Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)
1989-11-14 / 315. szám
„Kijött most a lépés” Eredmények röviden ■ ^ __________________•.................................................................. Ha l enne a nyerőembereknek faliújságuk, most Richter Lajos fényképét kellene oda kiragasztani. Az ok: a PVSK kosarasa egymaga eldöntötte a Bázis KK elleni meccset. Pedig csak a második félidőben áMt be. — Azért csak okkor, mert a betegsége miatt nem edzett két hétig, ráadásul hétközben a nagyújja is megsérült. Nem volt sok ereje, egyszer le is kellett ültetni a kispadra, mert nem bírta. Hiába, sok volt a kihagyás. Amikor o szünet után a kaposvári csapat edzője felma- igasította a csapatát, akkor cseréltem be Richtert. Hat 3 pontos kísérletéből 4 sikerrel Belefutott Bonyhádon egy nyolcasba a Szigetvár NB Ilias labdarúgó-csapata, az eredmény 8-2 volt a házigazdák javára.- Az első, a második, a hatodik és a hetedik gólt 'les helyzet előzte meg, eny- nyit előre keil bocsátanom. Volt 1-1 és 2-3 is. Utóbbi utón az egyenlítés reményében kitámadtunk, de újabb gólokat kaptunk. 2-5-öt kővetően már feladták a játékosaim. Nemhogy 6 gól nem volt a két együttes között, de egy gólnyi sem. A bonyhádiaknak minden bejött, ezt ők is elismerték. Kétszer is talpra álltunk, ám fiatal, tapasztóletlan csapatunk harmadszor már nem tudott újítani. Biztos vagyok benne: ilesz ez még sokkal jobb is, vagyis elkerülünk a kieső helyről, és jó alapozás után a tavaszi idényben összeszedjük magunkat — mentegetőzött Csaba Gábor, a szigetváriak edzője. 2-8 ide vagy oda, bajok vannak Szigetváron. Ezt jelMa délután Harkányban, az állami gazdaságok üdülőjében ünnepélyesen megnyitják a XIII. Tenkes Kupa nemzetközi sakkversenyt. Az előnevezések alapján idén 16 országból vár- nok versenyzőket, dák között 7 nemzetközi nagymester is szerepel, s köztük is a legnevesebbek; Matulovics (Jugoszlávia) és Svesnyikav (Szovjórt, középtávolból 3-szor próbálkozott, mindannyiszor betalált. Soha rosszabb dobóteljesítményt! - mondta róla edzője, Rab Gyula.- Tényleg kijött most a lépés — ismeri el Richter. — Bár a betegségem, illetve a sérülésem előtt jó formában voltam, a legrosszabbkor kellett több meccset kihagynom. Vasárnap éreztem az első dobás utón, hogy menni fog. Ilyenkor már nem kell annyira odafigyelni a dobásra, megy minden magától. Megpróbálom tartósítani ezt a formát. Csak sérülés, betegség ne jöjjön megint közbe. zi, hogy sokszor 5—6-on jármaik csak edzésre, a többiek munkahelyi elfoglaltság miatt rendszeresen hiányoznak. Megváltoztak a körülmények is. Ez sok 'mindenben megnyilvánul. Nincs már meg a városi vezetés részéről az a lelkes támogatás, ami régen volt. Nincs szakosztályvezetője és most már technikai vezetője sem a csapatnak, fél éve a sportköri elnök vagy az elnökhelyettes be sem tette o lábát a pályára. Mindezeket az edzőtől tudjuk, aki féltve osztotta meg ezeket a „titkokat" velünk. Attól tart, hogy amiért eljárt a szája, megbüntetik, netán elzavarják. Azt még halkabban tette hozzá: — Mert annyira félek, inem merem sürgetni a vezetőket, hogy tegyék fel magukban a kérdést: kell-e Szigetvárnak NB Ifi., vagy sem? Mert ha igen, sok mindennek meg kell változnia. Amíg nem késő. H. L jetunió), de asztalhoz ülnek a Spanyolországból, Svájcból és az Olaszországból érkezett sportolók is, természetesen a hazai versenyzők mellett. A nagymesterek ma, míg a B- csoportba soroltak november 18-án kezdenek. A 100 táblán folyó verseny november 24-ig tart. A nyolcadik (egyben 56.) vb- selejtező előtt Közeleg december 9-e. az olaszországi labdarúgó vb- döntő sorsolásának oly sokak által várt napja. Sokan várják e napot, a magyarok számára ez azonban már csak egy közömbös nap ... Az európai selejtezők 6. csoportjában szerdán záruló csaták végén a sorrend minden bizonnyal igy fest majd: 1. Spanyolország, 2. Írország, 3. Magyarország. Ez azt is jelenti, hogy az első két válogatott lesz a jövő nyári „huszonnégyek” tagja. Ezreléknyi, már matematikailag sem számítható esély van: ha Málta gólzáporral küldi haza az íreket. Az álmok után a valóság! A magyar labdarúgó-válogatott a 12. vb-döntőben nem lesz ott, s ezt keserű ;udni, hiszen az eddigi 11 finálé közül csők kétszer (1970, 1974) nem kergethették a legjobb mogyar futballisták a döntőben a labdát. A szerdán 15 órakor, Sevillában sorra kerülő selejtező a nyolcadik, az utolsó, ami pedig a sportág históriáját illeti, az ötvenhatodik kvalifikációs csata. Az eddigi ösz- szesített magyar mérleg a vb- selejtezőkön: 33 győzelem, 14 döntetlen, 8 vereség, 127-59- es gólkülönbség. A magyar csapat selejtező mérkőzéseinek eredményei a 12. Vb-ért, sorrendben: Észak-lrország 1-0 (Budapest), Málta 2-2 (Valletta), Írország 0-0 (Budapest), Máí- ta 1-1 (Budapest), Írország 0-2 (Dublin), Észak-lrország 2-1 (Belfast), Spanyolország 2-2 (Budapest). Ha sikerre ugyan kevés is a remény, a történeti hűség kedvéért érdemes megjegyezni: az eddigi két győzelmét éppen ibériai földön érte el a magyar nemzeti együttes. 1981. április 15.: 3-0 (Valencia). 1984. január 18.: 1-0 (Cá- diz). A sevillai 11. spanyol—magyart a francia Gérard Biguet vezeti. Hétfőn délelőtt 10 órakor az MLSZ Charter gépével Spanyolországba utazott a magyar labdarúgó A- és utánpótlás válogatott. A „nagyok” szerdán 15 órakor Sevillában játszanak vb-selejtezőt, a 21 éven aluliak pedig kedden 19.30 órakor Benidormban találkoznak a vendéglátók megfelelő együttesével. A két válogatott a következő összeállításban kelt útra. A-válogatott: Disztl, Brock- hauser (kapusok), Simon, Pintér, Kovács E., Keller, Bognár Z., Bognár Gy., Bánki, Szekeres, Kozma, Fischer, Kovács K., Bácsi, Szalma, Schróth (mezőnyjátékosok). U-válogatott: Petry, Tarlósi (kapusok), Mónos, Balog Z. (Vác), László, Szabó Zs. (Bp. Honvéd), Palaczky, Máriás!, Limperger, Bordás, Horváth Cs., Huszák, Kómán, Rugovics, Csúcsa nszky, Jövőn (mezőny- játékosok). | ATLÉTIKA | A komlói Kiss-Király Ernő nyerte idén a Gödöllőn második alkalommal megrendezett szupermaratoni országos bajnokságot. A komlói futó eredménye 100 km-en: 6:24:38 óra. I LABDARÚGÁS l Női NB I.: Szolnoki Tiszali- get SE—Pécsi Dohánygyár 0-0, Tipográfia II.—Pécsi Dohánygyár 3-1 (1-0). A pécsi góllövő Ferencz. ( TEKE j NB l„ férfiak: Szolnoki MÁV MTE-jPécsi Gázmű 5-3. A Pécsett lejátszott találkozón a hazaiak legeredményesebb dobói: Fábián 881, Labancz 875, Barta 858 fával voltak. NB II., nők: Csornai SE-Pécsi BTC 6-2. A pécsiek legeredményesebb dobói: Engelsbaohné 378, Barka I. 388 fával voltak. 1 SAKK I OB I., férfiak: Budapesti Spartacus—PMSC 9-5. A pécsi csapat az eddig megszerzett 65,5 pontjával a tabella 10. helyén álí a tizennégyes mezőnyben. OB II.: Vasútépítők—Komlói Bányász 8-6. A komlói győztesék: Iván A., Szász, Sásdi, König, Kis-Xatos, döntetlenül végzett: Matécz és Vincze. I BIRKÓZÁS I Dunaújvárosban rendezték az országos kötöttfogású Magyar Köztársaság bajnokságot, ahol súlycsoportjában Gyöngyösi bronzérmes lett. Szegeden a szabadfogású Magyar Köztársaság bajnokságon negyedik lett Vörös. Mindketten a Húsos versenyzői. Jugoszlávia: futballisták letartóztatása A titogradi rendőrség letartóztatta a jugoszláv labdarúgó bajnokság első osztályában szereplő Buducsnoszt három játékosát, Adzsicsot, Tatort, Brnovicsot, valamint az egyesület volt labdarúgóját, Bajicsot, mert a Buducsnoszt —Crvena Zvezda kupamérkőzés után az öltöző folyosóján megtámadták, és alaposan összeverték Zoran Vujovicsot, a Crvena Zvezda válogatott hátvédjét. A rendőrség közleményben jelentette be, hogy az ügy kivizsgálásának befejeztéig őrizetben tartják az ismert labdarúgókat, mért végére akarnak járni a jugoszláv pályákon és stadionokban az utóbbi időben egyre gyakoribb, sportszerűtlen jeleneteknek, a megengedhetetlen fizikai leszámolásoknak. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz gatóság tájékoztatása szerint a totó 45. játékhetére 7 712 791 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy tolálatos szelvény 207 darab, nyereményük egyenként 40 715 forint; 13 találatos szelvény 136 darab, nyereményük egyenként 26 228 forint; 12 találatos szelvény 6053 darab, nyereményük egyenként . 991 forint; 11 találatos szelvény 51 371 darab, nyereményük egyenként 117 forint; 10 találatos szelvény 252 481 darab, nyereményük egyenként 36 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. | KÉZILABDA | BEK-mérkőzésen: Rába ETO —Valur Reykjavik 23-21. KEK- mérkőzésen: Virum Sorgenfri— VÁÉV-Bramac 23-20. Mindkét magyar csapat továbbjutott, tehát nyugodtan várhatja a ma sorra kerülő sorsolást. Ayrton Senna, a gyorsasági autós Forma—1-es idény 1988. évi világbajnoka az idei, számára második helyet jelentő idény botrányaiért a nemzetközi szövetséget, a FISA-t tette felelőssé. A heves vérmérsékletű dél-amerikai pilóta egy Sao Paulában tartott sajtótájékoztatón kijelentette: az elmúlt két hónapban többször is megfordult a fejében a visszavonulás gondolata, mivel a jelenlegi körülmények között nem kíván versenyezni. Senna dühét nagyrészt az indokolhatja, hogy a Japán Nagydíjon szerinte igazságtalanul zárták ki, és érvénytelenítették győzelmét. Gyakori beszédtéma volt rossz kapcsolata csapattársával és legnagyobb ellenfelével, az idei világbajnok francia Alain Prosttal. Mindketten a McLaren Honda színeiben szerepeltek, de ez csak fokozta a feszültséget az „istálló" berkeiben. — Az 1989-es idény eredményei a FISA manipulációi szerint alakultak — jelentette ki Senna. — És ez nemcsak a Japán Nagydíjon volt így, hanem például a monzai versenyen sem nézték jó szemmel, hogy megelőztem Prostot. Tu| RÖPLABDA | NB II., nők: Pécsi Vörös Meteor-Szombathelyi Tanárképző 3-1, Pécsi Vörös Meteor—Kaposvári Sportiskola 3-0, férfi NB II.: PEAC-Tabi Videoton 3-1. domósom szerint Jean-Marie- Balestre FISA-elnök ezután valami olyasmit mondott, hogy biztos jobb minőségű üzemanyagot használtam ... Az esélyszámitók utólagosan is felhívták arra a figyelmet, hogy amennyiben azon a bizonyos japán futamon nem törlik Senna eredményét. az utolsó versenyen akár még győzelmi reményeket is táplálhatott volna. Igaz, a brazil nem nyerte meg az Ausztrál Nagydíjat, de sokáig az élen haladt, míg Prost mór a rajtnál feladta a küzdelmet. Az adelaide-i futamot szakadó esőben rendezték meg, s az irreális körülmények miatt az összetettben behozhatatlan előnnyel vezető francia pilóta a verseny bojkottálására szólította fel vetélytársait. Erre Senna az előzmények után nem volt hajlandó, amiért csapattársa később szabotázs- zsal vádolta őt.- Az Ausztrál Nagydíjon történtekért kizárólag a szervezőket terheli a felelősség — válaszolta Prostnak a sajtó- tájékoztatón Senna. - Nekem az a dolgom, hogyha elindítják a rajtot, akkor teljesítsem kötelességemet. Azt viszont nem tagadom, hogy alaposan csalódtam „szakmámban"... POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős, kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-17/ Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesító postahivatalnál, a hlrlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. 4L margaréta tapéta- bolt Pécs,Szalai A.u.2.Tel.'12-324 Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy üzletünkbe: • eredeti szövettapéta 690 Ft/tek. • győri habosított műanyag bevonatú tapéta 360—400 Ft/tek. • import üvegtgpéta 110 Ft'm • 50 féle import és hazai öntapadó tapéta 98—110 Ft 'm érkezett! Bajok vannak Szigetváron Sakk: XIII. Tenkes Kupa tAa kezdődik a verseny Senna uödol Női futballett a pécsi dohánygyári lányok és a budapesti Tipográfia játékosainak előadásában. Sötét mezben a hazaiak, akik becsületgólját Ferencii szerezte a 3-1-es végeredménnyel végződött NB l-es mérkőzésen. Fotó: Kóródi Gábor H pólya széléről