Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-21 / 291. szám
1989. október 21., szombat Dunántúli napló H Dili politikai «vitafóruma Az MDF állásfoglalása A Magyar Demokrata Fórum 1989. október 14-én Tiszaugon a vidéki települések önkormányzatának •kérdéseivel foglalkozó tanácskozáson az alábbi állásfoglalást fogadta el: Magyarország csak akkor épülhet fel válságos helyzetéből, ha sejtjeiben, kis közösségeiben újul meg. Az MDF-nek megalakulása óta meggyőződése, hogy a társadalom átalakítása két pilléren nyugodhat: a demokratikus parlamenten és a népképviseleti helyi önkormányzatokon. Az elmúlt négy évtizedben megalázott falusi embereknek anyagi, erkölcsi és politikai elégtételt 'kell szolgáltatni, fel kell ébreszteni öntudatát és cselekvő bátorságát. A vidéki Magyarország esélyegyenlőségének megteremtése érdekében szükségesnek tartjuk: — a települések önállósodási törekvéseinek ne szabhasson gátat az igazságtalan közteherviselés (pl. a szolgáltatások eltérő díjszabása és az ún. fejkvótarendszer); — az önkormányzatok gazdasági alapjának megteremtése érdekében a nemzeti jövedelem szükséges része keletkezési helyén maradjon; — az elmúlt évtizedek megkülönböztető politikájával is sújtott hátrányos helyzetű térségek támogatását; — a vidéki társadalom önszerveződésének elősegítését, a gazdakörök, ipartestületek, olvasó- és gondolatkörök, valamint a népfőiskolák, népkörök, iskolaszékek stb. megszervezését, működtetését, a jelenleg is jól működő szervezetek, intézmények (pl. egyházak) erősítését; — a helyi újságok, kiadványok megjelentetését, melyek a helyi közélet nyilvánosságának fontos fórumai lehetnek; — az erőszakosan ösz- szevont társközségek önállósulási törekvéseinek támogatását, a kis közösségek megtartó erejének megőrzését és fokozását (munkahely, bolt, közművesítés, orvosi rendelő, iskola — legalább alsó tagozattal) ; — mind a települések, mind az ezeken belüli megnevezett részek (utcák, dűlők, városrészek) tarthassák meg, illetve kapják vissza a helybeliek által elfogadott eredeti nevüket; — a születési hely jelentőségének visszaadása végett az anyakönyvezés általában az anya állandó lakhelye szerint történjék; — a tartalmi kérdésekkel összhangban az új önkormányzati szervezetekben a hagyományokon alapuló megnevezések használatát (pl. elöljáróság, főbíró, polgármester, stb.). A Magyar Demokrata Fórum önkormányzati elképzelésének további kimunkálását az 1989. november 11-i Kiskunmaj- sán, majd azt követően decemberben Szabolcsban és Baranya megyében megrendezendő falusi programvitája folytatja. Mire voksoltam? Pontosan csak a jegyzőkönyv tudja, hányszor szavaztunk ezen a kongresszuson. Fontos és lényegtelen kérdésekre, átgondolt és ötletszerű javaslatokra, komolytalan ügyrendi és komoly tartalmi kérdésekre, nyíltan és titkosan. Talán százszor emeltük magasba a narancsszínű kártyát, ki-ki meggyőződése, önálló döntése, megfontoltsága, s olykor indulatai alapján. A kongresszust követő reggelen a Dunántúli Naplóban felhívás jelent meg a 43 megyei küldött aláírásával, melyben tudattuk, hogy - Nyers Rezső szavaival élve - ,,a megújult új pártot" egyhangúlag szavaztuk meg október 7-én, 20 óra 20 perckor. Egyhangúlag, de - és ezt személyes meggyőződésem alapján mondom —, korántsem egyöntetű alapról. Egészen biztos vagyok benne, hogy a megújuló új pártot megszavazó több mint ezer kongresszusi küldött (159-en szavaztak ellene és 38-an tartózkodtak) is így volt ezzel. Az én voksom kettős indíttatású. Mindenekelőtt ez a párt alapdokumentumaiban is deklarálta, hogy baloldali, marxista, demokratikus és szocializmust akar. A történelmi realitásokat figyelembe véve lehet-e ma ennél több célja egy politikai pártnak? Aligha. A másik, számomra fontos szempont volt, hogy mandátumom mindenekelőtt arra szólt, próbáljuk meg bizonyos észszerű kompromisszumok árán egyben tartani ezt a pártot. Szakadjanak le a meggyőzhe- tetlen, merev szélsőségesek mind a jobb,- mind a baloldalon, és a párttagság túlnyomó többségéből, a centrumból, a tárgyilagosan gondolkodó mérsékeltekből álljon össze a párt. Két hét telt el a kongresz- szus óta. Tapasztalataim nem hangolnak túlzott optimizmusra. A társadalom, benne mindenekelőtt az MSZMP-tagság teljesen felbolydult, értetlenül és bizalmatlanul áll a történtek előtt. Volt, aki megkérdezte, tisztának érzem-e a lelkiismeretemet a döntés után? Válaszom, hogy a rendelkezésre álló információk birtokában a döntés miatt igen. Ami á küldöttjelölésem elfogadását illeti, ott már nem ennyire egyértelmű a válasz. Tudtam, el is mondtam, igen nagy felelősség hárul a kongresszusra, a küldöttekre, hiszen rendkívüli politikai helyzetben üléseznek, hoznak döntéseket. Nem ünnepi, nem protokollkongresszus ez, hanem a munka, a kemény ösz- szecsapások, viták, a súlyos döntések kongresszusa. Ám küldöttjelölésem elutasítása - a történtek ismeretében - csupán azt eredményezte volna, hogy a felelősség nyomasztó terhe most másé lenne. Az értetlenséget és a bizalmatlanságot megértem. Ebben az országban és sajnos, ebben a pártban már oly sok mindent deklaráltak, a tagságot már olyan sok csalódás érte, hogy a becsapottság gyanúja történelmileg teljesen indokolt. Az értetlenség is érthető, túl kevés volt az idő az emésztésre, a dokumentumok megszerzésére, alapos tanulmányozására, megvitatására. Aggódom, hogy október 31-éig, a regisztrálás befejezéséig nem elég ehhez az idő. Amit azonban nem értek meg, az a makacs, érvelés nélküli elutasítás. Meghívott egy 160 tagú, majd egy 260 tagú pártszervezet: beszélgessünk a kongresszusról, az új pártról. Az előbbi beszélgetésen négyen, az utóbbin heten vettek részt. Lehet, hogy rossz volt az időpont, közbejöhettek szervezési gondok, de voltak, akik megüzenték, nem érdekli őket, mit akarok mondani. Attól tartok, köztük nem kevés olyan van, aki Sem a programnyilatkozatot, sem az alapszabályt nem olvasta. Győzzük meg egymást, vitatkozzunk! Ebben a pártban érvényre juthat a kisebbség véleménye, a szervezeti, működési rendszer segíti a hibás döntések kiküszöbölését, ám ehhez vitatkozni kell, meggyőzni a másikat, nem pedig legyőzni, el hallgattatni, távol- maradással tüntetve lehetetlenné tenni a józan érvelést. Tapasztalatom: vannak, akik személyekhez kötik a döntésüket. Álláspontjuk erősen vitatható egy magát demokratikusnak hirdető pártban, ahol megteremtették egyelőre a szervezeti kereteit a személyi kontrollnak, a személyi váltás lehetőségének. Hogy ez elvileg eddig is megvolt? Igen, és itt kell visszakanyarodni a bizalmatlanság érzéséhez, amely, azt gondolom, valamennyiünkben ott él bizonyos mértékig. Bizalmatlan a párttagság, mert szép szavakból és jó határozatokból eddig sem volt hiány. Bizalmatlan a társadalom, mert még nem látja kézzel érinthetőnek sorsa jobbra fordulását. Bizalmatlan a közvetlen környezetem, ahol az idegek egyébként is pattanásig feszültek, és bizalmatlan a kongresszusi küldött is, nem volt-e eszköze egy hatalmi viaskodás- nak, nem az ő vállán is ka- paszkodnak-e fel egyéni és' szűk csoportérdekek az uborkafára. Dilemmáinkra választ csak a jövő történései adhatnak, ezt azonban nem nézhetjük kibicként, külső szemlélőként, drukker- vagy ellen- drukkerként. Most vállalkoznunk kell a politikai színtéren is. Ez a párt letette elénk programját és alapszabályát. Most rajtunk a sor. Vállaljuk, vagy elutasítjuk. A döntés mindenképpen felelősséget ró ránk. Kablár János Az MPFSJ felhívása A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei Szervezete felhívással fordul Pécs város lakosságához, pártjaihoz, szervezeteihez, intézményeihez és vallási fe- lekezeteihez, hogy október 23-án, a nemzeti megbékélés napján rendezendő meg- emlékezési ünnepségen vegyenek részt attól az óhajtól vezérelve, hogy a múlt lezárásáért és a jövőbeni békés, demokratikus Magyarországért Baranya megye és Pécs város népe közösen tudjon munkálkodni. Október 23-án megadjuk a végtisztességet mindazoknak, akiket az elmúlt 44 év alatt törvénytelenül végeztek ki, illetve különböző börtönökben és táborokban haltak meg. Megemlékezünk továbbá a második világháborúban elesett magyar katonákról, akik parancsteljesités közben haltak hősi halált, azokról a hadifoglyokról, akik -különböző táborokban haltak meg, és azokról a polgári áldozatokról, akik a harci cselekményekben vagy azt követően pusztultak el, illetve azokról, akik fajuk, vallásuk és meggyőződésük miatt haltak mártírhalált. Külön felkérjük a különböző vallási felekezeteket, járuljanak hozzá ahhoz, az elmúlt 44 év alatt hősi halált haltak, kivégzettek, elpusztultak végtisztességének megadása egyházi szertartással történjék. Felkérjük Pécs város polgármesterét, hogy személyesen vagy megbízottja által képviseltesse magát ezen az eseményen. Felkérjük az illetékes katonai és rendőri szerveket is a megemlékezésen való részvételre. Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei Szervezete nevében Kiszely Kornél megbízott ügyvivő Még egyszer, utoljára a világkiállításról Egy régi mondás szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Számomra most úgy tűnik, mégis lehet. Néhány hónappal ezelőtt párhuzamot vontam a bősnagymarosi beruházás és a Bécs—Budapest világkiállítás döntéselőkészítése között. Magam sajnálom a legjobban, de egyre biztosabbnak látszik, igazam volt. Jól szervezett sajtókampány folyik a világkiállítás mellett, amelynek lelkes kórusa elnyomja az ellen- véleményeket. A világkiállítást sokan úgy tüntetik fel, hogy utolsó esély az Európához való fölzárkózásihoz. Mit várhatunk ettől a - mai árakon 140 milliárd forintra becsült — rendezvénytől? Mondják, javulni fog az infrastruktúra. Kétségtelen, úthálózatunk modern autópályával való bővítése nem felesleges dolog. Van azonban ennek az infrastruktúrának egy - még az utaknál is jóval elmaradottabb területe — ez a hírközlés, telefonhálózat. Az utakra szánt 35 milliárd mellett a telefonhálózat bővítéséire tervezett 3 milliárd nevetségesen kis összeg. Egy magára valamit is adó cég pedig be sem teszi a lábát olyan helyre, ahol nem kapcsolódhat legalább egy tucat vonallal a világ hírközlő rendszerébe. Az utakba beépített milliár- dok a hírközlés fejlesztésétől , is elszívják a pénzt. Épül egy új Duna-híd a fővárosban, 7—8 milliárdért. Mondják, erre szükség van, mert a meglévők már nehezen bírják a forgalmat, a Dunán pedig át kell jutni. Ezt mi, baranyaiak különösen megértjük, hiszen Bajáig kell autóznunk, ha a folyón át akarunk jutni a másik partra. Terveznek még vagy 20 mil- liárdot a világkiállítási helyszín kialakítására. A laikus számára viszonylag nyilvánvalónak tűnik, hogy a világkiállítás témája erősen befolyásolja a helyszínt. Nálunk ez sincs így, mivel nincs még elfogadott témája e nagyrendezvénynek» Javasolnék egy viszonylag időszerűt: „Hogyan tegyünk tönkre egy országot?" Ebben legalább vannak tapasztalataink. Az idegenforgalomra, szálláshelyek kialakítására úgy 40 mill iárdot terveznek. Erre a területre várják leginkább a külföldi tőkét. Ezzel a várakozással csak ikét baj van, az egyik, hogy egyelőre nem tolonganak a nyugati szállodások azért, hogy építhessenek, a másik, ha mégis építenének, a hasznot természetesen el is fogják vinni. Az már csak ráadás, hogy a szállodaépítés nem tartozik a gyorsan megtérülő beruházások közé. Az a gyanúm, hogy a világ- kiállítás elsősorban a csőddel küszködő magyar építőipar életben tartását szolgálná. Ezzel pedig csökkentené a piaci kényszert a versenyképes és olcsóbb munkára, azaz valahol a lakásépítésben is árnövelő tényezőként hatna. Terveznek még a metró bővítésére is 20 mii Mordot. Igaz, közlekedni kell. Ezt még azok is megérthetik, akikhez egy ki- adósabb eső után nem képes bemenni a mentő. Mindenki megértheti: a kirakatnak csillognia kell, áldozatok nélkül pedig nincs előrehaladás. S hogy ki fog dönteni arról, hogy mi miatt nyögünk a következő öt évben? A laikus azt hinné, ilyen volumenű ügyben indokolt lenne a nép szavazása, de legalább az Országgyűlés döntése. Nos, az Országgyűlés novemberben meghallgat egy tájékoztatót a világkiállítás előkészületeiről. Ugye, ez nem egészen úgy hangzik, hogy „dönt a világkiállítás sorsáról?". Ezért emlegettem azt a bizonyos folyót. Márpedig, ha bármilyen szervnél igenlő döntés születik, a világkiállítást decemberben megkapjuk, mert rajtunk kívül nincs rá más jelentkező. Ausztriához pedig csak a népességszámunkat mérhetjük, a nemzeti jövedelmüket tekintve sokszorosan felülmúlják hazánkat. Arról nem is beszélve, hogy nyugati szomszédunknak vonnak útjai - is. A Baranya megyei ország- gyűlési képviselőkhöz írt levélben kértem, valljanak színt, kit és mit képviselnek. Választ sem én, sem a választópolgárok nem kaptak. Azért mégis köszönettel tartozom, mert ez is segít majd eligazodni a következő képviselőválasztás idején. Tapasztalnom kellett, kutyaugatás nem hallatszik az égbe. A politikai pártok, csoportok zömmel Budapesten működnek. A főként és szinte kizárólag' fővárosiaknak kedvező világkiállítás ellen ott nem szólnak. Itt a megyében is hallgatnak, még a más ügyekben oly aktív Magyar Demokrata Fórum pécsi vezetősége sem válaszolt az egy hónappal ezelőtti megkeresésre. Az idő pedig lásson elfogy. Horváth Csaba Nemzeti Agrár Kerekasztalt! Az elmúlt fél évszázadban a magyar vidék, az ott élő parasztság a nagy társadalmi kísérletek állandó céltáblája és szenvedő alanya volt. Régi vágyát, a földtulajdon megszerzését alig teljesítették, máris erőszakkal megfosztották attól. ígérték helyette a szövetkezést, mint a szebb, eredményesebb jövő zálogát. Munkájához még szinte hozzá sem kezdett, az inzultusokat még el sem tudta felejteni, amikor a szövetkezetét is elvették tőle, tulajdonosi érzületét folyamatosan elapasztották, életterét, a falut eltorzították. Mindezt azzal a jelszóval, hogy e változások az ő javát szolgálják. Ma ismét kísértetiesen ismétlődik a múlt! A magyar vidék, ezen belül az agrárágazat napjainkra egyre inkább a különböző politikai pártok választási csatározásainak színterévé vált. Meggyőződésünk, hogy hazánk békés úton történő demokratikus átalakulásának záloga a lakosság színvonalas, kielégítő élelmiszer-ellátása. Húsért, kenyérért sorban álló emberektől nem lehet elvárni, hogy országunk sors- kérdéseiben higgadtan gondol kozza gak, s újabb, minden bizonnyal szükséges áldozatokat vállaljanak. Társadalmunk, benne a magyar vidék, a magyar parasztság is számos sérelmet, törvénysértést szenvedett el az elmúlt évtizedekben. Az erőszakos padlássöprés, az adók és elvonások tömege, az agrárolló soha nem tapasztalt méretű megnyitása mára minden tartalékától megfosztotta a mezőgazdasági termelőket, függetlenül attól, hogy melyik szektorban gazdálkodnak. Szenvedélyes viták lobbannak fel a múlt értékeléséről, jelenlegi helyzetünk megítéléséről, az agrárvilág jövőjéről. Megengedhetetlen, hogy ebben a nehéz helyzetben a retorika vegye át a fő szerepet a logikus szakmai érvekkel szemben. Mutassunk példát azzal, hogy a valóság talaján állva, a reális lehetőségeket figyelembe vevő megoldásokat helyezzük előtérbe a múlt 'rémképeinek felidézése, a jövő homályos felvázolása helyett. A magyar vidéknek, az agrárvilágnak haladéktalanul megalapozott diagnózisra és jó terápiára van szüksége. A háromoldalú tárgyalásokon felmerültek olyan alapvető kérdések, migt a tulajdon- reform, ezen belül a föld kérdése, a szövetkezetek jövője. Azonban ezek kiragadott témák a sok közül. Ezenkívül még számtalan olyan kérdés von, ami tárgyalásokat és megoldásokat kíván. Javasoljuk tehát, hogy a szóban forgó kérdések, az ezekhez kapcsolódó agrártémák megtárgyalására hozzuk létre a Nemzeti Agrár Kerékasztalt, valamennyi politikai párt, szervezet, az Országgyűlés, a kormány, valamint a termelők képviselőinek részvételével. Az Agrárreformkörök Egyesülete, mint a kormányzattól, a politikai pártoktól és az érdekképviseletektől függetlenül működő mozgatom, /vállalja ennek a Nemzeti Agrár Kerékasztalnak megszervezését. Bízunk abban, hogy felhívásunk eredményeként mielőbb megkezdődnek az érdemi tárgyalások, és társadalmi köz- megegyezés jön létre a magyar falu és a magyar mező- gazdaság sorskérdéseiben. Nagy Tamás, az Agrárreformkörök Egyesületének elnöke
