Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-14 / 345. szám
1989. december 14., csütörtök Dunámon napló 3 December 15-én ül össze a KIOSZ megyei küldöttgyűlése Elnökjelöltei« A kisiparosság felemelkedése - közügy Pécsett, a városi KIOSZ - alapszervezet néhány hete tartotta meg közgyűlését. Értékelték a végzett munkát, és javaslatot tettek a megválasztásra kerülő megyei elnök személyére. Hárman kapták meg az elnökjelöltséghez szükséges szavazatokat: Birinyi Zoltán, Ferenc Miklós és Schrampf József. * Birinyi Zoltán 1970 óta kisiparos. Pécsett, a Gyár utcában akkuszervizt működtet, autókat szerel. Egy évvel ezelőtt precíziós alkatrészek gyártásával kezdett el foglalkozni. Eddig 34 tanulót nevelt. — Az új pénzintézetek megjelenésével lehetőség volt arra, hogy gépeket vásároljak — mondja Birinyi Zoltán. — Ekkor vettem meg két berendezést. A fennmaradáshoz valamilyen irányban lépni kellett, mert ma már csak az autójavításból és akkuszervizelésből nem lehet megélni. Megtiszteltetésnek érzem, hogy az iparostársak jelöltek az elnöki tisztségre, de tisztában vagyok azzal is, hogy nem lesz könnyű annak a dolga, akit megválasztanak. A régi iparostestületek ösz- szefogták az iparosokat, ott meghallgatták őket, gondjaikra, bajaikra választ kaptak. A mai KIOSZ is jó lenne, ha hasonlóképpen működne. A régi iparosok, ha nem tudtak valamit elvállafni, mást ajánlottak, akiről tudták, hogy ugyanezzel foglalkozik, és jó minőségben elvégzi a munkát. A mai kisiparosokból hiányzik az összetartás igénye. A legrosszabb helyzetben a kistelepülésen élő kisiparosok vannak. A kormányzat sem gondolta végig igazán, hogy mi az elsődleges, a szolgáltatás vagy az állam bevétele, mert ilyen terhek mellett a kisközségekben nem lesz fodrász, cipész, szabó. Az újító kedvű kisiparosok, ha több kedvezményt kapnának, többen vállalkoznának, újabb és újabb szolgáltatásokat vezetnének be, megújítanák a gépparkjukat. Sokat segíthetne ebben a megyei és városi KlOSZ-szer- vezet. Igaz, hogy a KIOSZ- szervezet igyekszik a kisiparosok könyvelésében segíteni, de az lenne a jó, ha az egészet átvállalná. Az alulról építkező megyei szervezet lehetőséget adna arra, hogy az iparosok jobban beleszólhassanak a saját ügyeikbe. * Ferenc Miklós villanyszerelő. Több találmányt is a magáénak mondhat. Tizenhét éve vállalkozó. Elsősorban elektromos és dízeltargoncák felújításával, javításával és szervizelésével foglalkozik. Hamarosan megkezdi az alkatrészek forgalmazását is. — Annak idején véletlenül lettem villanyszerelő kisiparos, de nem bántam meg — mondja az Iparoshózban található műhelyében Ferenc Miklós. - Néhány évet dolgoztam csak állami vállalatnál, de úgy éreztem, kevés ott a lehetőség, belevágtam a magánvállalkozásba. Sok keserű pirulát kellett az évek során lenyelnem. Talán most először van arra lehetőség, hogy a kisiparosok \ az őket megillető helyre kerüljenek. Ehhez persze szükség van szervezeti átalakításra is, az apparátusok átszervezésére, a jogi és köz- gazdasági érdekvédelem megteremtésére, műszaki szakértői gárda létrehozására. A megyei KlOSZ-szervezeteknek koordinációs szerepe mellett meg kell teremteniök annak a lehetőségét is, hogy az információk gyorsan és pontosan jussanak el az iparosokhoz. A KlOSZ-nak megoldást kell keresnie a haszongépjárművek tárolására. Az én elképzelésem szerint a legjobb megoldás az lenne, ha telephelyet építenének részükre, ahol akár a szervizelésüket is megoldanák egy diagnosztikai állomással. A terveim között szerepel egy szolgáltató ipari bázis megépítése, ahol a KIOSZ gépeit használhatnák a város lakói. Baranya megyében közel 20 000 ember lesz munkanélküli, de pénz nélkül nem lehet vállalkozni. Jó lenne, ha a bankok kockázatot vállalnának, és hinnének abban, hogy az állampolgárok nagy része becsületes, főleg akkor, ha megfelelő dokumentációval a vállalkozó alá tudja támasztani elképzeléseit. * Schrampf József lakatosmester biztonsági védőrácsokat készít Már húsz éve iparos. — A pécsi és a baranyai KlOSZ-szervezeteknek több kezdeményezése is volt — mondja Schrampf József. - Az ügyfélszolgálati irodát itt nyitották meg az országban elsőként, és itt alakult meg először a szállítók alapszervezete. Az irodán keresztül az iparosok alapanyagot vásárolhattak készpénz nélkül, amit csak akkor kellett kifizetniük, amikor a számla megérkezett. A KIOSZ megelőlegezte az összeget. Az országos elnök ezt egy tollvonással betiltotta, azzal, hogy nem végezhet az iroda kereskedelmi tevékenységet. A KIOSZ országos elnökségében is nagy változások mentek végbe az utóbbi időben. A májusi ülés óta minden megye képviselteti magát az országos vezetőségi üléseken tanácskozási joggal, így közvetlenebb a kapcsolat a megyei szervezetek és az országos központ között. Felmerült az a kérdés is, hogy a megyei szervezeteket meg kellene szüntetni. A pécsi alapszervezet iparosai azonban úgy döntöttek, hogy maradjon, csak más formában működjön tovább. Koordinációs rendszerben, leegyszerűsített ügyintézéssel, az alapszervezetek mellé- és ne alárendelt szerepet játsszanak. Szervezeti felépítését is gyökeresen meg kell változtatni. A 19 alapszervezet elnöke legyen a vezetőség tagja, ezenkívül a városi és megyei titkárok is. A titkári tisztet bárki elnyerheti, akár pályázat útján is. Az elnök azonban csak olyan iparos lehet, akit az iparostársak jói ismernek, a legjobbak között tartanak nyilván. A KIOSZ megválasztásra kerülő elnökének sok mindent rendbe kell tennie. Fel kell oldania a megyei és városi szervezet között feszülő ellentétet. At kell szerveznie az apparátust, s meg kell valósítania az alapszervezetek mellérendeltségi viszonyát. Rendet kell teremtenie a jelenlegi zavaros pénzügyi helyzetben. * December 15-én dönt a megyei küldöttgyűlés az elnök személyéről. Szalai Kornélia a szülők a továbbtanulási szándék megjelölésénél ne csak a kínált szakmák választékáiban gondolkodjanak, hanem az adott szakmák munkaerőpiaci helyzetében, a szakma jövőjében, vállalati realitásaiban is. A 10 ezer példányban kiadott lel- sárga könyvet Bedő Zsuzsanna, a Pályaválasztási Intézet munkatársa állította össze. S bár a középfokú oktatásban bekövetkezett, elsősorban a nyelvtanítást érintő változások miatt, a kiadvány késéssel jelent meg, remélhető, hogy még karácsony előtt éljut az iskolákba, és így valamennyi érdeklődő, könyvet igénylő kisdiák és szülő kezébe. B. R. Kisdiákok, szülők figyelmébe ajánljuk Pályaválasztási tájékoztató, 1990-91. Haszonnal forgatható, új formában, igényesen összeállítva jelent meg a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet kiadványa, amely a megye középfokú iskoláinak továbbtanulási lehetőségeiről ad tájékoztatást. A kiadvány most egyetlen kötetben foglalkozik a középfokú intézményekkel, ad pontos információt valamennyi gimnázium, szakközé pi skola, szakmunkásképző és szakiskola beiskolázási profiljáról, keretszámairól, speciális tantervű osztályairól és az induló, első ízben elsajátítható szakmákról is. A kiadvány felsorolását adja a továbbtanulás feltételeinek, közli a jelentkezés módját, idejét és egyéb körülményeit is. A tovább tanulási lehető ségek közül hónom középfokú intézmény is megjelölhető, a jelentkezési lapra 5. osztálytól minden év végi és a nyolcadik félévi osztályzatok felkerülnek — hogy csak egy- kettőt említsünk a legfontosabbak, az általános tudnivalók közül. Természetesen a megye 34 középfokú iskolájának a sorolásába sem kezdhetünk most, legfeljebb arra hívhatjuk fel az érintettek figyelmét, hogy a hozzávetőleg 6000 férőhely megoszlásától, i skolánkénti követelményei ről tájékoztató kiadvány kitekintést ad a megyén kívül oktatott szakmákról, szakközépiskolai profilokról, valamint bemutat 14 megyei vállalatot is. Ez utóbbival kicsit azt is sugallva, hogy a diákok, illetve Széchenyisták karácsonyi szeretctakciója A pécsi széchenyisták nehezen érték el, hogy, utóin, iskolájuk kapujában adományokat, pénzt gyüjthesse- nek a szegények, a magányosok javára. Falakba ütköztek a vöröskeresitesek, a művészeteket, az Időseket szerető diákok és azzal akarták elutasítani őket, hogy tilos a koldulás, akció, juk botrányos. Pedig csak szokatlan, hisz az összegyűjtött pénzt az Ágoston téri Szooiólis Gondozó 150 gondozottjának ajánlják fel. Eddig cscémem 5000 forint gyűlt össze, ennyit adtak az utcán Járók, kelők, akiknek tetszik az iskolások zenéje, da látása, csoportos műsora. A gyerekek maguktól vállalkoztak, indították el O karácsonyi szeretetakciót. A mintegy húsz, főként elsős és másodikos ötletének meg. valósítását lang Atfámní tanárnő segíti. Ezen a héten minden este szerepelnek a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola Kossuth Lajos utcai bejáratánál, megszólal a gitár, a furulya, a kiskárus általában négy és öt körött. A kiscsoport könyvet árusít, regős táncokat is előad. Nő a népszerűségük, nő a forgalmuk és minden fillérrel elszámolnak az idősek javára. Cs. J. Fotó: Proksza László —Például— Szerkeszti: Bozsik László és Pauska Zsolt SZDSZ-HÉTVÉGE: PETŐ IVÁN „Baranya megyei Szabaddemokrata hétvégét" rendeznek pénteken és szombaton Hidason, Szigetváron, illetve Vajsz- lón, melyre a megyébe érkezik Pető Iván gazdaságtörténész, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja is. Pénteken 17 órától a Hidasi Általános Iskolában, szombaton fél 10-től a szigetvári művelődési házban, 14 órától pedig a vajszlói művelődési ház épületében tartanak tagtoborzót, vitafórumot és előadást, melyek fő témái: a népszavazás tapasztalatai és a párt tervei a közeljövőt illetően. Az SZDSZ pénteken este jótékonysági vacsorát rendez a pécsi Bástya étteremben, mely- nek bevételét a látáskárosult gyermekek gyógyítására ajánlja fel. RUGALMASAN Nagy visszhangot kéltett a Tv2 kedd esti műsorában Török Alexander, a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem Urológiai Klinikájának orvosa. A 33 éves szakember a férfi potenciaza- varok gyógyításával kapcsolatban fejtette ki véleményét, különös tekintette! (Borios Katalinnal közösen megjelent) Szégyenlős férfiak című könyvére. Megkérdeztük dr. Török Alexandert (nős, két gyermek apja): — Véleményem szerint, ha — USA-beli statisztikák alapján — a 20 és 65 év közötti férfiak 35—55 százaléka merevedési problémáikkal küzd —, akkor a hazai átlag is hasonló lehet. 1986 óta végzünk vizsgálataikat és gyógyászati módszereket. Megpróbálunk segíteni ezen a nem akármilyen hétköznapi gondokat is okozó ügyön. A Hozzánk fordulókat megvizsgáljuk abból a szempontból, hogy szervi elváltozás, véráramlási zavar vagy pedig, pszichés ügyek, esetleg az idegrendszer működéséhez kötődő beidegzés» zavarok okozzák-e a problémákat. Természetesen a szervi és az idegrendszeri gondokat nehéz elkülöníteni. Annyi bizonyos, hogy ha oz általunk is javasolt injekciókúra nem használ, ha ezután sem jön létre a kívánt merevedés, szervi problémáról lehet szó. Utóbbiak esetén .kisebb műtéttel és protézisbeültetéssel tudunk esetleg segíteni. A barlangos testbe beépített szilikonos merevítőt pillanatnyilag .még Ingyen kapjuk a budapesti Műszaki Egyetemtől, ahol kutatási program részeként vizsgálják tevékenységük hatását. Götz professzor irányításával megpróbálunk mindent megtenni a hozzánk forduló embereikért. Természetesen a vizsgálatok hosszabb időt is igénybe vehetnék. * Korántsem célunk az ízetlen poénlkodás, más emberek kárára sem. Mégis úgy gondoljuk, mielőtt báliki is orvosihoz fordulna az említett ügyekben, próbáljon meg sók minden más lehetséges formát, mert — ahogy azt mondani szokták — a „hiba lehet, hogy ,nem az ön készülékében van”. A po- tenaiazavorPkkaL foglalkozó orvosóknak pedig minél több kutatási lehetőséget és minél kevesebb konkrét munkát kívánunk. AUTÓÁREMELÉS? A sajtó egyre inkább pedzegeti a témát, s ho o lapokból esetleg nem is, beszélgetésék kapcsán bizonyára olvasóink is értesültek a.rról, hogy januárban nagy valószínűséggel változni fognak a gépkocsik árai (is). A változás a pletykáik szerint természetesen áremelést jelent, van, aki úgy tudja, 25" „-kai mennek fel az árak, de azt is hallani, hogy fix összeget nem határoznak meg, csupán azt, hogy szabadárasdk lesznek a gépkocsik. Sóska Zsolt, a Merkúr központi reklám- és propagandaosz- táiyának munkatársa: — Pesten is tele van a hírrel a város, de biztosat senki sem tud. Mi sem. Értesítést legalábbis hivatalosan nem kaptunk ez ügyben. Attól tartok azonban, hogy most is igaz a közmondás: .nem zörög a haraszt, ha... (A múlt vasárnapi vásár árait figyelemmel kísérve, mi sem lepődnénk meg a dolgon . ..) ORFÜI ADÓÜGYEK Rozvány György telefonált a 23-727-es telefonról:- Kérem, furcsa dolgok történnek Orfűn. Kedden koptom egy december 15-i dátummal ellátott levelet a tanácstól, hogy üdülőtulaj- donosként, visszamenőleg 1966-tól kezdve, be kell fizetnem at építményi adót. Ahogy írják, annak idején rosszul számolták ki, s most ki kell fizetnem a különbözőiét. Attól tartok, az ügy nemcsak engem érint . . . Ettől tartottunk mi is. Szerencsére az orfűi tanácson kédveZőbb hírekkel szolgáltak. Mint megtudtuk, a több száz nyarolótulüjdonos valóban számíthat az idéZétthez hasonló levélre a közeli napokban, de közülük csupán 8-16 embert érint kedvezőtlenül a dolog, hiszen a MA POSTÁZZAK Sziráiky Gábriel la szabadfoglalkozású nyelvtanár panaszolta többek nevében, hogy három hónapja, mióta ikiléptek előző (állami) munkahelyükről, r*em folyósítja számukra a Társadalombiztosítási Igazgatóság a gyermekeik után járó családi segélyt. A múlt pétéken magam is beszéltem telefonon Sziráky Gabriellával — hallottuk Tóth Györgyné osztályvezetőtől. - A késedelem oka az volt, hogy határidőn túl adta be a volt munkahelyéről való kilépés után a szükséges papírokat, de be kell vallanom, nálunx is hosszú az átfutás. Természetesen azon voltunk, hogy minél előbb kapja meg ő is, és másók is a gyermekek után járó családi pótlékot - megnyugtatásul annyit hadd mondtúlnyomó többség nemhogy kevesebbet fizetett volna a közelmúltban kiszámított új díjszabásnál, de túlfizette azt. ók tehát adójóváírás révén jól járnak, hiszen a túlfizetést leírják jövő évi adójukból (évente 500—2000 forintról van szó). Aki viszont nem, vagy kevesebbét fizetett, mint a jogszabály elbírja, most pótolnia kell. (Hozzátesszük: nem ők a hibásak, hanem az orfűi tanács jogelődje, mely tévesen számolt annak idején.) Megnyugtatásul: nem kell azonnal fizetniük, meg is fellebbezhetik a döntést, s ha az majd jogerős lesz, 15 napop belül kell átutalniuk az összeget. Ez pedig már csak 1990-ben esedékes - bár tudjuk, ez így is be nem tervezett kiadást jelent a családi költségvetésekben . . . jaik, hogy csütörtökön postázzuk a kérdéses összeget, ihletve összegeket. (Hasonló cipőben járó olvasóinknak tehát már nem kell várniuk többet egy-két napnál. Javasolni pedig csak any- nyit tudunk, hogy az eddigi bosszúságokat minél előbb próbálják elfelejteni . . . ) ÉK: FEKETE DOBOZ Az Értelmiségi Klub (Vasutas Műv. Ház, Váradi A. u.) mai programjában a Fekete Doboz filmjei és filmesei mutatkoznak be. 19 órától két filmet vetítenek (EKA 1-2 - premier; A Nemxeti Háromoldalú Tárgyalások), majd 20 órától beszélgetés következik Elbert Mártával és Jávor Istvánnal as FD szerkesztő-operatőreivel.