Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-20 / 19. szám
A Dunántúli napló 1990. január 20., szombat Elindultam tapogatózva, óvatosan, mint egy folyóba, tévetegen, hunyt szemmel járva lépkedtem fáról-fóra. Magamtól lassan elkerültem - mint gyerekkori képeken a szentek, aranykörrel fejem fölött repültem önnön árnyamtól egyre messzebb. Továbbüzött kiváncsiságom: képzeletem tán utolérem? A Nagy Medve kavargó csillagok közt brummogva járt az égen. Alatta lenn valami csillant: a Föld volt, parányi és rózsaszín, és úgy virágzott az ür hidegében, mint árva kankalin. Láttam: folyókkal, tengerekkel van sűrűn tetoválva és millió várost, hegyet bír el a háta. Elnéztem a magasból szendergő hazámat: valahol az európai részen melegedni egy kis ország a többihez simult a Kísérletek Korában, az Egyetemes igézetében. 1966-89. t F Panze/^íOratl jc!Lí,úso Eck Imre grafikája Tatri estről törlés trés Okker dimenziók Miért tér vissza Friedrich Panzer a tárgyhoz? - Ahogyan azt a neves művészet- történész, a grazi Neue Galerie igazgatója, Wilfrid Skrei- ner hangsúlyozza? És mi a tárgy imaginárius — titkos, rejtett értelmű — valósága, amelyhez a fiatal osztrák festőge- nerációnak ez az elsők között számon tartott egyénisége visszatér? Az útról és okokról többet ikellene tudnunk ahhoz, hogy mélységében is teljesebben láthassuk az eredményt a Pécsi Galéria-beli tárlaton; az eredményben a világról való gondolkodásformáló erőit. A mostani szemléleti letisztulásban és lehigga dósban azonban felsejlik az a többlet, amely a tárgyhoz és természethez való Visszatérést indokolja. Jellemző a néhány lendületes, teret-földet a végtelenbe kinyitó kontúrvonal, jellemzőek a belső terekben a külsőkre ablakot nyitó atmoszferikus dimenziók, amelyeknek odakint a lazán felskicceit, általában befejezetlen kontúrvonalak, idebenn pedig elmélyülő, a távlat illúziójával játszó színék — kékek, méleg okkerek - adnak lüktetést. A ikülső és a belső férnek ez az egymást átható pulzálása kapcsolja össze a dimenziókat, egyfelől azt a 'kiterjedést, amit tárgynak inevezünk, azzal a kiterjedéssel, amely maga a tér, s amelyben ez a tárgy elnyeri értelmét, a festészet eszközeivel egzisztenciát ikap. Mert Panzer kísérlete, bár a tér és a forma legegyszerűbben megfogalmazható komponenseivel játszik, festői kísérlet elsősorban. A bizonyos értelemben mindennapi stúdiumok ősforrásaihoz tér vissza, ahhoz a redukált, a valóságot a maga legelemibb viszonylataiban vizsgált festői nyelvhez, ahonnan a szorgalmas tanuló elindul. Csakhogy, persze, ha akarna, se tudna ugyanoda érkezni, ahonnan elindult, a mostani nyugvópont és az akkori, az a lap stúdium okát jellemző kezdet találkozása a szó tartalmi értelmében látszólagos. Sókkal inkább egy olyan folyamat állomását vélem felfedezni Panzer komor lírai Sággal áthatott képein, amit a nagy román szobrász, Brancusi valahogy úgy fogalmazott meg, hogy az egyszerűséghez akaratunk ellenére jutunk el, a dolgok lényegéhez közeledve. Mert ugyan eljátszhatunk a gondolattal, 'hogy ez o 'kísérlet valamiképpen magában foglalja, megfogalmazza a nyugati, illetve a keleti tér- szemlélet konfliiktuózus kapcsolatát és kardinális különbségeit, s megokolhatnánk, miért van olyan magától értetődő kapcsolat az ágytakaró, a hegyvonulot és a női test egyazon liraiságggl hullámzó formái közt ebben a festészetben — de végül is rájönnénk, hogy ezek a tematikus asszociációk csak eszközök, s a tér forgalmi nyelven leírható játékai is talán közvetve juttatnak el a lényeghez: Panzer egy festői eszközöket és ábrázolási módot tekintve kényes 'határponthoz igyekszik eljutni, amély'ben a reális, a látható világ még felidézhető a maga törvényei szerint. Ebben az értelemben redukált festői nyelve mintha hiányos és tőmondatok sora lenne, amelyben azért még ott visszhangzik a kiüresedőben lévő valóság egésze. * Könnyedebben befogadható világot, tünékenyebb kalandozást 'kínál Pécsett, az Ifjúsági Házban a nemzetközi hírű koreográfus, Eck Imre tárlata. Nem mintha nem rejtőzne ott • benne is, mint sokunkban, a képzőművész is, melyet persze, a személyiség, idő, hely, körülmények ellenére vagy csak éppen úgy munkálhatna ki magában. Öt a balett választotta ki mesterének, de a kéznek is örömet adó toll raj - zók, formaötletek, az amőbák tánca, a formarácsokon heve- nyészettségükben csak annál életesebb elevenséggel nyíló virágok, a szerkesztett rózsák egymást taposó tolulása, a kristálykövületek, a Barbakán az ég sárga tengerében elvesző főlépcsője, az idejét az öreg fák évgyűrűivel számoló nap, s megannyi színes lírai miniatűr árulkodik a múzsák egy emberben is jól megférő testvériségéről. Bóka Róbert Kapcsolataink tovább bővíthetők Interjú a Török Köztársaság kulturális miniszterével Namik Kemal Zeybek, a Török Köztársaság kulturális minisztere (46 éves). Politikai pályafutását járási vezetőként kezdte, de volt vállalatigazgató is. Rökonszenve a magyarok iránt már gyermekkorában kialakult. Abban a faluban, ahol ő született, az ügyes emberekre mondják, hogy „magyar”. — A török nép nagyon szereti a magyar népet. Sokan úgy tudják Törökországban, hogy a török és a magyar az egy nemzet, hogy a magyarok nem mások, mint keresztény törökök — mondta a miniszter pécsi látogatása alkalmából. — Min alapul ez a felfogás? — A magyar és a török nép között hosszú és történelmi közelség, rokonság van. A mi tudósaink úgy tanítják, hogy a két nép együttélése «Balamikor időszámításunk előtt (kétszáz évvel kezdődött, és az időszámításunk szerinti kétszó- zadik esztendőben végződött. Tehát ez az oka annak, hogy kultúránk is közös alapokról indult. A négyszózéves együttélést később egy újabb közös időszák követte, a két nép a középkoriban is kapcsolatba került egymással. — Törökországban járva azt tapasztaltam, hogy mindenütt nagy szimpátiával fogadják az embert, amikor megtudják, hogy magyar. — Az utóbbi időben különösen nőtt a törökök rakonszen- ve a magyarok iránt. Mi nagyon jól tudják, mit jelent a diktatúra, volt benne részünk elég, ezért igazán nagyra értékeljük az önök szabadság iránti vágyát. A magyarok példát mutattak Kelet-Eurépának, és nyilván egyetértenek azzal, amit mi is hiszünk, hogy a legrosszabb demokrácia (is jobb mint a legjobb diktatúra. — Miniszter úr, ön milyen lehetőségeket lát a két ország közötti együttműködésre? — Azok a gyors változások, amelyek a Magyar Köztársaságban megindultak, és amelyek egy demokratikus rendszer kiépítésére irányulnak, kedvező alapot teremthetnék a kapcsolatok gyorsabb fejlesztéséhez. Úgy véljük, hogy a változások elhárítanak minden akadályt az útból, és a török -magyar kapcsolatok - főleg a kulturális együttműködés területén — tovább fejlődhetnek. — Törökországban csak nemrég alakúit önálló kulturális minisztérium. — Valóban, ennek ellenére 1989-iben már igen sok programot kezdtünk el, és ezeket bővíteni is szeretnénk a következő években, hiszen a kapcsolatok lehető legmagasabb szintre való fejlesztése mindkét nép számára szükséges és hasznos is. Nálunk a külföld felé nyitás egyik alapja a kulturális együttműködés. • - Milyen konkrét elképzeléseik vannak? — A Török—Magyar Kulturális Kapcsolatok Intézetében 1990 tavaszán kiállítást nyitnák, de számos más programot is tervezünk. így például Pécsett a megyei tanács elnökétől értesültünk róla, hogy ismét egy énekfesztivált rendeznék. Rögtön eldöntöttük: részt veszünk a találkozón, biztosítjuk egy török együttes útját, szereplését! — Hogyan értékeli magyar- országi látogatását? — Nagyon elégedett vagyok, hiszen magyar partnereim részéről is érzékeltem a szándékot, hogy hozzánk hasonlóan szeretnék a kapcsolatokat fejleszteni. Pécs különösen megtetszett nekem, hiszen nagyon hasonlít a mi Antalya nevű városunkhoz. Hazatérésem után beszélni fogok Kütahya polgármesterével, és szorgalmazni fogom a testvérvárosi kapcsolatok erősítését. A Török Köztársaság kulturális minisztere két napottöl- tött Pécsett és Baranyában, ahol nemcsak az oszmán, kor műemlékeit szemlélte meg, de az iszlám vallás szentélyeit is felkereste. Namik Kemal Zeybek látogatást tett Szigetváron, Siklóson, megismerkedett a megye kulturális életével, és nagy érdeklődéssel hallgattaa baranyai változásokról, a társadalmi, gazdasági változásokról, a nemzetiségekről szóló beszámolókat. Ferenci Demeter Esterházy Péter A Petőíi-rejtély egy részmegoldása' A puhái, nyugati világban vonatozni valami kellemes, gyakorlatias, semleges dolgot jelent, hajszálpontos indulások, logikus csatlakozások (egyáltalán: a mellék- szárnyvonalak!), légkondicionált fülkék, tisztaság, nyugalom, kis olvasgatás, csak úgy 'röpül a szárnyas idő kedvesen. Ehhez képest Nyíregyházára utazni mondjuk egy könnyű pénteken, mégiscsak olyan, mint valami rettentő kaland, amiről nem tudhatni, hogyan végződik, és csak remélni lehet, hogy Nyíregyházán. Az angolok pedig még a nyugatinál is nyugatibbak. Az angol a civilizáció maga. Ismerjük a viccet, hogy * Ai MTI—Press 1989. évi tárca- pályázatának I. díjas alkotása. mért olyan szép az angol gyöp. Locsoljuk, sir, és vágjuk, sir. Ennyi volna? Ennyi, sir, locsolni, vágni . . . 1600 óta. Egy angol az mindent 1600 óta csinál. Amikor a Salzburgba tartó Euro-City expressz fülkéjébe belépett oz a korom - béli férfi, akiről lerítt (ordított róla), hogy angol, a kockás zakó, a sál, a sildes sapka, a cipő — mind egyértelmű jel vplt az efféle je-' léket ismerő, világlótott em. bernek (és mellesleg Good aftennoon-nal köszönt), ez olyannyira érdektelennek tetszett, szóra sem érdemesnek, ami mondjuk Magyar- országon el sem volna kép-. zelhető. Ha mégis hazai hasonlatot kéne mondanom, a (korombéli) férfi személytelensége, finom rezerváItsága talán annak felelne meg, ahogy a sörcímke csöndben leázik a Nyírség Expressz Utasellátójában — bár nem. nem jó, mert hisz annak akkurátus célja van, nevezetesen engemet átalverni, Kőbányai kontra Tuborg, és egy angol úrnak nincsen célja, legalábbis egy utazó angolnak bizonyosan nincsen, annak csak úticélja lehet. Utaztunk, a barbár a kontinensről és ő. Hirtelen durván föl rá mottók a fülke ajtóját. 'Egy földúlt arcú nő zuhant be, és hörögve-sziszegve, rám ügyet sem vetve, magát nem mérsékelve, ácsorgó szózu- hataggal öntötte el az angol férfiút. Annak a szeme sem rebbent, . szoborszerűen ült tovább, nem nézve senkire. You...!, a nő ránk csapta az ajtót. Roppant kínos. Egy ideig az újságomba mélyedtem, de óltapintatomat olyan brutálisnak éreztem, hogy muszáj volt útitársamra egy ki tudja milyen pillantást vetnem. De nem kért belőlem. Rezzenéstelenül nézett élőre, ápolt arcán csak nyugalom látszott. Utoljára Cromwell hozhatta dühbe. Akkor újra megjelent a nő! De most szétázott arccal és zokogva, szinte nekiugrott a férfinak, ott toporzékolt előtte, you bastard!, ez volt a visszatérő állítás, ami affélét tesz, hegy te állat, te! Ekkor a korombeli angol férfi fölemelte a fejét, ránézett a nőre, majd lehajtotta a fejét, és színtelenül azt mondta: Enough, elég. Leplezetlenül bámultam őket. Láttam, ahogy a férfi ökölbeszorított keze elkékül. De ez még nem volt enough. Újabb nő tolult oí fülkébe, s azonnal kiderült, hogy a két nő testvér, , vélhetően egy ikerpár. Olyan harmincformák, semmi különös, az egyik bömböl, a másik nem, és mindkettőből süt a gyűlölet. Illetve a bömbölős láthatóan félt is. A második, a nyugodtobb, az idősébb- nek tetsző kivonszolta a húgát. Próbáltam a férfi szeméből valamit kiolvasni, dühöt, fájdalmat, elkeseredést, valamit, amit értek,, vagy mondjuk unalmat, hogy beleunt éhbe a két nőbe, vagy az egyikbe, vagy a másikba, vagy egyik után a másikba, nem gyűlöli őket, csak elég volt, ezt jól meg tudnám érteni, de nem, semmi, csőik a cipő, a sál, a sapka, a kockás zakó, a fű . . . Kisvártatva köszönés nélkül távozott. Teaidő, alkalmasint. Emlékszem, még nem értük el Sankt Pöltent, amikor^ a folyosón veszekedős zaj támadt, elébb a férfit láttam, nem futott ugyan, de nagyon kilépett, nem sokkal később a zokogó nő futva utána, majd a nővér, aki épp akkor kiáltotta: No, please, don't! Ne, ne, ne! Magyar kultúrember, újságomba temetkeztem. Mindez 1989. október nyolcadikén történt. Kik lehettek ők hárman? Pintér Lajos naplöjeg yzete i'ben o l.va sta m a következő diákfogalmazást: Petőfi az olyan emberek közé tartozott, akinek a szerelme egybeesett a feleségével. Ki lehetett a ko- romfoéii férfi, és mivel mi. csoda esett itt egybe? Petőfi az Euro-Cityn . . . Semmit nem állítok, és nem is gondolok semmire, csak közlöm, -mert formálisan, úgy tetszik, idetartozik, hogy a másnap . reggeli Salzburger Nachrichtenben azt olvastam, hogy Sankt Pölten határában egy ismeretlen férfi tetemére bukkantak, leszúrták, és a rendőrség kéri, hogy cuki valamit tud, jelentkezzék. Ugyan. A restiben megittam egy sört, az üvegen nem volt címke, ami errefelé ritka, de nincs jelentősége, többp-kevésbé huszonhárom schilling minden. Arató Károly Valahol az európai részen... Pécsi Galéria - Ifjúsági Ház
