Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)
1989-11-24 / 325. szám
1989. november 24., péntek Dunántúli napló 3 űz Országgyűlés folytatja munkáját (Folytatás a 2. oldalról) egyetértenek, hogy azokon a területeken, amelyeken ez súlyos problémákat okoz, a bérrendszeren belül kell 'megoldást találni. Egy másik vitatott kérdéssel, o magánimport utáni általános forgalmi adóval kapcsolatban Fekete János leszögezte: egyetért a 25 százalékos áfa bevezetésével, s véleménye szerint nem indokolt kivételeket tenni. Ugyancsak szükségesnek Ítélte a nyugta bevezetését, hiszen eddig nem siAz elnöklő Jakab Róbertné, elnézést kérve a bizottság előadójától félbeszakította az előterjesztést. Béjelentette: a Parlament magas rangú külföldi vendéget fogad, az ülésszakra megérkezett Ro Te Vu, a Koreai Köztársaság elnöke. Az Országgyűlés köszöntötte az államfőt, aki Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon. Ro Te Vu beszédet mondott a törvényihozás előtt, körvonalazva egy kölcsönös bizalomra, megértésre és együttműködésre alapozott világ képét. Ru Te Vu megosztotta a magyar parlamenttel a délkoreai gazdaság, a „Han-fo- lyó menti csoda" Magyarországon is hasznosítható tapasztalatait, majd magyar vendéglátóinak figyelmébe ajánlva e tapasztaltokat, hangoztatta: a Koreai Köztársaság minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy hozzájárulhasson Magyarország fejlődéséhez. ■ Az elnök bejelentette: beruházásra fogja bátorítani a koreai üzletembereket, akár közvetlen, akár vegyesvállalati formáiban. A Magyarországon 'befektető koreai vállalatok °lyan cikkeket tudnának gyártani, amelyek nemcsak itt, hartem a világ más tájain is keresettek. A Koreai Köztársaság elnökének beszédét nagy taps fogadta. került eredményeket elérni a láthatatlan jövedelmek megadóztatásában. Ehhez kapcsolódóan azt is javasolja a bizottság, hogy a pénztárgépekre fordított összegeket le lehessen vonni az adóból. Ellenzi viszont a reformbizottság, hogy az újonnan be-- vezetendő részesedési adót a nyereségből vonják le. Véleményük szerint ez megint csak a jól gazdálkodó vállalatokat terheli majd, s azokat nem érinti, akiknek egyáltalán nincs nyeresége. Ezután a parlament folytatta az adórendszer módosítására vonatkozó törvényjavaslatok tárgyalását.' Fekete János, a reformbizottság előadója félbemaradt felszólalását befejezve rámutatott: az alacsony adókulcsoknak ösztönző hatása lehet a termelésre. Fekete János — a hangzása után megkezdődött a személyi jövedelemadó feletti vita. T ollós y Frigyes (Budapest, 24. vk.), Elek József (Borsod- Abaúj-Zemiplén m., 13. vk.), iPolgárdi József (Pest m., 17. vk.), Pál József (Győr-Sopron m„ 1. vk.), Balogh László (Békés m., 14. vk.), Varga Miklós (Veszprém m., 10. vk.), Szabó- né dr. Kakas Irén (Vas m., 8. vk.), Kovács Lászlóné (Budapest, 7. vk.). A vita közben Pesta László, az Országgyűlés jegyzője bejelentette, hogy megtörtént a szavazás és ónnak értékelése. Az alkotmánybíróság tagjává választották dr. Ádám Antalt, dr. Kilényi Gézát, dr. Solt Pált, dr. Sólyom Lászlót és dr. Zlinszky Jánost. Az Állami Számvevőszék elnökhelyettesévé pedig dr. Nyikos Lászlót választották meg. A Parlamentben november 23-án folytatta munkáját az Országgyűlés. Képünkön, Király Zoltán és Pozsgay Imre az ülésteremben. MTI-fotó: Cseke Csilla MTI-telefotó Ro Te Vu elnök felszólalása nek. Utána dr. Király Ferenc (Szolnok, m., 5. vk.), Tollár József (Zala m., 6. vk.), Szatmári Lajos (Veszprém m., 6. vk.), Szabó Miklós (Békés m., 5. vk.), Csongrádi Csaba (Heves m., 7. vk.), Búzás Józselné (Szolnok m., 14. vk.), Biacs Péter (Budapest, 30. vk.), Fii- ló Pál (Budapest, 18., vk.), Hellner Károly (Budapest, 32. vk.), Dauda Sándor (Budapest, <1V vk,), Soltészáé Pádár Ilona (Szabolcs-Szatmór m., 8. vk.), dr. Velkey László (Bor- sod-Abaúj-Zemplén m., 4. vk.), Kállai Ferenc (országos lista), Vess Józselné (Békés m., 15. vk.), fiiló Pál (Budapest, 18. vk.). Több hozzászóló nem lévén, az elnöklő Horváth Lajos lezárta az általános vitát. Az Országgyűlés a személyi jövedelemadóról szóló törvény- javaslatot - 218 egyetértő, 30 ellenző szavazattal és 13 tartózkodással - részletes vitára bocsátotta. Majd a korábbi bejelentésnek megfelelően a képviselők előtt az ülésteremben az Alkotmánybíróság megválasztott tagjai és az Állami Számvevőszék elhökhelyettese letették a hivatali esküt. Az Országgyűlés ezután a személyi jövedelemadó törvény tervezetének részletes vitájával folytatta munkáját. Elsőként Győrlly László (Vas m., 7. vk), majd Bödöné Rózsa Edit (Csongrád m., 3. vk.), Marton János (országos lista), dr. Mezey Károly (Sza- bolcs-Szatmár m. 18. vk.), Sasvári József (Komárom m., 8. vk.) szólalt fel. Több hozzászóló nem volt, ezért az elnöklő Fodor István lezárta a személyi jövedelem- adótörvény-javaslat feletti részletes vitát. Mivel a részletes vitában olyan javaslatok is elhangzottak, amelyekről az Országgyűlés reformbizottságának állást kell foglalnia, így e testület a parlament pénteki munkanapjának megkezdése előtt ülést tart. Fodor István bejelentette, hogy pénteken az általános f o rga I m ia dótö rvé ny-j a va sla t feletti általános vitával folytatják a munkát. Hadüzenet a bevásárló turizmusnak? Huber Jenő Baranya megyei 'képviselő interpellációt nyújtott be a kereskedelmi miniszterhez a bevásárló turizmus okozta ellátási feszültségek megoldása tárgyában. Az Or- * taggyűlés elhúzódik, félő, ‘hogy nem kerül már sor a válaszra. Ezért megkértem csütörtök délelőtt Beck Tamás kereskedelmi minisztert, hogy nyilatkozzon a témáról. — A hétfői minisztertanácsi ülésen miniszterelnökünk olyan utasítást adott, hogy álljon fel egy tárcaközi bizottság. Ennek vezetője dr. Spilák Ferenc, tagjai a 'MÉM, a PM, a Vámos Pénzügyőrség és az érintett megyék tanácsainak képviselői. — Milyen határidővel intézkedik a bizottság? — Tíz napon belül előterjeszti a javaslatait. Egy ülést már tartott, most ezekben a Percekben tartja a másodikat Nagy valószínűséggel az lesz a döntés, hogy tilalmi listákat vezessünk be azokra az élelmiszerekre, amelyeket a jugoszláv turisták visznek ki, a vámőrség pedig a legszigorúb- 'ban ellenőrizze ezek kiviteli tilalmát. A baj az, hogy ezt nem lehet megcsinálni egy országra, ez diszkriminatív lenne, tehát körbe meg kell tennünk minden szomszédországgal. Ez pedig nem kiszámítható, retorziókat is hozhat maga után.- Mi szerepel a listán?- A hústermékek, valamint a vaj, sajt, olaj, margarin, fűszerpaprika és minden, amit a jugoszlávok általában kivisz- nék.- Ez az egyetlen lehetséges megoldás? Mert ez például nekem nem szimpatikus. — Igen, de az is panasz a IlUépviselői interpellációban, hogy zsúfoltság van, hogy időigényes a vásárlás, hogy a magyarok nem jutnak áruhoz. 'Most ezen segít ez a vám rendelet. Nem a legjobb húzás valóban, de Magyarország olyan ország, amelyik most indul el a piacgazdálkodás útján, itt olasz vagy osztrák körülményeket és viszonyokat igényelni teljesen irreális. Nincs az a kormány, nincs az a párt, nincs az a társadalom, amelyik ma e^zt meg tudná valósítani. Huszonkét millió turista fordul meg nálunk, ezek vásárolnak, ennyivel megnő az ország ellátásának a kötelezettsége. De magyar turisták is kimennek, azok is kapnak mindent, amit akarnak. Most, hogy ezt a tilalmi listát életbe léptetjük, s netán az osztrákok ugyanezt teszik az elektronikára, akkor megint lesz felháborodás!- Várhatóan meddig tart a rendelkezés?- Ideiglenesnek szánjuk, úgy két hónap időtartamra. A jugoszláv kormány a havi 50 százalékos infláció ellen generális intézkedéseket tervez, és ezeket az árdifferenciákat fel fogják úgyis számolni. Csépányi Katalin Sajtótájékoztató a hétvégi népszavazásról A hétvégi népszavazással kapcsolatosan fejtették ki né- teteiket csütörtökön a Parlament Gobelin termében tartott ^jtótájékoztatón a Bajcsy-Zsi- 'inszky Endre Baráti Társaság. Q Hazafias Népfront, a Ke- 'teszténydemoknata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt és a Magyar Szocialista Párt képviselői. E hártok, politikai tömörülések steptemberben aláírták a há- temoldalá egyeztető tárgyalóikat lezáró dokumentumot és mint a mostani sajtótájékoztatón elhangzott — jelenleg is tartják magukat a megállapodásban foglaltakhoz, Így a köztársasági elnök megválasztására vonatkozó kitételhez is. A sajtótájékoztatón Vigh Károly (Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság) szerint csak egyetlen kérdés, mégpedig a köztársasági elnök megválasztásának módja és időpontja vár tényleges eldöntésre. Dobsai Attila (Hazafias Népfront) viszont a népszavazási kezdeményezés egyetlen pozitívumaként említette, hogy az legalább nyilvánosságra hozta az eddig színfalak mögötti politi- ikai érdekellentéteket és csatározásokat. Keresztes Sándor a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját tolmácsolva kifejtette: pártjuk a mindenkori köztársasági elnök népszavazással történő megválasztása mellett száll síkra. A népszavazást bojkottjára felszólító Magyar Demokrata Fórum nevében Csurka István megerősítette a szervezet álláspontját, miszerint a szavazólapokon szereplő kérdések nem lényegiek,* ezért az MDF tagjai és támogatói ne is vegyenek részt a népszavazáson. Hámori Csaba (Magyar Szocialista Párt) szintén úgy vélekedett, hogy az SZDSZ népszavazáskezdeményezési akciójával voltaképpen csapdát állított a Parlamentnek. A többiekhez hasonlóan inkorrektnek ítélte az SZDSZ és a hozzá csatlakozott ellenzéki pártok magatartását Varga Csaba, a Magyar Néppárt képviselője is. A népszavazás tisztaságáért! A Magyar Szocialista Párt tudomásul vette az Ország- gyűlésnek a népszavazás elrendeléséről hozott döntését. A november 26-ai népszavazás kérdéseiről álláspontját kialakította, és arról a tagságot, a közvéleményt folyamatosan tájékoztatja. A párt fizetett hirdetéseik, plakátok, szórólapok, szóbeli agitáció útján kívánja a választópolgárok mind nagyobb tömegét maga mellé állítani.' Az MSZP Baranya megyei és pécsi szervezetei egyértelműen és határozottan elhatárolják magukat a plakátok lé- tépésétől, átragasztásától, átírásától. £ cselekményeket a politikai kultúrát nélkülöző módszereknek tekintik. Az MSZP helyesli és elfogadja azt a törvényes rendelkezést, amely november 25-én, szombaton, nulla órától mindenfajta agitációt megtilt. Felkéri az illetékes hatóságokat, hogy a jogszabály megsértőivel szemben a törvény szigorával lépjenek fel. Az MSZP Baranya megyei és Pécs városi szervezetei * A Szabad Demokraták Szövetsége a közismert négy kérdésben népszavazás megtartását kezdeményezte. A népszavazást az Országgyűlés a vonatkozó törvény értelmében kitűzte november 26-ra. Ahogy ilyenkor természetes, megindult a kampány a szavazók megnyeréséért. Az SZDSZ elsősorban plakátokkal, szórólapokkal kívánt az állampolgárokhoz eljutni. Plakátjaink egy részét letépték, átfestették, nagyon gyorsan átragasztották. Ezek a módszerek nem tartoznak a politikai kultúra fogalomkörébe. A szabad véleménynyilvánítás elfojtása antidemokratikus. Vajon a p lakó trongál ók gondoltak-e erre? Természetesen a tettesek ismeretlenek, de a „kinek áll érdekében?” alapján az elkövetők köre jól behatárolható. Felszólítjuk őket, térjenek vissza a politikai módszerekhez, elemi érdekük nekik is! Az SZDSZ az ilyen értelmű plakátháborútól, az ilyen módszerektől egyszer, s mindenkorra elhatárolja magát. Papp Béla, Megyei Választási Bizottság, SZDSZ ügyvivő. Az Országos Választási Bizottság közleménye „Tisztelt Választópolgárok! 1989. november 26-án, vasárnap népszavazás lesz, amely 6 órától 18 óráig tart. A választójog gyakorlása a választópolgárok szabad elhatározásán alapul. Mindazok a választópolgárok, akik a választói nyilvántartásba történő felvételről nem kaptak értesítést, személyi igazolványuk bemutatásával a lakóhelyük szerinti szavazóhelyiségben szavazhatnak. E joguk gyakorlásának segítése valamennyi érintett helyi választási szerv kötelessége. Kérünk minden választópolgárt, a választási szerveket, a pártokat és a társadalmi szervezeteket, hogy maradéktalanul tartsák be a törvényi előírásokat. Valamennyiünk közös érdeke, hogy a népszavazás méltóságteljesen, kiemelkedő jelentőségének megfelelő körülmények között történjék.” NÉPSZAVAZÁS 1989. november 26. SZAVAZÓLAP 1. CSAK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK UTÁN KERÜLJÖN-E SOR A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK MEGVÁLASZTÁSÁRA? (Amennyiben Ön igennel szavaz, azt támogatja, két ne a lakosság, hanem majd mel szavaz, akkor azt támogatja, hogy a közvetlenül a lakosság válassza meg.) ...hogy Ön választhasson köztársasági elnököt MSZP A miniszter Jiiter|uja|||B^^ij^í Napiénak pénzügyminiszterire! ellentétben - úgy ítélte meg. hogy az adócsökkentés, illetőleg az ez- irónyú lépések már egészen rövid időn belül pozitív következményekkel járnak. A bizottsági vélemény e Horváth Lajos az ülésszak soros elnöke köszöntötte a Parlament ülésére látogató Jaakov Cur izraeli egészség- ügyi minisztert, majd szót adott Balogh Károly (Győr- Sopron m., 11. vk.) képviselő-