Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-27 / 297. szám
e DU Ilii! mill napló 1989. október 27., péntek kulturális ajAmlú MAI MŰSOR Film... Film... FilmRADIO Nemzetközi folklórfesztivál Szombaton reggel 8 óra 5 perckor kezdődik a Pécsi Rádió Jó pihenést című majdnem ikétórás zenés magazinja, •melynek tartalmát Dán Tibor, a műsor szerkesztője mondja el: „Éppen .25 éve, hogy dr. Cserháti József a pécsi püspök. Ebből az alkalomból fél 11 -kor aranymisét tort a Székesegyházban. Ugyancsak a negyedszázados évforduló alkalmából kereste fel otthonában munkatársunk, hogy az egyház, a világ dolgairól beszélgessenek. Jegyzetek szólnak majd a pénzről, így is, úgy is emlegetjük, és ebben a pénz- sóvár világban, amikor a gyermek is már csak a forintok csörrenésére képes figyelni, jólesik olyan kislányról hallani, aki, bár csupán 14 éves, faluja, Görcsöny történetével foglalkozik, arról ír monográfiát, ráadásul három nyelven. Szó lesz még a nemzetközi ifolklórfesztiválról, és számos érdekességről az oktatás, a közgazdaságtan területéről. Több alkalommal kapcsoljuk majd a pécsi Konzum Áruházát, ahol lemezt, könyvet is nyerhetnek majd a hallgatók, a váíórlók." Két, nem mindennapi életút néhány állomásával ismerkedhetnek meg a vasárnap délelőtti magazin hallgatói, dr. 'Nádor Tamás „Emberek, emlékek, dallamok ..." című egyórás magazinjában. A kiindulópont - érdekes módon — azonos: mindketten Siklóson születtek, majd indultak el nagyon is különböző irányba. Egyikük, dr. Szántó Konród ferencesrendi szerzetes, a katolikus egyháztörténet kimagasló tudású professzora, másikuk, dr. Komáromi László énekesi pályát futott be a Pécsi Nemzeti Színház színpadától az Operaházig. Közben Pécs rendőrkapitánya is volt. A beszélgetések közben korabeli, régi slágerek gramofon- ilemezeit hallgathatják. Vasárnap, a magazin után, 10 órától pedig ismét jelentkezik a Szerkesszük együtt című kívánságműsor, melyben •Lénk Irén teljesíti a hallgatók zenés kéréseit.-------------------- * -------------------TÖRT ÉNELMI JATSZÖHAZ kezdődik október 28-án, szombaton 10 órakor a Régészeti Múzeumban. A gyerékek az újkőkori ember életével, szokásaival ismerkedhetnek meg. PINK FLOYD, A FAL Színes, zenés angol film. Rendezte: Alan Parker. Pink, a rock and roll előadó egy hotelszobában bezárva ül, valahol Los Angelesben. Túl sok fellépés, túl sok kábítószer, túl sok taps: egy kiégett doboz. A tévében egy ismerősnek tűnő háborús film villog a képernyőn. Ingázunk időben és helyszínben a valóság és a lidércnyomás között — miközben megismerkedünk Pink fájdalmas emlékeivel, melyek elkerülhetetlenül őrületbe juttatják . . . 29-ES VÁGÁNY Színes amerikai film. Rendezte: Nicolas Roeg. Szereplők: Theresa Russel, Christopher Lloyd, Gary Oldman, Sandra Bernhard. Mire vágyik egy asszony? Többre, mint amit egy férfi nyújthat, így van ezzel Linda Nenry is. Körültekint a nyolcvanas évek férfi- modelljei között ... Na nem, LinOtödik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Diaporáma Fesztivált Pécsett. A háromnapos találkozónak az Ifjúsági Ház ad helyet. A francia, nyugatnémet, belga, holland, svájci, jugoszláv és magyar alkotók mintegy harminc alkotását a közönség november 3- án 19 órától, 4-én pedig 16 és 19 órától tekintheti meg. Az eredményhirdetésre 3-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor, az ezt Rendkívül izgalmas színházi élményt ígér a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka Komlón. Két Mariavux egyfelvonásost adnak elő a Színház- és Hangversenyteremben november 1-jén és 2-án 19 órakor. A Robszolgák szigete valódi szerelmi komédia, két hajótörött párról, akiknek a sziget törvényei szerint szerepet kell dánok ez az egy is sok, aki közülük való, a férje, dr. Henry Henry. Eleget gügyög neki. Nem csoda, hogy Linda emlékei és vágyálmai egy ártatlan, csibész, erős és érzékeny valaki köré fűződnek, aki megérti őt, és akinek szüksége van rá . . . Olyan valaki, aki jobb, mint egy férfi . . . VISZONTLATASRA, GYEREKEK I Színes, szinkronizált francia film. Rendezte: Louis Malle. Szereplők: Gaspard Manesse, Raphael Fejtő, Francine Racette. 1944 tele. Három új kisdiák érkezik a jezsuita kollégiumba, ahol a 12 éves Julién Quentin a legfiatalabb tanuló. Az egyik új jövevény, Jean Bonnet - izzó, barnaszemű, fekete hajú srác — Julien osztályába kerül és a kezdeti bizalmatlanság után hamar összebarátkoznak. Julien rájön, hogy Jean- nak nem Bonnet az igazi neve, barátja zsidó, akinek bujkálnia kell . . . követő gálán a legjobb diaporá- mákat láthatják az érdeklődők. A záróprogromon közreműködik az Ifjúsági Ház vonószenekara, vezényel: Mihályi István és Marossy László. A héten első alkalommal várja vendégeit a Házban a Folk-kocs- ma. November 2-án este 8 órától 11 óráig tart a műsor, az első vendég a szekszárdi Holló együttes lesz. cserélniük... A Kolónia című egy felvonásosban az asszonyok fellázadnak férjeik és udvarlóik ellen, hogy a világ nagyobb boldogulására és a helyes egyensúly létrehozására átvegyék a hatalmat. A főbb szerepekben Jordán Tamást, Lukáts Andort, Molnár Piroskát, Pogány Juditot, Kulka Jánost és Kol- tay Róbertot láthatjuk. Az előadást Sophie Loucachevsky rendezte. Koncertek, hangversenyek Folytatódik a Csontváry-ma- tiné műsora. Október 29-én, vasárnap délelőtt fél 11-kar a Csontváry Múzeumban változatos zenei programmal lépnek a közönség elé a művészek. Elhangzanak Telemann, Cherubini, Gebauer, Che mi ez- ky, Bozay és Glinka-művek. Október 30-án Pesikó György orgonaestjére várják a közönséget a Pius templomba. A műsoron Bach: g-moll fantázia és fúga, D' Aquin: Noel, Peter Philips: Ascendit Deus, William Byrd: Ave verum corpus, Mendelsson: d-moll szonáta, Bach: Singet dem Herrn ein neues Lied — motetta, C. •Franck: a-mol'l korálfantázia, Liszt: Ave Maria (Arcodéit), Poulenc: Salve Regina és Boeflmann: Gótikus szvit. A műsorban közreműködik a Pécsi Bach Énekegyüttes, vezényel: ifj. Dobos László. A •hangverseny este fél 8-kor kezdődik. A heavy-metal zene kedvelőit hívják a rendezők november 3-án 19 órakor az Apáczai Csere János Nevelési Központ aulájába. Az ANK Művelődési Ház és az Ifjúságért Egyesület közös rendezvényén a Morris együttes lép fel. A koncertet a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok érdekében nyitott „Az Ifjúságért" alapítvány javára rendezik.------------ * ----------B M űvészetek Háza ajánlataiból Ma délután 3 órakor a játékteremben folytatódik a ,,Min dolgozik?" sorozat. Révész Máriával és Soltész Lászlóval Gettó József beszélget. Az épitészházaspár munkáiból, terveiből rendezett kamara- kiállítás ugyanitt ma még látható. Érdemes időt szakítani arra a programra, mely a pécsi Művészetek Házában október 30-án, hétfőn 19.30-kor kezdődik a nagyteremben. Németh János, a Pécsi Nemzeti Színház művésze lép itt fel, a Szépség huligánja című műsorában Ladányi Mihály verseiből válogat. Zenei közreműködők a Tranzit együttes tagjai: Simara László és Marton Viktor.-------------------- » ------------------Ne m válunk... Ez a címe annak a zenés bohózatnak, melyet október 30-án, hétfőn 19 órakor a Pécsi Nemzeti Színház művészei adnak elő a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Klubjának színháztermében. A kétrészes darabot Unger Pálma írta, játsszák: Dévényi Ildikó, Unger Pálma, Moravetz Levente és N. Szabó Sándor. Rovatszerkesztő: HODNIK ILDIKÓ SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Apók és fiúk (este 7 óra). Szalma L. bérlet. Stúdiószínház: Cselédek (este Í8 óra). Bemutató. FILM Uránia: Indiana Jones . . . (f4, f6, f8). # Kossuth: Indiana Jones. . . (10. 12). Jó reggelt, Vietnam! (2, 4). ökölharcos (6, 8). Kossuth Klub: A hecc (fó. 18). Park: Egy párizsi diáklány (f4, fó, f8). Műsorinformáció a 08-608-as tele- ifonszámon. Komló: Csupasz pisztoly (4, 6, 8). Mohács: Én vagyok a szomszédom (4). Mamba (6, 8). Szigetvár: Gondos bocsok (6). Figyelem! (8). Siklós: Rendörakadémia III. (5, 7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Tudósok a közéletben. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.05: Népdalok. 11.20: Dylan Thomas 75 éves. 12.45: Külpolitikai könyvespolc. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.55: Rólunk van szó! 14.05: Erről beszéltünk . . . 14.35: Operettrészletek. 15.00: Magyar írás. 15.50: Radnóti versek. 16.00: Hírmagazin. 16.15: Hangoló. 17.05: A belpolitikai rovat műsora. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk - az irodalomról. 18.20: Esti Magazin. 19.15: Sportvilág. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.41: Népdalok. 19.50: Gong. 20.00: A Föld túlsó oldalán. 20.30: Operaáriák. 21.00: Kilátó. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.30: PAF-müsor. 23.00: Esti muzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Rivaldafényben az olasz popzene. 9.05: Hogyan harcoltam a demokráciáért . . . 9.45: Macskák. Részletek. 10.00: A ikertbarátok műsora. 10.05: Lemezek a tegnap slágereiből. 11.05: Mit üzen a Rádió? 11.45: Vidám fúvósmuzsika. 12.10: Nóták. 12.53: Édes anyanyelvűnk. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől péntekig. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Popregiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Fiataloknak! 21.05: Világablak. 21.35: Népdalkörök pódiuma. 22.00: A szegedi ,,Csillag” parancsnoka. 23.10: Sporthíradó. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Beethoven: Három szonáta. 10.25: Vallások világhíradója. 10.55: Barokk zene. 12.05: Magyar szerzők kamaraműveiből. 12.30: Operaáriák. 13.00: Hallgassuk ú|jra! 14.00: A Délnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 15.14: Kamarazene. 16.05: Gáli István: Me- meritó. 16.15: Bellini: Norma. Két- felvonásos opera. 18.30: Hiányjel. 19.05: Spanyol nyelvlecke kezdőknek. 19.20: Angol társalgás középhaladóknak. 19.35: Vonósnégyes ritkaságok. 20.35: Nyelvrokonaink zenéje. 21.00: A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik. 22.46: »Hindemith: Kis kamarazene. 23.00: Kritikus füllel. PÉCSI RADIO rabola. 21.50: A hónap verseiből. Október. 22.10: A Mama 100 éves. Spanyol film 23.45: Híradó 3. TV2. 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 18.46*. Tv2. 19.00: Dempsey és Makepeace. Angol bűnügyi film. 20.36: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 21.30: Hárman egy témáról. Vitaműsor. 22.15: Fred Zinnemann-sorozat. J*ó- lia. Amerikai film. Kb. 0.10: Tv2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ ZÁGRÁBI TV I. 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv* naptár. 8.30: Gyermeksorozat. 9.00; Gyermek, iskola, otthon. 10.30: Hírek. 10.35: A világirodalom nagy* jai. 11.05: Rajzfilm. 11.10: Kis műsor. 11.20: Urbanizáció. 11.50: Rajzifilm. 11.55: Országok és emberek. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Rajzfilm. 12.50: Probléma az áruházban. ■ Amerikai játékfilm. 14.10: Top-lista. 15.05: Műsor- ismertetés. /15.10: Hírék. 15.15: Az éjszakai műsor ismétlése. 17.i1'5: Híradó I. 17.35: Gyermeksorozat. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Népzene. 19.10: Időjárás. 19.13: Rajzfilm. 19.27: Esti műsor. 19.30: Hírad. II. 19.55: Sport ma. 20.00: Tizenkét megbélyegzett. Sorozatfilm. 20.55: Tv-poster. 21.25: Híradó III. 21.45: 'Kulturális magazin. 22.45: Hírek angolul. 22.50: Éjszakai program: Jó remény. Sorozatfilm. Legyen szerelem. Humoros sorozat. 1.20: Szombati műsor. ZÁGRÁBI TV H. 17.10: Műsorismertetés. 17.15: Hírek. 17.20: Tv-naptár. 17.30: A tudomány világából. 17.45: Kritikus pont. 18.15: Zágrábi panoráma. 18.30: Regionális műsor Rijekából. 19.27: Esti műsor. 19.30: Híradó. 20.00: Krónika a nemzetközi könyvkiállításról. 20.52: Időjárás. 20.55: Vadászat — halászat. Kiállítás. 21.05: Egy szerző - Egy film. 21.30: Raul Walsha filmjei: Azok a húszas évek. 23.15: Szombati műsor. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Az állatok paradicsomai. 9.30: Orosz nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Botrány Veronában. Olasz tv-film. 21.10: Mások szemével. 13.05: Hírek. 13.15: Filmes barangolás Amerikában. 14.00: Versenypálya. Amerikai film. 15.35: Gadget felügyelő. Rajzfilmsorozat. 16.00: An-tan-té- nusz. 16.35: Slágerek és ötletek. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Kíván- cs:c-ágshow. 17.35: M:ni kvíz. 17.55: Philip, az egér. 18.00: Mi. Állam- polgári szolqálat. 18.30: A volán mögött. Kalandfilmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Az öreg. Bűnügyi sorozat. 21.20: Dinasztia - a Denver klán. Amerikai családsorozat. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Trailer. 22.45: Max Headroom. Sci-fi sorozat. 23.35: Hírek. 23.40: A jutalom. Amerikai western. 1.05: Hírek. SUPER CHANNEL Az Ifjúsági Ház programjaiból — ..... ........- « ----------------------Sz erelmi komédiák Németh László üzenete Pécsi utcák Híres emberek Nagy emberekről nehéz keveset írni. Csak az életrajzuk betöltené egy regény terjedelmét. Németh Lászlónak 1901. április 18-tól 1975. március 3-ig tartó élete különösképpen. Érdemes volna foglalkozni azzal a kérdéssel is, hogyan lett a fogorvosból tanár, az egész nemzet tanítója. Külön tanulmányt igényelne a Tanú című lapindítóstól kezdve a Magyar Csillagban megjelent cikkeinek elemzése. ■Nem lenne szabad kihagyni életművének talán legértékesebb részét, a nyugot-európai nagy realista regény technikájával megírt regényeit, a Gyásztól az Iszonyig, amely utóbbiból film is készült, s amelynek pécsi főiskolai elem. zésénél éppen a szerző mellett kaptam helyet. Tanulmányai, történelmi és lélektani drámái éppúgy jelentősek. mint igen kiterjedt műfordítói tevékenysége. Szólhatnánk arról a felfogásáról is, amely a magyar történelmet és művelődéstörténetet a „híg magyarság" és a „mély magyarság" impresszionísztikus kategóriái szerint szembeállította az „örök magyarság" élményét kutatva. A kapitalizmussal és a szocializmussal szemben azt a harmadik utat hirdette, amely szerint a minőségi munkát végző kistermelők, szabadon társult telepes földművelők társadalmát kell megteremteni. Ebben az átalakulásban a magyar parasztságé és az ebből kinőtt új középosztályé a vezető szerep. És ezzel eljutottunk Németh László maiságónak, elgondolásai időszerűségének rövid ismertetéséhez. Némelyik ténymegállapítása, javaslata any- nyira közel áll a mai felfogáshoz, hogy érdemes e nagyszellemiségű író társadalompolitikai javaslatoit megfontolni. Németh László már évtizedekkel ezelőtt látta és megjósolta a diktatúrák „elöregedését”. Szerinte: „A történelem erkölcsi földlökésekben fejlődik, s a diktatúra az új földlökések kiinduló fészkét dúlja szét.” Ezért szimbolikusan azt ajánlja a diktatúráknak, hogy „megfelelő módon pisztolyt helyezzenek el öregségükre." Foglalkozik Németh László, a magyar ifjúság sorskérdéseivel is. Amíg sokan vannak olyanok, akik hízelegnek az új ifjúságnak, addig ő követelésekkel, igényekkel áll elő: „Téved az ifjúság, ha azt hiszi, hogy Magyarországnak elsősorban gazdasági reformra van szüksége. Nem gazdasági intézkedések segítenek egy országon, hanem a •kiválóság, mely éppen mert kiváló, gazdasági téren is felismeri és megvalósítja a szükségest.” Minden mozgalomnak értékes emberekre van szüksége: értékes emberanyagot csak a lelkek reformja ad. „Az ország ma miniszterekre figyel — írja —, de az igazi, a sorsdöntő esemény, hogy mire készülnek magányukban a fiatolok. Új világi rendnek kell köztünk támadni. Láthatatlan kötéllel a derék körül, néma fogadalommal a szívben." Németh László más helyütt részletezi is e fogadalom lényegét: „Áldozatra elszántan élni az önzésben, a hagyomány gazdagságát képviselni a sivárságban, a hatalmat is vállalni az eszme érdekében: a szerzetes szőrtnge a testen, a gyermek kíváncsisága a tekintetben, s a harcos kardja a derékon: ez az új nemesség, s erre van szükség itt is, ha a zűrzavarnak fölébe akarunk kerekedni.” Ez az író üzenete, ez a mi •munkánk ma is, s nem is kevés. Dr. Tóth István 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Útinform - ügyeletek jelentik — 7.15: Dél-dunántúli krónika- Lapszemle - Válaszolunk hallga tóinknak - Idegenforgalmi világnap — Hétvége sportja - 7.55: Programajánlat.) 8.00: Műsorzárás. 16.30: A Pécsi Stúdió kereskedelmi adá- so. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Egy óra múlva itt vagyok . . . Tévéfilmsorozat. 8. rész. 10.45: Képújság. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Hírek. 17.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka. 17.40: Közlekedésről mindenkinek. 18.00: Ablak. 19.00: Műsorajánlat. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: iHíradó. 20.00: Reklám. 20.05: Telefere. Vitray Tamás műsora. 21.15: Reklám. 21.20: Pa7.00: Hírek. 7.05: Időjárás-jelentés 7.09: üzleti hírek. 7.30: Hírek, időjárás. 7.39: üzleti hírek. 7.58: Időjárás-jelentés. 8.00: Egyveleg. 15.30: Off the Wal. 16.30: Hullámhosszon. 18.30: New Music Show. 19.30: Hírek, időjárás. 19.35: Időlánc. 20.00: Max Headroom. 20.30: Snub. 21.00: Koncertóra. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Rapido. 22.40: New Music Show. 23.40: Hírek, időjárás. 23.50: Power Hour. 0.50: Időlánc. 1.20: Egyveleg. 2.00: Műsorzárás. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.10: Magazin. 17.10: Esély a daloknak. 17.30: Konyhatitkok. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Pihenőidő. 19.00: Ushuaia. Nicolas Halót kalandjai. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Csillogó papíros. 20.00: Európa-klub. 21.00: A világ végén. 22.00: Tv- híradó. 22.25: Időjárás-jelentés. 22.30: Filmklub: Emlékek háza. Belga film. 23.45: Vendégségben Fred- nél. 0.45: Csillogó papíros. 1.00: Műsorzárás. SKY CHANNEL 6.00: üzleti hírek. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: DJ Kot show. 9.30: Eurosport étlap. 10.00: Kosárlabda. 12.00: Indy autóverseny. 13.00: Golf. Volvo mesterek. 15.00: Európai közösségek teniszbajnoksága. 17.00: Európai kosárlabda. 18.00: Salakmotor. 19.00: Tornász-vb. 22.00: Golf. Volvo. Mesterek. 24.00: Kosárlabda. 1.00: Műsorzárás. Jelenet a „Viszontlátásra, gyerekek" c. francia filmből