Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-24 / 294. szám
2 Diinantoii napló 1989. október 24., kedd A tömeg a Magyar Köztársaság kikiáltását ünnepli a Kossuth téren Magyarorszag: köztársaság! (Folytatás az 1. oldalról) künknek tartjuk a jószomszédi viszony ápolását a környező országokkal. Erősíteni kívánjuk a Duna menti népek összefogását és barátságát a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében. Folytatjuk a nyitás külpolitikáját: aktív résztvevői kívánunk lenni a nemzetközi cserének és együttműködésnek a gazdaságban és a tudományban, a kultúrában és az emberi jogok érvényesítésében. Tisztelt ünneplő közönség, honfitársaim! A hazához és a haladáshoz, a nemzeti összefogáshoz és a demokráciához, a humanizmushoz fűződő gondolatok és törekvések jegyében mindenkit következetes cselekvésre, 'kitartó munkára hívok fel az ország jobb jövője érdekében. Akkor és most... Fiatalok és idősek kavarognak a tömegben. Mellettem egy csoport, vélhetően egyetemisták. — Mi hozott ki benneteket? Milyen érzés most itt lenni? — Hát mit mondjak, nagyszerű. Sokkal jobb, mint tavaly, orrúkor katonák, rendőrök között vonultunk kis csapatunkkal az utcán. Főiskolások vagyunk, talán mindenki itt van most a kollégiumból. A táblára kiírtuk: ,,A térre mentünk." * — Én az Ollói úton laktam 33 évvel ezelőtt - emlékezik egy úr. - Tíz hónapos volt a lányunk, a házunkat szétlőtték, két hétig a pincében laktunk. Akkor a félelem jellemezte napjainkat, most nagyobb reménnyel tekintek a jövő elé. Ez a nemzet mindig talpra tudott állni. ic — Álljon meg, kérem. Hadd mondjak én is magának valamit — ragad vállon egy idős, kisírt szemű asszony. - Én eljöttem most ide ... — kezdi, de hangja elcsuklik, zokogni kezd. — Eljöttem, mert az én férjemet is 33 évvel ezelőtt gyilkolták meg. A Rádióhoz vonult a csepeli munkásokkal. Ott lőtték agyon, pedig fegyvertelenül ment szegény. A lányomat is ugyanott találtam meg, szerencsére élt, egy teherautóról rángattam le. ö végzős egyetemista volt akkor. A földön heverő véres zászlókkal takartuk be a vele egykorú halottakat. Igazolványaikat a mellükre tettük, hogy haza tudják vinni őket a családjukhoz. Mit mondjak. Boldog vagyok, hogy ezt a napot most megérhettem. Hogy újra szabadok lehetünk. Az Istennek adok hálát. * A Parlament bársonyszőnyeggel takart lépcsőjén egy, már a hetvenedik életévén is túl lévő hölgy áll csendesen. Kezében egy szál fehér szegfű, arról mesél, hogy 33 évvel ezelőtt ugyanitt állt. Állt? Rohangált. Kötözték 6 sebesülteket. Aztán a szomszédait említi, akiknek 12 éves kisfiát a Vécseli utca 5. sz. alatt lévő házuk előterében lőttek agyon. Nem volt a kisfiúnál fegyver, dehogy . . . — Most lenne 45 éves a kis .*n!o'-. Lacika. De én most maadom ezt a virágot, ha Vagy inkább tudja mit? cg teszem a 70-es troli meg- r .ójába. Ott nagyon sokan meghaltak azon a napon. Ünnepi istentisztelet a Bazilikában — A kegyelet virágai a 301-es parcellában — Megemlékezések a Corvin-közben, a Killián-laktanyánál, a Rádiónál és a Műegyetemnél — Koszorúzás! ünnepség a Hősök terén. Első ízben emlékeztek meg legálisan a fővárosban és-az országban az 1956-os népfelkelésről. Az Október 23-a Bizottság szervezte hétfői budapesti rendezvények a harminchárom évvel ezelőtti helyszíneken zajlottak, majd az ott összegyűltek este 6 órára a Parlament elé vonultak. Délelőtt Budapesten, a Bazilikában ünnepi istentiszteletet tartottak az 1956-ban elesett áldozatok emlékére. A zsúfolásig megtelt templomban a gyászmisét Szabó Géza kanonok, a Szent Jobb őre celebrálta. A nap folyamán a Rákos- keresztúri temető 301-es és a Kerepesi temető 21-es -orcel- lájában sok százan róttuk le kegyeletüket óz 56-ot áldozatok sírja előtt. Friss virágok és koszorúk sokasága borította Nagy Imre, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, az ismeretlen forradalmár, valamint a többi mártír sírját. Ezen a napon temették újra a 300-as parcellában Balázs Ferencet, okit 1957-ben fegyverrejtegetés vádja miatt végeztek ki. Balázs Ferenc poraira egyévi kutatás után a 245-ös parcellában leltek rá. A budapesti megemlékezés első színhelyén, a Corvin közben több ezren gyűltek öszsze. A Himnusz eléneklése után a józsefvárosi ellenzéki kerékasztal nevében Ruttkay Levente egyebek közt arról szólt, hogy harminchárom éve itt sokan meglátták a jövőt, az emberek nemcsak a tankok torkolattüzét, a halottakat és a sebesülteket látták, hanem a szabad Magyaror- :zág felragyogását is. Ezt követően Szalai Róbert, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége nevében szólt. . A Killián-laktanyánál már több mint tízezren voltak jelen, amikor Maiéter Pál özvegye, Gyenes Judit felavatta az épület falán elhelyezett emléktáblát, amelyet az 1956- os forradalom és szabadság- harc mártírjai és névtelen hősei emlékére a józsefvárosi és a ferencvárosi ellenzéki kerékasztal készíttetett el. Maiéter Pál örvegye 1956-ot a XX. századi magyar történelem legigazabb szabadság- harcának minősítette. Hangsúlyozta, hogy ma türelemmel, okos politikával lehet csak kivívni a szabad, független és demokratikus Magyarország megteremtését. Kiss Gyuh a ferencvárosi ellenzéki kerekasztal nevében idézte fel a Corvin köziek és a Killián-laktanyában lévők összefogását. Márton András, aki 1956-ban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia ezredese volt, egyebek közt arról szólt, hogy Maiéter Pál ezredes elsőként mondott nemet a laktanya és a Corvin közi bázis megsemmisítését elrendelő népellenes parancsra, s átállt a felkelők oldalára. Ezt követően a tömeg a Magyar Rádió épülete elé vonult, ahol az intézmény és a józsefvárosi ellenzéki kerek- ősztől közös emléktábláját avatták fel. Raj Tamás, a józsefvárosi ellenzéki kerékasztal nevében azt hangsúlyozta, hogy 1989 soha nem lett volna 1956 nélkül. Hajdú István, a Magyar Rádió elnöke többek között arról beszélt, hogy a Rádió feladata a nemzet sokszólamú hangjának hiteles közvetítése. A korszerű nemzeti rádió egyetlen cenzora csak a lelkiismeret lehet; igazmondó, szabad Magyar Rádióra van szükség. Mintegy másfél-kétezer ünneplő gyülekezett a Műszaki Egyetem központi épülete előtt, ahol 1956 októberében az emlékezetes 16 pont követeléseit fogalmazták meg az egyetemisták. A műegyetemi megemlékezés első szónoka Márián István volt, aki a 33 évvel ezelőtti napokban a katonai tanszék vezetőjeként, egyetemi professzorként tanít" ványai oldalán részt vett 0 népfelkelésben. Mécs Imre - 1956 októb«; rében maga is műegyetem11 hallgató és a Nemzetőrség szervezője - beszédében meg; emlékezett mindazokról, akiit a harcokban estek el, vogT a megtorlások áldozataikén* vesztették életüket, majd ki; emelte: a jelenlegi forradal^1 átalakulás során vér nélké teljésülnek 1956 követelése^ Wachstet Tamás, a FIDESZ képviseletében a felkelésben részt vevő egyetemisták és 0 mai politizáló ifjúság, a fi°* tál demokraták között von* párhuzamot. Ezt követően az ünnepi® tömeg az ugyancsak 195® napjait idéző középen kívO' gott, illetve Kossuth címerrel díszített zászlókkal és transí' parensekkel a Bem térre vO' nult. Itt elsőként Sebestyén •László, az 1956 októberében újjászervezett Petőfi Pórt ve' zetőségi tagja szólt a tere* egészen a Duna portig bene' pesítő tömeghez. Viktor \Tor0' (Folytatás a 3. oldalon) Csak közős erővel emelhetjük ki az országot a mélyre süllyedésből, és teremthetjük meg a szabadság, a demokrácia és a jólét anyagi, szellemi feltételeit. Megérdemelné már a nép, hogy végre „jókedv és bőség" legyen a Duna-Tisza táján. Legyen hosszú életű az új Magyar Köztársaság, és boldogabb elődeinél. Végül pedig és legfőképpen azt kívánom e jeles napon is: legyen béke a Földön, és legyen békesség az emberek között! - mondta befejezésül. Szűrös Mátyás beszédét élénk megnyilvánulások kísérték, a jelenlévők többször is tapssal, éljenzéssel fejezték ki egyetértésüket az elhangzottakkal. Néhány perccel múlt negyed egy, amikor Szűrös Mátyás befejezte ünnepi beszédét, majd felhangzott a Himnusz, amelyet sokan énekeltek a téren egybegyűltek közül is. Az ünnepség végén Szűrös Mátyás Kárpáti Ferenc vezér- ezredes, honvédelmi miniszter kíséretében ellépett o felsorakozott díszegység előtt, köszöntve a katonákat. A magyar meghívott vendégek üdvözlése után Szűrös Mátyás köszöntötte a diplomáciai testület misszióvezetőit. A Magyar Köztársaság kikiáltásának ünnepsége a díszegység díszmenetével zárult. Zászlók és transzparensek az Országház lépcsőin Éljen Magyarország! Zászlók, transzparensek, hömpölygő embertömeg. Az arcokon mosoly, sokak szemében könnyek. Budapest, Kossuth tér, 1989. október 23. Egy férfi a Parlament lépcsőjén fél órán keresztül tart mereven maga előtt egy újságot, A lap címe, nagy fekete betűkkel: Igazság! Két fiatal transzparenst emel a fejek fölé. A fehér alopú vásznon egy kérdés: Villák proletárjai, mi lesz veletek? Népszerű tábla, népszerű kérdés. A tábla mellett megsárgult zászló, középen lyukas. „Édesapám rakta ki annak idején ezt a zászlót a házunkra. Másfél évet kapott, most én viszem tovább az eddig ládában rejtegetett stafétát" — mondja pécsi barátom. Hol itt, hol ott kezdenek újra és újra énekelni. „Kossuth Lajos azt üzente ...” „Isten, áldd meg a magyart . ..” „Maroknyi székely porliik, mint a szikla ..." Pór méterre tőlem szavalókórus alakul, másodpercek múlva százan szavalják együtt: „Talpra magyar, hí a haza . ..” Egy jókedvű úr mosolygósán kér: mondhasson valamit a magnóra. „Éljen a Magyar Demokrata Pórt!” Aztán elbizonytalanodik: „Tudja mit? Éljen Magyarország!" Németh Miklós, Lothar Späth és Pozsgay Imre a Kossuth téren, a köztársaság kikiáltásának ünnepségén. A kSstársaság kikiáltásáról tudósított Balog Nándor, fotó Laulor László Megemlékező rendezvénysorozat a fővárosban
