Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-19 / 18. szám

2 Dunántúli napló 1990. január 19., péntek Sztrájk a közutakon Budapest vendége Francois Mitterrand (Folytatás az 1. oldalról) Szintén itt egy fekete bőr- dzsekis fiatal fiú meséli a ba­rátjának : — A haverom a Volánná dálgozik, azt mondta, ha most sem teljesítik a kéréseiket, egész napos sztrájkot fognak szervezni! Aztán negyed nyolc után, amikor a Konzum előtt csupán egyetlen jumbósapkás férfi várakozott, és a közeledő autó- Ibusz jelzés nélkül húzott el, a férfi csak ennyit jegyzett meg: — Vicces! — és megvonta a vállát. Ö. Zs. Komlón nem volt fennakadás Komlón a vártnál kisebb bo­nyodalmakat okozott a tegna-. ,pi volános sztrájk. Az ingázók amúgy is hét óra előtti jára­tokkal indulnak reggelente út­nak, a délutánosokat pedig végképp nem zavarta a sze­mélyfuvarozók kétórás murtka- Ibeszüntetése. Akik pedig csak vásárolni, ügyeket intézni in­dultak a megyeszékhelyre, azok kedvük szerint dönthettek, Ihogy a menetrend szerint köz­lekedő 7 óra előtti, vagy a 9 óra utáni buszókra váltsanak jegyet. Nem álltak hosszú sorókban az utasok a buszmegállóban, és naiv ‘rá csőd ál'koz óikkal, a 'járatókat hió'ba várókkal sem igen találkozhattunk, hisz a sztrájk elég nagy hírverést ko­pott. A diókók szokásos napi­rendjét rendezte át leginkább a volónosdk demonstrációja, de ki hallott már olyan diák­ról, akit zavar, ha igazoltan jnaradhat távol néhány órá­Torlódásról már csak azért sem léhet beszélni, ment pél­dául a Pécsre 6 óra 45 perc­kor induló menetrend szerinti járatnak csupán három komlói utasa volt. Kilenc órától pedig töibb busz is tartalékban ál t, 'hogy folyamatosan indulhassa­nak az utasokkal. Ahogy meg­telt egy járat, máris állt be a másik a megállóba. Az utazóközönség körében szinte egyöntetű megértésre talált a sofőrök munkabeszün­tetése. „Nézze, ha egyszer más imádjuk már nem volt jogaik kiharcolására, én megértem őket, hogy a sztrájk mellett döntöttek. Nyugdíjas vagyok, A KIOSZ Szállítók alapszervezete tájékoztatja iparosait. Hogy január- február hónapokban a következő tanfolyamokat, tájékoztatókat szer­vezi Pécsett az Iparosházban: adó­bevallás: személyszállítóknak ja­nuár 22-én 14.00 órától, árufuvaro­zóknak, autómentőknek, szekérfuva­rozóknak január 23-án 16.00 órá­tól. Kötelező szakmai: személyszál­lítóknak 02. 5-6-án árufuvarozók­nak, autómentőknek 02. 12—13-án. * Az alapszervezetek felhívják tagdíjhátralékos iparosainak a fi­gyelmét, hogy annak befizetéséről rövid időn belül gondoskodjanak. k INFORMÁCIÓ a KIOSZ pécsi alapszervezet számitógépes szol­gáltatásairól : — folyamatosan vállalja vissza­menőlegesen az 1989. évi könyve­lések elkészítését a hozzátartozó analitikákkal együtt; — február 1-jétől adóbevallások fel­készítését vállalja, lezárt pénztár­könyv adatai alapján; — várhatóan március hónaptól 40 órás számítógép-kezelői tanfolya- mot indít az alapszervezet, amely­nek témája: PC-XT/AT típusú gé­pek kezelése, operátori feladatok és programüzemeltetés. Érdeklődni és jelentkezni az alap- szervezetnél r Pécs, Rákóczi út 24-26. 221. sz. szobában lehet, telefon: 27-833. * A Magyar Cukrász Kisiparosok Országos Tanácsa Baranya Megyei Tagozata tájékoztatja a megyében működő nemcsak kisiparos cukrá­szokat és a kapcsolódó szakma­belieket, hogy 1990. január 29-én, 30-án ,,Országos kisipari cukrász szakmai napokat" rendeznek a Kongresszusi Központban (Budapest, XII. kerület, Jagelló u. 1-3.). A második napon 19.00 órától rendez­nek cukrászbált a központ Pátria­termében. Meghívót, jelentkezési la­pot igényelni a KIOSZ (Pécs, Rá­kóczi út 24-26.), és a KISOSZ (Pécs, Citrom u. 7.) megyei titkár­ságain lehet. k A kisiparosok és más magánvál­lalkozók nyugatnémetországi kiaján­de ha még én is aktív lennék, nem riadnék vissra a sztrájk- tál" - vélekedett egy úr. Egy mellette álló hölgy a fizetések közötti szakadékról beszélt. „Ha egy parlamenti képviselő 50 000 forintot kereshet majd a jövőben, akkor egyet kell ér­tenem a sofőrökkel. Emberek életéért felelnek 6-8000 forin­tért. Jakab Tóth Mihály már 20 éve vezet a Pannon Volánnál. Bruttó fizetése 10 000 forint, de ebből csak hetet tud hazavin­ni. Minden másnap húsz órát ül a volánnál. Reggel a fél 5-ös járattal jött Komlóról Pécsre, majd ő „vitte” a 6-os buszt vissza. — Úgy érzem, az utasok megértettek bennünket — mon­dotta -, kérdés, hogy fent im eg ha Ugatásra talá'lunk-e . . . Balog N. Á vállalat központjában és telephelyén A Pannon Volán vezetői már reggel hat óra körül kint voltak a területen, azt néz­ték meg, hogy van-e zsúfolt­ság, rendben járnak-e a bu­szok. Albert Ferenc igazgató- helyettestől tudom, hogy a szokásos 105-tel szemben 134 járat dolgozott a pécsi helyi közlekedésben — hét óráig. A megyében közlekedő autóbu­szok közül a bő nyásrjá rátok menetrend szerint szállították az utasokat ugyancsak hét óráig, a körzeti iskolákba azonban hét óra után is el­vitték a tanulókat. Fűzi Árpádtól, a vállalat igazgatójától megkérdeztem, egyetért-e a sztrájkkal.- Amit a közlekedési dol­gozók követelnek, azzal maxi­málisan, mert igazuk van. A módszerrel, azaz a munkabe­szüntetéssel azonban nem. Megmondom őszintén, az utol­só pillanatig bíztam abban, hogy az érdekegyeztető tár- galós eredményre vezet! A vállalati telephelyen,*- a műhelyekben fél nyolc körül beszélgettek, sétáltak a dol­gozók, a karbantartók csar­nokában munkásgyűlést tar­tottak. Odor Tibor takarító szerint jogosak a követeléseik, nem érti, hogyan képzeli a kormány: csak árat emelnek, a bérek pedig maradnak!- Nézze, uram! Ez tűrhe­tetlen állapot! - mondta a forgalmi épületben Konrád Miklós autóbusz-vezető. - Pél­dául a minap különjáraton voltam három órát, s ezért kézhez kaptam hét forintot! És a fizetésem jó, ha eléri a 7500 forintot havonta. Igazunk van, de ezt csak akkor veszik tudomásul az illetékesek, ha egy-két napra állunk le, nem pedig két órára! Kondorosi lenö, a vállalat szakszervezeti titkára, a helyi sztrájkbizottság elnöke is re­ménykedett abban, hogy a kormány „jobb belátásra tér”.- Optimisták voltunk! Mi sem örülünk, 'hogy ezt kellett tennünk, de nem tehettünk mást. Egyébként a figyelmez­tető munkabeszüntetésre köz­zé tett felhívást nálunk 2435- en írták alá, a dolgozók 73,6 százaléka. Beszélgetés közben táviratot mutatott, melyben a Mecseki Szénbányák dolgozói szolida­ritásukat fejezték ki a közle­kedésiekkel. Születik-e kedvező megol­dás vagy a mostani sztrájkot újabbak követik? Erre a kér­désre tegnap reggel még sen­ki nem tudott választ adni. A volánosok reménykednek. R. N. Nincs javaslat?- Mit tehet és kihez for­dulhat az utas, ha az autó­busz-vezetők sztrájkja miatt anyagi és erkölcsi kára kelet­kezik? — kérdezők dr. Sükösd Ferencet, a JPTE Alldmtudo- mányi Tanszékének adjunktu­sát.- A törvény szerint kétféle sztrájk létezik: a jogszerű és a jogellenes. Jogellenes a sztrájk: ha az alkotmányba ütköző cél érdekében, vagy, ha olyan egyedi munkáltatói intézkedéssel vagy mulasztás­sal szemben szervezték, amely- hek megváltoztatására vonat­kozó döntés bírósági hatás­körbe tartozik, vagy, ha a kol­lektív szerződésben rögzített megállapodás megváltozta­tása érdekében a kollektiv szerződés hatályának ideje alatt kezdeményezik. E szem­pontok alapján bárki vitathat­ja a jogszerűséget a munka­ügyi bíróságnál.- Az utasnak keletkezhet anyagi és nem anyagi termé­szetű kára, kellemetlenségek, késések ... HieSX-hírefc ; lásához a megyei titkárság által kiadott kérdőíveket (jelentkezési la­pokat) legkésőbb január 26-ig lehet leadni o termék színes fotójával együtt az Iparosház 203-os szobá­jában. j. A KIOSZ BARANYA MEGYEI SZOLGÁLTATÓ IRODA TÁJÉKOZTATÓJA: Fodrászok, kozmetikusoki Apolószerek, alapanyagok ked­vező áron vásárolhatók a szolgál­tató irodában. I. emelet, 207. szo­ba. Jelenlegi kínálat: Igora haj­festékek, Schwarzkopf termékek, Styling készítmények és egyéb haj­ápoló szerek, Anaconda kozmetiku­mok. Megrendelésre a kívánt anya­got az iroda beszerzi. A szolgál­tató iroda gépek, anyagok, felsze­relési tárgyak, berendezések ked­vező áron történő beszerzését vál­lalja. * JOGSZABALVI VÁLTOZÁSOK: (kivonatosan) A társadalombiztosításról szóló 1973. évi II. tv. és annak végre­hajtási szabályait módosítja az 1999. évi XLVII. tv., valamint a 147/1989. (12. 27.) MT. r. A kis­iparosok járulékfizetését közvetlenül érintő néhány fontosabb Jogszabá­lyi változás: A munkáltatói társadalombiztosí­tási járulék mértéke a pénzbeli és természetbeni juttatás 43 százaiéira. A kisiparos, a magánkereskedő, a gazdaság! társaság természetes személy tagja a segítő családtag­juk után továbbra Is havi 3500 fo­rint szolgáltatási alap figyelembe­vételével havi 1200 forint nyugdíj­járulékot is magába foglaló - tár­sadalombiztosítási járulékot fizet. Az ösztöndíjban részesülő szak­munkástanuló után a kisiparos ré­széről fizetendő járulék összege havi 150 forint. Ez az összeg a ta­i nuló nyugdijjárulékot is tartalmaz­za. Az iparjogosítvány, magánke­reskedői igazolvány 1990. év átvé­tele napjától ez év december 31. napjáig a kisiparos, a magánkeres­kedő kezdőnek minősül. A már fo­lyamatosan működő kisiparos ma­gánkereskedő a személyi jövede­lemadó bevallására előirt határ­időig (vagyis ez év február 28-ig) köteles törisszámára hivatkozással a tevékenységéből származó sze­mélyi jövedelemadó alapját a Tár­sadalombiztosítási Igazgatósághoz bejelenteni. A bejelentési kötele­zettség kapcsán a kisiparos, a ma­gánkereskedő az 1989. évi személyi jövedelemadó alapját képező jö­vedelmét csökkentheti az 1989. év­ben kifizetett és nyilvántartásba vett állóeszköz értékének érték- csökkenési leírása összege után fennmaradó különbözettél. A kis­iparosok saját járulékának össze­gében egyébként nem történt lénye­ges változás. ~(A kisiparosok járu­lékfizetését a Kisiparos Újság ez év január 20-i száma ismerteti.) A módosító jogszabályok több korábbi jogszabályi előírást hatá­lyon kívül helyeztek, megszűnik a kisiparos és a magánmunkáltató napi 30 forint járulékfizetési köte­lezettsége a dolgozója igazolt, vagy igazolatlan távolléte idejére, a mérlegelési jogkörben engedé­lyezett fizetésnélküli szabadság idejére. Hatályát veszti az oz elő­írás, amely a kisiparos által tar­tott szakmunkástanuló után havi 30,- forint összegű járulék fizetését irta elő. Hatályát vesztette oz a szabály is, omely szerint a kisiparos és más magánmunkáltató az általuk foglalkoztatott dolgozó bére után legfeljebb az öregségi nyugdíj hat- szorosának megfelelő bérjellegű juttatás után kötelesek nyugdij­járulékot fizetni, illetve ennek meg­(Folytatás az 1. oldalról) Dumas, illetve a ‘két ‘nagykö­vet, Nagy Gábor és Pierre Brochand. A tárgyalásról Szűrös Má­tyás rövid nyilatkozatot adott az MTI-nek. Az ideiglenes köztársasági elnök elmondotta: Mitterrand elnök látogatásának célja er­kölcsi és politikai támogatást nyújtani Magyarországnak, megerősíteni, továbbfejleszteni a kétoldalú kapcsolatokat, s ezen keresztül az európai or­szágokkal való együttműkö­dést. Magyarország és Fran­ciaország kulturális kapcsola­tai példaértékűek — bár még e téren is van tennivaló -, a gazdasági együttműködés azon­ban jelenleg szerény. Magyar- ország mindössze a 60. helyen áll Franciaország gazdasági partneréi sorá'ban. A szívélyes légkörű megbe­szélést követően Francois Mit­terrand a Hősök terén koszo­rút helyezett el a Magyar Hő­sök emlékművén. A délutáni órákban némi­leg módosult Francois Mitter­rand látogatásának előzetesen egyeztetett programja; Németh Miklós betegsége imiatt Med- gyessy Péter miniszterelnök- helyettes kereste fel szállásán ófrancia Köztársaság elnökét. A megbeszélésen részt vett Roland Dumas, Pierre Berego­voy, illetve Medgyessy Péter kíséretében Kovács László. Medgyessy Péter rövid át­tekintést adott Francois Mit- terrand-inak o magyar gazda­ság helyzetéről. Medgyessy Péter a magyar ‘kormány nevében köszönetét mondott azért a támogatásért, amelyet Franciaország, személy szerint is a köztársasági elnök nyújtaott 'Magyarország szá­mára az Európai Közösségek tagjaként, illetve a Magyar- ország és Lengyelország meg­segítésére készülő 24-e'k cso­portjában. Magyarországnak erre a támogatósra a jövőben is' nagy szüksége lesz. A miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélés utón Antall Józsefet, a Magyar De­mokrata Fórum elnökét fogad­ta Francois Mitterrand. Az eszmecsere középpontjában az európai, mindenekelőtt a kö­zép-európai helyzet kérdései álltak. Ugyancsak szálláshelyén kereste fel Francois Mitter- rand-t Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke. A megbeszélésen a pártelnök méltatta Franciaország átfogó, markáns kelet-európai politi­káját. A megbeszélésen szóba ke­rült az MSZP felvételi ké­relme a Szocialista lnternacio- náléba. Francois Mitterrand pozitívan értékelte a kérelmet. * A Mitterrand elnök -kísére­tében hazánkba érkezett mi­niszterek és szakemberek csü­törtökön több partnertárgya­lást folytattak. Budapest Operátor ügynök­ség néven 10 millió forintos alaptőkével vegyes vállalat alakult a Budapest Holding első hazai vagyonkezelő rt., valamint a ROI (Realisations et Operations Industrielles) részvételével. Az alaptőkéből a Budapest Holding 67, a francia ROI 33 százalékkal ré­szesedik. Az ügynökség arra vállal­kozik, hogy felkutatja a kül­földi befektetőket és magyar- országi partnereiket, előkészí­ti a vegyesvállalati szerződé­seket. Magyar—francia informati­kai kft. alakult, amely első­sorban számítógéprendszerek előállításával, adathálózatok kialakításával és ipari folya­matok rendszerének megvaló- sítósával foglalkozik. A Nemzetközi Bankár­képző 'Központ Rt. épü­letében — amely egyéb­ként magyar—francia vegyes­vállalat — csütörtökön délután haza-i és francia pénzügyi és bankszakemberek, vállalatve­zetők kötetlen eszmecserét folytattak a gazdasági együtt­működés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Megnyitó be­szédében Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes utalt arra, hogy hazánk és Francia- ország gazdasági kapcsolatai messze nem érik el azt a kí­vánt szintet, amit a két or­szág tradíciói, földrajzi és gazdasági feltételei lehetővé tesznek. A kereskedelmi for­galom mindössze 400 millió dollárt tesz ki, Franciaország a méltatlan 5—6. helyet fog­lárja el fejlett tőkés partne­reink kozott. Itt az ideje - mondotta -, hogy ezen közös erővel változtassunk, minősé- tgi változást érjünk el. "v. A kötetlen eszmecserén a megjelent üzletemberek első- s$irban a szakemberképzésről, a pénzügyi kooperációról és az ipari együttműködésről cse­réltek véleményt. Este Szűrös Mátyás díszva­csorát adott Francois Mitter­rand tiszteletére a Parlament­ben. Szűrös Mátyás és Francois Mitterrand pohárköszöntőt mondott. "eves információ- A törvény kifejezetten meg is említi a 'közforgalmú tömegközlekedést mint olyat, amely a lakosságot alapve­tően érintő munkatevékenysé­get végez. Itt olvasható, hogy a munkabeszüntetés csak ak­kor lehetséges és nem jogel­lenes, ha az elégséges szol­gáltatás teljesítését nem gá- 'olja. A vállalat idejében be­jelentette, mikorra tervezi a munkabeszüntetést és ennek alapján minden állampolgár felkészülhetett erre. Azon gon­dolkodhatunk, hogy a 7-től 9 óráig tartó időszak mennyiben hátráltatja az alapvető szol­gáltatás teljesítését. Az alkot­mány és a törvényi szabályo­zás alapján a munkabeszün­tetés alapvető céljával lenne ellentétes, ha kárfizetési köte­lezettséget és hasonló akadá­lyokat állítanánk a sztrájkjog útjába. Ezáltal a jogszerű sztrájknak, mint a gazdasági és szociális érdekek biztosítá­sát szolgáló, munkavállalói érdekvédelmi lehetőségének vetnénk gátat.- Az állampolgárok meg­váltották a bérleteket, illetve az utazási jegyeket, ezzel szer­ződésbe kerültek a Pannon Volánnal. Őket ki kártalanít­hatja?- -Kérdéses, hogy kivel szemben érvényesítheti az ál­lampolgár az esetleges kárát. 1 Erről az a véleményem, hogy az alanyt nehéz megtalálni. Ugyanis a szerződés alanya, alperese a vállalat lenne. Vi­szont nem ők hirdették meg a sztrájkot, hanem itt az egyé­nekről van szó. Nevezetesen a buszvezetőkről, akik ezt az eszközt próbálják meg fel­használni saját követeléseik érvényesítésére. Ebben az esetben nem hibás a vállalat, az eoyeztető tárgyalásokat le­folytatták, tf' törvényi előírá­soknak eleget tettek. Tehát a vállalattal szemben nem ér­vényesíthető ez a követelés, viszont a munkavállalókkal szemben sem. Azon túl, hogy ez sértené a sztrájkjog alap­vető rendeltetését és célját, a jogszerű munkabeszüntetés­ben résztvevőkkel szemben semmilyen hátrányos intézke­dés nem alkalmazható. Ennek alapján kizárható a m unka­vállalókkal szemben is a jog­érvényesítés lehetősége. H. Zs. felelő összeget a dolgozó béréből levonásba helyezni. Az ismertetett jogszabályok ez év január elsején léptek hatályba. A jogszabályok a Magyar Közlöny 1989. évi 97. számában jelentek meg. Az alkalmazottat foglalkoz­tató kisiparosok figyelmében! A Pénzügyi Közlöny 1989. évi 43. számában megjelent az 1989. évi személyi jövedelemadó bevallásával és elszámolásával kapcsolatos kifi­zetői (munkáltatói) feladatokat és adatszolgáltatásokat részletező adóhatósági közlemény. A kisiparos munkáltató, miként a többi munkál­tató, 1990. január 31-ig köteles igazolást adni azoknak a szemé­lyeknek, akik nyilatkozatuk alapján adóbevallást tesznek. A magánsze­mélyek (alkalmazottak) 1990. január 15-ig közük a munkáltatójukkal, hogy adóbevallást nyújtanak be vagy nyilatkoznak, miszerint kizá­rólag egy munkaviszonyból, stb. eredő adómentességet nem élvező jövedelemmel rendelkeznek. A munkáltatói igazolás részletes tartalmát az APEH közlemény 1. sz. melléklete tartalmazza. Az igazolás tartalmazza elsősorban a munkavi­szonyból származó jövedelmet al­kalmazotti kedvezmény, szakszerve­zeti tagdíj levonása nélkül, a mun­káltatótól mellékfoglalkozás címén felvett összeget, illetve az ebből származó jövedelmet, az egyes szellemi tevékenységek miatti mun­káltatói kifizetéseket, az egyes épít­mények hasznosításából származó jövedelmeket és egyéb jövedelme­ket (pl. újítási díj, munkáltatótól kapott nem adómentes költségtérí­tés stb.). Az igazolásban fel kell tüntetni azokat az összjövedelmet csökkentő kiadásokat, kedvezménye­ket, amelyeket az adóelőleg szá­mításánál a munkáltató már figye­lembe vett. Aki alkalmazotti minő­ségében ez év január 15-ig akként nyilatkozott, hogy kizárólag egy munkaviszonyból származó jövedel­me van, amivel szemben nem kíván költséget elszámolni, annak a kis­iparos alkalmazottnak a jövedelem- adóját a kisiparos munkáltató ál- lapjitja meg és számolja el az APEH közleményében irtok szerint. A Dunántúli Napló 1990. január 17-i számában „ismét áremelés" címmel megjelent cikk téves infor­mációi miatt szükségesnek látom az alábbi tájékoztatást adni: Január 15-étöl a cikkben szerep­lő élelmiszerek fogyasztói árai — a fűszerpaprika kivételével — a termelői árak változása miatt lé­nyegesen emelkedtek. Ugyanakkor a felsorolt tarhonya fogyasztói árak félreértésre adnak okot az olvasók és vásárlók körében. A Supermar- ketben példaként felhozott 1/2 kg­os tarhonya 28,40 Ft-os ára nem fedi a valóságot, ugyanis 28,40 Ft-ba egy kg, 2 tojásos II. osztá­lyú tarhonya kerül. A 4 tojásos 1/2 kg-os, I. osztályú tarhonya ára 24,30 Ft/cson>ag, a 2 tojásosé pe­dig 18,40 Ft/csomag, ugyanannyi, mint a Sarohin tábornok úti ABC* ben. A fűszerpaprika fogyasztói óra termelői árváltozás miatt utoljára 1989. november 20-án emelkedett a Baranya Megyei Élelmiszerkeres­kedelmi Vállalat üzleteiben. M Építkezzen olcsóbban! Keresse fel Beremenden a BCM Rt. helyi boltját, ahol az építőipari termékeket a legkedvezőbb áron vásárolhatja meg! Nyitva: naponta 4-14 óráig, szombaton 6-10 óráig. Ne dobja ki az ablakon a pénzt, nálunk a legolcsóbb a cement és a mész! 350/10-es zsákos cement ára: 2560 Ft/tonna. Fuvarvállalás a helyszínen. Gyors, pontos szállítást garantálja a Pannon Volán Siklósi Üzemigazgatósága. Érdeklődni: telefonon a 21-124 vagy 11-122-es ^\^számonvagya 12-824-estelexenleheb v

Next

/
Thumbnails
Contents