Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)
1989-09-02 / 242. szám
i»/ Dunántúli napló EnrtlélcnraiíaifatA XLVI. évfolyam, 242. szám 1989. szeptember 2., szombat Ára: 5,30 Ft ■ tikui ninpiLnp Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága pénteken ülést tartott. A testület tájékoztatót hallgatott meg a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások eddigi tapasztalatairól, s ennek alapján kialakította a pártnak ott képviselendő álláspontját. A Központi Bizottság megvitatta az alkotmánymódosításról, a pártok működéséről, gazdálkodásáról, valamint az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatokat. Foglalkozott az október 6-án kezdődő párt- kongresszusig terjedő időszak legfontosabb várható politikai eseményeivel, s tájékozódott a kongresszus előkészítéséről is. Az ülésről közlemény jelenik meg. Szóvivői tájékoztató Az ülést 'követően Major László, q KB szóvivője tájékoztatta a sajtó képviselőit a testület munkájáról. Elmondta: o Központi Bizottság meghallgatta Kovács Jenő titkár beszámolóját a kongresszusi előkészületekről, valamint Pozsgay Imre tájékoztatóját a háromoldalú politikai egyeztető tár- Syalások eddigi tapasztalatairól és az MSZMP ott képviselendő álláspontjáról. Mint ismeretes, éppen e kérdésben o párton belül is kemény viták •olytak a héten, főként a munkahelyi pártszervezetek további működése vagy feloszlatása ügyében. A tanácskozás Nyers Rezső elnökletével kezdődött. A párt elnöke még az ülés elején elmondta: Magyarország mai helyzetéből, azaz abból kell kiindulni, hogy az MSZMP alapvető rendeltetése és feladata az országot a mai problémák megoldásában segíteni. Itt békés átmenet folyamatosságáról van szó, valamint a Párt október 6-ra összehívott kongresszusának előkészítéséről, arról, hogy meg kell teremteni a feltételeket a megtelelő határozatokhoz. Mivel °z MSZMP ma már az áramlótok pártja is - s mint a V|tában elhangzott, az is kíván maradni világos, elvi prog- ,Qm ikörül kell ezeknek az r—--------------------------------------------áramlatoknak csoportosulniuk - emelte ki a szóvivő. Addig ozortbon végbe kell mennie egy olyan tisztázódás! folya- matnák, omelyben elválik: kik fogadják el a programot és kik nem. Ezek után gyakorlati kérdésekről is szó esett, főként a háromoldalú tárgyalásokról, és arról, hogy az ezzel kapcsolatosan a Központi Bizottság soraiban is jelentkező problémákat a tagság ne tekintse természetellenesnek. A felszólalók közül sokan foglalkoztak szervezeti kérdésekkel, nevezetesen azzal, a politikai egyeztető tárgyalái- sokon kipattant vitával, hogy működjenek-e pártszervezetek a munkahelyeken. Noha voltak ellenvélemények is, a hozzászólók döntő többsége úgy vélte: az MSZMP-nek nem szabad kivonulnia a munkahelyekről, de ugyanakkor lehetővé kell tenni a jelenlétet a többi politikai erőnek is. A KB javasolja, hogy a pártok politikai tevékenységet munkaidőben ne folytassanak: ne épüljenek be a szakmai vezetésbe, és vállalati kérdésekkel ne foglalkozzanak. A parlamenti választásokig az Országgyűlés elé kerülő négy törvénytervezettel foglalkozva többek között leszögezték: e törvények elengedhetetlenül szükségesek a társadalom, az állam demokratikus működtetéséhez. A vitában hozzászólók rámutattak arra, hogy a kongresszust régen — talán még sóha — nem tapasztalt élénk szervezeti élet előzi meg, amelyben számos elméleti, tartalmi kérdést is megvitatnak. Az MSZMP igyekszik meggyőzni szándékairól politikai partnereit, stratégiai szövetségre törekszik a haladást szolgáló erőkkel, egyebek között a szak- szervezetekkel. A vita során javasolták, hogy a Központi Bizottság a tervezettnél korábban tűzze napirendre a kongresszus elé kerülő beszámoló és a program tervezetének vi táját. Kovács Jenő, a Központi Bi zottság titkára előterjesztésé ben tájékoztatót hallgatott meg a párt kongresszusának előkészületeiről, a küldöttvá- lasztás eddigi tapasztalatairól Megvitatta és elfogadta a további politikai és szervezeti teendőkre vonatkozó javaslatot. Pozsgay Imre, az elnökség tagja tájékoztatta a Központi Bizottságot a politikai egyez tető tárgyalások helyzetéről, az MSZMP tárgyaló küldött ségének tevékenységéről. A testület tudomásul vette a je lentést és állást foglalt a felmerült vitás kérdésekről. A Központi Bizottság - saját kérésükre - felmentette testületi tagságuk alól Karva- lits Ferencet és Sarlós Istvánt. A tartalomból: Különleges vasárnap a Sajtóutcában (2. oldal) * A harag napja (3. oldal) * Egységes devizaszámla a lakosságnak (3. oldal) ThatcherMitterrand találkozó Francois Mitterrand francia elnök pénteken néhány órás látogatásra Londonba érkezett. A francia államfőt, aki egyben az EGK soros elnöke, Margaret Thatcher brit miniszterelnök fogadta a nyugatlondoni Northolt légibázison. A megbeszélések középpontjában közös piaci kérdések állnak. Thatcher asszony ellenzi az 1992-re tervezett közös valuta létrehozását és nem ért egyet a francia elnök által szorgalmazott szociális charta bevezetésével sem. A brit miniszterelnök szerint a munkások jogait bővíteni szándékozó charta ellentmond a szabad piacgazdálkodás elvének. >3E Karoly Helsinkibe utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a Finn Köztársaság kormányának meghívására vasárnap Helsinkibe utazik. A második világháború kitörésének ötvenedik évfordulóján emlékművet avattak Mohácson a hősi halottak és áldozatok emlékére. A tegnap este megrendezett egyházi és társadalmi gyászünnepségen először a város egyházi, vezetői tartottak rövid istentiszteletet, majd Németh Elemér városi tanácselnök emlékezett az elhunytakra. Az első világháborús emlékmű szomszédságában helyet kapott emlékoszlopnál az ünnepség végén a város társadalmi és tömegszerveinek képviselői, valamint a helyi lakosok helyeztek el koszorúkat, virágokat. Fotó: Läufer László Osztrák-magyar élelmiszer ipari tanácskozás Kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött tegnap Pécsett a Tudomány és Technika Házában, ahof osztrák és magyar élelmiszer- és biotechnológusok találkoztok egymással. A Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület meghívására több mint 30 külföldi szakember jött el a tanácskozásra, az Osztrák Élelmiszer- és Biotechnológusok Szövetsége képviseletében. Az évente megrendezésre kerülő esemény színhelyéül olyan osztrák és magyar várost választanak, ahol példás hagyományai vannak az élelmiszertermelésnek. Idén, hetedikként, Pécset és Baranyát, illetve a Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatot érte a házigazdának kijáró megtisztelő szerep. Reggel 9 órakor dr. Rugási Endre, a MÉTE Baranya megyei területi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A tanácskozás egyperces néma felállással adózott Allred Schalter professzor, az osztrák szervezet nemrég elhunyt elnöke emlékének. Majd Holló János prof. akadémikus, a Budapesti Műszáki Egyetem tanára vette át a szót. Beszédében pozitív jelenségként értékelte, hogy a mostani gazdasági nehézségeink ellenére az élelmiszeripar területén megbízható partnerei vagyunk Ausztriának. Hangsúlyozta, ma Európában Magyarország rendelkezik a legnagyobb szántókkal az ország területéhez viszonyítva, hisz a föld 70 százalékát bevonták már a művelésbe. Évente 50 millió tonna biomasszát (növényi anyagokat) termelnek ezen a területen. Mint dr. Biacs Péter, a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet főigazgatója, a tanácskozás szervezője kérdésünkre elmondta: - Az összejövetel célja, hogy kölcsönösen megismertessük egymás szakembereit az élelmiszertermelés és -feldolgozás legújabb eljárásaival, a korszerű táplálkozással. A két nap alatt a vendégek megismerkedhettek a Szigetvári Konzervgyárral és a Baranya Megyei ÁHV mágocsi húsüzemével, ahonnan tekintélyes mennyiségű stifoldert és gyorsfagyasztott terméket szállítanak többek között Ausztriába is. Hajdú Zs. Bányásznapi ünnepség A tatabányai csendörsortűz 'mártírjainak emléke előtt tiszteleg az ország szeptember első vasárnapján, az immár 39. bányásznapon, «melynek központi ünnepségét pénteken tartották Budapesten, a szakmai szak- tervezet Gorkij fasori szék- gázában. A több mint 100 ezer szén-, érc-, szénhidro- 9én-, ásvány- és bauxitbá- 'nyászt köszöntő megemlékezést Schalkhammer Antal, a tokszervezet titkára nyitotta meg. Hangsúlyozta: a két nappal ezelőtti pécsi demonst- ráció a bányászok elégedetlenségét tükrözte, és a mintegy 10 ezer dühödt ember nem adott otkaimat ar- ra> hogy a szakszervezet és ° kormány képviselői közvetlen párbeszédben adhassanak választ kérdéseikre. A bányászok igényeit a szakszervezet a kormány elé terjesztette, s az készséget mutatott gondjaik megértésére, így intenzív párbeszéd ’kezdődött, amely várhatóan november végére fejeződik be, tehát a bányászszakszervezet 24. kongresszusán már részletesen beszámol hatnak a tárgyalások eredményeiről. Ezután Horváth Ferenc ipari miniszter tartott rendhagyó ünnepi beszédet, omelyben nyíltan szólt a bányászat gOndijairól, a nehézségeket kiváltó okokról, az elhibázott döntésekről, és a súlyos helyzetből kivezető útról. (folytatás a 2. oldalon) A korábban magánépületben üzemel° kisbolt helyett az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat most 200 nr alapterületen új élelmiszerboltot hozott létre a Fócan-dülő 14. szám alatt. Ez jóval nagyobb, mint a korábbi, így az árukészlet is nőtt.