Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-21 / 291. szám
Kézilabda Rába(partin) - PMSC fogadás Két régi rivális vidéki klub találkozik ma délután Győrben a Rába(partin), ahol a vendéglátók azt a pécsi együttest fogadják, amelyiknek ugyancsak van mit javítania a hazaiakkal szembeni mérlegén. Mindezt elmondhatjuk most, amikor a Pécsnek határozott esélye van a hátrányának csökkentésére, nem is szólva arról, hogy az esetleges pont(ok) begyűjtése mennyiben segítené a piros-feketéket az élbolyban való maradásban. — A lehető legkellemetlenebb ellenfélhez utazunk, most Győrbe — kezdte tegnapi fejtegetését Garami Iónéi, a pécsiek mestere. — Az ETO nagyon mérsékelten szerepelt eddig a bajnokságban, tehát szá.mukra létkérdés a mérkőzés, s mindezek mellett nem szabad elfelejteni, hogy a Rába sokkal jobb csapat, mint azt az eredményei mutatják. A múlt vasárnap a televízióban is láthattuk, hogy győzhettek volna az MTK.VM otthonában, de az előző találkozókon is rengeteg helyzetet dolgoztak ki, csakhogy azok kimaradtak. Remélem, nem e énünk találják meg a gollövő cipőjüket, akkor pedig nagy lehetőség előtt állunk .. .- Milyen változás van a csapatban?- Túri a hétfői edzésen lábsérülést szenvedett, így helyette Nagy T. kerül a kezdőcsapatba.- Vagyis rajta kivül marad a már kialakult csapat.- Semmi nem indokolja, hogy változtassunk, így a Bodnár — Kónya, Márton, Bódog, Palaczki — Megyeri, Nagy T., Bérczy, Czéh — Lovász, Lehota tizenegy kezd. Telefonon sikerült utolérni Győrben Pecze Károlyt, a Rába Du na szerdalhelyről iga. zolt mesterét, aki így nyilatkozott:- Részemről a Pécs játéka kellemes benyomást tett. A csapat saját erőből, tudatosan több éve épül, aminek meg kell születni az eredménye. Ismerik egymást a játékosok és ez biztosíték az egységes, jó gárda kialakulására. Biztosan jó mérkőzést játszunk majd a Pécs ellen. K. L. A döntetlenek csapata nyerni is tud? A címben feltett kérdésre szeretnének vasárnap kora délután pozitív választ adni a Komló labdarúgói. A Bányász legutóbb szeptem- ben 17-én a ZTE ellen tudott győzni. Azóta egy vereség és három döntetlen a mérlege. Ráadásul most kötelező leckének tűnik a három pont megszerzése, hiszen az ellenfél a Bauxitbányász, a táblázat alján, a 14. helyen szerénykedik. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a talpolcaiak ellen hagyományosan nem megy a Komlónak, éppen 10 évvel ezelőtt tudták őket utoljára hazai pályán legyőzni. Tavaly emlékezetes mérkőzést vívtak az utolsó fordulóban, amit feljelentés, majd a Miklóst megkereső Pfeiffer eltiltása követett. Kölcsönös tehát a tartozás, kérdés, hogy a múlt mennyire befolyásolja a pályára lépőket. Nincs gond nélkül Kresz László edző. Az eddig csak egy meccsen szerepreit Tornára továbbra sem számíthat, ráadásul két, eddig minden találkozón szóhoz jutott védője is kidőlt a sorból. Hammernak a szemöldöke repedt fel, Tigyi pedig a térdére kapott rúgást, ezért kell kihagynia. Szerencsére Hüber felépült, így ő lesz a 4-4—2-es felállásban a másik csatára gólkirályjelölt, már 7 gólt szerzett Takács mellett. A kényszerű változtatások még lehet, hogy jót is tesznek, hiszen a védelembe két támadó szellemű játékos kerül. A jobbhátvéd Stemler lesz, míg a beállás posztján Katona • iá tsz ik majd. Legfőbb ideje nyerni — vélekedett a találkozó előtt Kresz László, aki a Tábit — Stemler, Miklós, Katona, Andreidesz — Szatmári, Hohmann, Kolompár, Jurin — Takács, Hüber összetételű qárdát küldi rohamra a Bauxitbányász ellen. G. G. Hárman eltiltás miatt hiányoznak a Mohácsból Nem a legkellemesebb emlék a mohácsi labdarúgók számára o tavaly Sopronban bekapott ötös . . . Van mit javítani tehát a mérlegen. — „Haragtartó" ember vagyok ebből a szempontból - hallottuk Bőzsöny Jánostól, a Mohácsi Új Barázda Tsz SE mesterétől pénteken délelőtt. - Vissza kell adnunk a soproniaknak a kölcsönt, s mikor, ha most nem?... ló passzban van a csapat, a soproniak pedig a középmezőnyben tanyáznak. Ahhoz hogy tartani tudjuk jelenlegi pozíciónkat, nyernünk kell vasárnap. Néhány hete még arról írhattunk, hogy a bőség zavarával küzd a mohácsi tréner, most viszont arról kell beszámolnunk, hogy mindössze 13 játékos áll rendelkezésére. A 13 (állítólag) balszerencsés szám, ennek ellenére a mohácsiak bizakodva készülnek a hétvégi összecsapásra. Szerdán a kaposvári Táncsics elleni edzőmérkőzésen sem kellett Bőzsöny Jánosnak panaszkodnia: tanítványai 5-0-ra nyertek a mindig jó erőt képviselő somogyi kiskatonák ellen.- Nem szeretem, ha egy edző panaszkodik, én sem ezt akarom tenni, amikor megemlítem, hotfy három biztos csapattagunk sem szerepelhet eltiltása miatt. Kovács Zoltán, Ratting és Rumszauer piros lapjai miatt bűnhődik - sajnos a csapattal együtt, hisz játékukra nagy szükség lenne. Nem játszhat még Lörincz Sándor sem, aki ugyan már megérkezett Finnországból, de játékengedélyére még várni kell. Kiss Sándor viszont ezúttal is ott lesz a mohácsi fiúk között.- Nagyon kifáradt Sanyi múlt vasárnap, sokat kellett lutnia, látszott, hogy nem szokta meg ezt- a rakkolós stílust. Mondta is, hogy régen láradt el ennyire - nevetett a mohácsi edző, amikor rákérdeztünk, mit szól az új szerzeményhez. — Rutinos, jó játékos, biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedik. A Duno-partiak Sopronban így kezdenek: Antal - Becker, Katona, Kótiás, Újvári - Kovács L., Hrotkó, Gilitsch - Martina, Kiss, Adi. P. Zs. A magyarok a negyeddöntőig jutottak A Poznanban zajló lengyel nemzetközi asztalitenisz-bajnokság csapatversenyében a magyarok mindkét nemben a negyeddöntőig jutottak. A legjobb nyolc között a férfiak 3-0-ra kikaptak Lengyelország ,,A"-együttesétől, a nők pedig Franciaországtól szenvedtek 3-0 arányú vereséget. Nagy meglepetés, hogy a férfiaknál a világbajnoki címvédő svéd válogatott a négy közé jutásért 3-0 arányban alulmaradt Belgiummal szemben. Tornászvilágbajnokság Férfi összetett egyéni világbajnok: Igor Korobcsinszkij (Szovjetunió) 59,25 pont, 2. Valentyin Mogilnij (Szovjetunió) 59,15, 3. Li Csing (Kína) 58.80, ... 6. Vlagyimir Artyemov (Szovjetunió) 58,55, ... 8 —9. Takács Gyula (Magyarország) és Marius Gherman (Románia) 58,45-58,45, ...14. Fajkusz Csaba 57,85, ...21. Tóth Balázs 57,20. A vb hetedik napján, pénteken este a női összetett egyéni döntő következik, amelyben a magyar színeket Ónodi Henrietta, Óváry Eszter és Kovács Krisztina képviseli. A Tromos kiégette a pécsi biztosítékokat Elcktromos-PMSC 19-17 ffO-7) NB I. férfimérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 600 néző. V.: Falu, Ihász. PMSC: Tóth — Kovács I. 3, Füzesi 6, Ková- csevics 2, Kovács T. 5, Hang, Kunos. Csere: Horváth, Gelb 1, Fazekas. Edző: Harmat Tamás. Az, hogy nem lesz valami öldöklő iram a mérkőzésen, a fővárosi csapat stílusának ismeretében már a játékvezetők késve érkezése előtt is ismert volt. Ám, hogy annyira lelassítsák a bordó-sárgák a ritmust,, mint tették, azt a játék első 10 percében senki sem gondolta. Az első gólt a jól forgó Kovács T. jóvoltából a hazaiak szerezték, ám mivel a játékvezetők több alkalommal is „beszálltak" a vendégek taktikájába, a Pécsnek még úgy sem sikerült nagyobb előnyhöz jutni, hogy büntetőt kaptak. A kimaradt hétméteres után a vendégek egyenlítettek, majd az előtte büntetőt hibázó Kovácsevics másodszorra mór betalált. Az öröm nem tarthatott sokáig, mert a vendégek ismét egyenlítettek, mint Kovács T. második gólja után. A 13. percben végre higgadni látszott a PMSC, s mivel Kovácsevics értékesítette a hétméterest, majd ismét a nagyszerűen játszó Kovács T. talált a hálóba, akár meg is nyugodhatott volna a hazai együttes. Nem így történt, a támadásaikat elkapkodva, rosszul befejező piros-feketék a hatos falukkal sem bírták tartani Horváthot, akit ugyan a pályán lévőkkel együtt a lelátón helyet foglaltak is ismertek, négy góllal terhelte meg Tóth András hálóját. Szünet után szinte nem ismertek csapatukra a hazai szurkolók. Alig telt el a második játékrészből 4 perc, s Füzesi duplájával, valamint Kovács T. góljával 10-10-nél beérték a vendégeket. Csakhogy ekkor elfogyott a pécsiek tudománya és hat perA hétvége sportműsora Október 21., szombat: LABDARÚGÁS. NB I.: Rába ETO -PMSC. Győr, 16.00; NB III.: Ka posvári Honvéd—Bólyi MEDOSZ, Ka posvár, 13.30; Megyebajnokság Pécsi Postás-PVSK, Postás-pálya I0.00; PEAC—Sásd, egyetemi sport telep, 10.00; Vasasi Bányász—Stein metz SE. Vasasbányatelep, 13.30; Pécsi BTC-Pécsi Kinizsi, Bőrgyárpálya, ' 13.30. Női NB I.: Pécs- Gyula, PVSK-pálya, 13.00; RÖPLABDA. NB II., férfiak: Tapolca—Pécsi Vörös Meteor, Tapolca, 12.00; Zirc-Dudar—PEAC, Zirc, 14.30. ASZTALITENISZ. NB I . férfiak: Bp. Spartacus ll.-PEAC-ZÖLDÉRT, Budapest. 15.00; NB II., nők: Pécsi Spartacus-Szombathelyi LATEX, Anikó u., 11.00; férfiak: Pécsi Kinizsi—Dunaújváros, Xavér u.. 11.00. KOSÁRLABDA. NB I., férfiak: Hódmezővásárhely-PVSK, Hódmezővásárhely, 17.00; NB II., férfiak: Pécsi Postás—Zalaegerszegi Főiskola, Komarov-gimn., 12.30; PEAC- Szekszárd, műszaki főiskola, 11.00; PEAC-Zalaegerszegi Főiskola, műszaki főiskola, 17.00; nők: Pécsi Postás—Nagykanizsai MÁV NTE, Komarov-gimn., 11.00. KÉZILABDA. NB I.. nők: Bp. Spartacus—PMSC, Budapest, 15.30; NB I. B., férfiak: Komlói Bányász -Honvéd Szondi SE, Komló, városi sportcsarnok, 17.00; NB II., férfiak: Pécsi BFSE—Hőgyész, városi sport- csarnok, 15.00; PEAC—Pilisvörösvár, tanárképző kar, 15.00; nők: Nagykanizsa—Pécsi Hunor, Nagykanizsa, 15.00; Csurgó—Pécsi BTC, Csurgó, 11.00. TÖMEGSPORT. Szakszervezeti sportnap, Komló, Bányász-sporttelep. Tömegsportnap, Siklós, Holstein sportközpont. TÁJFUTÁS. Igaz Béla-emlékver- seny, Tettye, 9.30. ÖKÖLVÍVÁS. II. o csb.: Balos sagyarmat-PVSK, Balassagyarmat, 16.00. Október 22., vasárnap: LABDARÚGÁS. NB II.: Komlói Bányász—Tapolca, Komló, 13.30; Sopron—Mohácsi Új Barázda Tsz SE, Sopron, 13.30; Ajka—Olajbányász, Ajka, 13.30; Szekszárdi Dó- zsa-Keszthely, Szekszárd, 13.30; Törley-Paksi SE, Budafok, 13.30; NB III.: Somberek—Nagymányok, Somberek, 13.30; Siklósi Tenkes— Bonyhád, Siklós, 13.30; Kaposvári Építők—Csurgó, Kaposvár, 13.30; Máza szászvári Bányász—Boglár lel le, Mázaszászvár, 13.30; Szigetvár- Dombóvári Vasas, Szigetvár, 13.30; Paksi Atomerőmű—Kaposvári Rákóczi, Paks, 13.30; Marcali—Nagykani zsai Volán, Marcali, 13.30; Megye bajnokság: Szentlőrinc-Geresdlak Szentlőrinc, 13.30; Újpetre—Harkány Újpetre. 13.30; Szajk—Pécsi Zsol nay, Szajk, 13.30; Beremend—Sely lye, Beremend, 13.30. KÉZILABDA. NB I., férfiak: Deb receni Dózsa—PMSC, Debrecen 17.00. KOSÁRLABDA. NB I.. nők: PVSK -MTK-VM, városi sportcsarnok, 17.00. RÖPLABDA. NB II., nők: Ajka- Pécsi Vörös Meteor, Ajka, 11.00; férfiak: Kővágóőrs—PEAC, Kővágóőrs, 11.00. TÖMEGSPORT. PE-TA Kupa kerékpárverseny, ANK-kollégium, 10.00. KERÉKPÁR. Terep országos bajnokság pécsi versenyzőkkel. Fót, 10.00. TÁJFUTÁS. Fabulon Kupa pécsi versenyzőkkel. Csobánka, 11.00. Sl. A PVSK országos síversenye, Misino-tető, 11.00. Dunántúli napló POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. V V V V V V y V V V V V V y y y y AZ IBUSZ PÉCSI IRODÁJÁNAK AJANLATAI: 1 napos társasutak autóbusszal Pécsről: KARÁCSONYI VÁSÁR BÉCSBEN 1989. november 2-től minden csütörtökön «00 Ft + 20 ATS/fő. TOROK PIAC SZABADKAN 1989. október 27-től minden pénteken 300 Ft + 20 ATS/fő. NŐNAPI TARSASUTAK AUTÓBUSSZAL PÉCSRŐL 1. BECS 1990. március 7—8. kb. 3200 Ft /fő 2. ISZTAMBUL 1990. március 5—9. kb. 8500 Ft/fő 3. ISZTAMBUL 1990. március 6—10. kb. 8500 Ft/fő. Jelentkezés és felvilágosítás: IBUSZ, Pécs, Széchenyi tér 8. Telefon: 12-157 A A I A A I í A Kovács T. (sötét mezben), a pécsiek junior-válogatottja, egyik élményszámba menő beforgásos gólját lövi Fotó: Szundi György képesek eredményesen alku1' mazni. Mindez sikerült a »en‘ dégeknek, s igy a PMSC ,0‘ vábbra is kénytelen pont nélkül árválkodni a tabellán. ^ hazaiak közül a sérülten '* játékot vállaló Tóth kapu* mellett a sérüléseiből felépít Kovács T. beállás, valamint * második félidőre feljavult zesi dicsérhető. A vendégekig a formáját hozó Bakos kap11* mellett, az aktiv és nem ut®*" sósorban eredményes jobb °i' dal, Kertész-Györffy-Horvfllk (13 góllal) nyerte meg a meV kőzést. Kapu László cen át képtelenek voltak az inkább levegőben, mint földön tartózkodó Bakos hálójába találni. A Tromos átvészelve ezen kritikus időszakot, megnyugodott, s jóllehet Kovács I. előbb büntetőből, majd átlö- vésből is a hálóba talált, a vendégek képesek voltak tartani kétgólos előnyüket. Felizzott a hangulat a pályán és a lelátón js, mivel a játékvezetők nem mindig voltak a helyzet magaslatán, s mi tagadás, legtöbbször a hazaiakat sújtották ítéleteikkel. Tetézte a bajt, hogy éppen ezen időszakban Füzesi betörésből elért gólja után büntetőt hibázott. Az 52. percben Gelb ejtésével még egyszer befogta ellenfelét a PMSC, ám az utolsó 5 percben már csak Kovács I. tudott büntetőből eredményes lenni, s ezzel felkínálták a két pontot a fővárosiaknak. Fájó, de sajnos igozságos, hogy taktikai vereséget szenvedett ezen a találkozón is a pécsi együttes. A mindvégig indiszponáltan játszó bal oldal- egyetlen gólra sem futotta erejükből, annál „termékenyebbek voltak védekezésben- mellett, ismét kihasználatlanul maradt három büntető, ami számszerüségét tekintve máris pontot jelentett volna. Jóllehet, a hazaiak szempontjából a játékvezetők számukra többször is károsan tévedtek, nem lehet magyarázat a hazaiaknak arra, hogy még sablonjátékukat sem voltak Kézilabda NB II. Jó befejezés előtt a pécsi lányok Az őszi szezon utolsó fordu' lója előtt jó pozícióbon ^ jók idegenbeli találkozóikat pécsi női kézilabdacsapatok. “ Hunor már őszi első, de bogos lehet még a PBTC 1 A kézilabda női NB II. állásd:. 1. P. Hunor S 1 1 204-167 , 2. Dorog 6 2 2 210-160 , 3. Caola 6 1 3 100-163 . 4. PBTC 6 1 3 103-164 , 5. Szombathely 5 3 2 197-192 . 6. Nagykonizza 5 2 3 194-200 | 7. Győri Keksz 3 - 5 190-164 0. D. Papír 4 1 5 215-21» , 9. Szomb. Pamut 4 1 5 157-166 j 10. Tata 2-6 176-212 , 11. Csurgó 2-0 176-21» , 12. Bp. KOVAC 1 - 9 102-239 Labdarúgó NB I—II.