Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)

1989-11-21 / 322. szám

„Szép volt fiúk...” „Szép volt fiúk!" — zen­gett szombaton közvetlenül a déli harangszó után Pé­csett, a Városi 'Sportcsarnok lelátóján. Kezdjük azzal, hogy a VII. alkalommal megrendezett Sopiana Kupa nemzetközi férfi kézilabda-torna színvo­nalánál volt már sokkol jobb. Hogy másra rve emlékeztes­sük a kupa hűséges nézőit, mint arra, amikor az igazi INOK, az igazi lengyel, vagy román válogatott volt leg­jobbjaink ellenfele a döntő­ben. Minderről persze nem a pályára lépett játékosok tehetnek, őket kiválogatták, megbíztak bennük, cf< pedig tehetségükhöz mérten meg­próbáltak helytállni. Most azonban mégis tudomásul kell vennünk, hogy nemcsak a Spanyolországban játszó dr. Hoffmann és a győri Oross kapusak hiányoztok a pályáról, de nagy volt a hi­ány az átlövők hármas poszt­ján, ahol sem az NSZK-ban játszó Kovács Pétert, sem a tornán ugyan megjelent, de Olaszországba visszautazni köteles Kovács Mihály, de még a sérült Gyurkát sem tudták feledtetni a mostani­ak. Becsületükre legyen imondvo — ha némi játékve­zetői segédlettel is — itt­hon tartották a kupát. A szervezőknek azonban mór ma ©I kellene gondolkodni azon, hogy ómig a tartalé­kos jugoszláv válogatott nem keltett csalódást, bizony nem tömegeket vonzó látvány egy Ausztriai és egy 'Bulgária legjobbjainak vergődése. Akik viszont feltétlenül dicséretet érdemelnek, azok a komlói szurkolói B-közép tagjai, akik nemcsak Kom­lón, de Pécsett is igazi ku­pahangulatot varázsoltak a terembe, egyáltalán nem az ő bűnük, hogy a — mai po­litikai szlogennel élve - „hallgatag többséget" kép­telenék voltak magukkal ra­gadni, egészen az utolsó 10 percben rendkívülit produkáló Biró 'kapus alakításaiig. A komlói fiúk nemcsak lelke­sek, nemcsak hangosak, nemcsak zászlókkal felszerel­ve színt is vittek a komoran hallgató lelátóra, de szim­pátiát ébresztő szellemes szurkolásukkal egyben példát is mutattak a PMSC labda­rúgóstadionban, immár több­ször is megbotránkozást kel­tett társaiknak, az igazi szurkolásból. Szép volt kom­lói fiák. K. L. Száj ki bravúr ' Hétről hétre akad óriási meglepetés a labdorúgó me­gyebajnokság I. osztályában. 'Most vasárnap az volt, hogy Újpetnén kikapott a PVSK, ezzel az eddig is jól szerep­lő Szajik ugrott az élre, és vezeti a tabellát. Azt sem várta senki, hogy 14 forduló után a Harkány áll at má­sodik helyen. A bajnokság esélyeséként emlegetett PVSK az éllovastól két pont­ra leszakadva harmadik, az egykori listavezető Beremend csak ötödik, a 'PBTC hato­dik, a PEAC pedig hetedik. Ez a pillanatnyi állás. Az I őszi zárófordüló most a hét végén azonban még mindent felforgathat, hiszen o Szajk Beremend re, a Har­kány' a Zsolnayhoz utazik, níg a PVSK a Szentlőrincet, a PBTC aedig a PEAC-ot fo­gadja. Bármi is 'lesz azon­ban az idényzárón, a Szajk mostani első helye kellemes • meglepetés, sőt bravúr. Vasárnop este izaatottan ; kérdezősködött az Úipetre— j PVSK mérkőzés eredménye iránt Husti Mihály, a szajki tsz elnöke. Amikor megtud- i ta, felkiáltott: „Akkor mi j vagyunk az elsők!" Ebből is : kiderül, hogy mindene a csapat, méq idegenbe is el- j 'kíséri a fiákat. Tőle tudjuk, hogy a szaj- kr együttes nagy nevek nél­küli, lelkes kis társaság, 90 százalékban tsz-dolgozókból á;H. Egyetlen ismertebb fut­ballistájuk van, Szajkó, aki az iNB U-es 'Bajában is megfordul. A többiek „név­telen”, de 'küzdőképes, fo­cizni nagyon szerető játéko­sok. A Szajk eddigi egyetlen vereségét- a PEAC-tói szen­vedte el, idegenben. Ahogy az elnök meséli, akkor volt a kukoricabetakarítás dan­Bármennyire is kicsi Ma­gyarország, Debrecen van annyira messze Pécstől, hogy a hírek onnan csak lassan szivárogjanak. Eléggé körül­ményesen, a debreceni újság takarítónőjének segítségével sikerült nagyon hiányos in­formációt összeszednünk va­sárnap este a DEKO SE— PVSK NB l-es férfi kosárlab­da mérkőzésről. Hétfőn haj­nali fél 5-tkor aztán haza­érkezett a vasutas csapat, amelynek edzője, Rab Gyu­la már részletekkel is tudott szolgálni tegnap délelőtt. — 18-2-re, azaz tekinté­lyes előnnyel vezettünk az elején. Aztán érthetetlen dórja, emiatt két meghatá­rozó labdarúgó, egy kom- bájnos és egy gépkocsiveze­tő nem lőhetett ott a mér- Jkőzésen. Ez is közre ját­szott abban, hogy kikaptak. lÉs hogy kerek legyen a tör­ténet, a két labdarúgót az /elnök nem engedte el ját­szani. Mert bármennyire is szereti a futballt, azért első a munka . . . H. L. módon a játékosaim minden mással kezdtek el törődni, csak a játékkal nem, fel is Ijött az ellenfél. A második félidő közepén, Bozi, Marl- janovics és Füzy kipontozó­dott, ez is hátrányt jelentett számunkra. Nem tudtuk fog­ni az iráni Shiiriánt, aki 28 pontot dobott. A végén a lelkesebb, szerencsésebb DEKO nyerni tudott. Hiány­zott Nagy L, akinek most a bókája fordult ki, emiatt nem játszhatott. El vagyok keseredve, mert egy már, megnyert meccset veszítet­tünk el. Most már bravúr kell idegenben ahhoz, hogy még éljen a remény. Vereség 16 pontos előny után XIII. Tenkes Kupa nemzetközi sakkverseny Egy üzenet Tisztéit P. P. Úri Levélét megkaptam, köszönöm. On azt kéri, közöljük, amit léirt, hi­szen több levelet is közöltünk már Harsányi-ügyben. Egyet el­felejt. Akiknek levelét a köz­vélemény elé tártuk, vélemé­nyükhöz mindannyian a nevü­ket is adták. On ezt elmu­lasztotta. Névtelen levelekkel pedig nem foglalkozunk. (pauska) Hárman az élen Félidejéhez érkezett a Sik­lósi SE hagyományos nemzet­közi tornája. A 80 főt szám­láló mesterkategóriában éles csaták, többszöri függők, szo­ros élmezőny alakult ki. A 6. forduló után Nyikolajev nk. mester Andrej Deev nk. mes­ter (szovjetek) és Peter En- ders mester (NDK) áll az élen, egyaránt 5-5 ponttal. A 4,5 pontos üldözőbóly: Simics nk. nagymester (Jugoszlávia), Szevnyikov, Cejtlin nk. nagy­mesterek, Dovzsrk nk. meste­rek (Szovjetunió), valamint Karsa László nk. mester, ör­vendetes, hogy Kádár Gábor, a PMSC FIDE-mestere is eb­be a csoportba tartozik, és a Első osztályú a PERC kardcsapata Nagykanizsán rendezték meg a II. osztályú kardcsapatbaj­nokságot, melyen a PEAC- osok 'kiválóan szerepeltek. Eredményeik: PEAC—Dunaújvá­ros 9-4, PEAC—Zalaegerszeg 9-4, Pécs-Nagykanizsa 9-5. A verseny megnyerésével a PEAC kardcsapata 1950 után újra az első osztályban szerepelhet. (A legjobb egyéni teljesít­ményt nyújtó vívónak felaján­lott 'különserleget is egyetemis­ta vívó, Nagy Zsolt nyerte el.) még serdülőkorú Fáncsy Imre is. A továbbiakban kemény küzdelmek várhatók az élen és csak 24-én dől el, ki lesz a győztese az ország egyik legrangosabb nyílt versenyé­nek. A nagy versennyel egyide­jűleg rendezett ,,B"-versenyen 95 versenyző indult. Itt a szov­jet versenyzők mellett a bara­nyai versenyzők is az élme­zőnyben vannak. A mestertor­nán mindennap du. 2-től kezdődik a játék a Platán Kft. szállójában, míg a .^"-ver­seny a művelődési házban fo­lyik Harkányban. Ó. L. (Képünk a helyszínen készült.) Tttónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság tájékoztatása szerint -a totó 46. játékhetére 8 078 486 darab szel­vény érkezett be. A nyereményalap: 43 187 586 Ft. Ebből a jutalom 3 926 144 Ft. Az I. és IV. nyerőosz­tályra egyenként 11 778 433 Ft, a II. és III. nyerőosztályro egyenként 7 852 288 Ft került felosztásra. A nyeremények: 13 találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 9 422 746 Ft; 12 találatos szelvény 59 darab, nyereményük egyenként 106 472 Ft; 11 találatos szelvény 775 darab, nye­reményük egyenként 8106 Ft; 10 ta­lálatos szelvény 6777 darab, nyere­ményük egyébként 1390 Ft. Eredmények röviden Ragadja meg az alkalmat! MOST VÁSÁROLJON NYÍLÁSZÁRÓKAT! Hogy méretválasztékban, termelői áron vásárolhatja meg a korszerű, esztétikus ZSALU-PORT fixzsalus bejárati ajtókat, FURNIV íves belső ojtókat és a ZSALU-THERM fizzsalus ablokokot, amíg a készlet tart! Jöjjön el, tekintse meg termékválasztékunkat! Címünk: Bázis Dél-dunántúli Építőipari Vállalat, Ipari Üzemigazgatóság, asztalosüzeme, Pécs, Pellérdi u. 55. Tel.: 15-844/143 Telez: 12-505 NE FELEDJE,-AMÍG A KÉSZLET TARTI Á PMSC Sajóbábonyban Két mérkőzést kedden ját­szanak a Magyar Kupa 16 kö­zé jutásáért. A Ferencváros Ajkán, a PMSC pedig Sajábá- bonyban lép pályára. Az 50. Magyar Kupában a versenyben lévő 32 csapat fele első osztályú együttes. A kiírás szerint döntetlen esetén két­szer 15 perces hosszabbítás, majd büntetőrúgások követ­keznek. A pécsiek már tegnap dél­után elutaztak a mérkőzés színhelyére. A kezdőcsapatból, mint ismert, Czéh, Lehota, Tú­ri és Lovász eltiltás miatt hiányozni fognak. A mérkőzés 12.30-kor kezdődik. Mai sportműsor Labdarúgás. Magyar Köztársaság Kupa: Sajóbábony-PMSC, Sajóbá- bony, 12.30 ó (a 16 közé jutásért). Sakk: XIII. Tenkes Kupa, Har­kány, ÁG-üdülő, 14 ó. LABDARÚGÁS TEKE (II. Gyakorló) 3- helyezést ért el, Frey János (Belvárosi is­kola) pedig 2. lett.' Mindket­ten bejutottak az országos döntőbe. A Mohácsi ‘ TE tömegsport bizottsága idén is megrendez­te a városi kispályás labdarú­gó-bajnokságot, amelyben két csoportban 15 (férfi) csapat vett részt. Az első csoport bajnoka a Székgyór (32 pont) lett, második: öntöde (29 pont), harmadik: Kesztyű (26). A II. csoport végeredménye: 1. Bm. Vízmű (31), 2. Selyem­gyár (27), 3. Gabona (19). Szentlőrinci SE—Kaposvári Közút 6-2. NB Il-es mérkőzés. Szentlőrinci pontszerzők: Tóth L. (458), Kemsei B. (430), Si­pos Z. (403),' Dadai I. (393). CSELGÁNCS RÖPLABDA Hét végén Pakson rendezték ■meg a Diók Olimpia területi NB II. nők: Pécsi Vörös Me- teor-Veszprém 3-0. Férfiak: PEAC—Veszprém 3-0. VIVAS TASI Kupa. 10 egyesület 165 vívója lépett pástra a TASI által megrendezett TASI Kupában. Női tőrben: 1. Pi­ros (Csepel), 2. Papp (MTK VM), 3. Mincza (MTK-VM) Férfi tőrben: 1. Bartus (MTK VM), 2. Czinner (MTK-VM), 3 Farkas A. (TASI). Kardban: 1 Qinirin (BSE), 2. Doszek (BSE), 3. Egri (BSE). Dunántúli ftqpiö POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesftőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Ismét tapétaturkáló! A pécsi. FÉSZEK ÁRUHÁZ különleges kvarc, hab és lézerszisztémával készült v import (NSZK) tapétákat KÍNÁL REKLÁMÁRON! ONT IS VARJUK MINDEN HÉTEN SZERDÁN ÉS PÉNTEKEN! É^BtSíf IIIIIIIII1II1BIIIIIIIIIIII»IIIIIIM1IIIIIIIMI[|IÍMIIII1I1IIWIIIII /

Next

/
Thumbnails
Contents