Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)

1990-03-28 / 84. szám

1990. március 28., szerda Dunántúli napló 7 ■ Személy­gépkocsi típus- módosítási lehetőségek A Merkur Személygép­kocsi Értékesítő Vállalat április 2-től 13-ig tipus- módosítási igényt fogad el kétféle személygépkocsira. Akik 1990-re Lada Sama­ra 2108 típusú autóra ér­vényes visszaigazolással rendelkeznek, kérhetik a módosítást Lada Samara 2109 ötajtós, 1300 köbcen­timéteres változatra; Bu­dapesten a 10 750, Debre­cenben a 7738 és Győr­ben az 5105-ös sorszámig. A kocsi ára 295 ezer fo­rint. Tipusmódositást le­het kérni ugyancsak a múlt év december 31-ig befizetett bármilyen gép­kocsiknál az ötajtós Moszkvics 21 412 típusra. Az új tipusú Moszkvics 288 ezer forintba kerül. A módosítást a vételár­előleget kezelő pénzinté­zetnél az előleg kiegészí­tésével — hiszen vala­mennyi felajánlott típus drágább, mint amit befi- ’ zettdk - lehet igényelni. A besorolásnál, illetve az előjegyzési sorszám meg­állapításánál a MERKÚR az eredeti sorszámot veszi figyelembe. 7 Lap: televíziós magazin Szerdától televíziós ma­gazin árusítását kezdik meg az újságosok: a 7 Lap című, 64 oldalas színes hetilapot Sándor István főszerkesztő mutat­ta be kedden az újság­íróknak. A szerdánként megjele­nő, 48 forintért kapható újságban 32 oldalon te­levíziós műsorok, riportok, interjúk szerkesztett, vagy rövidített változatát közük; az írásokat azoknak a tv- nézőknek ajánlják, akik éppen nem tudták meg­nézni az őket érdeklő mű­sorokat. További 14 olda­lon közzéteszik a magyar televízió és rádió heti programját, valamint újabb hét oldalon - hét műholdas adós műsorát ismertetik. Cmellett hirde­téseknek is helyet adnak a lapban. A fényképek többségét a televízió képernyőjéről veszik át, s ez - miként a főszerkesztő rámutatott - olykor némi minőség­romlással is jár. Egyéb­ként lapszámonként mint­egy 80—100 felvételt kö­zölnek. Lajos bácsi alacsony és tömzsi, nem hájas, izmos, pe- dig egyszer csak úgy fityegett a lába, am'ikor sebesült térd­del úszott át a jeges Ipolyon - jöttek az oroszok, mondja -, men beszorult az uránba o szkréper kanál alá. Két gerinoműtét lett belőle, meg rokkantnyugdijazás hetven­nyolcban. Szép nyugdíjna'k 3200 forint, - akkor Pogány- ban ez volt a legtöbb. Dús, hófehér a szakálla, korábban sosem volt, csak három éve, mióta a fiát bör­tönbe csukták. Nem hiszi el, hogy vétett, az ő fia nem olyan. Lajcsin keresztül akar­tak vele elbánni, mert más­kép [jen nem tudtak. Vadászruhában mászkál a városban, talán azóta, hogy a MAVAD-nál portás volt. Ho akarom, szerez vadhúst, ő nem szereti. (Italról utcára Szeméthegyen élünk? A város külterületein, mint például a képünkön látható me­szest Korvin Ottó utcában gyakran akadozik a hulladék el­szállítása. Fotó: Läufer László Passzázssors Kertvárosban - Mi lesz a plakátokkal? Valamikor évekkel ezelőtt láttam a jugoszláv televízió­ban egy filmet - ki tudja, milyen nemzetiségűt? -, ami egy családról szólt. Kis házukban az egyre jobban a fejük fö­lé tornyosuló szeméthegy tövében éltek. Életterük egyre szű­kült, miközben fent újabb és újabb szemétszállitmányokat dózeroltak szét, amiből mind több zúdult alá a meredek lej­tőn a ház köré, s végül már az ajtókat, ablakokat ostro­molta az undok anyag. Ez járt az eszemben mind­untalan, valahányszor váro­sunk szemetességét figyelem. Nemrég a „városvédő őrjá­rat" Kertváros egy kicsiny részletének a szomorú állapo­táról tudósított megjegyezvén, hogy milyen más lehetne, ha a környékbeliek ... De néz­zünk csak jól 'körül az egész váró sba n! IMindent, mindé nt elönt már a szemét, a min­denféle szemét. Ho százszor annyi utcaseprő csatázna el­lene, mint most, az is kevés lenne! Hiába vannak lépten- nyomon a szemétgyűjtők, azo­kat jószerint üres állapotuk­ban ürítik a köztisztaságiak, miközben csaknem bokáig gá­zolunk már a rondaságokban. A szem éthajig ólás - sajnos - a lakás ajtajánál kezdő­dik és ott is végződik. Bor­zasztóan sok az üvegtörme­lék; mintha városszerte célba- dobálnának sörös meg boros üvegekkel . . . Aztán a kuka­autók . . . miközben behab­zsolják a konténernyi szeme­teket, a „morzsát” bizony el­hullatják, csinos kis szemét­halmokat hagyva maguk után minden megállási helyen. De a pálmát - szerintem az a kidobott heverő vitte el, amit hónapokig .figyeltem az egyik kertvárosi trafáház sarkánál. Hónapokig! - tetszik érteni? Szép lassan roíhodozott, míg a napokban azt láttam, hogy a nagyját elvitték, az apraja azonban még mindig ott ék­telenkedik. Soroljam még? Fölösleges! Ettől ugyan nem lesz kevesebb a szemét, a rá­olvasás nem segít. Hát akkor mi? * A szemét — tudjuk 'jól — nem javítja a városképet. De azok az új házak sem, amik évek óta befejezetlenül áll­nak. A Rákóczi út északi ol­dalán jó iddje érdemes már végigsétálni, meg-megállva a kirakatok előtt, nézelődni, gyönyörködni . .. Am eközben elkeserítő - sőt, kínos - lát­ni a 35-37-es számú házat a maga befejezette nség ében. Egy város főútvonalán!... Ak­kor már mennyivel szerencsé­sebbnek mondhatja magát a Perczel utca - Kazinczy utca sarkán épült ház, melynek „csak” a sarokkupolája befe­jezetlen, csupán azért, mert mellékutcában van. Persze ez sem igazi mentség. Mert egy új háznak „az a dolga", hogy mielőbb kész legyen. De visz- szatérve a Rákóczi úti ház­hoz: egyszer olyasmit hallot­tam, hogy elfogyott az épít­tetők pénze, azért csúfosko- dik igy. Ha ez igaz, módját kellene ejteni, hogy az ún. kényszertatarozáshoz hasonló­an rendezzék ezt a dolgot. Ez — mind köztudott - azt je­lenti, hogy a tatarozást a ta­nács költségére végzik el (ha a tulajdonos valamiért képte­len ezt megtenni), az össze­get pedig telekkönyvileg az ingatlanra terhelik. Szóval' itt is valami hasonló megoldás­ra lenne szükség, ha már a tulajdonosok nem igazán csipkedik magukat a befeje­zés érdekében. És a Perczel utcai ház? (Nem tudom, ott mi akadálya lehet a befejezés­nek, de a kupola úgy néz ki, mint amikor valaki igen ele- aánsan kiöltözik, és egy ócs­ka svájcisapkát csap a fejé­be. Amivel természetesen nem akarom megsérteni a kupolát, ami végeredményben a ház dísze lőhetne, Iha a pucér vasbetonszerkezetet nem kát- ránypapir fedné. * € rovatban többször is szó- vátettem a kertvárosi „pasz- százs", vagyis a piros ABC melletti átjáró szomorú álla­potát. Eredeti és jó ötlet volt kirakatokat telepíteni oda, ám igazából sóha nem használ­ták ki e célra, egy-két kivé­teltől eltekintve. Az ok vilá­gos: a tucatnyi kirakat min­dig is vandálok céltáblája volt. Tavaly valamikor az Egészségnevelési Központ „vet­te a lapot": jelentkezett a kirakatok igénybevételére. Amit kellett, Ibeüvegeztetett, majd valamennyire egészség- ügyi felvilágosító szövegeket íratott. Igen színvonalasak vol­tak. Voltak? Mit is kellett lát­nom a minap? Kettőt a kira­katok közül betörtek, a szán­dékosság félreérthetetlen. Mit is lőhet erre mondani? * Tele van a város... No nem akáofavirággal, hanem falragaszokkal, a választás emlékeinek a tömegével. Az elmúlt évtizedekben jócskán elszokhattunk eme választási rekvizitumoktól, bár nem em­lékszem rá, hogy előtte amúgy igazából hozzászokhattunk-e. Most mindent elárasztanak a plakátok, nemcsak a szoká­sos hirdetőhelyeket. Vajon mekkora tömegű pénz kerül­hetett a falakra? Az irdatlan mennyiségű plakátot viszont most már mihamarabb el kel­lene tüntetni. De kinek? És hogyan? Nem tudom, erre gondoltak-e annak idején, ami­kor elkezdődött a plakáthá­ború? Valóban, kik fogják el­távolítani a plakátokat? Alig­ha azok, akik kiragasztották. És hogyan? Nagyon sok pla­kát került - eléggé meggon­dolatlanul - újonnan felújí­tott házak falára. Vajon a festés károsítása nélkül meg­oldható lesz-e ez? Idén még két plakátháborúra számítha­tunk: köztársasági elnököt kell választanunk, továbbá helyi önkormányzatot. Szerény kér­désem: nem lehetne-e vala­mi módon mederbe terelni a plakótragasztásökat, hogy mi­nél kevesebb gonddal - kár­ral! - járjon e tiszavirágéle­tű nyomtatványok eltávolítá­sa. Hársfai István Kálvária—Mária—Mór—Auróra... Az utcanév-változtatás elvi kérdéseiről Az utcanév elsődleges funkciója az egyénités és a pon­tos, egyértelmű helymegjelölés. A térben való eligazodá­sunkat akkor segíti legjobban, ha a névállomány hosszabb időn ót viszonylag állandó. Kálmán Béla szerint „Kártékony (az) a mesterséges névadás, amikor meglevő, esetleg év­századokig használt utcaneveket változtat meg nyomós in­dok nélkül" (A nevek világa. 1989., 163). - Pécsett a 18. századtól kezdve több alkalommal sort kerítettek a város utcaneveinek megbolygatására az egykori elnevező hatósá­gok. Keveset tudhattak akkor még arról, hogy a termé­szetes utcanevek (Magyar utca, Kálvária utca, Harangöntö utca, stb.) éppen múltbéli állandósága folytán a tájékoz­tató szerepen túl gazdaság- és művelődéstörténeti értéke is van. Demokratizálódó közéletünk egyik fórumán, a Pécsi Vá­rosvédő Egyesületben mór régi vitatéma az, hogy a belváros névrendszerében vissza kellene állítani a patinás, történeti értékű utcaneveket. A névrekonstrukció munkála­tai megindultak, és várhatóan még ebben az évben dön­tenek a szakértők a javasolt névváltoztatás kérdéseiről. A PVVE szorgalmazza, hogy a legújabb utcaneveinkről is essék szó, és a tervezett változtatásokat a város nyilvános­sága elé kell tárni. Eddigi tapasztalataink szerint a régi utcanevek rekonst­rukciója könnyebb feladatnak látszik, mint az új utcanév­nek újabb és jobb névvel való felcserélése. Az első eset­ben filológiai, névtani, helytörténeti tényezőket kell figye­lembe venni; azaz a sok jó, szépen hangzó, jelentésében motivált, régi név közül lehet a legjobbat kiválasztanunk. Az új utcanév megváltoztatásakor az említett szempontok mellett gondolnunk kell arra is, hogy (a személyekről el­nevezett utcák esetében) a „névadó” ma is élő leszárma­zottai nem kérték az utcanévi megemlékezést. Ezért - úgy vélem - a kötelező tisztelet, a kegyelet nem hagyható fi­gyelmen kívül a névrendezés során. Csak akkor kell a sze- mélynévi eredetű új utcaneveket megváltoztatni, ha a „név­adó” személyéről a történettudomány felelősséggel meg­állapítja, hogy nem tekinthetjük a jelenkor progresszív egyéniségének. Mende-mondákra, indulatokra hivatkozva nem szabad az új utcaneveket eltörölni, mert ebben az esetben mi ugyanazt a hibát fogjuk elkövetni, mit a ko­rábbi névváltoztatók. Természetesen felesleges a fontolga­tás akkor, ha az utcanévben említett személy bizonyítha­tóan súlyosan kompromittálódott, és így méltatlanná vált arra, hogy utcanévvel emlékezzünk reá. Történelmietlennek, igazságtalannak tartom azt a türel­metlen felfogást, amely szerint meg kell változtatni az 1945 utáni utcanevek nagy részét. Minthogy a közelmúlt is része történelmünknek (és a múltat nem lehet meg nem történtnek tekinteni), őrizzük meg az új nevek közül azo­kat, amelyekhez ragaszkodik a város lakossága. A fia- tal(abb) és középkorú korosztályok számára bizonyára ép­pen olyan fontos és szép lehet a mai Auróra utca, Be­rek utca, Zsuzsanna utca, stb, mint az időseknek az egykori Kálvária utca, Mária utca, Mór utca, stb. Mivel a fiatalabbak történelmi tudatában sajátos értéke van a leg­újabb keletkezésű névrendszernek, a különböző generáci­ók névízlését egyaránt fontolóra kell vennünk, ha az új utcanevek megváltoztatására teszünk javaslatot. Mivel a kérdéskörnek számtalan gazdasági és egyéb vonzata is van, el kellene érnünk, hogy a névváltoztatás mértéke a lehető legkisebb legyen. A taxi, a posta, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőállomás tudna sok elgon­dolkodtató adatot szolgáltatni ahhoz, hogy milyen bonyo­dalmakkal jár az. ha egy-egy utcanév megváltozik. Az esetleges névváltoztatásokat úgy lehetne publikussá. emlékezetessé tenni, ha az események nevezetes évfordu­lókhoz kötődnének. A jelenlegi utcanévrendszer hibáit nem lehet teljesen ki­küszöbölni, de a most felszínre kerülő tanulságokat a jövőbeli utcanévadások alkalmával mindig érdemes fel­idézni. Csak így tudunk okulni a múlt és a közelmúlt hely­telen névadási gyakorlatából. Pesti János v # Lajos bácsi kátyúban Azokat sem, akik csak úgy belelőttek messziről a szarvas­ba, aztán maguk elé hozatták terepjáróval, ki sem zsigerel- ték, nem adták meg neki a végső tisztességet. Czinegét sem szereti, aki hiába volt munkáskáder, nagyzási hóbortja volt, akko­ra, hogy egy Pallavicini sem engedett meg többet magá­nak. Ez a kommunizmus dur­va felrúgása volt, az ilyen emberek miatt utálták meg. Az igazi kommunisták nem pompakedvelő Janik. Fényképalbumot nézünk. A marcitfányi lőtéren rezze­néstelenül céloz. Ö nagyon Ijó céílövő volt, még a Rá­kosit is védte a házak tetejé­ről, amikor az szónoklatokat mondott a városokban. Egy­szer rátette a célkeresztet a kopasz golyóbisra, viszketett nagyon az u)ja a ravaszon. Ekkor már megundorodott tő­le, megtudta, hogy kivégez­teti a vetélytársait. Nem is vitte be a kulákot a kapitányságra, amikor bűn- ügyis nyomozó volt, mert igaz­ságtalannak tartotta. Beolva­sott, hogy ez így nem mehet tovább. Visszament a vasútra, hát­ha végre mozdonyvezető le­het, de még kevés volt a mozdony, és sok a jelentkező. A háborúban sem vezethe­tett repülőt, csak hajószerelő volt, de azért megismerkedett a pilótaélettel. Pontosan em­lékszik még az olasz, német meg angol repülőkre. A há­borút nem az oroszok nyer­ték meg, hanem az ameri­kaiak a íégifölényükkel. Beszélt a Horthy István gé­pének szerelőjével is, a Horthy-gyerek csak virtusból szállt fel, hajnalban és része­gen, nem halt hősi halált. Vége lett a háborúnak. Az oroszok megszálltak ben­nünket - most már tudjuk -, de akkor még amerikai hadi­fogságban feküdt a földön a havas esőben. Harmincan- negyvenen nem keltek föl reggelente. Akkor hibázott nagyot, ami­kor hazafelé vándorolva nem vett el egy német paraszt­lányt, pedig gazdag apja fel­ajánlotta. Ki tudja, ma me­lyik Mercedesen jönne haza? Esküvői kép, - szépek és boldogok. A Sopiana Gyárban ismer­te meg az asszonyt, a hábo­rú után elvette. Felépítettek a három gyereknek három há­zat, az utolsót már alig bír­ták, de teljesítették a köte­lességüket. Nekik csak egy kisszoba maradt egy folyosó­val, az ablak egy penészes belső udvarra néz. Matiíd né­ni szerint ilyen egy börtön. Van még egy lemezviskójuk a temető mellett kerttel, ott van három kutya és öt macs­ka, nehéz etetni őket. Az asszony mindig elfogad min­denféle kóbor kismacskákat és odahozza őket. Na, jól van, igaz, ő is beleírta a naplóba, hogy a kedvenc ci­cája elpusztult. Sima arcú, kerek fejű kis­gyerek néz a cserkészigazol- vány fényképéről. Mór a polgáriban járt a foglalkozásokra, pater Kéry Xavér Ferenc ferences szer­zetes volt a parancsnok, Ba- bócíán, a Zrinya patak mel­lett voltak a nagy táborozá­sok, verseny volt mindig a Zirci Gimnázium meg a Ly­ceum utcai reáliskola csapa­taival. A cserkész minden cser­készt testvérének tekint, a cserkész szereti a természe­tet és védi. Igazat adok neki, jó volna, ha ezek szerint élnénk. De itt van egy nagy baj! 3800 helyett egyszeresek 3100 volt a nyugdíjas papí­ron. Valami ismeretlen bürok­rata elkezdte levonni tőle adóba a lakáshasználatba­vételi bírságot. De az erről szóló rendeletet később hoz­ták be, ő már azelőtt költö­zött a nagynéninek ebbe a lakásába. Azonnal lement a pártbi­zottságra, és dr. Nagy a Molnár Zoltánhoz küldte. A Molnár fogadta, és megígér­te, hogy utánanéz, a végén igazat pdott neki. Na, ő ezért követelte a tanácsülé­sen állampolgári jogon, hogy a Molnárt ne váltsák le, mert az egy rendes ember. A végére a személyi iga­zolvány maradt. Benne az adatok: Sebes­tyén Lajos, 1922-ben született Pécsett. Az „érvényes" rovathoz be­jegyzett mondatra mutat: „Határidő nélkül". — Látja, lemondtak rólam, azt hiszik, nekem már nem kell kicserélni a személyiga­zolványomat, addig úgyis meg­halok. El vagyok indítva az örök útra. Lehangoló valami, de hát mit csináljunk. Bozsó Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents