Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)
1989-11-13 / 314. szám
'989. november 13., hétfő Dunántúlt napló 3 Egy éjszaka Berlinben A magyar turisták egyik Megszokott útvonalán - a Pozsony—Prá ga—Drezda-Berlin úton - ezúttal nem természeti szépségek, múzeumi látnivalók leié visz bennünket az autó. Amit Berlinben most látni lehetett, arra a történészek megtalálják majd a megfelelő jelzőt - mindeneseire a gyorsan Az Alexanderp'atz csendes, a Brandenburgi kapu felől fiatalok gyalogolnak, kocsit próbálnak fogni. Nyugat-Berlinből jöttek vissza: „csak átmentünk látogatóba". A kapuhoz most sem lehet közelebb menni, mint „békeidőben". A korlát, a kapu és az azon túli fal között katonák állnak szétvetett megnézik milyen az élet. Visz- szajönnek, mondják, szakmunkások, jó állásuk van. Egy ötvenes férfi a felesér gével éppen most jött vissza. Foglalkozása cukrász, vidéken él.- Feljöttem kocsival, hogy átmehessünk körülnézni. Nem is értjük, hogy miért nem en£>t láttuk a Brandenburgi kapu nyugati oldatán a falról 'télkező politikusok máris a '■történelmi" jelzővel illették fzt, hogy az NDK megnyitotta határát Berlinben. Az események szemlélői, részesei ritkán foglalkoznak a jövőben is érvényes, nagy jelzők kereséséül: mi is cSak azt éreztük, hogy amit itt és most láttunk, oz különös, érdekes, megható, felemelő, érthető és érthetetlen egyszerre. Útközben azért voltak jelzéseink, hogy „történelmi" időket elünk. Prága környékén sűrű hődben próbáltunk tájékozódni Pénteken este fél 7 tájban, orrúkor a Magyar Rádió közöl - fe: 33 év után lemondott Tódor Zsivkov; a Ceausescu családból ketten is a pártkong- tesszus küldöttei lettek, s hogy Oz egy nappal 'korábban megnyitott határon özönlenek az NDK állampolgárai az NSZK- ha. Ez utóbbinak első jelét Berlin külvárosában láttuk: Szombat éjjel negyed kettőkor J00 méteres sor állt egy rendőrőrs előtt kilépési engedélyre várva. Az emberek többsége fiatal volt, sokan vidékről jöttek, kisgyerekekkel együtt is. A rendőrök kész:égesek, nem szóltak a fényképezésért. Amikor eljöttünk mélabús zene Oszott utánunk: egy fiatalember szaxofont is hozott magá- 9aI, mert így gyorsabban telik oz idő. lábakkal. Adom a tájékozatlant: „Szovjet katonák is őrzik a falat?" „Azok mind a mi katonáink", válaszolja önérzetesen az egyik tiszt. A falon túlról zene, ének, ütemes kiáltások zaja hallik, petárdák fojtó szagát hozza a szél. Át igyekszünk mi is, először az Invalidusok utcájánál lévő átkelőn, mert egy rendőr azt ajánlja: „ott csak hatezrei várakoznak". A szám túlzott, de nem jutunk át, mert külföldieknek itt tilos. Megállítunk egy csapat fiatalt. Tizen- nyolc-tizenkilenc évesek, hangosak, vidámak. Még sohasem jártak Nyugaton, átmennek, gedték meg ezt eddig nekünk. A mi szabadságunk akkor kezdődött, amikor a magyarok megnyitották a határt. Én már akkor mondtam, nem kell nekünk ezzel más országokat terhelni. Odaát Nyugat-Berlinben most egy kis zűrzavar van: sok az üres üveg, a szemét az utcán és a tanácstalanság az emberekben. Idő kell, míg minden rendbejön. (Magyar voltunkra gyakran hivatkozhattunk büszkén. Szombat délután kocsink elromolván egy mikrobuszra kéretőz- tünk fel. A sofőr vendéglőben muzsikál, csütörtökön este, amikor a hír érkezett a határ Sokan bontottak pezsgőt ezekben a napokban megnyitásáról, azonnal összecsomagolt és átnlent egy napra. A magyar gesztust szerinte Gorbacsov tette lehetővé. „Példaképeim a magyarok”, mondta mosolyogva, és jókora kerülőt tépve vitt bennünket úticélunkhoz.) A Friedrichstrassén, a Nyu- gat-Berlinbe induló vonat végállomásán hosszú-hosszú sor várakozik felszállásra, de gyorsan haladunk. A németek személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel szállhatnak fel, a külföldieknek szigorú ' útlevélellenőrzés van három alkalommal is. Jegyet senki sem vált, tudja, hogy ellenőr úgysem jön. A vonat tömve. Tizenévesek, huszonévesek farmerben, pulóverben, dzsekiben vagy csak ingben — pedig éjjel 3 óra van és hideg. Nevetgélnek, sokar szorongatnak boros, konyakos üveget. Ök biztosan visszajönnek. De azok, akik bőrönddel, sporttáskákkal indulnak, komor arccal ülnek, nem néznek egymásra és nem beszélgetnek. Ök alighanem már eldöntötték, hogy odaát próbálják meg a jövőt. /Elzúgunk a fal fölött, és az első állomástól visszagyalogolunk a Brandenburgi kapu felé, el a Reichstag előtt. íme, itt a fal, A FAL, egy bezárkózásra és kirekesztésre berendezkedett rendszer jelképe. Amit itt látunk, az leírhatatlan. Legalább 8-10 ezren állnak a fal körül és fenn a falon. Kissé távolabb tévétársaságok helyi áramfejlesztői, kamerák, operatőrök, fotóriporterek — mintha az egész világsajtó itt lenne. Van mit látni. Fiatalok sétálgatnak, beszélgetnek, énekelnek, melegednek a füzeknél, alkalmi szónokok és szavalókórusok harsognak szabadságról, diktatúráról, barátságról. Sokan hoztak kalapácsot, vésőt, bontják, ütik, verik a falat. Egy-egy lepattanó darabért közelharc folyik, ilyen emléktárgyat ritkán tehet el magának az ember. Akad, aki önzetlenül másoknak vés, van, aki össze is szedi, amit ledöntött. Egy 40 év körüli férfi dühösen üti a falat — kalapál, izzad, belevág a betonba. — Miért haragszik erre a falra? - kérdezem.- Ez a szar tönkretette az életünket. Micsoda eszme, falat emelni csalódok, barátok közé? Én mérnök vagyok, Brémában lakom, de itt tanultam, tudom m,i az.- Hogyan fogadják a keletnémeteket, mi lesz velük? — Szeretettel fogadjuk őket. kapnak 100 mórka üdvözlő pénzt, de persze, ez kevés. És kevés az állás és a lakás is. Janugr elejétől nekem is állásgondjaim lesznek. Bízunk azért a jövőben. Mindenki fel akar jutni a két és fél méter magas falra. Hiányosfogú létrák, bakot tartó fiatalok segítenek ebben. A fal félkörívben húzódik a Brandenburgi kapu mögött, Nyugat- Berlin felől. A fal és a kapu Berlini emlék 1989 novemberéből: egy darab a falból között fegyvertelen kelet-német katonák sétálnak, álldogálnak. Nem *szólnak vissza a falról érkező hol barátkozó, hol gyalázkodó megjegyzésekre. Amikor néhány katona elmegy, a tömeg tapsol, amikor megérkezik a váltás, a falon fütyül Vissza Kelet-Berlinbe! Az S- Bahn feljáratánál kilométeres sor várja, hogy induljon a vonat vissza Nyugatra. Fiatalok, idősek, nagyszülők, unokák .— közülük sokan majd megrakott reklámszatyorral délután visz- szatérnek a külvárosokban haűk vajon visszajönnek-e? nek. Később egy fiatal katona elkezd szaladni a fal felé. Társai megfogják, kiviszik a térről. „Fasiszták”, ordítanak a fal tetején. Közben szüntelenül látni a tűzijátékot és hallani a pezsgés üvegek durrogását. Lenn a fal tövében egy lassan táguló résbe valaki karvastagságú vascsövet illeszt, de - a cső úgy hajlik el, mint a gyufaszál. Alapos munka ez az építmény, ki tudja hány évre méretezték annak idején. A városba vezető úton forralt bort mérnek, egy család megágyazott magának a Trabantjában. Sok a fiatal fiú, köztük nem egy részeg. Hiába kérdezősködünk tőlük: honnan is ismernék az utat, most járnak itt először. Reggel fél 7. A Kantstrassén járdát takarítanak az asszonyok, söprűjükkel kerülgetik a kirakatokat bámuló kelet-németeket. A Breitscheidplatzon legalább négyezer ember áll fegyelmezett sorban. URH-s rendőr is segít;, ám 6 óra 44- kor felbomlik a rend, és a tömeg eleje diadalittas ordítással betódul a bank kapuján: adják a 100 márkát. gyott Trabantjukhoz, de sokan odaát maradnak, hogy új életet kezdjenek. Vajon mi lesz azzal a fiatal párral, akivel a magyar nagykövetség előtt beszélgettünk? A férfi Nyugat- Berlinben, az asszony Kelet- Berlinben lakik, így élnek együtt tíz éve, így nevelik két közös gyereküket. A férfi ordít: „Micsoda ország ez? Falat építeni egy utca közepére, meg az emberek közé? Hogy német némettel szemben álljon? Én megmondom ezt a rendőrnek!" Az asszony csitítja, kabátjába kapaszkodik, úgy húzza vissza. Aztán eltűnnek a tömegben. Reggel fél 8: utcaseprő autók jönnek az Unter den Lindenen. Aki dél felé eljött a Brandenburgi kapuhoz, láthatta: a fal tetején már nem kiabáltak farmeres fiatalok. Kelet-német katonák álltak egymás mellett a falon - arccal az Unter den Linden felé. Gárdonyi Tamás A fényképeket Läufer László és Szundi György készítette Szombat reggel Nyugat-Berlinben: pár perccel a bank megrohamozása előtt.
