Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-02 / 1. szám
1990. január 2., kedd Dunántúli napló 3 „itt meg o Ső is vissxiiint nekilnli^.** Boldog új évet Románia, boldog új évet Erdély! Kalandos utazás Gyergyó- szentmiklósig - a szemünk láttára született a háborúból béke Ezek a sorok nem elsősorban konvojunk utasainak dicsőségét hirdetik. Ezek a sorok köszönetül szolgálnak mindazoknak, akik — ha csak egy fél tábla szalonnával is, ha csak a házi patikából kiválasztott öt doboz gyógyszerrel is, ha csak a nyugdíjból megspórolt 300 forinttal is — de együttérzésükről biztosították a romániai forradalmárokat, az erdélyben élő magyarokat. Ezek a sorok annak a baksai kislánynak is szólnak, aki játékai közül választott ki néhány darabot, hogy azzal támogassa keleti szomszédainknál a béke megteremtését. És szóljanak ezek a sorok azok emlékére, akiknek már csak neveikkel találkozhattunk egy Marosvásárhelyen lévő emlékhelyen, fekete kertbe foglalva, könnyet hullató honfitársaik gyűrűjében. zető útjai során. „Hát persze! Hiányoznak a Ceausescut dicsőítő táblák”. Pontosabban hiányoznak, de úgy hogy nem hiányoznak senkinek. Helybéliekkel beszélgetve megtudjuk, hogy a gyűlölt táblák, a csicsás plakátok a forradalom első napjaiban pillanatok alatt váltak hamuvá. Jobbra tőlünk az Erdélyiközéphegység ormai. Elérjük a Király-hágót. „Hanul Piaira Craiutul" — olvassuk egy motel tetején. A Barkast itt érjük utol. Hűtőjéből forró víz és gőz lövell felfelé. Koszos barnára ázik a békés szándékot hirdető vöröskeresztes zászló a hűtőbordákon. Míg a Gel- lérték a kocsit bütykölik, beCsucsán - ez már igencsak magyar lakta vidék - a fenyők mögött megbúvó Boncza- kastélyt csodáljuk meg.- Itt betegeskedett Ady - jegyzi meg iskolaigazgatónk, s mi rájövünk, hogy nála jobb idegenvezetőt pénzért sem fogadhattunk volna. Nem sokkal később vonat húz el mellettünk.- Gyerekek! Ez mindjárt ránk dől — mondom, hiszen minden utas az országút felőli ablakokban lóg. A mozdony hosszú füttyel üdvözli az egymásba torlódó vagy ötven kocsiból1 álló konvoj magyarjait. „Ez gyönyörű, gyerekek, ez gyönyörű . . .” Egy boldog este - s egy Lám milyen forgandó a szerencse, és milyen különleges a félelem „természetrajza”. December 22-én ünnepelni indultunk kollégáimmal Aradra és Temesvárra, ám háborúból kellett elmenekülnünk másfél nap elteltével. Fel sem fogtam, hogy mi történik, hogy hova csöppentem. Még megijedni sem volt időm — írtam akikor. IMost amikor Läufer László fotóriporter kollegámmal úgy határoztunk, hogy egy pécsi vöröskeresztes konvojjal a mesz- szi, Székelyföldön lévő Gyer- gyószentmiklósra vesszük útun- Ikat, most a félelem ís^ útitársunkká szegült az első né- hányszáz kilométeren. Ekkor azonban már egyetlen lövést sem hallottunk. Hallhattuk, viszont romániai magyarok, szászok és románok örömújjongá- sát, láthattuk arcukon a felszabadult mosolyt, szemtanúi lehettünk a polgárháborúból éberedő ország első békés hétköznapjainak. * POFOSZ-tagok, pécsi vöröskeresztesek és még ki tudja hány párt és szervezet tagjai intenek nekünk búcsút, amikor gyógyszerrel, élelmiszerrel, meleg ruhaneműkkel megrakott járműveink útnak indulnak. Eszembe jut a vöröskereszt aktivistájának, Editkének fél mondata: Itt most nincsenek pártok, szervezetek, itt most a magyar nép, a baranyai emberek segítsége indul útnak Romániába. Nézem az arcokat, az embereket. Csendes, nagy hangú, békés és harcias egyaránt szorult ebbe a spontán összeverődött csapatba. Egy dologban azonban hasonlítanak egymásra. Legyőzték félelmüket, és családjukat hátrahagyva elindulnak a bizonytalan felé. Mert úgy határoztak, hogy a lehető legtávolabbra juttatják el a rájuk bízott szállítmányt. Ha lehet, a Székelyföld belsejébe. Gyergyószent- miklósra, ahová nem valószínű, hogy komolyabb sgeélyszállít- mány eddig eljutott. December 28-án a kora reggeli órákban érjük el a határt Kiss Lajos magánfuvarozó liszttel megrakott IFÁ-jának búcsút intünk, ő másfele veszi az irányt. Három autó marad együtt. Ravasz Gellért pécsi vállalkozó két segítőjével egy Barkósban várja a Romániába való „beléptetést", Kitl János, valamint Burán Csaba a pécs- szabolcsiak szállítmányával egy Moszkvics-furgonban dörzsöli szemeit, míg kollegám és én Varga Ferenccel, a hetvehe- lyi általános iskola igazgatójával egy piros színű Daciára teszünk fogadásokat. — Felkészítettük az autót a hosszú útra - nyugtat bennünket Feri. A határ nyugodt. Nyugodt és pezsgő is egyben. Nyugodt, mert senkit sem /alkatnak, pezsgő, mert több száz kocsi keresi az átkeléshez a legjobb pozíciót. Az MDF-es konvojjal egy időben kelünk át. Kollégánkat, Kozma Ferenc újságírót keressük, aki más csapattal indult útnak, ám belátjuk, hogy a hatalmas vörös keresztekkel feldíszített autók forgatagában a találkozásra kicsi az esélyünk. A Varga Feri egy fakir, de legalább ünneplők között haladunk. ötszáz métert megyünk, egy picit még gurulunk, majd percekig állunk. Azt mondják, fegyveres kísérőket kapunk, ha a konvojban maradunk. A Feri most vagy nem szimpatizál a fegyverekkel, vagy egyszerűen csak türelmetlen, de egyszeresek kijelenti, hogy kiáll a sorból. — Értsétek meg, így sohasem jutunk el Székelyföldre. Kollegámmal, Lauval azon tanakodunk, hogy a biztonságot válasszuk-e vagy Ferit, ám végül is az iskolaigazgató mellett döntünk. „A Feri egy fakir" - jelentem ki teljes meggyőződéssel, de nem sokat foglalkozunk a szó jelentésének mélyértelmével, mert Nagyváradra érve megkezdődik a hosszú órákig tartó integetés és örömmámor. Hogy hányféleképpen, hányféle helyzetben lehet Viktóriát inteni, az szerintem Romániában most külön néprajzi gyűjtés tárgya lehetne. Intik a győzelem jelét ablakból, gépkocsiból mélyen kihajolva, intik lóhátról, szamaras szekérről, inti egy rokkant tolókocsiból, intik tömegek a bolt elől, kenyérre várva, inti a kucsmás román paraszt a szénával megrakott szekér tetejéLlrf**** Néhány napja még gondolni sem lehetett arra, hogy a román határcyparancsnok szolgálatban olvassa a magyar Népszabadságot; büszkén mutatják a kisgyerekek a győzelem jelét, a V-betűt, és rakodják szatyrukba a segélyszállítmányokból kapott ajándékokat. (Läufer László felvételei) Marosvásárhely főterén egész nap tömeg állja körül a harcokban, és a terrorakciók eredményeként elesettek névsorát tartalmazó emlékművet. kemény (ehetetlennek látszik), a másik már olyan békebeli.- Nézzétek meg testvérek! - mondja a helybéli üveggyárban szakmunkásként dől. gozó házigazdánk - Ezt adták nekünk ezek a mocskok eddig. Az állatoknak küldték Kínából azt a korpát, vagy minek nevezzem azt az anyagot, amiből nekünk készítették a kenyeret. A mi búzánk, lisztünk meg szépen kivándorolt a határon. Megtudjuk még, hogy az adósságállomány nullára tor- nászása érdekében nyersvasáron exportálták a román traktorokat nyugatra. S hogy most már végre nem így van. Hogy kapnak a boltokban rendes kenyeret és húst is. Hogy érdemes már sorba állni tejért. Hogy benzint már minden autós annyit kap, amennyit akar. — Sokszor öt percet sem kell sorba állni érte! Értitek testvéreim? Hát ezt hozta nekünk a forradalom. Éjszaka borosüveg felett dugjuk össze fejünket Sanyi, val. A túlsó szobából átsejlik a karácsonyfa melegséget sugárzó fénye. Most már irány Gyergyó! Némiképp nyugtalanító az információ, hogy előző nap fel akarták robbantani a helybéli oxigénpalack-töltő üzemet, és hogy a határ közelében lelőttek három NSZK-ból érkezett vöröskeresztest, de végcélunktól nem téríthet el már bennünket semmi. Az Erdélyi medencében haladunk, egy juhai közt a hóban pihenő juhásznak intünk Boldog Új Éévet, Szabadságot. Vásár, hely központjában koszorúkkal, virágokkal díszített emlékhely előtt fékezünk a Dáciával. A táblán feketekeretes temetési hirdetések. A papíron 19-38 év közötti fiatalok képei. Talán ötvenen zokognak a képek előtt. „A pártházból lőtték a tömeget karácsony szent estjén" — kapom az információt. Gyergyószentmiklós huszonötezer lelket számláló kisvároska. Elég komoly ipara van, tálán ezért is a megerősített biztosítás a bevezető útnál. Egy betonkeverő teherautó állja utunkat, nyolc-tíz munkás- gárdista körülötte. - Segélyt hoztunk Magyarországról - mondjuk a bűvös mondatot. Szállítmányunkat a helybéli, négyszáz beteg befogadására alkalmas kórházban rakodtuk ki. A konzervek, gyógyszercsomagok mellett fél sonkák, egy kanában méz. Rajta papír: „a kannát ha lehet, kérem vissza" Ezúton értesítem a tulajdonost: a kannát nem tudtuk visszahozni. A hálát, a köszönetét hoztuk vissza helyette, .őszinte székely emberektől, őszinte szeretettel. Legnagyobb csodálkozásunkra egy teherautó is befutott percekkel utánunk a kórház udvarára. A mi küldeményünknek legalább tízszeresét hozták, A gépkocsi hátulján felirat: „Táti Oamenii Sínt Fra- ti!, magyarul: „Minden ember TESTVÉR" Balog Nándor ről, sőt! Nekem az a benyomásom, hogy a „v"-alakban feltartott ujjainkat látva, itt Erdélyben még a kordék elé befogott ló is visszainteget. . . Nagyváradnál végre kisüt a nap is, a ködöt lassan felszippantják a forradalmat ünneplő napsugarak. Még a rendőr is önfeledten integet. „Nahát ilyet" - mondja Feri, aki időközben arra is rájön, hogy mitől mások az utcák, mint eddigi, Székelyföldre vetérünk egy kávéra. Hozzánk csapódik a Bankosból Árpi is, arról érdeklődik, hogy milyen rumot önthetne magába. Olyan 30 órája lehetünk ébren. Rum persze nincs, de van egyfajta konyak. Elég rossz, de roppant jólesik. A magyar nemzetiségű pincér, Szabó Zoltán nem engedi, hogy fizessünk érte. „Csak nem gondolják, hogy -maguktól most elfogadjuk a pénzt” — -int búcsút. fájdalmas üzenet. Lassan Aranyosgyéresre érünk. A végcélig, Gyergyószentmiklósig még -több -mint kétszáz kilométerünk van, de ezt a távot -már nem tudjuk megtenni. Feri szeme előtt lassan összemosódnak a fények, vacakol a Dacia is, és Kolozsváron is óva intenek az út folytatásától.- Éjszakánként még akcióba lépnek a secusok - mondja egy ottani magyar, aki perA megérkezés pillanatai Gyergyószentmiklósra: a régen látott barátok boldogan ölelik egymást; a kórház udvarán magyarok, románok együtt pakolják a pécsi segélyszállítmányt. ce-k alatt szereli meg ÁC- pum-pánkat. Pihenjenek csak le. Eszembe jut a Kolozsvár főterén elénk táruló kép. A főbb épületek előtt páncélozott harcjárművekből kémlelték az eget, az egyik PSZH előtt kisgyermek, egy pedállal hajtható játékautóban. A kocsiban egy kisméretű, címerétől megszabadított és így lyukas zászló. A gyermek mosolyog, többen fényképezik, cukrot adnak neki. Ügy látszik, együtt van itt még a háború és a béke. Kis kertes ház előtt állunk meg Aranyosgyéresen. Azonnal vagy tizen jönnek ki a szomszédos házakból is. „Nahát, magyarok. Hát ide is eljutottak? Jöjjenek, aludjanak nálunk - ajánlják készségesen. Läufer Lacival végül is Feri mellett maradunk. Ő az ismerőseinél, Bartha Sándorék- nál kopogtat. Kemény ember ez a Feri. Ugye mondtam már szerintem egy fakir. Hogy Sándorra), a házigazdával való összeölelkezésükko-r mégis könnyet ejtettek mindketten, az nem ingat meg ebbéli hitemben. Szerintem a szívük még a fa'kíroknak sem teljesen védtelen.- Ez nem igaz, testvéreim, ez nem igaz. öt perce mondta az asszony, az Éti, hogy „Figyeld meg Sanyi, a Feri el fog jönni hozzánk". Erre itt van a Feri és itt vagytok mindannyian. Gyertek, melegedjetek meg. Asszony terítsd meg az asztalt. Hogy mit hozott a forradalom. első néhány napja? Sa- nyiék két kenyeret mutatnak lassan felmelegedő vendégeiknek. Az egyik barna és kő
