Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)
1990-02-08 / 38. szám
4 I Röviden Papp-Pálfi (sötét mezben) a győri „satuban" kísérli meg a gólszerzést Fotó: Läufer László l Leszerepeltek a pécsiek Győri Sportközpont SE—PMSC 17-14 (10-11) Kner Kupa, női vidékbaj- nokság. Pécs városi sportcsarnok, 200 néző. V.: dr. Gyöngyösi, dr. Kékes-Szabó. PMSC: Broxatórisz - Mészáros, Suga 3, Tóth 1, Gajdócsi 1, Tábori 1, Szabó 6. Csere: Takaró (kapus), Papp-Pálfi 2, Győrfi, Morótné. 'Edző: Tóth János. Tóth ó(lövésből etért gólja nyitotta meg a mérkőzést, s akikor még ki gondolta volna, bogy a pécsi átlövő ezen ta- láláta lesz az egyetlen, amit a győriék bálójába juttatott. Szabó 'következett, s mór-mar úgy tűnt, hogy belelendülnek, a hazaiak, csakhogy másképpen vélekedtek a vendégek. Szabó és Suga ugyan még vezetést szerzett, csakhogy Csendes révén feljötték a győriek. A 10. percben Szabó büntetőjével ismét két gólra nőtt a különbség, ám a szélső két perc múlva hetest hibázott, s ez jeladás volt a Rába- pcrtialknaík. Jóllehet, egyenlő lett az eredmény, ám Szabó büntetőjével, és Papp-Pálfi ellopott labdájával ismét sikeKovácstelep, 200 néző. V.: Vavika. PMSC: Bodnár - Kónya, Márton, Braun, Palaczky- Csoboth, Megyeri, Nagy T. (Vén), Bérczy - Gyurkity (Eckert), Lehota. Edző: Garami József. Paks: Hornyák (Hujber) - Erdélyi (Somodi), Debreczeni, Nagy Z., Vörös L.- Porga, Burai, Nagy L. (Varga Zs.), Szabó - Juhász, Vörös J. Edző: Pusztai László. Lovász, Túri és Czéh sérüléssel bajlódik, ezért hiányoztak, Távollétük meglátszott az első félidőben a PMSC játékán. Nem folyt eléggé a labda, fáradtabban mozogtak a játékosok, sok labdát el is adtak. Nagy T. azért a 19. percben begyalogolt egy átadással a kapuba, nehogy szó érje a ház elejét. Elmúlt a fáradtság a szünet után a pécsieknél, egymást érték a látványos akcióik. Lehota az 53. percben növelte az előnyt, aztárr Vén bivalyrült elhúzni a PMSC-nek. A 22. percbén már bárom góllal vezettek a hazaiak, a hajrára azonban összeszedte magát az ellenfél. Szünet után mintha csők átdk ült volna a piros-feketéken, mert két Tóth és egy Papp-Pálfi kapufát leszámítva, a pécsiek még büntetőből sem voltak képesek 17 percen ót gólt szerezni. Igaz, a hazaiak. védőmunkája feljavult, így a vendégeknek is csak kínnal -keserve sen sikerült előnyt kicsikarniuk. A 48. percben Tábori és Suga átlövéseivef még egyszer megpróbált a padlóról fölkelni a Pécs, csakhogy ekkor a győri Zseli bizonyította a kapában, hogy jobb formában van, mint a két pécsi sporttársa. Az utolsó másodpercben még szépíthettek volna a hazaiak, ám ekkor Maratné kopírozta le Szabó büntetőkihagyó alakítását. A mérkőzés előtt még az volt a kérdés, hogy sikerül-e a győzelem és azzal a szomerős távoli • lövéssel vétette magát észre. Márton és Kónya egyre többet futott fel segíteni a támadásokat, hátul ugyanis már nem kellettek. Az újabban „Kese" becenévre hallgató Márton olyan dolgokat mutatott be, amelyeket .az igazi Kesétől, Törőcsiktől láttunk fénykorában. A középhátvéd erőltette is g góllövést. bati békéscsabai helyosztó a bronzéremért a PMSC-nek. Nos, ezen a találkozón a hazaiak nagyon messze voltak ezen terv teljesítésétől. Éppen ezért nagyon nehéz olyan játékosokat megnevezni, akik „kilógtak” a rosszabbnál rosz- szabb teljesítményt produkáló társaik közül. Szabó első félidei eredményessége után teljesen feladta a kezdeményezés lehetőségét, igaz, a többiről még ennyi pozitívumot sem lehet megemlíteni. Most már csak azzal vigasztalódhatnak a piros-feketék, hogy ha nem sikerült a főpróba, akkor több szerencséjük lesz a jövő heti bajnoki nyitányon. Mitagadás, a szerencse nagyon elkelne a jövő pénteken a Dunaújváros elleni találkozón. K. L. A Kner Kupa nak végeredmény nyugati e: csoportja1. Győr 3 2 1 128-117 8 2. Veszprém 3 1 2 151-134 7 3. Dunaújváros 2 1 3 146-148 5 4. PMSC 1 2 3 134-140 4 de nem volt szerencséje. A PMSC a második játékrészben több gólt lőhetett volna. Kapusának, Bodnárnak meditálni is volt ideje a gólvonalon, annyira kevés dolga akadt. . A piros-feketéknél Kónya, Márton, Csoboth és Vén volt a legjobb, az ellenfélnél a két kapus. H. L. Sakk. Pécs város egyéni nyílt, 1990. évi bajnokságának végeredménye: 1. dr. Kodba, 2. Végh, 3. Keresztes, 4. Brúkovszky, 5. Horváth Gy., 6. Belsőczi. Cselgáncs. Az I. osztályú rangsorversenyen a PVSK sportolói közül Doszpod S. a második, Kersics az ötödik helyen végzett. Labdarúgás. Futballegyete- met szervez a JPTE jogi karának testnevelési tanszéke. A tanfolyam I. és II. korcsoportjában 3. és 4. osztályos fiúk jelentkezését várják. A foglalkozásokra március 15. és június 15. között kerül sor. A foglalkozások helye az egyetemi stadion, jelentkezni március 5-ig lehet személyesen, illetve felvilágosítást kaphatnak a 12-542-es telefonon. III. úttörő Zöldért Kupa teremlabdarúgótornát rendez szombaton Pécsett, a városi sportcsarnokban a pécsi TASI és a PMSC. A két csoport résztvevői: a pécsi TASI és PMSC, a Mohács, a Nagykanizsa és Baranya megye válogatottja, míg a másik csoportban a ZTE, a Baranya megye falusi válogatottja, Kaposvár és Meszes csapata. A mérkőzések reggel 8 órakor kezdődnek. A PMSC és a TASI február 11-én, vasárnap reggel 9 órától teremlabdarúgótornát rendez 4. osztályos fiúk részére a TASI Építők úti tornacsarnokában. Teke. Az NB II. férfi csoportjának állása: 1. K. Építők 13 67-37 20 2. Bp. Postás 13 60-44 18 3. H. Porcelán 13 62-42 16 4. Zalaegerszeg 13 34-50 16 5. Soproni Sör 13 33-51 14 6. Csorna 13 52-52 14 7. D. Építők 13 32-52 13 8. D. Spartacus 13 56-48 12 9. Szfv. Köfém 13 48-56 12 10. Szentlőrinc 13 47-57 12 11. K. Közút 13 47-37 12 12. N. üveg 13 47-57 10 13. Mosonmagyaróvár 13 45-59 9 14. Bp. Vízművek 13 37-67 4 A női NB II. á Mása 1. Győri Rich. 7 38-18 12 2. Szvf. Köfém 7 36-20 12 3. Kanizsa Sör 7 33-23 6 4. Veszp. Dózsa 7 29-27 8 3. Pécsi BTC 7 27-29 6 6. Oroszlány 7 24-32 3 7. Csorna 7 22-24 4 B. Szombathely 7 15-41 1 Kosárlabda. Székesfehérváron rendezték meg az úttörő olimpia dunántúli döntőjét, amelyen a pécsi TASI fiú- és lánycsápala a harmadik helyen végzett, és ezzel jogot nyert az országos döntőn való indulásra. A fiúcsapat tagjai: Fodor Imre, Uz György, Kropf Tamás, László Szabolcs, Pálmai Gábor, Ravasz Tamás, Tompos, Gábor, Haraszti Attila, Szabó András, Mohar Péter, Wéber Tamás, Kovács Zoltán. Edző: Keszthelyi Tibor. Lányox: Herlicska Dóra, Molnár ?ita, Regős Szilvia, Ifi Andrea, Iványi Viktória, Rus- sci Petra, Kiss Marcella, Kapusi Réka, Petricsevics Bea, Bajnáczky Dóra, Hegedűs Éva, Bötkös Krisztina. Edző: Bujtor István. Labdarúgás. A legutóbbi VDN-ben elírás történt. A Be- remend labdarúgócsapatának továbbra is Héhl János az edzője. 1. Milan—Napoli 2. Sampdoria—Genoa 3. Ceseno—Atalanta 4. Juventus—Lazio 5. Cremonese—Bologna 6. Lecce—Verona 7. Ascoli—Bari 8. Udinese—Fiorentina 9. Ancona—Parma 10. Como—Pisa 11. Cosenza—Barletta 12. Pescara—Torino 13. Reggiana-Monza 14. Roma—Internazionale Népsport 1 Képes Újság 1 2 2 z 1 z 1 2 1 z 1 1 z 1 z 1 'z 1 1 z 1 1 Előkészületi mérkőzés PMSC-Paksi Atomerőmű SE 2-0 (1-o) Dunántúlt napló POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Érmek, percek, méterek.,.(3) Baranya legjobb technikai - sportolóinak tervei A tavaly még az MHSZ keretein belül működött technikai sportágakban szereplő sportolók eredményei alapján a szövetség állított fel erősorrendet, amelyben a vitorlázórepülök szerezték meg az első helyet a hajó- és repülőmodellezők előtt. A sikeres tavalyi év után most ők vallanak teljesítményekről és terveikről . Kondricz Attila Jóllehet, sikeres évnek számítja 1989-et magának a Baranya Megyei Repülő- és Ejtőernyős Klub vitorlázórepülője, nem rejtette véka afá azon véleményét sem,' hogy lehetett volna bizony az jobb is. Csakhogy a 'katonaság közbeszólt, s mivel a laktanyában nem járultak hozzá a pécsi fiú „röpködéséhez", így bizony majdhogy elhúzott mellette a versenyidény. Szerencsére Öcsényben, a Gemenc Kupán már ott ülhetett gépében, s mivel mint a legfiatalabb versenyző, még győzni is tudott, egyszeriben kiderült felette az ég. Mindez elég volt ahhoz, hogy meghívást kapjon az idei versenyévadra készülő bővebb válogatott keretbe, s így mind az elmúlt év végét, mind az idei év kezdetét a Mátrában lévő Pipis- hegyi edzőtáborban tölthette. Az edzőtáborban aztán majdnem betetézte eddigi pályafutását, mert gépével emelkedve csupán 100 méterrel maradt el a gyémóntkoszorús minősítéstől. „Ami késik, nem múlik" — állapította meg Kondricz Attila, arra célozva, hogy idén megpróbálkozik becsülettel 'helytállni a 'júliusban: Békéscsabán megrendezendő nemzetközi ibajnökságon, ami egyben azt is jelenthetné, hogy majd csak számításba veszik egy-égy nemzetközi külföldi versenyen indítandó magyar csapatban is. Ifj. Dúsa András Élete legjobb eredményét éppen 12 évvel ezelőtt érte el, amikor az olaszországi Milánóban rendezett ifjúsági világbajnokságon aranyérmet szerzett. Igaz, ezt a kiváló eredményt azóta nem sikerült megismételnie, azonban többször is ott volt a hazai országos bajnokságokon és kupa- küzdelmeken a legjobbak között. Az Ércbányász Modellező Klub hajómodellezőjének az idei év ugyancsak gazdag versenyprogramot ígér. Véleménye szerint 1990-ben is ott lesz a hazai legjobbak vetélkedőin, mind az országos bajnokságon, mind a különböző kupaküzdelmekben és mindent megtesz annak érdekében, hogy a már említett küzdelmeken, valamint a három válogató versenyen úgy szerepeljen, hogy biztosítso helyét a válogatott csapatba. Ezáltal ugyanis megteremti annak lehetőségét, hogy ott lehessen a nemzetközi versenyeken. Ifj. Mohai István és Sallai Sándor Az MHSZ Ércbányász Modellező Klubjának repülőmodellező párosa —, számtalan előző szép siker után - tavaly ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon. így idén, nem 'is lehet más céljuk -, dhogy elmondták -, mint az aranyérem megszerzése. Annáik birtokában ugyanis megnyílna előttük az út a júliusban Franciaországban megrendezendő világbajnokságra. A világbajnokság előtt »azonban nemcsak a júniusi országos bajnokságon íkell helytállniuk, de a különböző kupaversenyéken, benne az immár hagyományos pécsi nemzetközi versenyen is. K. L. lli:jM^ÍlÉ:illlétbór«iyi|l • RIO DE JANEIRO: Zico, minden idők egyik legkiválóbb brazil labdarúgója kedden, a Maracana-stadionban csaknem 100 ezer néző előtt játszotta búcsúmérkőzését. Klubcsapata, a Flamengo színeiben egy világválogatott ellen lépett pályára. Az összecsapás, amelyen az első félidőben mindkét oldalon a korábbi évek sztárjai szerepeltek, 0-0-ás félidő után 2-2-re végződött. Zico remek megoldásokkal vétette magát észre, de a gólszerzők közé nem iratkozott fel. 4 MILÁNÓ: A nemzetközi fedettpólyás teniszversenyen a párosok küzdelmében Taróczy Balázs a • csehszlovák Milan Sre/ber oldalán 6-2, 4-6, 7-6 arányú győzelmet aratott a Jeremy Bates, Broderick Dyke brit-ausztrál kettős ellen. Mai sportműsor KÉZILABDA. A PMSC nosztalgio mérkőzése, a bevételt a Pécsi Gyermekklinika cukorbeteg gyerme- keinek üdültetésére fordítják. Pécs« városi sportcsarnok, 17 ó. SAKK. Baranya férfi egyéni bajnoksága. Dozsó, 17 á. TEKE. NB I. férfiak: Cegléd-Pé- esi Gázmű, Cegléd, 14 ó. KXMTWMMM Átalakulás előtt álló ipari vállalat, gyakorlattal rendelkező 4 JOGTANÁCSOST keres azonnali belépéssel. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezéseket rövid önéletrajzzal és bemutatkozással a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük. jelige: Pécsi munkahely.