Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)
1990-03-15 / 73. szám
1990. március 15., csütörtök nunonttw napló 3 Stratégiai kérdés az oktatás ügy Spolár János választási gyűlése Spolár lános, a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje az 1-es választókörzetben. Legutóbb Nagykozár.ban talál, kozott a választóival. Pedagógus, a pécsi Jókai úti Általános Iskola igazgatója. A pedagógus képviselőjelölt számára stratégiai kérdés az oktatás ügye a rendszerváltás időszakában is. A társadalmi átalakulás kulcskérdéseit is ebből a szemszögből közelíti meg. A legfontosabb, említette a képviselőjelölt, hogy sem a szocialista párt, sem ő felelőtlen ígérgetésekbe nem bocsátkozik. Gyors változást ígérni ma, ugyanis rendkívüli felelőtlenség, amikor ez tömegek helyzetének gyors romlásával járhat. Nem ért egyet azzal sem, hogy az infláció kezelésében elkerülhetetlen a magas számú munkanélküliség. Ez ugyanis visszahat, továbbger- jeszti az inflációt. Éppen ezért nem lehet erőszakosan privatizálni az állami tulajdont — vallja Spolár János túlsúlyát mindenképpen mérsékelni kell, de ezt a piaci viszonyok diktálják. Mint szocialista párti képviselőjelölt természetesen szorgalmazza a különböző tulajdonformák megjelenését a magyar gazdaságban, de alapvetően az önkormányzati közösségi tulajdont támogatja. A piac azonban működjön ott. áhol erre képes, másutt az állam szigorúan ellenőrizzen, illetve dolgozzon a feltételek megteremtésén. Ami viszont nem lehet kitéve a piaci viszonyoknak, az az oktatás, a szociálpolitika és oz egészségügy. Spolár János azt mondja éppen ezért vállalta a jelöltséget, mert azokért a kis. pénzűekért, fiatalokért, idősekért akar tenni, akiket a rendszerváltás a kezdeti időszakban hátrányosabb helyzetbe sodorhat. Spolár János véleménye szerint éppen azokért van nagy szükség az oktatás, a szociálpolitika és az átképzési rendszer átalakítására, akik nem tudnak vállalkozni, akik szociálisan hátrányos helyzetbe kerülnek, akik munkanélkülivé válnak. Ha megkérdezik tőle milyen iskolában szeretne tanítani, egyértelmű a válasza: olyan rugalmas iskolarendszerben, amelyet a pedagógusokkal közösen munkálnak ki, amelyben az esélyegyenlőség állami feladat, és azt jelenti, aki rászorult, annak legyen ingyenes az oktatás. Ugyanakkor reméli, hogy a tankötelezettség valóban 16 éves korig tart majd, csak ezután kezdődik a szakképzés. Számára fontos az is, hogy az iskoják a saját képességeik szerint választhassák meg milyen típusú okatási formát vállalnak. Ám mindennél fontosabb az az általános iskola, amely az alapokra: az anyanyelvi oktatásra, az idegennyelvre és matematikai gondolkodásra koncentrálhat, amelyben a kevésbé túlterhelt pedagógus és diák örömmel dolgozik, így iehet a gyerekeknek sikerélménye, így szerezhetik meg a tanulás képességét, így válhatnak később vállalkozó szellemű felnőttekké, akikre a következő években a legnagyobb szükség van, G. M. Miről ír a Vasárnapi Dunántúli Napló? LESZ-E ISMÉT ERDÉLYNEK ARANYKORA? Interjú Bethlen Istvánnal, akinek volt szabad segítenie Franz Josef Strausnak ZSOLNAY KONTRA ZSOLNAY Mit mond a perről a gyárigazgató és a Riverside cég vezérképviselője? MIÉRT MENNEK TÖNKRE OLY GYORSAN A PÉCSI APOSTOL SZOBROK? AZ ŐSZINTE KOCSIFELTÖRÖ Hatvan esetet vallott be.. Szobrász is lehetett volna. CSAK HITEGETTÉK NAGY TAMÁST? Körülugrálták, mintha Détári lett volna FÜZESI A KÉZILABDA VB-RÖL Repülőjegy Barcelonába és Svédországba Dr. Bíró Ferenc választói fórumán Hogy a magyar vidék felemelkedhessen Számomra a legközpontibb kérdés a Magyar Demokrata Fórum választási kampányában és programjában megtalálható vidékiség gondolatköre, a diktatúra egyik súlyos következményeként kiáltó módon kettészakadt Magyarország - fogalmazta meg dr. Bíró Ferenc, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelöltje, pécsváradi körorvos. Egy vízfejű főváros, a maga koncentrált elit iparával, kulturális létesítményeivel, kiemelkedő infrastruktúrájával, kiváltságokat élvező polgáraival és a másik oldalon: egy sorvadó testű vidéki Magyarország, ahol másodrendű és harmadrendű állampolgárok élnek. Könnyen hirdetik tehát az európai szintű fővárosban fészkelő „szabadon szálló madár" képviselői, hogy Európa közel van, Európa vár. Nekik csak egy rövid röpülés lenne, de Európa minket is vár, a magyar falu, a magyar vidék hátrányos helyzetű polgárait. Azt hiszem, megijednének ma tőlünk az Európa-házban, az egészséges és kiegyensúlyozott képviselők, ha a mostani, vízfejű, sorvadt testű Magyarország bedülöngélne. Nekünk ahhoz, hogy a magyar vidék felemelkedhessen és egyenlő esélyekkel vehessen részt a gazdaság alakításában, olyan törvényeket kell alkotni, amelyek biztosítják a vidék felzárkóztatását, a kiáltó infrastrukturális hátrányok felszámolását. Ezek nélkül ugyanis a falvak számára nem teremtődnek meg a vállalkozás feltételei. A mindenki által várt piacgazdaság, a szerkezetátalakítás csak súlyosbítaná a jelenlegi rossz helyzetet. A falvakban fokozott mér. tékben jelentkező munkanélküliség és a helyi vállalkozások hiányában az ott élők helyzete tovább romlana. A Magyar Demokrata Fórum pedig tulajdonos polgárokat szeretne, olyanokat, akik gazdagodnak, gyarapodnak. Olyan falut, ahol a magántulajdon dominál, ahol az állampolgárok olyan szinten élhetnek, mint más, a művelt európai államok falvaiban, településein. így juthatunk csak el Európába, ha segítjük a hátrányos helyzetűeket, ha úgy formáljuk magunkat „európaivá", hogy közben nem lelejtjük el, hogy magyarok vagyunk, hogy ezeréves kultúránk van és olyan értékeink, amelyekre Európának is szüksége van. És természetesen vigyük be az Európa-házba nemzetiségeinket is a szentistváni gondolatok jegyében, úgy, hogy végre biztosítjuk számukra az alapvető jogokat művelődésükhöz, nyelvük és kultúrájuk fennmaradásához, megőrzéséhez. Ne gyártsunk nemzetiségi törvényeket, hanem biztositsuk nemzetiségeink számára őket mgilletőn az arányos képviseleti lehetőségeket minden ön- kormányzatban, minden nép- képviseleti szervben, csak Így juthatunk Európába - fejezte be gondolatait dr. Biró Ferenc többek között az erzsébeti választói fórumon is -, és így érezhetjük mi vidékiek is, hogy otthon vagyunk e hazában. K. F. Az üzletek ünnepi nyitva tartása Mint már lapunkban közöltük, a Baranya Megyei Tanács V. B. ipari és kereskedelmi osztálya ajánlást tett közzé minden baranyai kereskedelmi egység számára, a hétvégi ünnepi boltnyitvatartásro. Eszerint március 15-én, 16- án, (csütörtökön és pénteken) zárva tartanak az üzletek, 17-én, szombaton viszont a Kereskedelmi Minisztérium utasítása szerint minden vállalat és egység maga döntheti el mikor nyit és zár be. A javaslatot elfogadva, igy a Konzum ABC 17-én 7- 14 óráig tart nyitva, 15., 16. és 18-án zárva lesz. A Zöldért boltok közül azok az élelmiszerüzletek amelyek alapvető árucikkeket, (tejet, kenyeret) árusítanak, ,17-én a rendes szombati rend szerint lesznek nyitva, csakúgy, mint a piaci zöldségboltok és a nagyobb zöldségboltok is, a Szálai A., 02 Ybl Miklós, a Petőfi, Alpári Gy., Kossuth L. és a Bem utcában. Azok a Zöldért-boltok pedig, amik hétfőnként zárva tartanak, most 19-én fogadják a vásárlókat. A BÉK vállalat boltjaiban is csak 17- én vásárolhatnak a szokásos reggeli nyitástól délután egy óráig. A nonstop élelmiszerüzlet, a Somogyi B. utcában 15., 16., 17. és 18-án továbbra is szünet nélkül nyitva tart. c Az MSZMP megyei irodája Pécsett, a Rét u. 4-ben található 9 és 18 óra között. Telefon: 25-599. Az MSZMP Újmecsekalja 2-es aiapszervezetét, a Szántó Kovács J. u. l A-ban kereshetik fel 16-18 óra között. A SZOCDEM-ek központi irodája Pécsett, a Déryné u. 18-ban szervezi ügyeletét 16-18 óra között. Az MDF komlói szervezete fogadóórát szervez, a Lenin tér 1-ben 11-17 óra között. Március 16-án 9 órakor kezdődik a sásdi sportpályán a Hegyhát Kupa rendezvénysorozata, amelyet dr. Kóbor Gyula országgyűlési képviselőjelölt, a rendezvény védnöke nyit meg. Garén március 17-én falunapot tartanak 15 órától 24 óráig. Fellép többek között a Székelykeresztúri Ifjúsági Tánccsoport is. Lesz politikai fórum is, majd 20 órától bál. Műsoros marciálist szervez az SZDSZ március 17-én 14 órától az Égervölgyben. Megyei partéiét FIDESZ-est lesz 16-án 18.00-kor a pécsi Ifjúsági Házban. A program: Jazz teaház, Fekete doboz filmek, Barahya Táncház, beszélgetések az ^Emberi környezet — építészet" és „Az ember a teremtett világban" címmel. Tisztázódik végre a „Né- meth-kérdés", akik tisztázzák, mind a hárman a Németh Zsolt névre hallgatnak, és mellesleg FIDESZ- tagok is . . . A politikai nagygyűlést léggömbáradat és a aörlök fogják színesíteni. A tekintélyes vendégek között helyet foglal mén Orbán Viktor és Kövér László, Barátit Gergely és a szervezet megyei képviselőjelöltjei is. Az MTV l en a műsorzárás után sor kerül az elmaradt választási fórumra is. Az MSZMP pécsi központi alapszervezete a választási előkészületek időszerű feladatairól tanácskozik március 19-én 16 órai kezdettel a MÉV-szálló stúdió-szinháztermé- berj^ Választási nagygyűlést szervez az MSZMP komlói szervezete március 19-én 17 órai kezdettel a volt pártház nagytermében, melyen bemutatkozik Prohászka István, a párt képviselőjelöltje. Halasztás Széles Sándor (Független Kisgazdapárt) ma 18 órakor választási gyűlést tart a bakonyai kultúrhár* bon. A Hazafias Választási Koalíció választási fórumot tart a kővágósző- lösi kuitúrházban 16-án 16 órakor. Dr. Kiss Huba belgyógyász főorvos március 17-én 18 órakor Ba- ronyajenőn a tanácsházán Mit kell tennünk az egészségünkért címmel előadást tart és ismerteti a Szocialista Párt egészségügyi és szociális programját. Dr. Timaffy István (Független Kisgazdapárt) 16-án 18 órakor Gödrén, a művelődési házban programismertető nagygyűlést tart. Vörös Vince, a Független Kisgazdapárt országos elnöke és Nagy Ferenc országos alelnök 17-én Hosz- siúheténybe látogat, 17 órakor a filmszínházban elnöki ünnepi beszéd lesz, majd Nagy Ferenc a Kisgazdapárt mezőgazdasági programját ismereti, ami után Acs Lajos, Csábrák Jáno« és dr. Timaffy István képviselőjelöltek mutatkoznak be. Werner József (SZDSZ) 16-án 19 órakor választási gyűlést tart Má- riakéménden a tanácsi kirendeltségen. Gyúrok János (független nemzetiségi jelölt) 16-án 18 órakor Kölke- den az általános iskolában választói fórumot tort, utána bemutatják Emir Kusturica: A cigányok útja című tűmet. Dr. Wekler Ferenc (Faluszövetség) 16-án 15 órakor Mohácson a nemzetiségi klubban műsoros délután keretén belül találkozik választóival. Ursprung János (KNDP) 18-án 18 órára beszélgetésre várja a választókat a kertvárosi általános iskolába, a Tolsztoj u. 10-be. A Független Kisgazdapárt választási nagygyűlést szervez 16-án 15 órakor Pécsett a városi sport- csarnokban. A nagygyűlésen részt «esznek és beszédet mondanak a párt országos vezetői. Érkezését jelezte Alois Mock külügyminiszter, az Orszták Néppárt vezetői, valamint o Horvát Paraszt Párt küldöttsége. Marton István (független jelölt) 16- án 18 órakor Pécsett a Móricz Zsigmond téri általános iskolában, 17- én 15 órakor Kővágószőlősön a kuitúrházban találkozik a választópolgárokkal. T. Kovács János (Hazofias Választási Koolició) 17-én 19 órakor Du- nafalván a népházban választási gyűlést tart. Dr. Kövesi Béla (SZOCDEM-ek) Zengövárkonyban választási gyűlést tart 17-én 18.30 órakor. Az Agrárszövetség jelöltjei, Fabi lózsef 16-án 19 órakor Endrőeön, 17-én 19 órokor Bürüsön, 20 órakor Váradon lórumokon, 16-án 9 órakor Bólyban országos választási gyűlésen vesz részt. Dr. Simor Ferenc 15-én 15.30 órakor Egyházas- harasztiban a művelődési házban, 16-án 18 órakor Hiricsen a klubban, majd 19 órakor a vejti elöljáróságon választási programját ismerteti. Új jelöltek a Hazafias Választási A választási törvény adta lehetőséggel élve, a március 17-i határidő előtt a Hazafias Választási Koalíció új jelölteket állítva módosította Baranya megyei területi képviselő- jelölti listáját. A lista 11. helyére Antal Lászlót, a 12. helyre Hársfai Istvánt jelentette be a Baranya Megyei Területi Választási Bizottságnak. Ezúttal közöljük a két új jelölt rövid önéletrajzát. ANTAL LÁSZLÓ: Pécsett születtem, 1949-ben. Pártnak tagja nem voltam, s nem vagyok. Édesapám a Pécsi Bőrgyár gazdasági tanácsadója volt, én a Híradástechnikai Gépgyár rendészeti-tűzvédelmi vezetője vagyok. Cserkúton I# I / • r ■ ■ . r ■ r Koahcio listáján lakom, ahol a közösségért végzett munkámért a lakosság a Hazafias Népfront községi bizottsága elnökének, választott. A lakosság összefogásával sokat fejlődött községünk, de még van tennivaló bőven, s az ércbánya bezárásával a térségben lakók gondjai csak fokozódtak. Be kell gyógyítani a kistelepüléseket ért sebeket, orvosolni a sérelmeiket, fel kell lendíteni a gazdasági, társadalmi önkormányzati tevékenységet. Ehhez kívánok személyesen hozzájárulni. HARSFAI ISTVÁN: Iparos családban születtem, 1927- ben Nagykanizsán. Ifjú katonaként éltem át a főváros ostromát s vettem részt rövid ideig a Budai önkéntes Ezredben, a felszabadító harcokban is. Nagykanizsán. 1946 nyarán kezdődött meg az első újságírói korszakom, amely 1951-ig tartott: akkor országszerte kiebrudalták a szerkesztőségekből az úgynevezett régi újságírókat. Attól kezdve az olajiparban, majd 1957-től az urániparban dolgoztam. Pécsre 1959-ben költöztem, és 1969-től 1989-ig, nyugalomba vonulásomig a Dunántúli Napló párton kívüli munkatársa voltam. Elsősorban várospolitikával foglalkoztam, nem ritkán a város vezetőivel ellentétes nézeteket vallva. Jelenleg a „középnyugdíjasok" sókszázezres rétegéhez tartozom, akiknek a nyugellátása egy év alatt sokat közelített a kisnyugdíjhoz. A Hazafias Választási Koalíció, amely bevallottan nem törekszik hatalomra, képviselői útján sokat tehet a lakosság egyötödét kitevő embertömegért. Ezért vállaltam a jelöltséget, a HVK megyei listáján. Dr. Heindt Péter (SZDSZ, FIDESZ) 16-án 18 óraikor Beremenden o művelődési húrban, 17-én 18 órakor Garéban, 18-án 18 órakor Szálán- tán a művelődési házban választási gyűlésre várja az érdeklődőket. A Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete megyegyűlést tart március 16-án 19 órakor Pécsett a Liszt Ferenc Teremben. Szónok dr. Hasznos Miklós pártfőügyész, ez országos választási iroda vezetője. Felszólalnak a térség képviselője- löjei közül Ursprung János és Monostori Antal. Monostori Antal képviselőielölt március 18-án részt vesz Mecseknádasdon a római katolikus templomban a 10 órai misén, majd 11-kor találkozik a választópolgárokkal a művelődési házban. Monostori Antal kéoviselöjelölt március 19-én Hidas községben 18 órakor várja a választópolgárokat, majd 19 órakor Bólyban a művelődési házban. Pap András, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelölt (2-es körzet) március 16-án 15 órakor Bakonyán, 16 órakor KŐ- vágótöttösön, 17 órokor pedig Cserkúton a helyi templomok előtt szól programjáról. Március 17-én 19 órai Védettel Kovácsszénája község elöliárósága előtt. 16 órakor az abaligeti művelődési ház előtt, 17 órakor pedig az orfűi tanács előtt tart fórumot. Dr. Hopoa József, a Maayar Demokrata Fórum országgyűlési kép- visetöielö’tie március 16-án 16 órai kezdettel Szalatnak. 18 órai kezdettel aedig Köblény községben tart választási fórumot. Dr. Bíró Ferenc, a Magyar Demokrat Fórum országgyűlési kép- viselőielöltíe március 16-án 18 órai kezdettel Szederkényben tart fórumot. 17-én 16 órai kezdettel Szűr községben. 18 órai kezdettel pedig Erdősmárokon ismerteti programját. Március 18-án 18 órakor Bólyban más párti képviselőjelöltekkel közös fórumon vesz részt. Krebsz János, a Magvar Demokrata Fórum országgyűlési képviselő- íelöltje március 19-én 18 órától Siklóson, a volt MSZMP-székházban ismerteti választói programját. Dr. Kapronczay József, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelöftie 16-án 18 órai kezdettel Szentlőrincen a művelődési házban tart választói fórumot. Vendége: Grosits Gyula, egykori neves tabdarúgókapus. Dr. Vonyó József, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje március 17-én 10 órakor Kökény község művelődési házában. 17 óra 30-tól pedig Pellérd művelődési házában tart választói fórumot. Március 19-én Í8 órakor Aranyosga- dánvban ismerteti választói programját. Dr. Kiss Huba, □ Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje már cius 16-án 18 órakor Egyházaskozár tornacsarnokában találkozik a választókkal. s Mit kell tennünk az egészségünkért címmel tart előadást, és ismerteti o Szocialista Párt egészségügyi és szociális programját. Március 17-én 18 órai kezdettel Baranyajenő község tanácsépületében várja a választókat, míg 19-én 18 órai kezdettel a sásdi könyvtárban tart fórumot. Dr. Fekete Mátyás, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje 16- án 19 órától a szabadszentkirályi tanácson, 17-én 19 órakor Királyegyháza általános iskolájában, 18* án 19 órakor a drávafoki művelődési házban választói gyűlésre várja az érdeklődőket. Spolár János, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje 18-án 18 órakor a hirdi elöljáróság épületében, 19-én pedig Pécsett, a József Attila Művelődési Házban várja választói fórumon az érdeklődőket. Puch László, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje 16-án 17 óra 30-tól Mecseknádasd kultúr- házában, majd 19 órától a hidasi általános iskolában választói gyűlésre várja az érdeklődőket. Március 17- én reggel 8 órától déli 12 óráig telefonos ügyeletet tart a mohácsi választási centrumban — tel.: 12-26 —, 18 órától pedig Sátorhely művelődési házában vő.osztási gyűlést. Március 18-án 9 órától 12 óráig telefonos ügyeletet tart a mohácsi választási centrumban.