Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-03 / 334. szám
Labdarugó Magyar Kupa Baranyában dől el, hogy kik jutnak tovább Mohács, Pécs és Siófok közül csak kettő Ifi vasárnapi ÉÉ Szép sikereket értek el o Magyar Kupában a dél-dunántúli csapatok. A mai megmérettetés előtt nem kevesebb, mint három csapat képviseli a régiót a legjobb 16 együttes között. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy két együttes egymás ellen döntheti el: melyikük lép a legjobb nyolc közé. Vagyis egy dél-dunántúli csapat már résztvevője a negyeddöntőnek, s ha beszámítják, hogy a Mohács-Siófok vetélkedő mellett, o PMSC idegenben megszerzett győzelmével féllábbal már ugyancsak a legjobb nyolc között van, akkor örömmel állapíthatjuk meg: a nyolcaddöntő egynegyede az ország ezen részéből kerül ki. Mit is várnak a szerdai első forduló utón az érintett csapatök? Az esélyekről kérdeztük meg az érintett együtt- tese'k játékosait, szakvezetőit. Kezdjük a Mádon győzelemmel rajtoft PMSC-vel. Bérczy Balázs középpályás, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a csapat biztosan vette a borsodi akadályokat: — Mitagadás, amilyen kedves fogadtatásban volt részünk a két borsodi pályán - Sajó- bábonyban és Mádon -, olyan kellemetlen pályaviszonyokat találtunk a mérkőzéseken. Alul kemény, a felszínen csúszós talajon bizony nagyon öntörvényűén pottogott a labda. Végül is mindkét találkozón jobb erőnlétünkkel kerekedtünk ellenfeleink fölé. Vasárnap nem kételkedhetünk a biztos továbbjutásban. Czérna Sándor hátvéd és középpályás. 0 ugyancsak részese volt a két sikeres távoli kirándulásnak: - Lebilincselő kedvességgel láttak bennünket vendégül Borsodban. Mindez azonban elmúlt, amikor a pályára léptünk, ott ugyanis keményen meg kellett küzdenünk a továbbjutásért. Jól sikerült a bajnoki hajrá, gondolom a közönség is meg volt velünk elégedve. Valami hasonlóval szeretnénk meghálálni az éves bizalmukat a mostani szezont záró kupatalálkozón is. Tüske Csaba, a pécsiek technikai vezetője: - Módon egy régi, jónevű játékosokból álló csapatot sikerült legyőznünk. Gondolom a sportágban tájékozott szurkolóknak nem kell bemutatni a volt diósgyőri Oláh, Kiss, Szlivka, vagy éppenséggel a most edzőként működő Fekete László neveket. Biztos vagyok benne, hogy Pécsett is remek játékot láthatnék majd a nézők, még akkor is. ha a vendégek nyilvánvalóan védekezésre rendezkednek be. Legalább háromgólos győzelmet jósolok. A Mohácsi Új Barázda TSZ SE nagyon megilletődöt- ten kezdett Siófokon, aztán, hogy túlélték a hazaiok gól - szagú rohamait, Ifelbátorod- tak, s bizony, ha jobban bíznak magukban a kupaforduló legvaskosobb meglepetését szolgálhatták volna, őket kérdezve a következő válaszokat kaptuk: Bőzsöny János edző: Majdnem ráfizettünk a kishitűségünkre. Ugyanis hiába biztattam a fiúkat, hogy bátran játsszanak, az első fél órában csak lézengték a pályán. Szünetben ismét megpróbáltam a lelkűkre beszélni, és szerencsére meg is fogadták tanácsaimat. Aki látta a mérkőzést, az igazat ad, szünet után éppúgy gólokkal nyerhettünk volna, ahogy azt az első félidőben majdnem sikerült elpuskázinunk. Gilitsch Róbert, a mohácsiak középpályása: - Fejvesztve, hitetlenül léptünk pólyára, aztán ahogy telt az idő, megéreztük, hogy van keresnivalónk. Különösen a második játékrészben jutottéi tudatunkig, hogy nemcsak ez a mérkőzés van, de van még egy másik- „dobásunk" is saját pályánkon. Mivel nem indulunk hátrányból, minden elképzelhető lesz Mohácson ... Hrotkó Nándor, a csapat gólfelelőse: - Borzalmas rágondolni is, hogy a siófoki mérkőzésen éppen az én lábamban volt a győzelmet jelentő gól. Rettenetesen megörültem a helyzetnek, óm, hogy kihagytam, azt hittem: megőrülök . . . Remélem, ez még egyszer nem fordul elő velem, különösen nem fordulhat elő Mohácson. A három dél-dunántúli csapatunk közül látszólag a legkellemetlenebb helyzetben a hazai találkozóját „elbliccelő” Siófoki Bányász van. Vajon miként vélekednek ők a továbbjutás esélyeiről? Czigány Csaba, a siófokiak középcsatára, oki a hazai pályán kétszer is betalált Lukács hálójába: - Mit is mondhatok? Kétgólos előny után kaptunk két gólt, úgy, hogy nekünk kellett volna egy fél tucatot rúgni. Úgy érzem, Siófokon packáztuk el lehetőségeinket. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a Duna partján. Horváth Károly, a bányászok pályaedzője: - Kétgólos előnyünkkel képtelenek voltunk élni, s éppen ezért sikerült küzdelmesre a találkozó. Úgy tűnik, hogy ami kísértett bennünket a bajnokságban, az tovább tart velünk a kupában is. Mindezek alapján — vagy talán éppen ezért — bízom az idegenbeli jó szereplésünkben. Srerintem nem lefutott a visz- szavógó. Olajos Sándor, a siófokiak hátvéd csapatkapitánya: - Nem volt és nincs is szerencsém Drigán játékvezetővel. Már a bajnokságban „megajándékozott" egy sárga lappal, most is gondolt rám. így nem tudok ott lenni a három sárga lap miatt a möhácsi mérkőzésen, tehát csak szoríthatok a fiúkért, hogy amit elblicceltünk saját otthonunkban, megpróbáljuk helyrehozni idegenben ... Kapu László TOVÁBBJUTOTT A KUPAVÉDÖ A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóit szombaton egy találkozóval kezdték a csapatok. A kupa- védő Bp. Honvéd Szombathelyen 2-2-t ért el, és 6-5-ös összesítéssel a legjobb nyolc közé került. A további hét összecsapást vasárnap játsz- szák le. Haladás VSE—Bp. Honvéd 2-2 (1-1), Szombathely, 3000 néző, v.: Baji. Góllövők: Schöffer (33. p.), Elekes (57.), illetve Nagy (11.), Fodor (87.). Sárga lap: Elekes (39.). Jago- dics (77.), illetve Cseh (23.), Csuhay (57.). Jók: Bognár, Szalay, Elekes, Schöffer, illetve Nagy, Cseh, Fodor. TOTŰ 1. VIB Stuttgart— 1. FC Köln 3-1 1 2. Düsseldorf—Bremen 2-1 1 3. Wattenscheid— Stuttgarter Kickers 3*0 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Hetvenkét csapat részvételével, négy helyszínen — Pécs városi sportcsarnok, ANK-csarnok, POTE-csarnok és szentlőrinci tornacsarnok — kezdődött el tegnap a kétnapos BAZIS DEV Kupa teremlabdarúgó-torna, omelynek döntőire ma délelőtt a Pécs városi sportcsarnokban kerül sor. Képünk a Pécsi Bőrgyár (csikós mezben)—Pécsi Tűzoltók találkozóján készült Fotó: Läufer László A Haladás—Bp. Honvéd 2-2-re végződött Magyar Kupatalálkozó eredményét eltaláló pályázóink közül a sorsolásnál o szerencse Salamon József, Nagykanizsa, Városkapu u. 4. szám alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vásárlási utalványt postán kapja meg. A bajnokság, illetve a kupaküzdelmek befejezésével elköszönünk olvasóinktól, legközelebb a tavaszi bajnokság nyitányán jelentkezünk pályázatunkkal. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. MK-mérkőzések: PMSC-Módi Bányász, Újmecsekalja, 112.30, Mohácsi Új Barázda Tsz SE- Siófoki Bányász, Mohács, 12.30. BÁZIS DÉV Kupa, teremtorna második napja: Pécs városi sportcsarnok (itt lesznek a döntők): 8—14, ANK-csarnok, 8-10. Atom Kupa, teremtorna, Paks, 8. ASZTALITENISZ. Pécs város és környéke II—III. osztályú bajnoksága. Zipernovszky Szakközépiskola tornaterme, 8.30. TERMCSZETJARAS. Mikulás-túra (a Melitta Szabadidős Sportegyesület rendezésében, ,,Gyújtsd a kilométert") : Kardos úti turistaház, 9. Schirilla György áhjszf-a a Dunáf Szombaton a verőcemarosi művelődési ház alatti Duna- szakaszon Schirilla György mintegy másfélezer néző lelkes tapsa kíséretében átúszta a Dunát, majd érdekes előadást tartott a természetgyógyászat alapelveiről és a sportszerű életmódról. Újonnan megjelent könyvét, (Hosszú, boldog élet), is dedikálta az olvasóknak. V(jsűrn(i|)i DÉL-DUNÁNTÚLI POLITIKAI LAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. készült a F^Scsi Szikra Nyomdában, ffocs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesltö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hirlapelófizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj: egy hónapra 20,- forint, negyedévre 60,- forint, félévre 120,- forint, egy évre 240,- forint Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló __ zú lt a Pécsi Szikra tv Comaneci - a megkerült menekült New Yorkban New York: Nadia Comaneci, az egykori román olimpiai bajnoknő december 1-jén az Egyesült Államokba érkezett. A John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtéren rögtönzött sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire MTI TELEFOTO Magyar idő szerint pénteken este végre abbahagyhatták a nyomozást a világ sajtójának munkatársai, hiszen hivatalos forrásból először került nyilvánosságra biztos hír: Nadia Comaneci, az egykori sokszoros olimpiai bajrok< román tornásznő útban van az Egyesült Államok felé. A bécsi amerikai nagykövetségen beutazási vízumot kért az Egyesült Államokba, amit rögtön meg is kapott, sőt a politikai menekült státuszt is azonnal megadták számára. Amikor a ParrAm légitársaság Liberty Bell elnevezésű gépe 10 órás repülés után helyi idő szerint hajnali 4, magyar idő szerint este 10 óra után megérkezett Bécsből a New York-i John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtérre, már kopogtak is a nemzetközi hírügynökségek telexgépei. Az UPI amerikai hír- ügynökség tudósítója így fogalmazott: „Nadia Comaneci, akinek csodálatos teljesítménye az 1976-os olimpián a világon mindenütt fölmelengette az emberek szívét, új hazájába, az Egyesült Államokba érkezett, mondván: szabadságra vágyott." A „megkerült menekült" megérkezése utón a repülőtéren, egy már előkészített dobogóra állva, újságírók egész hada előtt e szavakat mondta angolul:- Mór kilencszer voltam az Egyesült Államokban és nagyon tetszik az itteni élet. Az érthetően kissé fáradt Comaneci ezután hozzátette, hogy már hosszú ideje tervezi a szökést. A román világsztárt, aki immár három napja a világ sajtójának egyik fő témája, ezután a bevándorlási hivatalba kísérték, ahol túl kellett esnie a szokásos formaságokon. Ezek elintézése után a hivatal szóvivője, David Runkel megerősítette, hogy Co- manecinek biztosítják a politikai menekült státuszt, és öt év múlva megkaphatja az amerikai állampolgárságot. A hivatalból kilépve természetesen újfent kíváncsi újságírók serege várta a tornásznőt, aki fekete inget, világoskék dzsekit és farmer- nadrágot viselt.- Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végre Amerikában lehetek - jelentette ki. - Már régóta szerettem volna idejönni. Ezután elmosolyodott és így szólt:- Tudom, hogy itt egészen más . . . Oroszlányi siker az atomosok teremtornáján Egy héttel a labdarúgó Nomztti Bajnokság őszi idényzárása után Pakson, az atomosok sportcsarnokában nagyadik alkalommal rondozték mag az Atomarőmű SE labdarúgó teremtornáját. Négy NB ll-es, valamint agy-agy NB l-as és NB Ilias agyüttas lépatt parkettra. A teljességhez tartozik, hogy a Siófok és a Dunaújváros a Magyar Kupa kötelezettsége miatt csak tartalékcsapatát vonultatta fel. Félezer néző előtt pénteken és szombaton gólokban gazdag, helyenként látványos küzdelmet vívtak az együttesek. A csoportmérkőzések két meglepetéssel szolgáltak: a Paksi SE nem tudta legyőzni a tartalékos Dunaújvárost, a házigazda Atomerőmű SE NB lll-as listavezetője pedig 9-3-as sikerével a Szekszárdi Dózsát ütötte el a csoportelsőségtől. 1988 után az Oroszlányi Bányász második alkalommal szerezte meg a díszes vándorserleget. Eredmények. Csoportmérkőzések: Atomerőmű SE—Szekszárdi Dózsa 5- 3, Szekszárdi Dózsa—Siófok 9-6, Atomerőmű SE—Siófok 13-4, Orosz- lány—Paksi SE 4-2, Paksi SE—Dunaújváros 3-3, Oroszlány—Dunaújváros 6- 4. A helyosztók eredményei: Paksi SE—Siófok 15-3 (5-1), Szekszárdi Dózsa—Dunaújvárosi Kohász 11-2 (5-1), Oroszlány-Atomerőmű SE 4-2 (4-2). A torna végeredménye: 1. Oroszlányi Bányász, 2. Atomerőmű SE, 3. Szekszárdi Dózsa, 4. Dunaújvárosi Kohász, 5. Paksi SE, 6. Siófok. (Fekete) A sísport kedvelőinek... □ A konfekcióosztály ajánlata:- gyermek kétrészes siruhaegyüttes 1600 Ft-ért,- férfi kétrészes siruha 2870 Ft-ért,- férfi sioverall 3960 Ft-ért. CD A sportosztály kínálatából:- ATOMIC AVANTGARDE siléc 5490 Ft-ért,- ATOMIC ELEGANT siléc 5490 Ft-ért,- ATOMIC OVATION siléc 5490 Ft-ért. « • A sítalpak hossza 165 és 205 cfta között 5 cm-en- ként változik. GÓLTOTÓ