Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)

1990-03-29 / 85. szám

1990. március 29., csütörtök Punomon napló 5 Múzeumba fctrfl! a szobor Ar MDF komlói szervezete infor- Az MSZMP megfej irodája Pé- máció. tagtoborzás ügyeletéi .zer- 4-ben található ver, o Lenin tér 1-ben 11-17 óra között. Telefon: 83-015/«0. 9-18 óra között. Telefon: 25-599. Eredményes évet zárt a Konzum Rt. Megerősítették tisztségében dr. Bíró Lászlót Rendes évi közgyűlését tar­totta tegnap a Konzum Ipari és Kereskedelmi Részvénytár­saság. A testület meghallgat­ta a felügyelő bizottság je­lentését a múlt évi gazdasá­gi eredményekről, majd újabb öt esztendőre megerősítette tisztségében dr. Bíró László elnök-igazgatót. A pécsi Konzum Rt. ered­ményes évet zárt az elmúlt esztendővel. Árbevételük 30. nyereségük közel 50, a társa­ság vagyona pedig mintegy 20 százalékkal 'növekedett, vagyis mint megtudtuk, 2,5 milliárdos árbevétel mellett 100 milliós nyereséget köny­vellhettek el. Ami részben an­nak is köszönhető, hogy ja­vultak a .beszerzési lehetősé­geik, bizonyos termékek iránt emelkedett a kereslet és csökkent a monoporhelyzetben lévő szállítók száma. A részvénytársaság Pécsett tovább erősítette kereskedel­mi pozícióit és a statisztikák szerint már mintegy 13 szá­zalékkal részesedik a megye- székhely ellátásából. Az ered­mények elérésében fő szere­pe volt az áruháznak, de a gazdaságilag sikeres évhez •hozzájárult a Konzum nagy­kereskedelmi részlege, a hida­si faipari üzem is. A kedvező változások között említették, hogy a ruházati cikkek köré­ben bővült a márkás termé­kek választéka, a műszaki cikkek között a minőségi áru kaipott elsőbbséget. F. D. Kedvezmények az USA-tól 1989-ben a magyar—USA kereskedelmi kapcsolatokban jelentős változások történtek: Magyarországra is kiterjesz­tették időbeli korlátok nélkül a legnagyobb kedvezmény el­vét, valamint az általános vámpreferencia rendszert (GSP). A kedvezmény igény- bevétele nem automatikus, mind az exportőrnek, mindaz importőrnek bizonyos forma­ságokat kell teljesítenie ah­hoz, hogy a vámkedvezményt illetve vámmentességet élvez­ze. Az USA-ban 1989. janu* ár 1-jétől bevezették az úgy­nevezett harmonizált vámtari­fa (HS) rendszert, amely eltér a hazai gyakorlatban alkal­mazottól. Az USA és az'EGK GSP-t a vállalatoknak fontos figyelemmel kísérni és megis­merni a feltételeket, mert a kedvezmény igénybevétele a formafeltételek teljesítésének függvénye. Áprilisban ezekről a kérdésekről is részletes tá­jékoztató hangzik el a Dél- dunántúli Regionális Gazda­sági Kamarában megrende­zésre kerülő vámkonferencián, amelyen a téma iránt érdek­lődők számára konzultációs lehetőséget biztosítanak. A GSP-ről a vállalatok, vállalkozók a Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kama­ránál — tel.: 13-040, 10-878—, illetve a Magyar Gazdasági Kamara Vámügyi Tagozatánál - tel.: 1533-333 - informá­lódhatnak. Gyermekcipők az NDK-ból- Tudja, miben hordom a gyerekem óvodába? Mamusz- ban. Nem kapok o lábára 25-ös gyerekcipőt. Csizma és szandál még akadna a bol­tokban, de ilyen időben nem adhatom fel a gyerekre. —Te­lefonált szerkesztőségünkbe egy olvasónk a napokban. A Cipőkereskedelmi Válla­lat Raktárházának igazgatója •Huba Józsel elmondta: - Az idén a gyárak lemaradtak a szállítással, a termelők alap­anyag-, kellék-, és pénzhi­ányra hivatkoznak. Többcsa­tornás beszerzés folyik válla­latunknál, 114 nagyker. válla­lattól kapjuk az árut, az or­szág minden pontjáról. Illetve oz idén nem kapunk, az egész ország gyerekcipő gon­dokkal küzd, sőt a nőicipö- ellátás is akadozik.- Mégis imj/yen biztatót tud mondani? — A múlt héten rendeltünk meg az NDK-iból egy na­gyobb mennyiségű tételt, vál­laltuk a gyorsabb szállítás re­ményében, hogy kamionnal hozzák a gyerekcipőket, jelen­leg ezt várjuk. J. G. Riasztócsengő az orvosi ügyeletén Sokan alapos indok nélkül kérnek segítséget A rendőrséggel közvetlen kapcsolatban álló riasztócsen­gőt helyeznek el a hétvégi és éjszakai ügyeletet ellátó pécsi Lánc utcai rendelőben, illet­ve az ügyeleti autóban. Mind­erre azért van szükség, mert az utóbbi idők ismert inzultu­sai miatt félelemmel teljesítik kötelező ügyeletüket a körzeti orvosok, akiknek túlnyomó többsége nő. Rájuk hárul ugyanis a hétközi 17-19 óra közötti „készenléti", a 19-07 óráig tartó éjszakai és a hét­végi ügyeleti teendők ellátá­sa. Dr. Kocsy Zsuzsanna, a pé­csi és városkörnyéki központi ügyelet megbízott vezetőjének statisztikája szerint évente megközelítőleg 20 000 ember fordul a rendelési időn túl or­vosi segítségért. A hétközi 17-19 óra közötti időpontban Pécsett öt helyszínen (Kor­vin O. u., Munkácsy M. u., Veress E. u., Lánc u„ és a kertvárosi Krisztina téren) egy-egy éjszaka és hét végén pedig a Lánc utcai rendelő- intézetben három orvos fo­gadja a betegeket.- Sajnos tapasztalataink, jegyzőkönyveink azt mutatják, hogy az esetek zömében in­dokolatlanul keresik fel, vagy hívják házhoz az ügyeletest, akinek ráadásul halottszemléz­nie is kell, — mondja a főor­vosnő. így például rendszeres kezelés alatt álló betegek ek­kor Íratják fel a gyógyszerei­ket, a több napja, hete, hó­napja tartó panaszokkal ide fordulnak tanácsért, a „króni­kus táppénzesek” itt próbál­nak szerencsét, jópáran pedig hőemelkedéssel járó meghű­léssel, majdhogynem banális dolgokkal fordulnak az ügye­leteshez. Sokan nem tudják, hogy a baleseti sérült, vagy aki egyértelműen sebészeti beavatkozást igényel, közvetle­nül is igénybe veheti az ügye­letes sebészeti szakrendelést. Többször előfordult az is, hogy agresszív ittas egyénhez rendelték ki az orvost. — Mi jelent indokolt ese­tet az ügyeletén?- Azokat tartom annak, amelyek az esetleírások alap­ján valóban sürgős orvosi be­avatkozást igényelnek. Szá­mokban kifejezve például a Krisztina téri készenléti ügye­letén a múlt félévben 738 személy jelent meg, tehát egy napra 5-6 eset jutott. Indokolt ebből mindössze 24 volt, ami az összesnek a 3,2 százaléka. Ezzel szemben a Korvin O. és a Munkácsy M. úti rende­lőben volt olyan hét, hogy csak egy-egy beteg tért be. Ezért a közeljövőben szeretnénk meg­szűntetni e két helyen az öt­től hétig tartó készenléti ügye­letet, a Lánc utcai rendelő­ben pedig ez idő alatt még egy orvost foglalkoztatni. Így, ha az egyiket halottszemlére, vagy sürgős esethez hívják, van valaki más, aki ellátja a többi beteget. Gyura Barbara Megbeszélés Űjpetrén A Baranyai Református Egyházmegye espereséhez lá­togatott tegnap Lombosi Je­nő, a Dunántúli Napló fő- szerkesztője munkatársaival. Bóka András esperes az új- petrei parókián fogadta az újságírókat és Tamás Berta­lant, a Zsinati Iroda külügyi osztályának vezetőjét. A ta­lálkozón a húszezer hívőt számláló egyházmegye és a Dunántúli Napló együttmű­ködésének időszerű kérdé­seiről esett szó. Képünkön: Dunai Imre főmunkatárs, Gárdonyi Tamás főszerkesz­tő-helyettes, Lombosi Jenő, Szalay Lajos pécsi lelkész, Tamás Bertalan, Bóka And­rás és Miklósvári Zoltán fő­szerkesztő-helyettes. A Pécs Városi Tanács döntése szerint a pécsi Lenin-szobor is múzeumba kerül. Az elmúlt hét végén Pécsett élő szobrász- művészek nyitottak vitát a szobor művészeti értékéről, majd tegnap reggel a Bázis Építőipari Vállalat daruzási kft.-je emel­te le a szobrot a József Attila utcai talapzatáról, és szállítót' ta el ideiglenes tárolási helyére. A tervek szerint később a pécsi Várostörténeti Múzeumba kerül a műalkotás. Läufer László felvétele • • Üzleti puhatolódzás Kolozsvárról Üzleti tárgyalásokra hétfőn iPécsre látogatott Jakab Judit, a Kolozsvári Konfekciógyár ke­reskedelmi igazgatója. A ro­mániai testvérmegyénkből ér­kezett vendéget Pata esi Jó­zsef, a Baranya Kereskedelmi Vállalat kereskedelmi igazga­tója fogadta, majd megis­mertette őt a Baranyakor rész­legeivel, tevékenységével. Tár­gyalásaikon szó esett a ké­sőbbiekben kialakítható üzleti kapcsolatokról, ám ahhoz, hogy ezek megvalósulhassa nak, a pécsieknek részlete­sebben meg kell ismerniük a kolozsváriak ajánlatait. Ennek jegyében viszonozni fogják Ja­kab Judit látogatását. Szerdán délelőtt dr. Tóth Sándor, a Baranya Megyei Ta nács elnökhelyettese is tár ayalt a kolozsvári vendéggel, aki ezt követően a Szekszárdi Szabóipari Szövetkezethez lá­togatott el. Gyorsan - olcsón - részletfizetésre is! Az MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola jogutódjaként megalakult Baranya Megyei Gépjárművezető-képző Kft. az alábbi helyeken indít tanfolyamokat: Pécs: B, C, A, Sm, E kategóriák, Pécs, Somogyi B. u. 4., 8-16-ig, Komló: B, A, Sm kategóriák, Komló, Lenin tér 1., 8—15-ig, Mohács: B, C, A, Sm, E kategóriák, Mohács, Liszt F. u. 8., 8—12-ig, Siklós: B, C, A, Sm, E kategóriák, Siklós, Beloiannisz u. 7., 8-16-ig, Szigetvár: B, A, Sm kategóriák, Szigetvár, Széchenyi u. 44., 8-16-ig, Szentlőrinc: B, A, Sm kategóriák, Szentlörinc, Ifjúság u. 1/B, 16-20-ig, Szentlőrinc, Pécsi u. 16., 8-16-ig. B = személygépkocsi, C = tehergépkocsi, A = motorkerékpár, Sm = segédmotor, E = nehézpótkocsi. B személygépkocsi kategória tanfolyamdija 6000 Ft. B személygépkocsi kategóriában konzultációs tanfolyamot is biztosítunk (18 óra elmélettel). — A pesszimizmusra mo sok okunk von, .mégis ennek a folklórestnek a létrejötte biza­kodásra adhat nekünk okot, hiszen míg az országban több táncegyüttes megszűnik, ad­dig Pécsett két fiatal csoport fog szerepelni közös műsor­ban. Bár az Ss igaz, hogy az est második fele egy olyan korszakot - a második világ­háborút - idéz, amely az ál­talunk bemutatott hagyomá­nyos paraszti életmódnak és kultúrának lényegében a vé­gét jelentette és ez a meg­szakadás számunkra is fáj­dalmas. És mégis, találunk ebben a korszakban olyan példákat, amelyek a ma szá­mára üzenettel bírnak. Arra gondolok, hogy az egymás mellé, egy falúba sodródott nemzetiségek megértésben és békében is tudtak élni, hiszen megtanulták egymás nyelvét, átvettek a másik szokásaiból, táncaiból. Ho egy szerb fiú és egy román lány szerelme­sek voftak, akkor az volt az első, hogy öík emberek, az emberségük révén kapcsolód­tak egymáshoz. Ennyit mond elsőre Szávai lóz séf, a Tonac együttes ve­zetője a fenti címet viselő .folklórestről, és gyorsan hozzá is teszi, a többi legyen egy kis meglepetés, még az is, hogy milyen koreográfiákat táncol majd a két társulat. Csak annyit árul még el, hogy a tizenkét táncból né­gyet oz Egyetemi Kamara Táncegyüttes fog bemutatni. Azt azért nem nehéz kitalál­nom, hogy a Tanac főleg szerb és horvát koreográfiákot tud, de vajon mit az Egyete­mi Kamara? Ök a pécsi táncházas ber­keken kívül szinte ismeretle­nek, ezért Kovács Mártont, a csoport vezetőjét kérem rövid bemutatásra: — Szeptemberben alakul­tunk meg, és most már két csoportban tanulunk, a kez­dők és haladók is főleg egye­temisták. .Legfontosabb célunk a magyar nyelvterület táncai­nak megismerése, gyűjtése, és színpadra állítása. Tavasszal találtunk egy pártfogót, a Pé­csi Egyetemi Klub Kulturális Egyesületét, de egyelőre csak a legalapvetőbb pénzügyi gondjaink oldódtak meg, nin­csenek ruháink, csizmáink. Az együttes tagjai szervezik a kéthetenként vasárnap este tartott táncházakat a Vasutas Táncházban. A péntek esti műsor az eddigi legnagyobb vállalkozásunk. A táncházról jut eszembe, a közönségnek a függöny le- gördülése után sem kell ha­zamennie, hiszen — ki tudja meddig? - táncház követke­zik, mindenki megprábólhot valamennyit elsajátítani a színpadon látottakból. És ha egy este után még nem elé­gedett. folytathatja a két együttes próbáin is. Tehát, péntek este hétkor az Ifjúsági Házban! 8. B. Néptáncest Sötét az ég alja ?

Next

/
Thumbnails
Contents