskeméten pedig 27- én mutatják be. Pecsét A pecsét nem tárgyasét, és sajnos, nem is múltidő. A pe­csét egy eszköz, amely vala­minek a szolgálatában álil. A pecsét sokszor elveszik, és olyankor érvénytelen. Ha a pecsét megvan, akkor előbb-utóibb elfárad. A pecsé­tet dolgoztatják, sokszor hasz­nálják, ezért fárad el. Ha a pecsét elfárad, akkor két vál­tozat lehetséges. Lehelhetjük a pecsétet, és Így egy ideig még használható. Vagy pedig egy párnára nyomjuk. A párna színe változhat, viszont párna nélkül a pecsét használhatat­lan, olvashatatlan lesz. A pecsét alakja többféle le­ihet, de a pecsétet csak érvé­nyesítésre vagy érvénytelen!-

Next

/
Thumbnails
Contents