Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)

1989-12-03 / 334. szám

„Mindannyian Hagyunk a normális eleire” Ugyanarról, másként Éjjeli menedékhely... Pozsgay: A hála nem politikai kategória Berecz: Védekező középpályás vagyok jelenleg ......*.............................- ■ *..................... * Eg yütt, de külön-külön. Külön-külön és egyirósban. A héten Baranyában járt Pozsgay Imre államminiszter, az MSZP elnökségének tagja, a Magyar Szocialista Párt köztársasági elnökjelöltje és iBerecz János, az MSZMP KB volt titkára, az MSZMP mai tagja. A követ­kezőkben Pozsgay Imrének, a POTE aulájában és Pécsváradon elhangzott válaszait és a Berecz Jánossal készített interjút olvashatják. Pozsgay Imre — A magvar nép párton ki- vUli olnököt kíván. Ha meg- válasitják köztársasági pinák­nak, kilip az MSZP-bát? — A törvény szerint a köz­társasági elnök nem tölthet be pártfunkciót. Működő demok­ráciánkban sem zárja ki az elnökség a valamely párthoz tartozást. Franciaországban is lelhet Mitterrand „minden francia elnöke". Én továbbra is az MSZP jelöltjeként kívá­nok indulni az elnökválasztá­son. — Ha mogválasztanák, ural­kodni kíván, vagv a népet szolgálni? — Nem hiszem, hogy a je­löltek közül bárki is azt a vá­laszt adná, hogy uralkodni kí­ván. Visszakérdezek tehát: le­het-e őszinte választ adni erre o kérdésre? A válasz őszinte­ségét a válaszoló hitelességén lehet majd lemérni. — Saját, személyes dolgaira kérdozönok a válási: — Jövőmet nem múltbéli cselekedeteimre építem, jelez­ni kívánom ezzel is, hogy po­litikusként élem meg a mai helyzetet: kritikák, bejelentett igények, 'megrendelések vilá­gában, de szuverén módon. Mert én o népfelség elvét is­merem el, tisztelem, becsülöm ■népemet, de nem várom el tő­le, hogy hálás legyen azért, amit tettem, és jutalmat ad­jon érte. A hála nem politi­kai kategória. Eszembe jut mindig, ami Ohurchill-lel történt. Megnyert egy világ-háborút az angolok­nak, oztán a fegyverszünet el­ső napjaiban leszavazták. Nem siránkozott, tudomásul vette a döntést, bár a potsdami érte­kezleten sem vehetett részt. De küzdött, és elérte, hogy újra az ő kezébe adják a kormányrudat. Nem világnéze­tét akartam megdicsőíteni, csupán egy példát felmutatni arra, hogy így is lehet szuve­rén politikusként viselkedni. Legfeljebb az árulásokat vise­lem nehezen, de minden poli­tikai megítéltetést, ami a nép részéről jön, tudomásul ve­szek. / — Szűrös Mátyás is köztár- saságielnök-jolölt. Megítélése szerint ez mit jelenthetf — Tudomásom szerint Szűrös Mátyás a jelen pillanatig nem igazolt át, tehát -nem tágja a Magyar Szocialista Pártnak. Jelölése valóban jelenthet megosztottságot. Berecz János — A Szabadságban, az MSZMP új lapjában szereplő lizta alapján nem látom a nő­sét a vozotö testületekben .. . — Igen. Az én kezdeménye­zésemre alakult sok szervezet, de nem akartam bennük köz­vetlen vezető szerepet vállal­ni. Nem szeretnék pártvezető lenni, de országgyűlési kép­viselőségre pályázom. — Most mivel foglalkozik? — Gazdasági munkákkal. Egy (szabolcsi érdekeket is magá­ban foglaló) kft. megalakítá­sán dolgozunk, amíg viszont ezt 'be nem jegyzik, nem sze­retnék róla részletesebben be­szélni . .. — A bejegyzésekkel kapcso­latban. Hallottam, hagy agy böki miatt az új(abb) MSZMP bejegyzése is késik .. . — Igen. 'Bár nem a bejegy­zési nyilatkozatban volt a ba­ki. Az ideiglenes ügyvezető testület beadta, nekünk nem mutatta meg a működési sza­bályzattervezetet. Lényegében átmásolták az MSZMP volt szervezeti szabályzatát, amely­ben szerepelt a Magyar Nép­köztársaság kifejezés, ezt sem javították át. Ez volt a hiba. . . Másolni is tudni kéne .. . — Alt hallani, hogy az MSZMP-nek 120 ezer tagja van . . . — Sajnáltam, hogy ezt nyi­latkozták, mert nem tudom, milyen szorzószámot alkalmaz­tak. Hivatalos adatunk nincs, mindent megteszünk azért, hogy a 17-én kezdődő kong­resszuson ez is rendelkezé­sünkre álljon . . . Hivatalos és igazolt számokkal. — On korábban, Ellanlorra- rólam tollal és fegyverről cím­mel, könyvet jelentetett meg. Váltoiott-e a véleménye a ma­gyar M-rél mostanában . .. — Még ‘84-ben kezdtem hangsúlyozni, (hogy .nemzeti tragédia volt, mert nem tudtuk a dolgainkat magunk rendez­ni. Céltábla lettünk és magyar vér folyt. Szerintem a hatolom szempontjából ellenforradalom volt, a tömegek demokratikus mozgalma pedig forradalmi tartalommal bírt, a nemzet szempontjából pedig tragédia történt ötvenhatban. Minden­esetre mostanában azt val­lom, hogy, ha a történelemben visszafelé nézve akarunk igazságot tenni, akkor még­sem lehet kiegyezés vagy megegyezés, márpedig jövő megosztott nemzettel nincs .. . — Egysiával tehát, hogy jel­lemezhetné ötvenhatot? — Nem tudok egy szót mon­dani, mert ha azt mondom, nemzeti tragédia, az is két szó. Azt az értékelést fogadom el, hogy népfelkelést követő ellenforradalom, de ez is hosszabb kifejtést igényelne, mert, ami ‘56 október 24-én történt, abban már benne volt az, ami később kirobbant... — Az ön fia kapus a Volán csapatában, óhatatlanul adód­hat a kérdés: Bereci János, a „focipályán" milyen posston látja magát a legszivesebben manapság? — Csapatjátékos vaqyok. Tu­dok előkészíteni gólokat, és néha talán magam is rúgtam qólt. Erős középpályásnak tar­tom magam. A jelenlegi hely­zetben védekező középpá­lyásnak. Most a védelmet kell erősíteni. — Nagy a kapu, amelyet vé­deni kell a géltél? — Igen, most nagyon nagy a kapu. Sokat kell védekezni. Ha erősebbek leszünk, akkor viszont jobb, ha támadunk . . . Bozsik László Egyéni elegancia Kiáilífás és vásár a Kisgalériában Másodszor találkozhatunk Pécsett a budapesti Okker Stúdió különleges ruháival. Az öt fiatal iparművésznő a nyári után, most őszi­téli kollekcióját mutatja be szombattól szerdáig a Kis­galériában, december 7-9- ig pedig a Helyőrségi Mű­velődési Otthonban. Az egy­hetes vásárt jövő szomba­ton divatbemutató koronáz­za meg szintén a HMO- ban. Az Okker Stúdiót Farkas Klára, Fábián Mária, Rideg Györgyi, Sánta Eszter és Szigeti Szilvia alapította 1986-ban. ök öten együtt végeztek az iparművészeti Főiskola textil szakán és hasonló gondolkodásúak lévén továbbra is közösen kívántak dolgozni. Indulásukkor egyet akar­tak elsősorban, hogy az ál­taluk tervezett öltözék más legyen, mint a butikoké. Ez a másság kollekciójukon el­ső pillanatra érezhető is. Egyéniek, mívesek a ruháik, s nem kullognak a divat nyomában, de legalábbis lépést tartanak vele. Az évek során több vezérelvet állítottak maguk elé: elein­te egy-egy kor, vagy etni­kum stílusát használták föl, mint például a középkori puritanizmust, vagy az in­diai, a keleti öltözködési módot. Ezekből az irányza­tokból mindig maradt vala­mi. mely gazdagította egy­szerűségre, eleganciára tö­rekvő stílusukat. A stúdió tagjai már több éve részt vesznek a Nina Ricci és az Air France ál­tal, koktél ru hák, estélyi, illetve színpadi ruhák ter­vezésére hirdetett pályáza­ton. Tavaly Molnár Zsuzsa, aki később csatlakozott a csapathoz, idén pedig Szi­geti Szilvia jutott 'be az első tíz közé, ami nagyon nagy szó. ök többször jár­tak Párizsban, s a divat fő­városának hatása érződik is a stúdió legújabb munkáin. Idén, a fekete, barna, li- lás-bordó alaphangulatú ru­hák, kabátok mellett kötött pulóvereket, sapkákat, s nagyon finom, . gobelin ha* tású betétekkel díszített bőr­öveket is kínál az Okker Stúdió. Müller Zsuzsanna „Néha olyan büdös vagyok, hogy magaml-ól is undorodok..." Hajnali kettőkor lépünk be az állomás épületébe bará­tommal. „Nézd csak! Nézd a galambokat" - mondja, s a csarnok mennyezeti része felé mutat. Körben, fenn a fal egy kiugró szegélyén vagy 25-30, szürke, fázós madár pihen. Egyiküknek már csak aszott hullája jelzi egykori jelenlé­tét a sorban, talán még ta­valy télen pusztult el, ki tud­ja, miért. .. Kint mínusz tíz fok körül lehet, bent alig va­lamivel nulla fok felett van a hőmérséklet. „Gyere, pró­báljunk nem feltűnést kelte­ni” — mondom, s a pécsi ál­lomásépület nyugati szárnyán lévő pihenő, várószoba részé­be nyitunk be. Még jó, hogy hideg van, legalább nem érezzük a szagot. Huszonöt— harmincon lehet­nék itt bent is, mint a csar­nokrészben a galambok. Ugyanúgy összebújik társával aki teheti, néhányon még csendben duruzsolnak. Való­színűleg ők sem sokáig már, úgy tűnik, utoljára adják kör­be a borosüveget. Koszos ól- lomásasztal, fanyar asztalibor. De biztosan melegít. Akik még nem alszanak, azok körében feltűnést kel­tünk. öltözetünkből egyből látni, hagy nem itt szoktuk tölteni az éjszakát. A megfi­gyelésnek tehát vége. Beszél­getni kellene. — Jó estét, vagy hát jó éj­szakát - fordulok az „asztali­boros” asztaltársaság még éb­ren lévő tagjához. Zavaros te­kintettel néz, bemutatkozom, mire ő közli: — Én meg egy másik em­ber vagyok. Na, így jó? — Nincs hol aludnia? — Nincs. Hogy mi? Hát hogyne lenne, van nekem la­kásom. Pécsváradon. Majd utazom a vonattal - magya­rázkodik nekem, a harminc évvel fiatalabbna'k, és közben érzem, hogy a fenébe kíván, mert hazudozásra késztetem. Most elő kellene vennem a fényképezőgépet és le kelle­ne kattintanom azt a két sze­rencsétlen férfit, akik a kö­vezeten egymáshoz bújva al­szanak. De nem igazán tu­dom eldönteni, hogy a zár- szerkezet kattogására k'rtör-ea polqtaforradalom. Mellettük egy borostás, koszos, közép­korú társuk hanyattfekve, tá- tott szájjal terpeszkedik a pádon. Ó jobb helyet fogott ki. A pádon talán még ál­modni is lehet. Hohó! Ez az ember bizto­san szóba áll velem. Olyan, mint egy századeleji angol dokkmunkás, sötétkék, talán vasutaskabót, ugyanilyen színű slides sapka, nem tudni, ere­detileg milyen színű sál, és egy viszonylag jó állapotban lévő cipő az öltözete. Jó ar­cú, békés embernek látszik. — Papp István vágyók, nyu­godtan kiírhatja a nevemet is. (Csak ne fényképezzen, tudja, a hozzátartozóim miatt.) Én vállalom, hogy ide jutottam, hogy nem tudtam megállni a lejtőn. Kevés o pénzünk, és kénytelenek vagyunk itt töl­teni az éjszakát. Négyezer- ötszázhatvonnyolc forint a nyugdijam, amiből 2500-3000 forint albérletet nem tudok fi­zetni, mert akkor megélhetés­re alig marad. — Családja van? — Van, volt, csak felnőttek már, én meg elzüllöttem, és ez lett. A feleségemtől 30 évi .házasság után váltunk el. Voltom én tanácstitkár és ta­nácselnök egy faluban. Dol­goztam az uránbányáiban 20 évet, aztán lerokkantositottak. Fél tüdőm van. Ami a fél tüdőt illeti, azt bizony kemény megpróbáltatá­sok érik az állomáson. Beszél­getőtársamat gyakran mélyről jövő köhögés kapja el, arcán beszéd közben egy-egy könny­csepp szánt koszos barázdát. „Két hónapja fáztam meg, az­óta nem tudok belőle kikeve­redni" - mondja. Megtudom, hogy tavasz óta írhatná be személyi igazolványába állan­dó lakhelyként a vasútállo­mást, hogy éjjelente . egy-két órát tud ülve aludni, hogy nappal járja a várost, lemegy a piacra, beszélget az isme­rősökkel, hogy elég sokat •iszik. Egyszer fél liter pálin­kát elfogyasztva úgy aludt el, hogy táskája a feje alatt ma­radt. Mire felébredt, eltűnt minden Irata. Pedig volt ab­ban a táskában egy cím is, a'hova költözhetett volna. Szó esik részeg napokról, okádák­ban fetrengő, maguk alá vi­zelő, és reggel hat órakor már almaborért rohanó lakótársak­ról. — Mindannyian vágyunk a normális életre, higgye el. — Mikor és hol tudnak für­deni? — Én, ha már nagyon visz­ketek, a közfürdőbe /negyek el. De ruhám csak ez az egy van. Néha olyan büdös va­gyok, hogy már magamtól is undorodom. Azzal az ember­rel, aki azt mondta magának, hogy Pécsváradon van laká­sa, most együtt próbálunk al­bérletet fogni. Hátha sikerül olcsót. — Nem gondolt arra, hogy az átmeneti szállásra költöz­zön? — Hol van ilyen? — kérde­zi olyan hitetlenkedve, mint aki sohasem hallott ilyenről. Később aztán elhiszem, hogy így lehet, mert az „öregnek" —. ha mondhatom ezt a hat­vanéves, megtört emberről — egyszeriben csillogni kezdett a szeme. Az a szem. amelyről talán már ő maga sem gon­dolta volna, hogy valami re­ménysugár felszippanthatja a ködöt. — Hol van? Hol? Most rög­tön oda megyek ... — Holnap elmegyünk együtt. Hol találhatom meg? — kér­dezem tőle. — Hol, hát itt. Itt lakom ... Én ott új életet kezdenék, biz­tos. Közben megérkezik a rend­őrjárőr. Nem riadnak szét az emberék. Salamon László rendőr-főtörzsőrmester, mint valami nyáját, jól ismerő ju­hász veszi számba az embe­reket. Ezt ismerem, ezt is. őt már nem is igazoltatjuk. Nincs velük baj. Mint ahogy azzal a fiatalemberrel sincs, aki a Kertvárosban, egy lakás sze- métiedo'bójá'ba rendezkedett be télire. — Rendesek óm a rendőrök, nagyon rendesek, komolyan mondom — fordul hozzám Papp bácsi. — Na, még ilyet sem mond­tak rá ék — így a főtörzs. Végre szeret bennünket vala­ki. > Váltunk még pór szót a vasúti rendésszel is. Mint mondja, igazán csak akkor van baj az itt alvókkal, ha felsurrarrnak éjszaka a felfű­tés alatt lévő és már kitaka­rított Mecse'k-expresszre. Ha telepiszkitják a kocsikat. És hát persze hogy az első osz­tályút. Végre egyszer... — De higgye el, nem lenne jobb, ha éjszakára bezárnánk ezt a várót. Már csak azért sem, mert néhányon tényleg utazni akarnak. És különben is emberség is van- a világon. Elköszönünk. Az éjszakai .menedékhely lakói füstös, bü­dös, gyűrött arcú álomba szenderedtek. A csarnokból még visszanézek. Csak tud­nám, hogy maradhatott fenn a mennyezeti szegélyen az a galambtetem. Csak véletlen? Vagy lassan sorban ott ma­radnak a többiék is? Min akadhatott fenn? Hajnali négykor érek HA­ZA. Maximumra állítom a gázkonvektor kapcsolóját. Ki­csit nehezen alszom el, már 20 Celsius fok van. SZOBA­HŐMÉRSÉKLET . . . Balog Nándor vasamapi 5

Next

/
Thumbnails
Contents