Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)
1990-02-10 / 40. szám
£ Dunántúlt napló 1990. február 10., szombat kr oilmen A tépelődő Dózsa György Irgalmas és nehéz feladatra vállalkozott Bartus Gyula, a Pécsi Nemzeti Színház: fia. tol művésze, amikor évekkel ezelőtt föltette magában, eljátssza Székely János nagyszerű drámáját, a Dózsa Györgyöt. A hetven—hetvenöt percesre alakított monológ nem csupán föle'levenitése a míves szövegnek, hanem a kételyek között tépelődő, tetteit számbavevő „parasztkirály" élete utolsó gyötrő pillanatainak megrendítő átélése. Ez a Dózsa már nem eltökélt hős, a rá váró megpróbáltatásokra arcizom- rándulással sem reagáló történelmi személyiség, hanem a kételyeivel birkózó^ ember, aki egy-egy percre az önuralmát is elveszíti, hogy a darab csúcspontja után fo. kozatosan építse magában a keserű kitartást. Megidézett főurak és lemészárolt áldozatok tétetik föl vele a dráma egyik alapkérdését; a forradalmak szükségszerűen csak kegyetlenségek közepette törhetnek-e ki? Ugyancsak a börtönben döbben rá Dózsa az ország legfőbb bajára; a belső viszálykodásra. Az emberi élet, a történelmi döntések természetrajza bontakozik kl a Sipos Színpadon. A színpad a pécsi Művészetek Háza tetőtéri galériájában épült föl, elnevezésével emléket állítva a tavaly tragikus körülmények között elhunyt pécsi fiataloknak, Sipos László színművésznek és Güth János dramaturgnak. Bartus Gyula nemcsak remekül eljátszotta Dózsát, hanem ő is dolgozta föl, tömörítette a drámát. A nyomasztóan „célszerű" színpadkép szintén saját tervezése, a durva faragásé asztal, a kemény szék, a gyűrött sátorponyva, a rablánc és a vizesdézsa szinte játszótársaivá válnak, engedelmesen alakúinak át képzelgéseinek, gondolatainak megfelelően. A zenei részletek Mártha István egyik kompozíciójából valók, s jól illeszkednek a drámai játékhoz. B. A. „A lehetőségeim végtelenek” A kaposvári színház idei . évadjának egyik legsikeresebb egyénisége kétségkívül Bezerédi Zoltán lesz. Nem- , csak végigdolgozza az évadot, ihanem hol színészi, hol rendezői munkájával Irányítja is az adott darabot. Második rendezése, a Hegedűs a '.háztetőn című musical közel negyven előadás után i egyértelműen sikeres pro- , dukciónaik számít. A darab- t választásról, a rendezésről kezdtünk el beszélgetni. — A Három egy a szerelem javára című operett sikere után a színház vezetői felajánlották egy újabb zenés darab rendezésének a lehetőségét. Ennek szellemében igyekeztem darabot választani, de hol a zene, hol a sztori nem tetszett. Egyik reggel a rádióban hallottam meg a Hegedűs zenéjét. Innét az ötlet. A darabot Eör- si István irta át a színház ízlése szerint. A nyaramat a felkészülésre fordítottam. A Zsidó Kulturális Egyesület minden segítséget megadott. Sóikat jártam zsinagógákba Is. iMég annyit a darabvá- lasztásról, hogy Helyei László visszaszerződése, alkatiadottsága szintén befolyásolt, amikor a Tejes embernél döntöttem.- Visszakanyarodva az alkati adottságra. Sólem Aléchem könyvében Tevjét, a tejes embert nem nagydarab, robosztus megjelenésűnek írja le.- A zsidókat szokás kicsinek ábrázolni. A kisember képzetünk nem mindig kell hogy azonos legyen a kicsiséggel. Helyeinek nem csak az alkata találkozik a szereppel, 'hanem a lelkében van valami játékosan emberi, ami erre a szerepre alkalmassá teszi.- Rendezés után ismét színészként fejezi ki magát. Schiller: Ármány és szerelem Minisztere, majd Orwell: Állatfarm című darabjában Napo-Lajost formálta meg. Változik-e a színpadhoz való viszonya, amikor színészként van köze egy előadáshoz? . — Rendezőként az agyával, színészként elsősorban a hangjával, a testével dolgozik az ember. Rendezőként látom, milyen hibákat követ el egy színész. Ha rendezek, fegyelmezettebb, összefogot- ta'bb vagyok. Nemcsak önmagomért kell vállalnom a felelősséget.- Miért fordult a rendezés felé? Nem kapott elég színészi feladatot?- Volt 'bennem egy idő után bizonyos kielégítetlen- ség és sok felhalmozódott energia. Nem akartam színházat váltani. Először koreográfusként próbálkoztam, majd a rendezéssel. De elsősorban színésznek tartom magamat. Az idei évadban sokféle megnyilatkozási lehetőségem adódott. Az Ál- iatfarm bemutatója után Puskin Borisz Godunov drámájában kezdek majd próbálni, a darabot Lukács Andor rendezi. És a Hamupipőke koreográfiáját is elvállaltam. Hála Istennek nagyon sok a dolgom, most igazán elégedett ember vagyok, mert úgy érzem, hogy a lehetőségeim végtelenek. H. I. Mit olvaso nép? Ha egy képzeletibeli Va'la- ki (a világért sem Edwárd kiráily, sem pedig báiiikii más vérontó uralgó) manapság végigvágtatna könyvkiadá- sunlk-könyvpiacunk tartományain, és mintegy érdeklődve föltenné a Ikérdést: van-e „legelőin fű kövér”, a válaszoló, mór ha lenne ilyen bátor, gondolom, taroklköszö- rüléssel kezdene mondókájá- Széovenlből vajon, félelemből, tájékozatlansagiat patá'Stalandó? ls-is. Merthogy o ki tudja 'hány nyomásos gazdálkodást hirtelen fölváltotta valami uj iiiiöuSícr, amely, mint hírlik, más vidékeken kiváló termést eredményezett, 'Mí'rúnic a zártban ihlilba csúszhatott a műtrágyázásba, mert most, hogy mór éhesen aratnártk, nagyítóval kéll ‘keresgéini azt a bizonyos Jfcövér füvet”. Pe- tng van belőle, és nem is kevés. Csak oly szerencsétlenül vannak szétszórva ezen az új, nagy és közös tábláin, hogy a sokszor még kövérebb gazok, kutyatejek, szőrös disznóporéjok gőgösen borulnak fölébük. Mert — immár magyarra fordítva a szót — míg az utóbbi egy-két évben a föld alól előbújhattah az illegális kiadók, szamiz- datok eleddig tiltott könyveikkel, sőt a nagy állami cégek is sorra adják ki az egeszen mostanáig tévesztéssel jutalmazott tabukat, a dolog természetéből következően nem lehetett gátat szabin űz ézZéí éyy.'dőben gombamód szaporodó olcsó kolcndrsgéíiyi, sXüx.'xöríyvéí, 'krimit megjelentető kiadók terjeszkedésének sem. A vidám egyenlősdiben hát mindenki azt gondol, beszél, ad ki - mi több, azt vesz meg, amit kedve szerintinek tart. Nincs ezzel bal L' _ • ,,, . . HISZ más. óú—1 is nagyra tartott országokban is milliószám kelnek el a képregények, E. T. története, azzal a különbséggel, hogy hasonló nagy számban adnak ki verseskönyveket, kortórs irodalmat, világirodalmat. Magyarországon sajnos, úgy alakult (valószínűleg förfé- nelmileg, ez a legegyszerűbb), hogy míg pl. Schumacher NSZK-s futballkapus könyve vaav a „9 és fél hét" egy-két hét alatt kiadható és megvehető, addig egy ma élő magyar költőnek 3-4 évet kell várnia, hogy könyvét kiadják és ne vegye meg senki. Mii válaszoljunk hát 07 erre vágtató lovas kérdésére? Azt, hogy van kövér füvünk, de nem tudni, hogy az isten adta nép mikor lesz majd olyan boldog, mint a barmok. kik pgoba hajtották. M. K. fistvoi: A Mm Jelenet az előadásból: ifj. Fillár István, Sebők Klára, N. Szabó Sándor és Bartus Gyűlő. MTI-fotó: Kálmándi Ferenc Magyarországi bemutató a PNSZ Szobaszínházában „Kedves Kerényi úr! .. . Tér-» mészetesen szívesen eljönnék a bemutatóra, de nyilván nem jövök el, mert nincs útleve-’ lem, és nem valószínű, hogy a közeljövőben megkapom . . ." írta Václav Havel 1989 októberében (!) Audiencia című egyfelvonásos, Madách színházi bemutatója kapcsán. Alig három hónapra rá Csehszlovákia köztársasági elnökeként tett látogatást Budapesten. — T. G. Ash oxfordi történész-publicista leírja, hogy a „Csehszlovákia '88" című, a hatóságoknak hivatalosan bejelentett szimpozion úgy kezdődött, hogy a neves nyugat- európai résztvevőkből álló társaság egy szálló halijában várta azt a piros szegfűs hölgyet, aki majd a helyszínre kalauzolja őket. Helyette Havel rohant be a szállóba e szavakkal: A szimpoziont megnyitódnak nyilvánítom, bár engem most mindjárt letartóztatnak." És így is lön. E két életrajzi epizód esztétikai érv is: ma Kelet-Közép- Európában nem lehet nem abszurdot írni, mert a realitás maga abszurd. A Csehszlovák Köztársaság mai elnöke - aki hazájában 1970 óta nem publikálhatott — börtönbüntetéseinek felsorolása legalább egy oldalt tenne ki, de ugyanezen időszak alatt kapott nemzetközi irodalmi elismeréseinek, kitüntetéseinek listája is hasonló hosszúságú. Érthető tehát, hogy fiatalkori (1965) műve, A leirat pécsi bemutatóját fokozott várakozás előzte meg. A várakozásba azonban bizonyos aggodalom is vegyült: felgyorsult és felkavart politikai jelenünkben a 60-as évek szocializmusa bürokráciájának szatírája tud-e ma is elég átütő erejű lenni? A történet kafkaian „egyszerű”. A hivatalban a racionalizálás jegyében szintetikus. Objektív nyelvet vezetnek be, a ptidepe-t. Az eszme a hatalmi harc eszközévé válik, s mikor a káoszban kiderül, hogy az eredmény az elmélettel homlokegyenest ellenkező hatású, azonnal megkezdődik az újghh idsoíóyiá, az újabb szintetikus nyelv és az újabb hatalmi 'harc korszaka. Lehallgatási színjáték, érvek helyetti szósaláták, fregoli emberek, áltudományos zagyva- ságok, reménytelen hatalmi alternatívák. Döbbenten veszem elő jegyzeteimet. £Jem, nem teveaiem. 25 Prága. Havel mindezt akkor és ott írta. tialogh Gábor (m. v.) rendezése sorá n nem kellett, hpgy „aktualizáljon"; hegy áthaílá- íefest építsen be a darabba, és ezt szerencsére nem is tette meg. Amire színészeivel fel kellett hogy készüljön - ha erre egyáltalán lehet - az a néző „lelki fájdalom-küszöbe". Mai, depresszióra hajlamos kollektív tudatunk mennyit bír el a tükröt tartó, maró és fájdalmasan igaz szatírából? (Miért nem születnek az utóbbi hónapokban politikai viccek?!) A kínálkozó ziccerek ellenére a mindenáron neveltetésre törekvés veszélyes csapda. A rendezésnek épp ezért vitathatatlan érdeme az egyensúlyteremtés, a visszafogottság. Ezt csak a fordítóiroda 'jeleneteiben nem tudta érvényre juttatni. A bohózatba csúszás mind a darabtól, mind az előadás egészétől idegen. Rózsa István (f. h.) lerohadt iroda „enteriőr"-je szellemes játékteret teremtett, kár, hogy a párhuzamosságra, többszóla- múságra ingerlő lehetőséggel a rendezés nem élt. N. Szabó Sándor pontosan érezte a groteszk és a realitás egybefonódását, és eszközeiben is pontosan megtalálta azt a stílust, amit a darab szelleme diktált. Igazgatója szánnivaló, gyűlöletes és undorító volt egyszerre és egy személyben. Bánki Gábor igazgatóhelyettese agresszív gátlástalansága, hatalomvágya, a tudomány köntösébe bújtatott ideológiai imperializmusa ijesztő asszociációkat ébresztett. A legkarakteresebb jelenetek kétségtelenül az „átképzős osztály"-éi voltak. Koszta Gabriella tanára és Szivler József eminens tanulója - együtt a többi nebulóval - a felszabadult vidámság ritka perceivel ajándékoztak meg bennünket. Bartus Gyula és ifj. Fillár István egy rossz koncepciónak igyekeztek eleget tenni, és külön fájdalmas, hogy emlékezetes alakításai után Sebök Klára most szereposztási tévedésnek esett áldozatul. Horváth Valéria, Unger Pálma és Vincze Gábor Péter átgondoltan megrajzolt, „ismerős" figurákat hoztak. Stenczer Béla m. v. játéka néhány perces színpadi jelenléte ellenére is külön tanulmányt érdemelne. A világ abszurditását és 'kiszámítha- tatlansággt oly magától értetődő természetességgel veszi tudomásul és éli meg, ahogy azt csak nagy színészegyérvi- ségek tudják számunkra tolmácsolni. A szinlap szerint szatirikus vígjátékot láttunk két részben. Reméljük, ennek a darabnak nem lesz harmadik felvonása. Szilárd István