Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-13 / 11. szám
Új miniszterelnök az NDK-ban Arafat Prágában Lothar de Maiziere személyében kereszténydemokrata politikust választott csütörtöki ülésén miniszterelnökké az NDK törvényhozása, A jelenlévő 382 képviselő közül 265 adta szavazatát a CDU elnökére, 108 'honatya ellene szavazott. Kilencen tartózkodtak a szavazástól. A március 18-iki választások után másodszor összeült Népi Kamara valamennyi frakciója közös nyilatkozatban vállalt felelősséget az NDK múltjáért és jövőjéért. A nyilatkozatban a parlament megköveti a zsidó népet a németek által a második világháború, illetve a nemzetiszocialista uralom éveiben elkövetett bűnökért. Ugyancsak bocsánatot kér a Népi Kamara a Szovjetunió és lengyel- ország népeitől, s a cigány-i Ságtól a nácik által elkövetett népirtásért. Húsvéti tojásfestési bemutatót és vásárt rendeztek tegnap Pécsett, a Széchenyi téren. A folklórműsorral egybekötött rendezvényen többek között fellépett a Zengő együttes, a vajszlói általános iskolások színjátszó csoportja. laufer László felvételei Václav Havel államfő meghívására csütörtökön kétnapos csehszlovákiai — látogatásra Prágába érkezett Jasszer Aralat, a kikiáltott Palesztina és a PFSZ VB elnöke. A palesztin politikus előzőleg Tripoliban és Bagdadban járt. Prágában a politikai együttműködésről, nemzetközi kérdésekről és a közel-keleti helyzetről tárgyal vendéglátóival. Ellátogat Pozsonyba is. Arafat nem először jár hivatalos látogatáson Csehszlovákiában, de az első alkalom, hogy az új prágai vezetéssel tárgyalóasztalhoz ül. Václav Havel államfő már korábban jelét adta annak, hogy Csehszlovákia kész hozzájárulni a közel-keleti konfliktus megoldásának kereséséhez. Prága pozícióit nagy mértékben javította a diplomáciai kapcsolat- felvétel Izraellel. \ Az új parlament elnöke lesz az ideiglenes köztársasági elnök (2. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP aj; Dunántúli A Mikó Imre Kollégium előadása Komlón NAGYPÉNTEK, HÚSVÉTI EGYHÁZI SZERTARTÁSOK (3. oldal) I. évfolyam, 11. szám 1990. április 13., péntek Ára: 4,30 Ft Németh Miklós megbeszélése a thaiföldi miniszterelnök-helyettessel Németh Miklós miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben fogadta Pong Szaraszin thai. földi miniszterelnök-helyettest. A miniszterelnök szavai szerint ez a látogatás is azt bizonyítja, hogy mindkét kormánynak hosszú távú elképzelései vannak a kapcsolatok építésére, s ebben nem személyi vagy pártérdekek, hanem a két ország alapvető érdekei vezérlik. Kifejezte meggyőződését, hogy az új magyar kormány folytatja a piacgazdaság fejlesztése, a liberalizálás és a világgazdaságra való nyitás politikáját. Hangsúlyozta, bogy a magyar külgazdaságpolitika Japánnal és a többi ázsiai országgal is egyenlő feltételekkel szándékozik fejleszteni az együttműködést. Szorgalmazta az emberi kapcsolatok s a két ország közötti uta. zási feltételek javítását, beleértve a vízum- kényszer eltörlését is. Pong Szaraszin egyetértőleg hangsúlyozta a személyes érintkezések erősítésének fontosságát. Hozzátette: kormánya különösen támogatja a magánszektorok közeledését. Szólt arról is, hogy Thaiföld az idén első ízben vesz részt a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A thaiföldi miniszterelnök-helyettes és kísérete a nap folyamán ellátogatott Mátyásföldre, s tájékozódott az lkárus tevékenységéről. A távoli országból érkezett vendégek csütörtökön elutaztak Budapestről. Sajtitájékoztató Esőre várva Amennyiben a mezőgazdászolt esténként Istenhez fohászkodnak, akkor ezt most két dolog miatt teszik. Egyrészt a késői fagyok elkerüléséért, másrészt kiadósabb csapadék- ihullás érdekében. A növényi kultúrák vegetációs állapota és a vetési munkálatok állása ugyanis mintegy két-Három hetes előnyt mutat a megszokotthoz képest, s így az áprilisi fagy bizony komoly károkat okozhatna mind a szántóföldi növényeknél, mind a szőlő és a gyümölcsösök esetében. Ami a csapadékot illeti: az elmúlt hetekben lehullott eső áldásos hatása elvitathatatlan, de országos átlagban mintegy 120 imüflf méternyi csapadék hiányát szenvedik a növények. Minderről szó esett Budapesten a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban csütörtökön délelőtt megtartott sajtótájékoztatón is, ahol a csapadékhiánnyal és faggyal kapcsolatos félelmek ellenére (Folytatás a 2. oldalon.) Az MDF III. országos gyűlése Május 2-án ül össze az új Országgyűlés Antall József pártelnök megnyitó szavaival kezdte meg munkáját csütörtökön a MOM Művelődési Házában a Magyar Demokrata Fórum III. országos gyűlése. A tanácskozáson az MDF több mint 460 helyi szervezetének 1186 küldötte vett részt. Az országos gyűlést ünnepi jelenet vezette be. Simonlay Ferenc, a magyar emigráció egyik ismert személyisége - Joseph Nitti budapesti olasz nagykövet jelenlétében - átadta Antall Józsefnek azt a zászlót, amelyet 1957-ben ka. pott az akkori olasz köztársasági elnöktől, azzal a kéréssel, hogy az első magyarországi szabad választások utáni kormány elnökének nyújtsa ót. Ezzel a címeres magyar zászlóval az olasz nép jelképes együttérzését fejezte ki ’56-os magyar forradalom es szabadságharc leverése miatt. A tanácskozáson Lezsák Sándor alelnök értékelte a vá. lasztási kampányt. Sikeresnek ítélte meg az MDF helyi szervezeteinek tevékenységét, ám úgy vélte, hogy az országnak vannak olyan területei, ahol erősíteni szükséges a párt hálózatát. Ezt követően Antall József, a párt elnöke politikai helyzetértékelésében egyebek között arról szólt, hogy a választásokat követő időszakban az MDF-nek. kormányzó párthoz méltóan, kell politizálnia. Ennek érdekében új módszerekre, másfajta irányításra van szükség; véget kell vetni a helyenként dilettáns, ügyetlen politizálásnak. A pártelnök elemzést adott a lehetséges koalíciós partaz (Folytatás a 2. oldalon.) Kifogásokról tájékozódott az Országos Választási Bizottság Az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén a választás második fordulójával összefüggő kifogásokról, illetve azok sorsáról tájékozódott. Az ülésen kiderült, hogy az OVB-hez semmiféle kifogást sem az előírt határidőig, sem pedig azon túl nem nyújtottak be, és 13 megyében is ,.csend van”. A fővárosban és hat megyében azonban szép számmal érkeztek kifogások az egyéni választókerületi választási bizottságokhoz. Ezek döntő többségét a Szabad Demokraták Szövetsége, elenyésző részét a Független Kisgazdapárt, illetve a Magyar Demokrata Fórum nyújtotta be; e kifogások jó részéről már valamiféle — jobbára elutasító — döntés is született. A Budapest 5., 11. és 12. választókerületi választási bizottságaihoz benyújtott kifogásokat az érintett testületek elutasították. További kettőben - a 30. és a 31. választókerületben — a döntés még várat magára. Arról nincs információ, hogy a határozatok ellen adtak-e be jogorvoslati kérelmeket az illetékes bírósághoz. A sepsiszentgyörgyi kollégium énekkara Fotó: Szundi György Népdalok, táncok ifjú sepsiszentgyörgyi követei A hosszú út fáradalmainál csalk a beim utatkozó fellépést megelőző percek tűntek viszontagságosabbaknak a Mikó Imre Kollégium fiatal előadóművészei számára tegnap este Komlón, a Színház- és Hang- versenyteremben. A híres sepsiszentgyörgyi iskola dalosai, táncosai, zenekara egy kis csúszással, de azután annál elragadább produkcióval léptek a hűségesen váralkozó komlói iközönség elé. Elkészült a zenekari árok, a háttérdrapérián ott magasodott a díszes székelykapu, hogy Kelet-Erdély táncait, legszebb dalait, szi(Folytatás a 2. oldalon) Céget alapítottak Pécsett T rans-lmpex KI bántalmazta a hajléktalanokat? (2. oldal) Új név, új cég jelent meg a régió gazdaságálban. Cégalapító volt tegnap a pécsi Lenau-házban. Trans—ilimpex Nemzetközi Fuvarozó, Szállítmányozó és Kereskedelmi Kft. néven vegyesválla'latot alapított nég^ fiatal szakember, az iNSZK-lbeli iMidhel iPentz Ex- pont—Import, az osztrák Wolf- gruber GmbH, valamint a Magyar Távközlési Vállalat Pécsi ilaazaatásáaa. A Michael Pentz Export—Import tulajdonosa tanulmányai révén kötődik Pécshez, de neve 'ma már külkereskedelmi ipartn érként is ismert, többek között a Garancia Szövetkezetnek szállít. Egyébként Michael Pentz cégének kereskedelmi irodáját Fellbachban abban a centrumiban helyezte el, ahol a magyar Kereskedelmi Minisztériumnak is érdekeltsége van a (Folytatás az 5. oldalon)