Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)

1989-11-22 / 323. szám

..Áznak az iskolában a gyerekek” A DTV magyarázata A DN október 11-i számá­ron „Áznak az Iskolában a 9yereke(<" címmel nyílt levél Hent meg az Apáczai Csere János Nevelési Központ 2. Számú Általános Iskola I. B. osztályának szülői aláírással. Mivel a közzétett írás alap­ulón állításokat tartalmaz, és 0 közölt tartalmában a köz­leményt megtéveszti, ezért férjük vállalatunk alábbi tájé­koztatását megjelentetni. Az iskola rendkívüli mérté­kű, a cikkben részletezett bé­kásnak problémájáról a Du- nóntúli Naplóból értesültünk. A* épület átadását követően, omiikor az üzemeltetők kezde­ményezték és a műszaki In­dokok is szükségessé tették, eddig minden esetben mun- nőtársaink eljártak, és a helyszíni — nem tervezési jel- Jegü — hibák feltárásához, Il­divé a szükséges intézkedé­shez a szakmailag helytálló Jovaslatcikat megtették, ezek Ózonban megközelítőleg sem érintették a cikkben közölt mértékű problémát és a kivi - élezési jellegű hibákat kö- vető javítások a beázások megszűnését eredményezték, "yen eljárásra az átadás óta csupán néhány alkalommal került sor, amely perlekedés­nek nem nevezhető. A Neve- esi Központ tetőszigetelésé- ''el vagy beázásával kapcso- 'otosan ugyanis vállalatunkkal, mint az épület tervezőjével szemben peres eljárás, de bármely ilyen jellegű per előt- Ji egyeztetés sem volt és je­lleg sincs. . A műszaki tervek ismételt ottanulmányozósa után is ál­dhatjuk. hogv terveink e vo- notikozásbon hibátlanok. Az iskola főigazgatójának nyilatkozatából úqv tűnik, mintha a meqvalósult épület ?? iskola működése szemoont- joból nem megfelelő feltéte- ,eket teremtene. Jelenlegi fő- 'dazgató a tervezés meqin- dulósa előtt kifejezetten azért lett kinevezve, hogy a funk­cionális tartalmú és koncep­cionális kérdéseikben a létre­hozandó intézmény valamennyi igényét érvényesítse, és köz­reműködjön abban, hogy a Nevelési Központ mint okta- tási-művelődési komplexum az így támasztott feltételrendszer­nek megfeleljen. Természetes, hogy a koncepció a megvaló­sítandó épületszerkezet kiala­kítására következményeikkel kellett, hogy járjon a megol­dási módokat illetően. Saját véleményünk szerint is Inem a szülőknek kell kezde­ményeznie az ilyen jellegű hi­bák megoldását, de az eddig eltelt intézkedés nélküli idő­szakról nem vállalatunk tarto- eik számot adni, hanem a fenntartó és üzemeltető szer-’ vezet. Minden lehetősége a mai napig rendelkezésre áll az üzemeltetőnek, arra, hogy a beázások megszüntetésére a szakembereket bevonja. Ezt bi­zonyítja, hogy a szülői levél nyomán mégiscsak lehetett azonnal intézkedni. A szavatossági javításokkal kapcsolatosan is komoly téve-' •dést tartalmaz a Pécs Megyei Városi Tanács V. B. művelő­dési osztályának közleménye: a szavatossági igényeket évek­kel ezelőtt a kivitelezővel szemben már elvesztették, ugyanis az eredeti tervezők és kivitelezőik tudta nélkül egy olyan gmk-t bíztok meq a te­tővel kapcsolatos munkálatok­ra, amelynek teljesen szaksze­rűtlen beavatkozása következ­tében állnak fenn a jelenlegi hibák. Erről a tényről 1988. november 3-án a fenntartó és az üzemeltető részvételével ieayzckönyv készült. Azóta az üzemeltetők részéről vállala­tunkhoz semmiféle intézkedés, jelzés, bejelentés, kérés nem érkezett. Ezúton is megerősítjük, Ihogy a jelenlegi körülmé­nyek iközött készek vagyunk a szerintünk is tarthatatlan álla­pót megszüntetésében közre­működni. Erdélyi Zoltán igazgató Dél-dunántúli Tervező i Vállalat Tanácsrendelet a város címeréről, zászlajáról Pécs Megyei Város Taná­csa 1989. november 15-i ülé­sén új rendeletet alkotott a város címeréről és zászlajáról. A város címere az 1780. év­ben Mária Terézia által ado­mányozott, szabad királyi vá­rosi státust biztosító szabada­lomlevél közepén lévő címer, amely két, a címerpajzs és a nagy címer változatban hasz­nálható. A címerpajzs és a nagy címer hiteles és pontos leírását a rendelet az Í780. január 21-én kihirdetett a szabad királyi városi státust biztosító latin nyelvű oklevél részletének magyar fordításé, ból merítette. A nagy címert és a címer­pajzsot csak engedéllyel lehet felhasználni. A város címeré­nek mindkét változata enge­dély nélkül használható fel a tanács önkormányzati tevé­kenysége során, valamint a tanács, a végrehajtó bizott­ság, a tanácsi bizottságok meghívóin, felhívásain, prog­ramjain, szerződéseken, a nemzetközi kapcsolatokban és az idegenforgalmi propagan­dában, a város kiemelkedő rendezvényein, jelentősebb kulturális és sportesemények emléklapjain, jelvényein, ér­mein, a város történetével, életével, fejlődésével foglalko­zó kiadványokon, emléktár­gyakon, a tanács által alapí­tott díszokleveleken, emlékla­pokon, kitüntető vagy emlék­érmeken. Pécs város díszpolgárai, a Pécsi Körkép Rendbe tették a Széchenyi téri örökmécsest A Széchenyi tér az évszá­zadok folyamán többször vál­toztatta formáját, a legutol­só nagyobb átalakítás az 1930-as évek elején volt, ek­kor kapta a ma is ismert kül­alakját. A fölső részén, a bel­városi templom előtt egy örök­mécsest is állítottak ekkor, ami az 1918, november 14-től 1921. augusztus 21-ig tartó antant-szerb megszállás alóli fölszabadulás emlékét hirdette. Az alsó részen, a lépcsősor oldalán lévő négy dombormű­ből kettőt ugyan az 1945. utáni időben leszedtek, de re­mélhetőleg a közeljövőben visszakerülnek a helyükre. Ennek első állomásaként a Pécsi Városszépítő és Város­védő Egyesület Helytörténeti Szakosztálya és Vajgerf György — a városvédő őrjárat résztvevője — vezetésével visz- szaállítottók az örökmécses világítását, és elkészítették a fölötte levő kettős keresztet. A munkálatokban részt vett Ke- resztfi Ágnes, Kovács László pellérdi műhelyvezető és kol­légái, a munkálatokra a mű­helyét rendelkezésre bocsátot­ta és műszaki tanácsokkal szolgált Lehőcz György, pé- egy jó cél érdekében — ko­csi kisiparos. szönjük nékik a iköz nevében. Mindig örömteli, ha a vó- Dr. Vargha Dezső ros lokálpatriótái összefognak szakosztályvezető ^ tudósító noteszából Törvényesen működik-e a végrehajtó bizottság? - Hogy kapnak üzletet a vállalkozók? - Négyszemközti tárgyalások... A tanács legutóbbi munka­ijáról szóló tudósításból sok Minden kimaradt - ebből J^sszemenő következtetéseket JVo,nni nem érdemes. Viszont tudósítót Is tisztelettel töl- l^tte el a tanácstagok harcos ,'ollósa a város napi dolgai r°nt, és a felelősség a város- politikai kérdésekben. Tállá- ..s következik tehát a tudósí- p noteszából, tegyük 'hozzá, v*t sem a teljesség igényé­, Szabó Ferencnél (33-ós vó- P^ztókörzet) tette szóvá: ko- • *Ji közérdekű bejelentése j/P’ 'miszerint Pécsett szom­btonként 13 óra után alig Jól nyitva boltot a vásárló, J"1 tapasztalt érdemi váltó­ját- Szerinte a szakigazgatási -Jcvek nem használják ki a 9szobály adta lehetőségeket, kérik számon a vásárlók bakéit szolgóiló bolti nyitva . Szabó Nándor elnökhelyettes te, hogy az erre vonatkozó .^szabályokat az eddigieknél következetesebben alkal- k?**ák. Beszámolt'arról, hogy személyt köteleztek bírság JPtésére, akik önkényesen rö- •J'tették meg a bolt nyitva ^ósi idejét. A tanácstag kérdésére, hogy *nnyi bevétele volt a városi ^ácsnak az ipari vásárból, elnökhelyettes azt mondta, hogy részeredmények birtoká­ban megállapítható, hogy a Mecsek-Touristnak jó vállalko­zás volt, a tanácsnak ennél szerényebb. Ezért a jövőben gazdasági vállalkozásként ren­dezik meg a városi tanács gesztorságával. Szabóné szóvá tette azt is, hogy nem hajtják végre a 'ko­rább' tanácsrendeleteket — ideje lenne ellenőrizni —, például a köztisztaságról szóló rendelet megvalósításáról nem tudni semmit. Dr. Somfai Csaba, az építé­si és közlekedési osztály ve­zetője ezzel kapcsolatban be­számolt a komplex éjszakai takarítások sikeréről, valamint- elmondta, hogy továbbra is évente 31 millió forint van er­re a területre, miközben a tisztítandó városrészek nagy­sága nő. (A tudósító számára sem derült ki ebből, hogy a köztisztasági rendelet miként valósult meg.) * Dr. Tóth Mária (67-es vk.) vetette fel: észrevették-e már, hogy a végrehajtó bizottság 12 fős 'létszámmal törvénytelenül működik? Dr. Fqrkas Károly, a vb tit­kára azt mondta, hogy a ta­nácsrendelet tól-ig határozza meg a vb-tagok számát, Pé­esett ez 13. A tanácselnök-vá­lasztás után elmaradt az új tag választása, de ez a műkö­désben nem okoz gondot, mert szavazategyenlőségnél az elnök voksa dönt. Felvetette, hogy a szervezeti és működési szabályzat napirendjénél dönt­het a tanács a vb-tagválasz- tásról, de hozzátette, erre a decemberi ülésen kerülhet sor. A tanács végül is lemondott a választásról. (A törvényesség kérdése is nyitott maradt. Nem derült ki mit mond erről a tanács sóját „törvénye", a szervezeti és mű­ködési szabályzata. Kár, hogy elmarad a választás is, főként ismerve a tanácstagok véle­ményét, miszerint az appará­tus érdekképviselete túlsúly­ban van a végrehajtó bizott­ságban.) A tanácstag azt is kifogá­solta, hogy a végrehajtó bi­zottság önkényesen leveszi a napirendről a munkatervben szereplő témákat, 'Erre azt a választ kapta, hogy zömmel azok a témák maradnak el, amelyeket a kormány várható döntése miatt kell csúsztatni, de kiderült, nemcsak ezekről a napiren­dékről van szó, viszont a miértre konkrét válasz nem hangzott el. Dr. Révész Mária (75-ös vk.) és Brandstötter György egy­aránt a tanácsi vezetés négy- szemközti tárgyalásait tették szóvá: Révész Mária kifogásol­ta, hogy a Pécsett működő pártokkal egy-egy vezető tár­gyal, holott a tanácstagokból álló delegáció lenne helyén­való, míg Bnandstötter György méltánytalannak tartatta, hogy a vezetők utazásairól a lapból szereznek tudomást a testület tagjai. Or. Molnár Zoltán tanácsel­nök szerint nincsenek négy- szemközti tárgyalások, java­solta, hogy az ügyrendi bizott­ság a decemberi ülésre tegyen javaslatot a tárgyalóküldött­ségről. * Dr. Tóth Mária egy követ­kező hozzászólásában saját nyomozásának eredményeként emelt szót amiatt, hogy a Rá­kóczi út 50-ben a korábbi megállapodásoktól eltérően négy magánszemély kopott ott üzletet, de nyoma nincs a nyilvános pályázatnak... A tanácselnök elmondta, 'hogy a korábbi vállalkozók kö­zül kettő visszamondta az üz­letet, így kerültek az új tulaj­donosokhoz. Nyilvános pályá­zatról nem szólt. * Fehérné Eperjesi Zsuzsanna .(26-os vk.) helytelennek tartja, hogy környezetvédelmi szaktit­kár és főépítész elnöki irányí­tás aló kerül. Szerinte az ed­digi döntések nem indokolják ezt a bizalmat, és ellenőrizhe­tetlen a munka. A döntés az, hogy d testület rendszeresen beszámoltatja a tisztviselőket a 'jól körülhatá­rolt önálló munkaterületükről. * Szabó Ferencné immár so­kadszor elmarasztalta a DN-t, mert nem 'közölte oz önkor­mányzatokról szóló soproni fel­ihívást, miközben ezt más la­pok megtették. A tanács el­nöke hozzátette: „ez a kü­lönbség a lapok között”. Mi­után kiderült, hogy a tanács­tagok többsége nem ismeri a felhívás tartalmát, a testület megszavazta a csatlakozást a felhíváshoz. Mindössze két megjegyzés ebhez: a tudósító nem piron­kodott á megrovás miatt. A lapszerkesztés a szerkesztőség dolga — szerencsére más be­leszólása nem kötelezi. Min­denesetre a testületi ülés után megtudta, hogy a városi ta­nácson van a felhívás szöve­ge, ki is akarták osztani a tanácstagoknak, de valami miatt elmaradt. Ennyit a nyil­vánosságról. Tudomásunk sze­rint a csatlakozás határideje időközben lejárt... 'tették ^ási idejét.' „Pro Űrbe Pécs” emlékérem tulajdonosai, a városi tanács tagjai és tisztségviselői az ál­taluk használt levélpapíron, névjegykártyákon engedély nélkül feltüntethetik. Magán- személy részére a város nagy címerének felhasználása nem engedélyezhető. A városi cí­mer mindkét változatát kizá­rólag hiteles alakban szabad ábrázolni, azonosítható ele­mei önállóan nem használha­tók fel. A címer előállítását, fel- használását első fokon Pécs Megyei Város Tanácsa V. B. Hivatal Igazgatási Osztálya engedélyezi. Az engedély egy­szeri alkalomra, meghatározott időpontig, vagy visszavonásig adható. Az engedélyezésre vo­natkozó kérelemnek tartal­maznia kell a kérelmező ne­vét, címét, a címer előállítá­sának, felhasználásának cél­ját, módját, az előállítandó mennyiséget, a terjesztés, il­letőleg a forgalombahozatal módját. Kereskedelmi, vagy reklám jellegű felhasználás esetén az engedélyért díjat kell fizetni. A díj mértékére és kiszabásának elveire vo­natkozó részletes szabályokat a végrehajtó bizottság állapít­ja meg. A Pécs Megyei Város zász­lója: kék és sárga színű, amelynek középső részén he- * lyezkedik el a város címere. A tanács döntése alapján a nagy címerrel készült városi zászló állandóan a városháza homlokzatán lesz. A zászló előállításának engedélyezésé­re a rendeletnek a címerre vonatkozó szabályait kell ér­telemszerűen alkalmazni. Aki a város címerét, vagy zászló­ját engedély nélkül előállítja, engedély nélkül felhasználja, az engedélyben előírt feltéte­leket megszegi, vagy a város közösségét sértő módon hasz­nálja, szabálysértést követ el és 3000 Ft-ig terjedő pénzbír­sággal sújtható. A városi címer és zászló előállítására, valamint a cí­mer felhasználására vonatko­zó engedély visszavonható, ha az engedéllyel rendelkező a fenti szabálysértést elkövette, vagy a címer és zászló elő­állítására, valamint felhaszná­lására egyéb okok miatt mél­tatlanná vált. Az engedély nélkül előállított címer és zászló forgalombahozatalát, felhasználását, továbbá az azonosítható címer elemek fel- használását az engedélyező hatóság megtilthatja. A ta­nácsrendelet kihirdetése nap­ján lép hatályba. Ez nem érinti a városi címer és zász­ló hiteles vagy nem hiteles alakban való használatára a hatálybalépését megelőzően szerzett jogosítványokat. A ko­rábbi városi címer és zászló a tanácsrendelet hatálybalépé­sétől számított egy éven be­lül használható. A kihirdetés napjáról tájékoztatni fogjuk i város lakosságát. Dr. Papp Judit Pécs Megyei Város Tanácsa Keressenek más megoldást! Ne a bisztróból csináljanak ABC-t A Konzum bisztróban rendszeresen étkezők til­takozunk, a bisztró bezá­rása ellen, hogy itt ABC-t létesítsenek, a jugoszláv vásárlók részére. Ezzel oz intézkedéssel az igazga­tóság a két nemzet közti ellentétet tovább szítja: az itt étkező dolgozók és fő­leg n y ugd I ja sok é rdeke i t f é f- redobva hozta meg az igaz­gatóság a döntést. Aláírá­sunkkal követeljük az in­tézkedés visszavonását, hisz más megoldást is lehet találni - a magas fizetésért az Igazgató úr is törje a fejét. 221 aláírás Rovatszerkesztő: GALDONYI MAGDOLNA

Next

/
Thumbnails
Contents