Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)

1990-04-14 / 12. szám

1990. április 14., szombat uj Dunántúli napló Miéri a demokrata fórum? A választási lázban el­töltött, hosszúra nyúlt éj­szakát követő ^reggeli tol- lászkodás köziben hallgat­tam fél füllel az eredmé­nyeket kommentáló első (kül­földi tudósításokat. Ekkor ütötte meg a fülemet az egyik amerikai értékelés, miszerint Magyarországon a liberális erőkkel szemben a konzervatívok győztek. Meg­döbbentem, mivel bár so­hasem tartoztam a demok­rata fórum tábadába, s ma sem értek számos törekvé­sükkel egyet, győzel müket a reális magyar társadalmi erőviszonyok kifejeződésének tartom» s sohasem tekintet­tem konzervatív politikai erőnek őket. Majd elgon­dolkodtam, váljon milyen szempont alapján született meg ez a minősítés? Nyil­ván az eseményeket elemző újságíró a saját, jól műkö­dő, liberális piacgazdaságon alapuló, demokratikus poli­tikai rendszeréhez viszonyít­va vonta le következteté­seit, kevéssé ismerve a ma­gyar sajátosságokat. Szemé­lyes tapasztalatom azonban az, hogy mindent, különö­sen a társadalmi, politikai folyamatok lényegét, csak saját miliőjében lehet meg­ítélni, s minősíteni. Bizonyos, hogy a gyors tempóihoz szokott, állandóan offenrív üzletpolitikát folyta­tó, s ennek megfelelő köz­életet kialakító amerikai szemében kissé avíttnak tűn­nek mindazok a dolgok, amiivei nekünk itt, Közép­Kelet-Eu répáiban meg kell küzdenünk. Csakhogy nálunk ez 1947-ben mesterségesen megszakított folyamatot kell folytatnunk, de úgy, hogy az akkor félbemaradt fel­adatok részben módosultak, részben megváltoztak, más­részt újak jöttek hozzájuk. Ennek az eltorzított fejlő­désnek az abszolút kifeje­ződési formája szerintem a Magyar Demokrata Fórum léte, politikai törekvése és elsöprő sikere. A Magyar Demokrata Fó­rum zászlajára tűzte mind­azt, ami megoldatlan ma­radt társadalmunk fejlődé­sében, a magyarság identi­tástudatát, a magántulajdon rangjának visszaszerzését és a lelkiismereti szabadságot a középpontba állítva. Ugyanakkor megfogalmazta az újonnan felmerülő kér­désekre is a választ: a ki­látástalan gazdasági csap­dából a piacgazdaságba való átmenetet, s ennek po­litikai garanciáját, a demok­ráciát biztosító jogállamisá­got. Mindezt megfogalmazták más pártók 'is. Miért éppen a Magyar Demokrata Fó­rum volt az a politikai té­nyező, mely sikerrel el tud­ta hitetni a választóival, hogy ő képes és hivatott a feladat megoldására? Ennek véleményem szerint kettős magyarázata van: egyrészt o magyar történel­mi és kulturális múlt érté­keit hangsúlyozottan felvál­laló, az MDF-hez legköze­lebb álló pártok csak bizo­nyos rétegeket képviselnek. A Független Kisgazdapárt a parasztságot, a Keresrény- demokrata Néppárt pedig a vallási elkötelezettségűiket hangsúlyozni kívánókat. (Bár kétségtelen, hogy ma Európában a keresztényde­mokrácia egy sikeres poli­tikai gyakorlat alternatíváját is kínálja. Ez részben tük­röződött az első fordulót követő részeredményeidben, amikor is a vártnál több KDNP-jelölt maradt talpon a nyugat-magyarországi me­gyékben, ami nyilvánvalóan nemcsak a vallásosságnak, hanem o sikeres német pél­dának is köszönthető.) .Mind­ezzel együtt is véleményem szerint a magyar választó- polgár tudatában a KDNP ma még elsődlegesen világ­nézeti pártként jelenik meg, s így viszonylag kisebb ré­tegek politikai törekvéseit 'befolyásolja. A kisgazdapárt az 1947- es tulajdonviszonyok vissza­állítását középpontba állító kampányával, s belső meg- hasonlottságával egy, a múlthoz minden politikai erőnél jobban kötődő, kis­sé poros képet festett ön­magáról, bár elképzelései­nek reális tartalmát jelzi, hogy a vállalkozni kívánó paraszti réteg bizalmát ez­zel együtt is megnyerte. Ebben a viszonyrendszer­ben az MDF-nek sikerült azt a harmóniát megtalálnia, amiben a múlt legfontosabb tartalmi elemei megfogal­mazódnák, ugyanokkor mai fonmát öltenek. Az Európához való felzár­kózásban, a gazdaság és társadalom korszerűsítésé­ben az MDF programjának az SZDSZ, a FIDESZ és az MSZP voltak alternatívái. Az MSZP, mint a gazdasági csődöt előidéző politikai rendszer egyetlen talpon maradt ereje, teljes politi­kai elszigeteltségben, s így esélytelenül, csak kimondot­tan saját bázisára, a bal­oldali értékek .megőrzését tudatosan felvállalókra tá­maszkodva vett részt a küz­delemben, s így lényegileg reális ellenerőt nem képe­zett. A FIDESZ sajátossága az SZDSZJhez viszonyítva éppen Óbban rejlik, hogy egy ré­teget, az ifjúságot képvisel, így hatóköre nyilván kisebb, s elért eredménye azt bi­zonyítja, 'hogy természetes bázisánál jóval 'nagyobb körre terjedt ki befolyása. Az első forduló részered­ményei is egyértelműen je­lezték, hogy a reális ellen­erőt e körben az SZDSZ jelentette. A különbség a két párt körött nem a rend­szerváltás szükségességének megítélésében, hanem a rendszerváltás módszerében fogalmazódott meg. Míg az SZDSZ gyors, ra­dikális, következetes áttérést hirdetett, példaként a leg­ismertebb nyugati liberális piacgazdaságokat, az an­golszász modellt kínálva, addig az MDF a kontinui­tást is hangsúlyozta. A ma­gyar társadalomban fellel­hető értékek megőrzését és kiteljesedését fogalmazta meg. Elhatárolódott az el­hibázott politikai rendszer­től, és annak bűnös képvi­selőitől, de nem határoló­dott el oz emberektől. A legmarkánsabban fogal­mazta még, hogy követke­zetes, de 'békés átmenetet akar. S ennél a mozzanatnál térek rá o másik összete­vőre, amely véleményem sze­rint a demokrata fórum ilyen 'nagyarányú győzelmét magyarázza. A siker titka szerintem nem is annyira programja­iban rejlik, 'hanem iríkább óbban a visszafogott, mél­tóságteljes magatartásban, mellyel a választási küzde­lemben részt vett a demok­rata fórum az első fordu­lóig. A második fordulót meg­előző, leszűkült, s ezáltal kiélezett vetélkedés időéként nála is hamis felhangokat eredményezett, de egészé­iben nem ez jellemezte a demokrata fórum kampány- stílusát. (Talán az egy Csurko Istvánt kivéve, aki hasonlóan a többi sommás ítélkezéseivel kitűnő szemé­lyiséghez, el is nyerte mél­tó „jutalmát" a választók­tól). Az SZDSZ éppen harsóny- sógával, magabiztosságával, szervezettségét növekvő mér­tékben demonstráló meg­mozdulásaival veszített a másodjk fordulón. Túllépte azt o láthatatlan tűrésha­tárt, ami a sikeres, erőt su­gárzó szervezetet és az erő­fitogtató politikai csoporto­sulást elválasztja egymástól. S ez a határ elsősorban történelmi hagyományoktól, politikai kultúrától függ. Ami normális egy feszített ürle­ti tempóhoz és közélethez szokott kultúrában, az ide­genül ihat, egy 'kelet-euró­pai tespedtségből éppen hogy kilépő, jobb- és bal­oldali erőszakokkal agyon­gyötört, feltápószkodni ké­szülő társadalomban. (Ter­mészetesen és hála .isten­nék, a magabiztos pezsgést ígérő politikai irányzatnak is van .Magyarországon társa­dalmi 'bázisa, csak nem olyan mértékű, mint az az első pillanatban, az első forduló utón felsejlett. Ami­kor az embereknek már csak két választási lehető­ségük maradt, akkor a hig­gadtabb, kiegyensúlyozot­tabb politikai erőre voksol­ták). A Magyar Demokrata 'Fó­rum sikere tehát abban rej­lik, hogy egyszerre tudta felmutatni o magyar múlt megőrizendő értékeit, s az Európához való felzárkózás esélyét. 'Mindezt úgy, hogy el tudta hitetni a válasz­tókkal, hogy képes lesz az ország előtt . álló mérhetet­len feladatokat bölcs nyu­galommal megfogalmazni, s levezényelni a megoldást. Bizonyos, hogy számos olyan kérdés van, amelynek feltevése nemcsak a mo­dern európai demokráciák­ból nézve hat kicsit idege­nül, honem az itthoni poli­tikai szervezetek is kétked­ve fogadják térnyerését. Tu­domásul kell vennünk azon­ban, hogy ezek saját tör­ténelmünk elkötetlen szálai, s most megint egyszer le­hetőséget kaptunk megol­dásukra. Kunszt Márta politológus, egyetemi adjunktus Adakozzunk a helyreállításra! Pécsi Kálváriái Alapítvány A törökök alóli felszabadító háború kutatása Baranyából Próbálom felidézni, milyen is volt ez a hely, amikor a 70-es évek közepén először. írtam ró­la. Igen, mintha állt volna itt a kapu melletti kis őrház, megvoltak még a kapu ron­csai, a fal elég magas volt, éppen csak kissé megbontott, viszonylag épségben volt a Szent Sír, s előtte a Bartalits- féle Magdolna szobor is, kis­sé följebb a helyén volt a gyalogösvény mellett oz évszá­zados sírfedla'p, csaknem ép volt még a kápolna, bár lát- nivalóan csövesek tanyáztak bent, módszeresen pusztítva a berendezéseket, a kápolna be­járata mellett láthattam az emléktáblát, amely Ábel Jó­zsef emlékét örökítette meg, a kápolna mögött kis ajtón le­hetett átmenni a maga vad­ságában is gyönyörű dombte­tőre. Emlékszem, mélységesen fel voltam háborodva az akkor tapasztalt állapotokon, meg is osztottam felháborodásomat a T. Olvasóval. Pedig a mai vi­szonyok láttán akkor még cso­dálatos épségben volt ott minden. És csupán másfél te­hetetlen évtized telt el közben. Ma a kis házikó romjaiban is alig fedezhető fel, a kapu­nak hűlt helye, a fal szinte csak nyomokban létezik, a Szent Sírban fej és láb nél­küli Krisztus-torzó, s nem tud­ni, Magdolnának melyik fele is lehet még meg, a sírfed- lapnak már csak a fele van meg, s nem is az eredeti he­lyén, a kápolna tudjuk milyen: a rozoga kupola alatt szinte csak a körítő falak vannak, az Ábel-táblának hűlt helye, a kápolna mögött a fal a kis­kapuval egyetemben ledöntve hever, s a romokon átbukdá­csolva teljesen elvadult dzsun­gelbe jutni, a dombtető ere­deti formái is alig ismerhetők fel, a hajdani, kiességnek nyo­ma sincs . . . E sorok írója makacs el- • szántsággal újra meg újra visszatért a Kálvária kálváriá­jához - egyik cikkének ez volt a címe is —, hiszen a Du­nántúli Napló — s egyedül csak a lap! - a maga ügyé­nek tekintette ezt. 1975-ben még valami kis társadalmi munkát is sikerült összehozni a felvezető lépcsők helyreállí­tására, az élőkért rendbetéte­lére. De ennek nem lett foly­tatása, senki nem vette a la­pot. Nem lehetett ezen cső-- dólkozni, hiszen a cikkeknek sem volt meg a várt hatásuk, következményük, minden keser- gés pusztába kiáltott szó ma­radt. Hát igen, olyan ügyről volt szó, amely mellé odaállni bizony nem volt ildomos. Új szeleknek kellett jönni, hogy végre mozdulhasson valami. Tavaly jött el ennek az ideje. Valami jelképértéke lehet annak, hogy június 10-érr - egy héttel a nagy temetés előtt — adhattunk hírt arról az előkészítő tárgyalásról, ami a pécsi Kálvária helyreállítását célozta meg. Idén február 14-én pedig egy újabb tár­gyalás nyomán arról számol­hattunk be - némi optimiz­mussal —, hogy kezdődik a Kálvária felújítása. Persze tud­tuk, hogy nem megy ez olyan gyorsan, de optimizmusunkat bátorította, hogy a tárgyalás résztvevői ezer-ezer forintokat ajánlottak meg a munka indí­tására, s ez szülte az elhatá­rozást, hogy alapítvány hozas­sák létre a Kálvária céljára. Ez meg is történt azóta: a Baranya Megyei Bíróság ápri­lis 2-án vette nyilvántartásba a Pécs Belvárosi Római Kato­likus Egyházközség és a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület mint alapítók kérel­mére 100 000 forint alaptőké­vel a Pécsi Kálvária Alapít­ványt, melynek kezelője a bel­városi plébánia, mindenkori képviselője pedig a plébános, jelenleg Kele Pál c. apátplé­bános. Az alapítvány Nyári József építész helyreállítási tervének a megvalósítására vár adomá­nyokat Pécs polgáraitól, az ún. természetes és jogi személyek­től, az idelátogató bel- és kül­földi turistáktól, az erre szol­gáló befizetési lapokhoz a pé­csi római katolikus templo­mokban és a Belvárosi plébá­nián juthatnak az adományoz­ni szándékozók. A nagylélegzetű terv a Kál­vária teljes felújítását szolgál­ja. a meglehetősen nagy költség előirányzat az üteme­zett megvalósítást indokolja. Úgy véljük, hogy most a leg­fontosabb lehet a Kálvária te­rületének a biztonsága, vagy­is a falak és a kapuk mielőb­bi teljes felújítása, hogy kire- keszthetők legyenek mindazon elemek, amelyek mai állapo­tába juttatták Pécs becses műemlékét. Hársfai István A pécsi Kálvária Fotó: Horváth Barna A magyar történeti kutatás­nak, történetírásnak vannak, s mindig is voltak kedvenc, ala­posan feltárt témái, de van­nak, s mindig is voltak olya­nok is, amelyek valamilyen ok miatt háttérbe szorultak, ilyen szőnyeg alá söpört téma, il­letve korszak a török uralom alóli felszabadító háború idő­szaka. A téma agyonhallgatá- sát, illetve a felszabadító há­ború minősítését eredményé­hez képest leginkább az táp­lálta, hogy a magyarság nagy tömegei kívül maradtak a dön­tő nagy ütközetekből, a fel­szabadítással kemény háborús megpróbáltatások jártak együtt, ugyanakkor történet- írásunk utóbbi évszázadokbeli fő vonulatának Habsburg-ház ellenes volt a koncepciója és beállítottsága. Szerencsére az egyoldalú történetírói felfogás erősnek nyilvánított bástyái omladoz­nak a 300. évforduló alkal­mából feltárt tények „bomba­záporában". Ennek előbb- utóbb hatással kell lennie a hagyományos közfelfogásra is. A folyamat megindításában oroszlánrészt vállalt a Baranya Megyei Levéltár kutatógárdá­ja, illetve e műhely által inspirált, koordinált, foglalkoz­tatott, részint nemzetközinek is minősíthető kutatócsoport. Nagy szerep jutott a Harsá- nyi-hegy mellett vívott győztes csata 300. évfordulójára 1987- ben Siklóson rendezett .nem­zetközi tudományos konferen­ciának, s nem utolsósorban a Baranya Megyei Levéltár ál­tal dr. Szita László és dr. Nagy Lajos szerkesztésében a nemzetközi konferencia idejére Budától Belgrádig címen meg­jelent dqkumentumvólogatós- nak. Ez a kötet dr. Szita László, a Baranya Megyei Levéltár igazgatója hosszú évek kuta­tómunkája nyomán a nyugat­európai levéltárakban feltárt forrásdokumentumok legfonto- sabbjait tartalmazza. A könyv hézagpótló műnek bizonyult: mind a hazai, mind a nyugati szakirodalomban elismerést váltott ki, s természetesen több következtetésével vitát is provokált. A tudományos vitának ép­pen az 1987 augusztusi sik­lósi nemzetközi történészkon­lllusztráció a könyvből: Lotha- ringiai Károly herceg, had­sereg-főparancsnok, a Har­sány-hegyi csata győztes had­vezére íerencia teremtett fórumot. Az ott elhangzott előadásokat, il­letőleg a konferencia nyomán az előadásokból kibontott, to­vábbfejlesztett tanulmányokat jelentette meg a közelmúltban egy újabb kötetben a Bara­nya Megyei Levéltár dr. Szita László szerkesztésében. A kö­zel két tucat szerző — ma­gyar—NSZK-beli és horvát tör­ténész — publikációi igen szé­les sávban fogják át az 1686 és 1688 közötti közel három év háborús eseményeit, a fel­szabadító háború történeti he­lyétől kezdve a nemzetközi összefüggések bemutatásáig. A középpontban természetesen a konferencia apropóját adó 1687. évi Harsányi-hegyi csata áll. A források különböző értel­mezéséből fakadóan az egyes szerzők közötti nézetkülönbség leginkább abban mutatkozik, hogy hol Is zajlott pontosan a híres ütközet. A topográfiai értetlmezéskülönbségek nüán. szain túl azonban teljes egy­ség mutatkozik □ csata jelen­tőségének felmutatásában. Bár földrajzilag nem helytálló az a koraibban elterjedt jelző, hogy a szövetséges keresztény sereg és az oszmán biroda­lom főerőinek 1687. augusztus 12-14-én zajlott csatája a „második mohácsi csata" volt, a jelző jelképésen mégis igaz: jelentőségét, messzeható kö­vetkezményeit tekintve a török birodalomnak a Harsányi-he­gyi szinte totális vereség ugyanaz volt, mint Magyaror­szág és a kereszténység szá­mára 1526. augusztus 29. Ennek a csatának a jelen­tősége ad kulcsot annak a kérdésnek a megválaszolásá­hoz is, hogy a baranyai kuta­tómunka helyi jelentőségű-e, vagy annál jóval több? A vá­lasz egyértelmű: nem helytör­téneti munkáról van szó, ha­nem a nagy európai háború történetének Baranyából folyó kutatásáról. Az első könyv, a Budától Belgrádig addig soha nem publikált dokumentumok­kal hozta új megvilágításba a visszafoglaló háború történe­tét. A második kötet, ,.A török elleni visszafoglaló háborúk történetéből" tanulmányaival csak megerősíti ezt az érté­kelést. A több mint egy évti­zedes kutatás a téma szem­pontjából legfontosabb nyu­gat-európai levéltárakban azt eredményezte, hogy jelenleg a visszafoglaló háború dokumen­tumainak legnagyobb nyugat­európai gyűjteménye 70 000 fakszimile oldal terjedelemben a Baranya Megyei Levéltár tu­lajdonában van: a hadsere­gek irattára, a fővezérek hadi- naalói, jelentései, a diplomá­ciai levelezések. A következő három évben e hatalmas or- rásanyagból Belqrádtól Karló­cáig címmel kétkötetnyi vá­logatást kíván megjelentetni a levéltár, s megkezdődött a munka már arra is, hogy a forrásanyagokat a témát ösz- szegző — szám szerint ötödik — tanulmánykötet elemezze. Dunai Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents