Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-22 / 21. szám

1990. január 22., hétfő Dunántúlt napló 3 Sárkány-vizsga a januári hidegben Kesztyű nélkül odafagyna a kéz a kormányrúdhoz. Szabados Zoltán (Kaposvár), háromszoros magyar bajnok felszállás előtt, miközben kollégája már a levegőben mutatja be a kötelező formagyakorlatokat. Fotó: Szundi György Vállalkozásokkal biztosítaná jovojet az önállósodó szakág Tíz dél-dunántúli sárkány- repülő klub szakmai vezetői adtak egymásncf< randevút az elmúlt hétvégén Pécsett. A szakvezetők a Pollack Mihály Műszaki Főiskola sárkányrepü­lő szakosztályának vendége­ként egy négynapos, tíz tan­tárgyat felölelő ismeretfelújító elméleti felkészítő tanfolya­mon vettek részt, hogy a kur­zus végén azután számot ad­janak elméleti és gyakorlati tudásukról is. A sikeres elmé­leti vizsga után szombaton és vasárnap a pogányí repülőté­ren emelkedtek a levegőbe pi­lótáikkal a sárkányok, hogy az előírt komoly célfeladatok — útvonalrepülés, állómotoros célraszállás — elvégzése utón landoljanak ismét a földön. A 27 felszálló légiprodukcióját a földről az Országos Légügyi Igazgatóság vizsgabizottsága kísérte figyelemmel. A sár­kányrepülők o szakszolgálati minősítés megszerzéséért ültek a pilótaülésbe. A srigorú kö- vetefményszint teljesítése cél­feladatok teljesítésére indított murtkarepülése'kre is jogosítja a minősített pilótákat. Ez a lehetőség újabb előrelépést jelenthet az eddig is önfenn­tartó sárkányrepülő szakág történetében, a légisport hó­dolói ilyen módon o jövőben jövedelmező vállalkozásokkal teremthetik meg a bizony nem éppen olcsó sárkányépítés és -repülés anyagi alapjait. A légimegfigyelés, fotózás, ké­sőbb esetleg az utasvitel hosszú távra is biztosíthatja az MHSZ kötelékéből az elsők között önállósuló szakág jö­vőjét. — ke — _______________________ K örkép korcsolyával Félidőben a műjégpályán Hiányzó szolgáltatások nyomában... Valamikor Pécs fiataljai­nak egyik legismertebb ta­lálkozó helyük volt a városi műjégpálya. Összejöttek, né- zelődők és korizók, és a ké­ső délutáni programot köve­tően kisebb csoportokban in­dultak diszkóba, moziba, há­zibuliba . . . Mára sokat- vesz­tett ebből a szerepéből a sportlétesítmény. Maretics György, a műjégpálya ve­zetője beszélgetésünk során többek között erre is kitért: — tavalyi szezonban 130 ezer fizetővendéget fogad­tunk, idén a félidőben 50 000 volt ez a létszám. A visszaesést leginkább a be­lépőjegyár növelése válthat­ta ki, amely jelenleg egysé­gesen 30 forintba kerül. Diá­koknak 40 százalékos bérlet- kedvezményt tudunk nyújtani, ami a reggeli és délutáni nyitva tartáskor érvényes, es­te nem. A villamosenergia - amivel dolgozunk - 100 szá­zalékkal drágult, a támoga­tás felénk viszont csökkent. Elkerülhetetlen volt, hogy mi is emeljünk! A legtöbben még mindig hét végén jönnek? — Igen, és bár kicsit gon­dot okoz □ nappali és esti létszám közti különbség, ed­dig még mindenkit be tud­tunk engedni. Hétköznap este sorsolással csábítjuk a vendégeket. — Minek tulajdonítja még a forgalom-visszaesést?- Egyértelműen annak, hogy befagytak a mestersé­ges tavak. Orfű és Malom­völgy ingyen várja a korcso­lyázókat. Ezenkívül több is­kola maga is készített kori­pályát.- A tavakon azonban egyáltalán nincs semmiféle szociális ellátás, lehetőség. Se W.C. se büfé, tea, me­legedő ... önök ki tudják szolgálni a vendégeket?- Sajnos, kulturált körül­ményekről nemigen beszél­hetünk. Van ugyan egy bü­fénk, és két kicsi öltözőnk, de ez (olykor 1000 ember­nek) nem elegendő. Régóta szeretnénk építtetni egy kis helyiséget e célra a létesít­ményhez, de nem sikerül szponzort találnunk. Eső ese­tén a pár négyzetméteres melegedőben egymás he- gyén-hátán állnak az embe­rek. A fiatalok ís szíveseb­ben eljönnének, ha lenne Ihová leülniük, társalogniuk.- Az áremelésen túl, van igényük az embereknek még e mozgásra?- Hogyne. A tanfolya­munkra 70-en jelentkeztek, pedig nem tudtuk propagál­ni sem. Iskolás és óvodás csoportok kedvéért olykor már reggel hétkor kinyitunk, mert ezt kérik. Az emberek szeretnek ide járni, csak nem mindegy nekik, hogy mennyiért, és milyen színvo­nalú szolgáltatásokért. (Gyura B.) Köszönet a Haltai Szeretet Szolgálattól A Máltai Szeretet Szolgálat háláson köszöni mindazon egészségügyi intézmények gyors és önzetlen segítségét, amelyek karácsonykor — szent­estén és az ünnep első nap­jának délelőttjén — mindent megtettek azért, hogy az az alkalmi pécsi munkatársunk, aki javaslatával felkeresett bennünket, és munkájára mi is számítottunk, inzulinos fecs­kendőiket és hozzátartozó tű­ket gyűjti hessen össze. Köszön­jük a pécsi Kockás taxi dol­gozóinak segítségét, akik el­lenszolgáltatás nélkül folyama­tosan szállították a csomago­kat a szervezés helyére és munkatársaik onnan még az­nap délután eljuttatták a kül­deményeket a szegedi reptér­re. Ezzel lehetővé vált, hogy a pécsi ajándék a többi szál­lítmánnyal együtt még aznap átjusson a határon. Megható számunkra, hogy nemtől, hittől és hovatarto­zástól függetlenül, mindenkit a maximális segítőkészség vezé­relt. Bizonyára így sikerült el­érni, hogy a kért 10 ezer fecskendő helyett 30 ezret és majdnem (kétszer annyi (56 ezer) töt tudott 'Pécs városa. Románia megsegítésére elin­dítani. örömmel értesítjük önöket, hogy küldeményük sikeresen célba ért, és a romániai pap­ság segítségével eljutott az arra rászorulókhoz. Hitünk sze­rint Isten áldása kísérje mind­azokat, Okik segítségükkel igyekeztek enyhíteni embertár­saik szenvedésén. Máltai Szeretet Szolgálat, Budapest lő kedvvel, bőséggel A magyar kultúra napjára Ma, Kölcsey Ferenc Himnuszának születés­napján a magyar kultúra napjáról emlékezünk meg. Arról a magyar kultúráról, amely Petőfit, Illyést ad­ta a világnak, Bartókot és Kodályt, Munkácsyt, Csont- váryt, Balázs Bélát és Molnár Ferencet, és gyö­nyörűséges népdalok, nép­táncok, népmesék végtelen sorát. Amióta íróinkat, fi­lozófusainkat és a világot járó magyar turistát fog­lalkoztatja, milyen híre, is­mertsége van a magyar művészetnek, kultúrának, azóta lehet okunk egyfoly­tában büszkeségre és csüggedésre. Mert miköz­ben egy-egy kiemelkedő alkotó- vagy előadómű­vészünk zajos sikerrel tér haza távoli égtájakról, s hol ebben, hol abban a művészeti ág’ban beszél­nek „magyar iskoláról”, aközben másutt - akár itt a szomszédban is, kis és nagy népekkel találkozva - elkeserítő tájékozatlan­ságot tapasztalunk arról, amit magyar kultúrának nevezünk. Persze: nyelvünk elszigetelt, kevesen va­gyunk, a menedzseléshez kevés a pénzünk, és nem is vagyunk mindig elég ügyesek. Csakhogy: kultúránk ér­tékét elsősorban nem eb­ben, a másokkal való ösz- szehasonlításban kell lát­nunk. Hanem abban: tel­jesíti-e küldetését itthon a magyar kultúra, művészet. Megszólaltatja-e az ember szépre, jóra vágyakozását, kifejezi-e személyes közér­zetét; jól ábrázolja-e a főbb társadalmi mozgáso­kat, gazdagítja-e a nép érzelmi világát, s megad- ja-e ennek a tízmilliónak - s határainkon túl a töb­bi millió magyarnak - azt az érzelmi többletet, amely csak ebből a véráztatta, és sokszor megtaposott földből sarjadhat ki, s amelyet csak a kultúra adhat meg. Így mérlegel­ve már büszkék lehetünk. Jöhetett ide tatár, török, német; veszthettünk két vi­lágháborút, a magyar kul­túra, művészet, tudomány legjobbjai mindig az em­beri-társadalmi kiteljese­dés, a független, szabad lélek mellé állottak. A magyar kultúrát itt és most két nagy veszély fe­nyegeti. Az egyik: hogy egymással csatározó pár­tok és pártocskák hasz­nálják fel a maguk hatal­mi céljai érdekében. A másik: hogy az állami me­cenatúra jól-rosszul műkö­dő rendszerét felváltó pi­acgazdaság éppen az iga­zi értékeket szorítja háttér­be, s a talmit, a pillanat­nyi fogyasztásra alkalmas, csillogó terméket állítja a mű helyébe. Hogy ez ne így legyen, abban nem számíthatunk csak „legjobbjainkra". Mindannyian - nézők, ol­vasók, hallgatók, fogyasz­tók és műélvezők, támoga­tók és támogatottak — fe­lelősek vagyunk. Hogy „jó kedv és bőség” legyen kultúránkban. Majom a szabadidőközpontért A pécsi rózsadombi sza­badidőközpont alaprajza már elkészült, de, hogy a valóság­ban mikor lesz használható állapotban a „grund", több dolog függvénye. Elsősorban persze, azé, hogy a februá' 9-i tanácsi vb-üiésen meg­kapja-e az engedélyt a kivi­telezéshez Orosz Miklós, a No 1. Grund Kft. elnöke. A második ok sem elhanyagol­ható dolog napjainkban: lesz-e a kft.-nek hozzá ele­gendő pénze? Ha igen, talán jövő nyárra elkészülhet a minden korosztálynak épülő szábadidösparadicsom ... Já­tékvárra), BMX-pólyával, a labdöjátékak megfelelő szín­terével, tornacsarnokkal, kutya­sétáltatóval, parkkal, bar- kácsműhellyel, klubbal stb.- Mivel a teljes összegből jó néhány ezer még hiányzik, a lakosság támogatását szeret­nénk igénybe venni - mond­ta Orosz Miklós. - Január 1-jétől mór kapható az áru­sító helyeinken (Pátria üzlet­ház, Konzum Aruház, Arma étterem, Fúzió központ, Pago­da étterem) Csimpi majom mat­rica és sorsjegy formájában. Minden hónapiban más-más sportszerrel ábrázoltuk a mat­ricát, és a sorsjegyet a hónap- naik megfelelő felirattal. Ja­nuárban például szánkózik . . . A kettőt együtt lehet megvenni, ára 20 Ft. A könyvecskébe megvehető 10 Ft-ért) a hóna­pok nevét kell beragasztani, majd névvel ellátva postára adni arra a fő sorsolásra, ahol többek között a nyertes tombolaszámokat is kihúzzuk. Támogat! Játszik! Nyerhet! — ezt a mottót hirdeti a Grund Kft., hiszen, ha megve­szi a sorsjegyet, akkor teljes évet számítva 250 forinttal tá­mogatja a szabadidőközpont mielőbbi felépülését, játszhat, ha a sorsolás után is meg­őrzi őlket, hiszen a kiadott összegnek megfelélő értékben ingyen sportolhat majd a központban, illetve 13-szoros nyerési lehetősége van az ajándékokra. Gyura Barbara U|abb áremelések ivar ha tők Heti piactükör Drágul a csokoládé, a keksz és a fűszerpaprika Módosítják a kiviteli tilalmat? Január 22-étől a termelői árak változása miatt az édes­ipari termékek árai átlagosan 25 százalékkal emelkednek. Többe kerülnek az egyes cso- koládéféleségek, a kekszek, a cukorkák. A tizdekás Tibi ét- csokoládé például 26,20 he­lyett 32 forint lesz, a tizdekás tortadara 22 helyett 29 forint­ba kerül, a konyakmeggy ára 78 forintról 95-re emelkedik. Az ötdékás diabetikus tejcso­koládéért 13,20 helyett 15,80-at kérnek, a teaízesítő ára 7,50- ről 8 forintra; a húszdekás háztartási keksz ára 11 forint­ról 16-ra emelkedik. A baranyai élelmiszerüzle­tekbe eddig 14 árutasítás ér­kezett, vagyis gyakorlatilag majdnem minden napra jutott egy-egy árváltozás. Mindez mégsem jelenti azt, hogy a folyamatnak vége lenne, hi­szen a hírek szerint január 29- én újabb áremelések vár­hatók. Az előrejelzések szerint az előző áremelésiből kimaradt édességek, valamint a fűszer- paprika árát emelik. Csupán csak emlékeztetőül: egy évvel ezelőtt 1989. január 30- án is emelték az édesipari termékek árait. Akkor a kek­szek, az ostyák és a csokolá­dék lettek 15 százalékkal drágábbak. * A most kezdődő hét legfon­tosabb kereskedelmi esemé­nye a téli vásár lesz. A Cent­rum Áruház Vállalattól kapott tájékoztató szerint valameny- nyi ruházati osztályon adnak árengedményt. így például 30-40 százalékkal olcsóbban árusítják a férfi- és női kabá­tokat, de kedvezménnyel kap­hatók női kosztümök, pulóve­rek, csizmák és fonalak is, a méteráru osztályon pedig kü­lönféle szövetek közül lehet választani. * A Baromfiipari Vállalattal körös értékesítési akciót indí­tott a Baranya Megyei Élelmi­szerkereskedelmi Vállalat a nagyobb ABC-áruházakban és a baromfiüzletekben. Amíg a készlet tart, ötféle baromfi­ipari terméket — csirkemójat, pulyka far-hátat, pulykamájat, pulykaszárnyat és Mulard ka­csaszárnyat - kínálnak ol­csóbb áron. * A Minisztertanács átmeneti tilalmat rendelt el múlt év decemberében a tőkehús, a húskészítményeik, a húskonzer­vek, az étolaj, a vaj, a sajt, a margarin, a cukor, a fűszer- paprika, a rizs és a paradi­csompüré kivitelére. Az intéz­kedés célja a bevásárlóturiz­mus korlátozása, visszaszorí­tása volt, aminek teljes vagy részleges feloldásáról az el­múlt héten kezdődtek tárgya­lások. A Kereskedelmi Minisz­térium január 23-áig vár vá­laszt a megyei tanácsoktól, iátnak-e lehetőséget a korlá­tozások feloldására. * Hiánycikkek: pirosarany és gulyáskrém ételízesítő, étolaj, fűszerpaprika, alágyújtós, ol­csó WC-papír. Boltfelújítások. Befejeződtek a Pécsett, a kertvárosi, Rózsa Ferenc utca 2. szám alatti élelmiszerüzlet átalakítási munkálatai. A bolt több hó­napos szünet után ismét fo­gadja a vásárlókat. Átalakítási munkálatok miatt január 22-étől bezár a Jókai tér 3. szám alatti élelmiszer- üzlet. Várható nyitás március 1 -jén. * Deviza feketepiac. A dollár, a márka emelkedik, a schil­ling tartja magát. Az NSZK- márkáért 40-60, a dollárért 80-100 forintot, a schillingért 5—7 forintot kérnek. Vigyázat: feltűntek a hamis 100 márká­sok! A gyümölcs-zöldség piac kilátásai: paprikából, paradi­csomból gyenge felhozatal várható, a burgonya, a vörös­hagyma, az alma, a körte nem tűnik el a piacról. A zöldség változatlanul tartja irreálisan magas árát. Déli­gyümölcsből változatlan a ki­nő lat. * Olcsó baromfihús r Siklóson. A lakossági áruellátás javítá­sa, az alacsony keresetű csa­ládok, a kisnyugdíjasok jöve­delméhez jobban igazodó, ol­csóbb termékek forgalmazása érdekében tett intézkedést az elmúlt héten a Siklós Városi Tanács. Ennek megfelelően ja­nuár 23-ától a tanács által üzemeltetett hatósági húsbolt- bgn osztályos és osztályon kí­vüli, egész és darabolt ba­romfi — csirke, kacsa, puly­ka — árusítását kezdik meg. F. D.

Next

/
Thumbnails
Contents