Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-31 / 30. szám
Képviselőjelöltek 5. sz. választókerület, Mohács Független jelölt Gyúrok János Mohácson születtem 1960-ban. Gyermekkoromat a több nemzetiségű Versenden töltöttem. A németek, horvátok (soka- cok) és cigányok együttélése és egymásrautaltsága e faluban, valamint a szülői házból magammal hozott feltétlen embertisztelet egy életre szóló és meghatározó útmutatást adott. Szüleim egyszerű, de nagyszerű emberek, öcsémmel együtt, amit eddig elértünk, nagyrészt nekik köszönhetjük. Édesapám azért nem lehetett pedagógus, mert abban az időben valóságos volt a nemzetiségi diszkrimináció. Az ő álmait én valósítottam meg, pedagógus-népművelő lettem, ill. végzős szociológus hallgató vagyok az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Feleségem Márta, pedagógus, két jányunk van, Gordana hároméves, Mirjana két hónapos. A hazánkban zajló változások talán lehetővé teszik, hogy mi nemzetiségiek (is) ezek után meghatározó módon szóljunk bele saját sorsunk alakításába. Nincsenek világot megváltó terveink, nem tudunk mindenre kész receptet adni, de azt pontosan tudjuk, hogy miképpen, milyen módszerekkel és eszközökkel lehet a különböző, az etnikumok létét meghatározó kérdésekben fejlődést elérni. A fejlődésre természetesen csak akkor van igazi esély, ha a magyar és nemzetiségi származású emberek nagy részének nem lesznek alapvető megélhetési gondjaik, ha toleránsabbak leszünk egymással szemben, ha kölcsönösen megtanuljuk jobban tisztelni és becsülni egymást horvátok, magyarok, németek, cigányok és más nemzetiségűek egyaránt. Gyúrok János 6. sz. választókerület, Siklós Magyar Szocialista Munkáspárt Várkoly Zoltán 1954-ben a Borsod megyei Szikszó községben születtem. Gyermekkoromat Mérán éltem le, a középiskola elvégzése után tsz- ben dolgoztam, mint gépszerelő. Elvégeztem a gödöllői Agrártudományi Egyetemet, ahol gépészmérnöki diplomát szereztem. Ezt követően tsz-ekben dolgoztam műszaki vonalon Jelenleg ötödik éve dolgozom a sellyei „Ormánság” Mgtsz-ben, mint műszak főágazatvezető. Nős vagyok, két fiúgyermek édesapja. 1987-ben lettem az MSZMP tagja. Területünk, az Ormányság elmaradott, többszörösen hátrányos helyzetű, szűkkörű a munkalehetőség, az infrastruktúra elhanyagolt. Az itt élők fizetése jóval az országos átlag alatt van, közel a létminimumhoz. A felszámoláshoz ipartelepítésre, idegenforgalom fellendítésére, a közlekedés javítására van szükség. Biztosítani kell a kulturális lehetőségeket. Garantálni kell a fiatalok, pályakezdőik, nyugdíjasok szociális biztonságát. Meg kell állítani javaink kiárusítását, a kapitalista restaurációs folyamatot. Az agrárollót kell összezárni, nem a szövetkezeti mozgalmat felszámolni. Fokozatosan meg kell szüntetni a falvak hátrányos helyzetét a városokhoz képest, gondolok itt az eltérő áramdíj-tarifákra, víz- és csatornadíjakra és az eltérő állami támogatásokra. Tudom, hogy sokan előítélettel néznek az MSZMP tagjaira, ■ de a megújult MSZMP gyökeresen szakított a múlt hibáival, de megtartja annak értékeit. A megújult MSZMP, a demokratikus szocializmusért küzd, a dolgozó emberekért, békés eszközeivel. 7. sz. választókerület, Szigetvár Magyar Szocialista Párt Dr. Fekete Mátyás Barcson születtem 1950- ben. Az általános és a középiskolát Kaposváron végeztem. 1974- ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen orvosi diplomát szereztem. 1974-től 1977-ig a POTE Élettani Intézetben, 1977-től 1989-ig a Szentgyör- gyi Albert Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetben tudományos kutatómunkát végeztem és orvostanhallgatókat oktattam. 1981-82-ben majd ezt követően négy alkalommal évente 2-2 hónapot voltam tanulmányúton Hollandiában, az Utrechti Egyetemen. 1987-88-ban a Nobel-díjas Schally professzor meghívására az USÁ-ban, New Orleans- ban dolgoztam. Külföldi útjaimon és munkavégzésem során szerzett tapasztalatok hazai egészségügyben történő hasznosítása, és minél gyorsabb, hathatósabb gyakorlati fel- használása érdekében pályáztam a Szigetvári Városi Tanács Kórház-Rendelőintézetébe. 1989-től vagyok a Kórház Központi Laboratóriumának osztályvezető főorvosa és a Tudományos Bizottság elnöke. 1989-ben az orvostudomány kandidátusa címet szereztem. Feleségem a Szigetvári Kórház pszichológusa, két általános iskolás leányunk van. Olyan országért munkálkodom, amelyben a tisztességesen dolgozó és vállalkozó emberek - világnézetre, vallásra, nemzetiségre és származásra való tekintet nélkül jól működő, vegyes tulajdonú gazdaságot létrehozva szociális biztonságban élhetnek. Megkülönböztetett figyelmet fordítok a nők, az anyák családi és társadalmi szerepének megbecsülésére. Több lehetőséget biztosítanék a tehetséges fiataloknak! Éljenek vele, ismerjék meg a világot, tanuljanak .idegenben nyelveket és szakmát, imajd a 'külföldön szerzett tapasztalatokat minél előbb e hazában hasznosítsák! Küzdők a nyugdíjasok lét- biztonságáért, - és emberhez méltó, értelmes életük feltételeiért. A 'biztonságosabb jövőt ibozó társadalmi fordulatvégi g vitel é- ben olyan nemzeti összefogásra van szükség, ahol a város nem ellensége a falunak, a falu nem ellensége a városnak! Részt vállalok a tiszta, nyílt és korrupciómentes közélet megteremtésében. Nemzeti érdekünk, hogy a gazdasági és politikai korszak- váltás békés úton, a lehető legkisebb társadalmi megrázkódtatással menjen végbe! Mit akar a Magyar Néppárt? Van harmadik út! Tőlünk nagy szavakat, retorikai bravúrokat ne várjon senki. Először is, mert, ha egy párt értéke, politikai hatékonysága a szavakon múlna, Magyarországnak most tejjel-fnézzel folyó Kánaánnak kellene lennie. Márpedig, amint láthatjuk, nem az. De a görögtüzes szólamok, manipulativ mutatványok versenyétől távol tart pártunk múltja, a nagy elődök öröksége is. * A Magyar Néppárt az egykori Nemzeti Parasztpárt jogutóda, mely 1956-ban a Petőfi Párt nevet vette föl. Soraiban olyan kaliberű gondolkodókkal, mint a forradalom államminisztere, Bibó István, s olyan nevekkel, mint Illyés Gyula, Németh László és a többiek. Ez az örökség ma is él, elgondolkoztat és kötelez. Persze: továbbgondolás, aktív folytatás nélkül minden eszme, minden örökség halott. Az „eredeti" népi gondolat háttere, környezete egy földművelő, paraszti túlsúlyú Magyar- ország volt. Ez a túlsúly azóta eltűnt, jó részét elnyelte, felszívta az iparosítás. Megmaradt azonban térségünk, Ke- let-Közép-Európa egészének agrárjellege, vidéki mivolta, európai peremihelyzete. Az a furcsa szituáció alakult ki, hogy miközben fa Ivóinkat ie- pusztitottuk és kizsigereltük, a vidéki Magyarországot kisem- miztük: Kelet-Közép-Európa s benne Magyarország vált a vidékiség, a peremhelyzet hordozójává az európai világon belül. Legjobb tudásunk szerint „ez van” — következésképp . minden reálpolitikának ebből a tényállásból ajánlatos kiindulnia. Tiszta környezetet, tiszta politikát! Tiszta környezetet, tiszta politikát hirdetünk. Rohamosan durvuló közéletünkben ez — a tiszta politikáé főképp — látszólag csaknem illuzórikus. A morális igényesség, az önmérséklet egyetlen jól látható eredménye, hogy erőnkhöz, létszámunkhoz képest ritkán hallatjuk szavunk. Ez, úgy tűnik, a mai politikai küzdőtéren hátrány. Hisszük azonban, hotjy a csendes, megfontolt, felelősség-sugallta szó nem a pusztába kiált. A politika stílusa, eszköz- rendszere napjainkban nem formalitás, nem a másodrendű kérdések sorába tartozik. A pártok mind rombolóbb versengése, egymás elleni praktikái a legfontosabbat, a lényeget: a nép bizalmát veszélyeztetik. A pártállam-korban a politika eszközből céllá emelkedett, a nép, a nemzet pedig egy hazug zsargon töltelékszavává alacsonyodott. Ha most nem tudunk túllépni ezen, s közös erővel helyükre tenni a dolgokat, megtanulva finoman, okosan, kellő önmérséklettel- kezelni a politika eszközrendszerét: a hatalom, bárki kezébe kerül is, országvesztő hatalom marad. A módszer, a stílus nem lényegtelen már csak azért sem, mert a diktatúra nem ideológiai, nem eszmei, hanem módszertani kategória. A szöveg, a kötelező világkép sokféle volt és lehet, a diktatúrák lényege azonban ugyanaz. Egy kisebbség társadalomellenes, népellenes politikai-gazdasági- ideológiai rémuralma, mely minden más érdeket, gondolatot eltapos. Stílusunk, módszereink, politikai szokásaink gyökeres változása nélkül csak a szereplők cserélődnek - a forgatókönyv, a mechanizmus megmarad. Egyedül üdvözítő? Történelmünk, el-elakadt, sokszor megzavart fejlődésünk kínos ismétlődéseket produkál. Vissza-visszatérő frázis az is, hogy „harmadik út nincs”. A harmadik út lehetőségének tagadása jellemző a mindenkori diktatúrákra. Ezek ugyanis szeretik azt sugallni, hogy összesen csak két választási lehetőség van - melyek‘egyike, jelen esetben a szovjet modell, azonban a nyilvánvaló romlásba vezet. Az utóbbitól való félelem és kiábrándultság révén aztán az ország ellenállás nélkül a másik, „egyedül üdvözítő" útra hajtható. Ennek a logikának az elfogadtatása az összes többi út, lehetőség, megoldás kizárását, eleve elutasítását feltételezi. Legeslegelőször is el kell le- hetetleníteni, meg kell bélyegezni, el kell torlaszolni a harmadik utat. A valóban demokratikus gondolkodásmód ezzel szemben először saját adottságainkat méri föl, s egyedül üdvözítő minta diktá- lása helyett saját problémáink megoldását keresi. Polgárosodást - de nem mindegy, milyent Eddigi polgárosodási kísérleteink jellegét, eredményét képszerűen mutatják a magyar mezővárosok. Ezekben a haladás minden vívmánya, az urbanizáció, a „modernség" minden - rendszerint olcsó, szegényes, talmi — jegye a város központjában tömörül. Ezt a képződményt nem a váKépviselöjelöltjeink: Németh István, Oláhné Csalog Judit ros fejlesztette ki magából egy szerves folyamat eredményeképp; magához a településhez szinte köze, vele szinte kapcsolata sincs. Ez utóbbi nyomorúságos, reménytelen porfészek maradt. A nálunk dívó szűkkörű, az országtól, a társadalomtól „felsötársadalmi idegenségben” fogamzó modernizáció nem az országot, nem a társadalmat, nem annak szerkezetét alakítja át. Csupán vékony, felszíni máz, mely alatt az alapszerkezet csak még jobban konzerválódik és megmerevedik, annak elmaradottsága, fejletlensége megmarad, s amely máz Európától inkább elszigetel, mintsem összeköt vele. Ez a fajta fejlődés belső tartalék, háttér nélkül rövid nekilendülés után eddig is kimerült, megállt mindannyiszor, az építmény gyenge, megviselt alapjai, szerkezeti aránytalanságai miatt az első fuvallatra romba dőlt. Mi nem egy szűk, a szociál- feudalizmus kitermelte elit előnyei és kiváltságai — Bibó szavaival — kapitalisztikus kihasználását kívánjuk biztosítani, hanem az ország, a társadalom egészére kiterjedő polgárosodást. Ennek egyik alapfeltétele aránytalan, egészségtelen társadalom- és településszerkezetünk korrekciója — az egyenlőtlenségből adódó előnyök „szabad” kihasználása helyett. A másik: az elit monopol- helyzetének stabilizálása helyett a középréteg, az „alsó társadalom” és nem Utolsósorban az életképességét eddig is minden nyomás ellenére sokszorosan bebizonyító kisárutermelő szektor energiáinak, vállalkozó és felhalmozóképességének a felszabadítása. A harmadik: az egész társadalom mielőbbi regenerálása, meggyöngült alapkondícióinak helyreállítása. Az állam vonuljon ki a termelésből, az alapellátást viszont ne „pia- cosítsa”. Ennek ugyanis, súlyos társadalmi igazságtalansága mellett, a munkaerő újratermelését beszűkítő hatása van. Állami tulajdon helyett tulajdonosok államát, kormányzó önkény helyett önkormányzatot! Emberhez méltó létünk egyik alapfeltétele, hogy politikai értelemben szabadok legyünk. Ez azonban önmagában mit sem ér egy gazdasági diktatúra keretei közt. Ezt az emúlt hónapok történései „fényesen" igazolják. Mérföldekkel léptünk előre a politikai szabadság területén anélkül, hogy a társadalom többsége szabadnak, szabadabbnak érezné magát. Számunkra a szabadság elsősorban — egyéni vagy társadalmi — tulajdont jelent, amit annak gazdájaként működtethetünk, garanciát arra, hogy státusunkat elsősorban személyes teljesítményeink, értékeink és érdemeink határozzák meg, s nem utolsósoriban: hogy közösségünk ügyeibe, azok intézésébe hatékonyan beleszólhatunk, Helyünk Európában Minden valóban európai nép karakterét vállalva, sajátos gazdasági szerepét kidolgozva vált történelme során európaivá. Mi is csak saját adottságainkból — fejlődési zavarainkat korrigálva — építkezhetünk. A nyugati modell másolása útján nem egy Nyugathoz azt kiegészítve lilfeszkedő, így a maga nemében, szerepében azzal egyenrangú jövendő Magyarország, csupán egy másodrendű, kisszerű, labilis identitású, alacsony teljesítő- képességű, torz utánzat alapjait tudjuk megteremteni. így nem Európa egyeinrongú részévé, csupán segédmunkásává, vendégmunkásává válhatunk. Egy •ködkép, egy légvár, egy látszat kedvéért áldozva fel valós lehetőségeinket, s mondva le azokról a teljesítményekről, melyekre a siker valós reményében vállalkozhatunk. Végezetül: szokás hirdetni, hogy ilyen kis nép számára minden szuverenitás lehetetlen, mi, helyzetünknél, kicsiségünknél fogva a „nagyok" függvénye vagyunk. Korlátáink fel nem ismerése valóban megbocsáthatatlan dőreség. Ugyanilyen dőreség azonban a „hamis realizmus” is. Alkalmazkodnunk kell, ez tény. Rajtunk múlik azonban, hogyan - vakon vagy gondolkodva, érdekeinket mérlegelve alkalmazkodunk. Kis nép vagyunk, ez igaz. Térségünk egésze azonban, a sok kis, közö-s sorsú nép együtt: nem is oly kicsi. Most, mint a történelemben oly ritkán, mozgásunk szinkronba került. Kivételes, ritka pillanat. Választhatunk. Maradunk idegen érdekek lakájai,' egymást gáncsoló és tipró stréberek — vagy végre felismerjük a minket összekötő közös érdekeket. Csalog Judit
