Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-26 / 296. szám
2 Dunántúli napló 1989. október 26., csütörtök Vastagh Pál az MSZMP—MSZP viszonyról, a munkahelyekről való kivonulásról, az ifjúságról MSZP-gyűlés Szigetváron Várhatóan a jövő héten — a dokumentumok összeállítását követően - megtörténik a Magyar Szocialista Párt bírósági bejegyzése, s ennek során azt fogják kérni, hpgy az MSZP-t tekintsék az MSZMP jogutódjának, ami által jogilag is védetté válitk az MSZMP név - közölte a szerdán tartott szigetvári pártgyűlésen Vastagh Pál, az MSZP országos elnökségének tagja, a párt vidéki titkára. Ezzel válaszolt azokra a felvetésekre, miszerint az új párt szervezése országszerte akadályokba ütközik, mivel a párttagok egy része az MSZMP-hez ragaszkodik.- Való tény, hogy a legtöbb megyében és településen az MSZMP-tagok döntő többsége ma még várakozó állásponton van. Sokféle érzés és ellenérzés kavarog bennük, ezért türelmet kell tanúsítani irántuk. Ámde a politikai élet felgyorsult eseményei nem adnak haladékot a . pártszervezőknek — mondta Vastagh Pál, és szólt az MSZP elnökségének szerdán nyilvánosságra hozott állásfoglalásáról, amely politikai és jogi szempontból egyaránt tisztázni kívánja az MSZP-'MSZMP- viszonyt. A pártgyűlésen sok vélemény és kérdés hangzott el, köztük igen éles 'kritikák a Magyar Szocialista Párttal kapcsolatban. Egy 1945-ös párttag például kétségbe vonta a kongresszusi küldötteknek azt a jogát, hogy új pártot hozzanak létre. Véleménye szerint ugyanaz történt, ami az elmúlt 40 év alatt mindig, azaz a központban kis létszámú közösség döntött az egész párt sorsáról. Vastagh Pál visszautasította ezt az állítást, mondván: még soha nem választották meg a kongresszusi küldötteket olyan demokratikusan, mint most. A mandátumvizsgáló bizottság elnökeként tanúsítja, hogy a kongresszusi tagok 53 százalékát közvetlenül — jelölőbizottságok közreműködése nélkül — pártszavazással választották meg. A pártnak a munkahelyekről való kivonulása kapcsán Vastagh Pál emlékeztetett arra, hogy az MSZP-kongresszus úgy foglalt állást: minden baloldali hagyománnyal ellentétes a szabad politikai szerveződés ilyen jellegű korlátozása. Ámde, mint alkotmányos alapon álló párt, elfogadja a parlament tiltó határozatát, még ha ezzel politikailag nem is ért egyet. A továbbiakban arról szólt: tarthatatlan, hogy a Szocialista Párt - az MSZMP-hez hasonlóan - a középkorúak és az idősek pártja legyen. Nincsen ugyan állásfoglalás, nincsen elnökségi vélemény ebben az ügyben, személyes véleménye szerint azonban létre kellene hozni a párt ifjúsági szervezetét, a szocialista fiatalok szervezetét. Arra a kérdésre, hogy mi van Grósz Károllyal, az MSZP elnökségi tagja azt válaszolta, hogy a volt főtitkár nyugdíjban von. Ám amilyen tettre- kész és tetterős ember, bizonyos, hogy előbb-utóbb vissza fog térni a politikai életbe, mégpedig a baloldal valamelyik csoportosulásának tagjaként. Ülésezett a Baranya Megyei Tanács VB Aggasztó méreteket ölt a jugoszláv felvásárlás (Folytatás az 1. oldalról) A végrehajtó bizottság tegnapi tanácskozásának napirendjén szerepelt a megye kereskedelmi ellátásának helyzete is. A témának az adott különös aktualitást, hogy a baranyai boltokban szinte hadiállapot alakult ki az egyre növekvő jugoszláv felvásárlások miatt. Déli szomszédaink már nemcsak élelmiszereket vásárolnak nagy tömegben, de egyéb áruféleségeket is. Pécs belvárosában, de Siklóson és Harkányban is mindennaposa sorban állás, aggasztó méreteket ölt az áruhiány, a vásárlási körülmények romlása. Mindezt a testület tagjai is érzékelték, sőt saját tapasztalataikkal is megerősítették. Amint azt az ipari és kereskedelmi osztály vezetője elmondotta a tavalyihoz viszonyítva 80 százalékkal nagyobb az idei forgalom. Erre a ke- reskedelem sem áruarápokkol, sem ,1 megfelelő vásárlási ko rűTrii'ényekKel' nem tudott felkészülni. A legnagyobb forgásiam a pécsi Konzum ABC-ben tapasztalható. Augusztus óta több intézkedés is született az áruhiány enyhítésére, ezek azonban a tények szerint nem tudtak igazán lépést tartani az egyre növekvő hazai és külföldi felvásárlásokkal. Hiába szabadították fel a központi tartalék- alapot, indult be bizonyos import, alapvető változás nem történt. A megyei, a városi tanács levélben ikért segítséget a Kereskedelmi Minisztériumtól ettől azonban tegnapig lényegében semmi sem változott a megyében. Nem szűnt meg a felvásárlás, sőt tovább nőtt, akárcsak a szerkesztőségünkhöz érkező panaszos le- levelek, telefonok száma. Igazi megoldás az lenne, ha_ megnövekedett forgalomnak megfelelően lenne áru, és nem romolnának tovább a vásárlási feltételek. A testület tagjai úgy foglaltak állást, -Jjogy at Kormánytól kell segítséget kérni, rendezni kell az árakat, az é le l m i s ze r ke re s kede le m á r rés ét, sőt azt is elmondta, egy javaslattevő, hogy a termékek helyett a hazai fogyasztót kell dotálni. Kérdés persze, hogy ez valódi megoldás-e? Baranyában úgy tűnik egyelőre nem tudnak mást javasolni, nincs vállalkozó, az érintett keres- kedelmi vállalatok annyira leterheltek, ' hogy képtelenek a cselekvésre. Ily módon félő, “Togy’" a "Tíarácsonyi bevásárlások, a disznóvágások időszaka újabb feszültségek forrósa lehet. A tegnap elhangzott vélemények szerint az év hátralévő részére ugyanis lényegesen több áru kellene a forgalom zavartalan lebonyolításához. Ám mint Piti Zoltán, iki- hangsúlyozta: a tanácsoknak a közvetlen beavatkozásra nincs lehetőségük, megszűnt a helyi közigazgatás ellátási f^ adatköre. r- “Y ! L Jf f I / |é mi \ f J \ W Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása A Magyar Szocialista Párt Orszá- gos Elnöksége szerdán állásfogla- lást tett közzé a párt jogfolytonosságával, nevével és testületéi’ nek megbízatásával összefüggő kér* désekröl. A dokumentum - amelyet eljuttattak az MTI-hez — rögzíti, hogy az MSZMP kongresszusa - amely létrehozta a Magyar Szocialista Pártot - mandátumának megfelelően járt el. Ezért a Magyar Szocialista Párt egyetlen jogfolytonos utódja az MSZMP-nek. Ezt a kongresszusi dokumentumok is rögzítik. A kongresszuson nem következett be pártszakadás, a kisebbségben maradt küldöttek is tudomásul vették a többségi döntést, és részt vettek a kongresszus további munkájában. Ezért semmiféle utólagos hivatkozás sem teremtheti meg a Magyar Szocialista Párton kívül másnak az alapot a kongresz- szus előtti MSZMP-vel való jog- folytonos azonosság hirdetésére. Minden olyan kezdeményezés, amely az MSZMP - mint a Magyar Szocialista Párttól különböző szervezet - kongresszus előtti állapotában való továbbéltetésére irányul, jogszerűtlen és megtévesztő - emeli ki az MSZP állásfoglalása. Ugyancsak jogszerűtlennek ítéli az elnökség azt a kísérletet is, amely MSZMP néven új szervezet, párt létrehozását kezdeményezi. Ez nézetük szerint az egyesülési jogról szóló törvénybe ütközik, amelynek egyik paragrafusa kifejti: „A társadalmi szervezet elnevezésének az ország területén hasonló működési körben tevékenykedő, korábban bejegyzett társadalmi szervezetek elnevezésétől különböznie kell." Mindezek alapján az elnökség ismételten deklarálja: a Magyar Szocialista Párt az egyetlen jogfolytonos utódja a volt MSZMP-nek. A dokumentum kitér egyebek között arra is, hogy mindazoknak, a volt MSZMP-ben megválasztott, függetlenített tisztségviselőknek, akik 1989. október 20-áig nyilatkozatukkal megerősítették tagságukat az MSZP-ben, az új testületek létrejöttéig érvényes a megbízatásuk. A dán külügyminiszter magyarországi tárgyalásai Horn Gyula külügyminiszter meghívására Ulle Ellemann- lensen külügyminiszter október 24-25-én munkalátogatást tett Magyarországon. A dán diplomácia vezetője budapesti látogatása során ünnepélyesen felavatta hazája nagykövetségének új épületét. Németh Miklós miniszterelnök hivatalában fogadta Uffe Ellemann-Jensent. Tájékoztatta az ország bélpolitikai helyzetéről, a kormányzat gazdasági átalakítási terveiről, valamint hazánknak a nyugateurópai országokhoz fűződő kapcsolaté ról. A dán külügyminiszter találkozott Pozsgay Imre államminiszterrel, valamint a kétoldalú gazdasági kapcsold tokról megbeszélést folytatott Dunai Imre kereskedelmi minisztériumi államtitkárral. Uffe Ellemann-Jensen a Külügyminisztériumban vendéglátójával beható eszmecserét folytatott a két ország 'kapcsolatairól, valamint a nemzetközi politika, ezen belül főként az európai helyzet és együttműködés legfontosabb kérdéseiről. Uffe Ellemann-Jensen hivatalos dániai látogatásra hívta meg Horn Gyulát, aki azt köszönettel elfogadta. Uffe Ellemann-Jensen találkozott Nyers Rezsővel, az MSZP elnökével is. A dán vendég budapesti tartózkodásának ibef evezéseként koszorút helyezett el Nagy Imre sírján. Megnyílt Londonban a magyar fesztivál Szerdán este ünnepélyesen megnyílt a londoni Barbican- központban a „Magyarok: Nagy-Britannia tiszteleg Ma- gyarorsázg előtt" jeligével rendezett nagyszabású magyar kulturális seregszemle. „Az aranykor: művészet és társadalom Magyarországon 1896-1914” című kiállítás színhelyén, a Barbican galériájában nyilvánította megnyitott- nak a négyhetes fesztivált a kenti herceg, a'ki feleségével együtt a rendezvény brit fővédnöke. A megnyitón jelen volt Pozsgay Imre államminiszter, a fesztivál magyar fővédnöke és lord Rothermere, a brit szervezőbizottság elnöke. Ott volt sir Christopher Collett, londoni főpolgármester, Bielek József, Budapest főpolgármestere és dr. Györke József londoni magyar nagykövet is. Pozsgay Imre, aki szerdán délben érkezett a brit fővárosba, délután látogatást tett a londoni egyetem ikelet- európai és afrikai tanszékén. Találkozott az egyetemen oktató magyar professzorokkal és itt tanuló magyar diákok kai. Horn Gyula Varsóba utazott Horn Gyula 'külügyminiszter szerdán délután Varsóba utazott, ahol október 26-án és 27-én részt vesz a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának soros ülésén. NDK-sok kitelepülése Prágán keresztül Az NDK kormánya ideiglenesen feljogosította prágai nagykövetségét, hogy harmadik országba szóló, tartós kiutazási engedélyt adhasso.t azoknak az NDK-polgároknak, akik jelenleg az NSZK prágai nagykövetségén tartózkodnak. Az átmeneti intézkedésről Berlin a csehszlovák kormánnyal kötött megállapodás alapján döntött. ♦ Rakowski— Sevardnadze találkozó A lengyel kormány meghívására kedd óta hivatalos munkalátogatáson Varsóban tartózkodó szovjet külügyminiszter Eduard Sevardnadze szerdán délelőtt Varsóban a LEMP KB székházában találkozott M/e- czyslaw Rakowskival, a LEMP KB első titkárával. Sevardnardze még ma látogatást tesz Wojciech Jaruzelski köztársasági elnöknél is, és ezzel véget ér hivatalos programja, de Varsóban marad, hogy csütörtökön és pénteken részt vegyen a Varsói Szerződés külügyminisztereinek'találkozóján.-ó- BRÜSSZEL: Egy héttel az után, hogy Törökországban két belga F-16-os vadászbombázó lezuhant és a két pilóta meghalt, szerdán újabb F—16- ost vesztett a belga légierő- ezúttal azonban a pilótának sikerült katapultálnia és nem sérült meg. A szerda délután bekövetkezett baleset színhelye Belgium keleti része voll.-ó- WASHINGTON: George Bush amerikai elnök szerdán a „Lengyel-amerikai hagyo- mánydk" hónapjának nyilvánította októbert és felhívta az amerikaiakat: ünnepeljék a legutóbbi lengyelországi politikai reformokat.-f WELLINGTON: Négy hónapos szünet után Franciaország kedden felújitotta csendes-óceáni atomkisérleteit a Mururoa-zátonyon — közölték szerdán Wellingltonban áj-zé- landi tudományos szakértők. Ez volt az idei ötödik kísérlet: ezúttal egy 25 kilotonnás szerkezetet robbantottak fel , a löld alatt. Gorbacsov Helsinkiben Helsinkibe érkezett október 25-én Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a vendéget a finn főváros repülőterén—szakítva a protokollal — Mauno Koivisto finn elnök üdvözölte. MTI-telefotó Szerdán délelőtt Helsinkibe érkezett Mihail Gorbacsov szovjet államfő. A vendéget a finn főváros repülőterén — szakítva a protokollal — Mauno Koivisto finn elnök üdvözölte. Bár a két ország közti magas szintű érintkezés az utóbbi évtizedekben folyamatos volt, Gorbacsov személyében a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke 15, az SZKP KB főtitkára pedig 14 év után látogatott el Helsinkibe. Egyúttal ő az első szovjet vezető, aki e két funkciót egyidejűleg betöltve tárgyal a finn vezetőkkel. A főtitkár-államfő kíséretében Helsinkibe érkezett Alekszandr Jakovlev PB-tag, KB-titkár, Konsztantyin Katusev külgazdasági miniszter, Ana- tolij Kovaljov külügyminiszterhelyettes, Vaino Völjas, az Észt KP KB első titkára, és Borisz Gidaszpov leningrádi pórttit- kár. A helsinki elnöki palota előtt mintegy két és félezer ember gyűlt össze Mihail Gorbacsov hivatalos fogadtatására. A többségében fiatalokból álló tömeg szovjet és finn zászlókkal „Isten hozott, Misa” ps „Éljen a peresztrojka” feliratokkal várták a szovjet vezetőt. A foqadósra megjelent tömegben itt-ott előfordultak Karélia? feliratú transzparensek is. A megeredő esőben tartott fogadási ceremónia után Gorbacsov és Koivisto feleségeik társaságában az erkélyről üdvözölték az egybegyűlteket, maid a finn államfő rezidenciáján magánjellegű ebéden látta vendégül a Gorbacsov házaspárt és a szovjet államfő szűkebb kíséretét. Az ebédet követően ugyancsak az elnöki palotában Koivisto és Gorbacsov négyszemközti eszmecseréjével megkezdődtek a hivatalos finn—szovjet csúcsszintű tárgyalások. Az előzetes program szerint délután a szovjet küldöttség tagjai finn partnereikkel találkoznak. Ezek sorában megkülönböztetett figyelem övezi Alekszandr Jakovlev találkozóit a finn politikai pártok vezetőivel, köztük a Finn KP újonnan megválasztott főtitkárával folytatandó megbeszéléseit. * Heghalt Jean Image Hetvenkilencedik évében szívroham következtében elhunyt Jean Image - eredeti nevén Hajdú Imre -*» az animációs filmek világhírű, magyar származású francia művésze. Sok alkotását játszották a világ számos televíziójában, így hazánkban is. Megfilmesítette egyebek között Münchhausen báró történetét, Lafontaine sok meséjét, és nagy sikere volt kalandos űrutazási történeteinek is. ROMÁN SZOCIÁLDEMOKRATÁK FELHÍVÁSA Egy csoport, amely az újjászületésért küzdő román szociáldemokraták körének minősíti magát, felhívást intézett Románia lakosságához és a világ kormányaihoz: szigeteljék el Nicolae Ceausescu rendszerét. A hírt szerdán jelentették be Párizsban, az emberi jogok romániai védelmére alakult liga székhelyén. A szociáldemokrata csoport tagjainak kilétét nem árulták el. A BÁZIS DÉL-DUNANTŰU építőipari vállalat PANEL UZEMGÉPESITÉS ÜZEME felvesz munkatársakat AZ ALÁBBI SZAKMÁKBA: — általános lakatos, — betanított lakatos. — hegesztő, — betanított iv- és lánghegesztő, » —festő, fényező, — festő segédmunkás. BIZTOS MUNKAHELY, JÓ KERESETI LEHETŐSÉGGEL! / JELENTKEZNI LEHET: Pécs, Álmos u. 3—5., Péter József üzemvezetőnél. Telefon: 33-555/13.