Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)

1989-09-08 / 248. szám

Punontoií napló 1989. szeptember 8., péntek Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARIA, ADRIENN nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél é.12 - nyugszik 19.13 órakor A Hold kél 14.5« - nyugszik 22.31 órakor Bezárt a Kazinczy étterem Az évek óta sok problémát okozó Kazinczy éttermet most végre ke­zébe vette a Mecsekvidéki Vendég­látó Vállalat. Az AKF kezdeménye­zésére a KOJAL-lol egyetértésben bezáratták a nem II. osztályú szín­vonalnak megfelelő üzemeltetés miatt. A szerződéses üzemeltető ko­rábban ígéretet tett a színvonal javítására, amit rövid ideig be is tartott, de aztán megint jöttek a gondok. Az ígéretekből most lett elege a Mecsekvidéki Vendéglátó­nak. Az épület további sorsán már most gondolkodnak, több elképze­lés született már. lehetne akár gyorsétkezö (aminek o környékben dolgozók igen örülnének). vagy rendezvényterem. Ebben kisebb akadályt jelent, hogy nem alakít­ható az épület szabadon a benne található török kori falrész miatt, mely műemlék. Pataki V. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 áráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9—11 óráig panaszügyekben fogad, a 10-053-as telefonszámon hívható DR. DUNAI IMRCNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes 16-19 óráig REZES ZSUZSA a 10-053-as számon CB-adóvevönk 14—16 óráig hívható az AM 24-es csatornán. Kerekasztal Pécsbányán Vágják a pécsi politikai szer. vezetek és mozgalmak képvi­selőit, valamint mindazokat, akik bele akarnak szólni Pécs- bányatelep fejlesztésébe, szep­tember 11-én, hétfőn 17 órá­ra, az Úttörőotthonba. A vá­rosi tanács ugyanis az érde­keltek véleménye alapján sze­retné elkezdeni a tervezési programot. A kerékasztalnál elhangzottak messzemenő fi­gyelembevételével rendeli meg a tanács végrehajtó bizottsága a terveket. ♦ Születés BOA CSABANÉ Bohnicsek Hojnalka és BOA CSABA értesítjük rokonainkat, barátainkat, hogy szeptember 1-jén 07.30 órakor CSABA nevű gyermekünk született. ♦ Várhotó időjárás az ország te­rületén péntek estig. Az átmeneti felhősödés mellett sok lesz a nap­sütés, legfeljebb keleten fordulhat elő egy-egy átfutó zápor. Többnyi­re mérsékelt marad a légmozgás. Éjszaka erősen párás lesz a leve­gő. A hőmérséklet hajnalban 7 és 12 fok között, délután 22 fok kö­zött alakul. * Csütörtök reggeli vízállások: Mo­hács 348 cm, változatlan, vizhő 16,9 fok; örtilos 146 cm, apadó, vizhő 15,2 fok; Barcs 259 cm, áradó, vizhő 14,0 fok; Drávasza- bolcs, apadó, vizhő 20,0 fok. ♦ Közérdekű Néptánc- és balett előkészítő tan­folyam indul szeptember 15-én a Művészeti Szakközépiskolában. Be­iratkozás szeptember 11-én 16.30— 18 óráig a Radnics u. 9. szám alatt. Áramszünet lesz szeptember 7-én és 8-án, naponta 7—15 óráig Pé­csett, a Kódó- és Mezsgye-dűlők­ben, valamint az Állomás utcában és a Pellérdi úton az Állomás ut­cától a Kutató-dűlőig. MONITOR-buli 8-án Drávátok; 9-én Pellérd; 10-én Szigetvár, Őri. PAX-buli 8-án Hóból; 9-én Sely- lye; 10-én Barcs. A sellyei Mezőgazdasági Szak­munkásképző és Munkástovábbképző Intézet 1989. szeptember 19-én sze­mélygépkocsi vezetői, segédmotor­kerékpár ét motorkerékpár vezetői tanfolyamot indít. Jelentkezni mun­kaidőben az intézet tanulmányi osz­tályán lehet, Sellye. Zrínyi u. 2. Újra diszkó a komlói Kossuth klubban minden pénteken és szom­baton 20—03 óráig. Vezeti: Voller. Gépirástanfolyamra jelentkezhet szeptember 7—8—11-én 17—18 óráig az MHSZ-székházban, Pécs, Szalai A. u. 9. I. 103. SZEANSZ-buli 8-án Diósviszló; 9-én Ózdfalu. CANDY-buli 9-én Pécs, Nevelési Központ. Az ANK Táncegyüttese (néptánc) tagfelvételt hirdet. Jelentkezni le­het: szeptember 14-én, csütörtökön 15 órakor 10—14 éves; 16 órokor 14—17 éves korúaknak az ANK Mű­velődési Ház színháztermében. Az Art Kísérleti Stúdió az 1989— 90-es tanévre az alábbi tanfolya­mokat hirdeti meg: 1. Óvodástorna: 4—6 éves korig, heti 2x1 óra. Részvételi díj: 600 Ft/félév. 2. AKS utánpótláscsoport 6—10 éves korig, 10—14 éves korig, 15 éves kortól. Foglalkozások: heti 2x1 óra. Részvételi díj: 800 Ft/félév. Jelentkezni lehet a részvételi díj befizetésével együtt szeptember 18— 19-én 17—19 óra között az ANK aulájában. 3. ART Kísérleti Stúdió, 17 éves kortól, heti 3x3 óra. Jelentkezni lehet: szeptember 19-én, 21-én 19 és 20 óra között az ANK Művelő­dési Ház balett-termében. \ A pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények kóstolóval egybe­kötött ételbemutatót tartott tegnap a pécsi Mozgalmi Házban a gyermekélelmezésben dolgozók részére. A résztvevők tájékoz­tatót kaptak arról, hogyan építhetik be az óvodai-iskolai ét­rendbe a reformkonyha receptjeit. Fotó: Proksza László------------------------ * ­£í 15-000- Idegenvezetö-képzö. A Lenau ház, valamint a Keres­kedelmi és Idegenforgalmi To­vábbképző Vállalat egyéves, német nyelvű idegenvezető­képző tanfolyamot indít. Je­lentkezni szeptember 20-ig, a vállalat irodájában lehet, - Pécs, Jókai tér 2., Hild-udvar. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a lottó 36. játékhetén a következő nyerőszámo­kat húzták ki: 28, 75, 76, 81, 82 ♦ Gyermekbénulás elleni védőoltás Komlón Felhívjuk Komló város lakosságá­nak figyelmét, hogy az 1989. évi gyermekbénulás elleni védőoltás I. kampányának lebonyolítására 1989. szeptember 11—15. közötti időszak­ban kerül sor. Oltást kapnak az 1986. július 1.— 1989. június 30. között született gyermekek. Az oltás szájon át, cseppek be­adásával történik, ezért az oltás­hoz a szülők tiszta kiskanalat hoz­zanak magukkal. Az érdekelt gyerekek szülei név­re szóló idézőt kapnak, melyben az oltás napját, óráját és helyét pon­tosan megjelölik. A torlódás elkerülése végett kér­jük az időpontok feltétlen betar­tását. Kérjük a szülőket, amennyiben a gyermekük a fenti időpontban szü­letett, úgy az oltásra a területi­leg illetékes gyermekorvosi rende­lőben akkor is jelenjen meg, ha idézőt nem kapott. Oltóhelyek Komlón: Tompa M. u. 13., dr. Bárdos Gyöngyi; Petőfi tér 2., dr. Kocsis Sándor; Alkot­mány u. 40., dr. Böröcz László; Alkotmány u. 40., dr. Tamás Zsu­zsa; Kossuth u. 103., dr. Fledrich János; Körtvélyes u. 10., dr. Her­mann Zoltán. KÖZLEMÉNYEK Szóvá tették olvasóink, hogy a pécsi könyvesboltokban miért nem kaphatók az új tankönyvek? A Művelt Nép Könyvterjesztő Vál­lalatnál elmondták, hogy szeptem­ber 11-től az általános iskolai köny­veket a Kossuth Lajos utca 48-ban, míg a középiskolaiakat várhatóan október elejétől a Széchenyi téri üzletben árusítják. Addig felesle­ges érdeklődni, mert előjegyzést nem fogadnak el. Addig az okta­tási intézményekben árusítanak, de csak a diákok részére. A megma­radó kiadványok kerülnek át a fenti két árusító helyre. ♦ Ideiglenes forgalom­korlátozás Szigetváron 1989. szeptember 9-én 16 óra 30 perctől 19 óra 30 percig terjedő időre ideiglenes jellegű forgalom- korlátozás lesz Szigetvár város bel’ területén, a 6-os főközlekedési út­vonalon, Kossuth tértől a József Attila utcában. Zrínyi téren, Szé­chenyi utcában az Almás-hidig ter­jedő útszakaszon. A Zrínyi emlék­ünnepség zavartalan biztosítása ér­dekében az alábbiak szerint. A lezárt területen maradt jármü­vek csak az ünnepség befejezése után közlekedhetnek. Megállási és várakozási tilalom lesz érvényben Szigetvár, Zrínyi tér közvetlen környékén. Az emlékünnepség, illetve a for­galomkorlátozás időtartamára a 6-os főközlekedési útról a tehermente­sítő utat lehet igénybe venni: Pécs felől érkezők a József At­tila út, Kossuth tér, Istvánffy ut­cán át a Széchenyi utcára. Barcs felől érkezőknek a Szé­chenyi utca, Istvánffy utca, Fel­szabadulás tér, Sánc utcán át a József Attila utcára. József Attila út és Kossuth tér útkereszteződé­sében és a Széchenyi út tehermen­tesítő út útkereszteződésében rend­őri forgalomirányítás segíti a gép­járműforgalmat. Az emlékünnepség időtartama alatt az átmenő járműforgalom szü­netel, kivéve sürgős esetben tűz­oltók, mentők és rendőrség. A pécsi ANK Művészeti Iskola keretében a mozgásművészeti ta­gozatot előkészítő tanfolyam kez­dődik október 2-án 5—7 éves korig. Érdeklődés dr. Szilárdné Kordély Erikánál a 31-805-ös telefonon. Cim: Málom, Felső utca 42. A 9 éves Hóbor Tamásnak eltűnt a BMX-kerékpárja (gyári száma: GC—004323) lakásuk alagsori táro­lójából, a pécsi Malomvölgyi út 17-böl. Várja a megtaláló jelent­kezését. Kövi János rokkantnyugdíjas el­veszítette a szatyrát szeptember 4- én 12—14 óra között Pécsett, a Pataki István utcai buszmegálló kö­zelében. Benne volt 10 000 forintja. Várja a megtaláló jelentkezését a Pataki István u. 26-ban. Irat- és kulcsmásolást vállalnak a pécsi Sarohin tábornok útja 63—65- ben, a Kertváros Lokásfenntartó Szövetkezetnél naponta 7—15.30-ig. Telefon: 11-864, 12-648. A pécsi Nevelők Házában an­gol, német nyelvtanfolyam indul kis­csoportokban nyugatnémet segéd­anyag felhasználásával. Kismamák, nyugdíjasok, 7—8. osztályosok rész­vételére is számítanak. Ugyanitt dzsessztorna-tanfolyamot szerveznek. Cim: Szent István tér 6. Telefon: 15-679. Megalakult a Józan Élet Család­védő Egyesület pécsi szervezete. Merényi István megbízott vezető újabb tagok jelentkezését várja, felbélyegzett válaszborítékkal ellá­tott levélben. Cim: Merényi István, Pécs, Pf. 42. 7616. Mecénást ke­resnek, aki helyet biztosit a fog­lalkozásaikhoz. 1989. szeptember 10-én a gyüdi ^örosreszben a forgalmi rend meg­változik, egyirányúsitásra kerül sor: a Járó Péter u. felfelé, a Vujicsics utca lefelé lesz egyirányú. Felhívjuk a szülök figyelmét, akiknek a gyermekei az 1990—91- es tanévben lesznek tankötelesek és nem járnak óvodába, számukra ingyenes iskolaelökészitö tanfolyam indul a Siklósi Úti Általános Is­kolában. A város más területén lo- ^ gyermekek számára a lakóhe­lyükhöz közeli óvodában biztosítunk helyet iskoloelőkészités céljából. Kérjük a szülőket, hogy jelentkez­zenek a körzeti általános iskolá­ban, szeptember 22-ig. A tanácsi adóhatóságok felhívják a lakosság szives figyelmét, hogy az 1989. II. félévi tanácsi hatás­körbe tartozó adót (magánszemé­lyek földadója, lakosság borforgal­mi adója, a házadó, a nem lakás céljára szolgáló építmények adója, a telekadó, a gépjárműadó), a ,,tehát" és a mezőgazdasági őr- szolgálati járulékot szeptember hó 15-ig fizethetik meg adópótlékmen­tesen. (A mezőgazdasági őrszol­gálati járulék és befizetésének ha­tárideje — a helyi tanács rende­letének rendelkezésétől függően — ettől eltérő is lehet.) A fizetési kötelezettséget az elő­ző évi adómegállapitás, illetve az adóiv alapján kell teljesíteni. A késedelmes teljesítés esetén az adóalany adópótlékot köteles fi­zetni, melynek mértéke havi két százalék. Adópótlékmentes fizetési határidő elmulasztása esetén az adóhatóság a behajtást megindítja. Az adó­behajtási költség: a) foglalás, letiltás, vagy ered­ménytelen foglalás esetén 5%, de legalább 300 Ft; b) ha a lefoglalt tárgyakat el­szállították, illetőleg értékesítették, vagy ha az értékesítést megkísé­relték, további 10%, de legalább 500 Ft. Az adóbehajtási költséget a tartozásnak az adópótlékkal nö­velt összege után kell felszá­mítani. Az adóhatóságok eljuttatták az adófizetők részére az 1989. II. fél­évi adóbefizetéshez szükséges át­utalási postautalványt. Azok az adófizetők, akik átutalási posta- utalvánnyal bármilyen okból nem rendelkeznek, a postautalványt a helyi adóhatóságnál, illetve Pé­csett, az ügyfélszolgálati irodák­nál is beszerezhetik. Az adóhatóságok készséggel ad­nak részletes felvilágosítást. Baranya Megyei Tanács V. B. pénzügyi és ellenőrzési osztály, Pécs A Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság és a Pécsi Rend­őrkapitányság vezetése tudat­ja, hogy dr. Garai József r. ezredes, a Pécsi Rendőrkapi­tányság volt vezetője és fele­sége, dr. Qarainé dr. Kováts Julianna síremlékének avatásá­ra ma, 10 órakor kerül sor o pécsi központi temetőben. * Ma, 14 órakor lesz a pécsi központi temetőben Hóbor István, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetség« (MEASZ) tagjának temetése. A tagtársakat várja a MEA5Z megyei vezetősége. * A nyári szezon utáni első összejövetelét rendezi tagto­borzóval egybekötve a Magyar Demokrata Fórum Pécs-lcözép csoportja ma, fél hatkor a Nagy Lajos Gimnáziumban, cl első emelet 80. sz. teremben (Széchenyi tér 1.). Szervező: Erdélyi József. * Mától háromnapos szakma' ^tábort nyit a Bács-Kiskun me­gyei KISZ-tá borban, Balaton- fenyvesen (Kölcsey u. 54.) 0 Pécs-baranyai Értelmiségi Klub- Szervező titkár: Keresztes Ja* dit. Az érdeklődők ma, 16.02* kor indulnak a pécsi vasútól' lomásról. Az utolsó -kocsi let1 lefoglalva a résztvevőknek. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hoflf imádott fiunk, öcsém, unokánk* unokatestvérünk, keresztfiam, ked­ves rokonunk, KUGLI GABOR (Golyó) szeptember 4-én 15 éves korában» kicsi szive örökre megszűnt dobofl' ni. Temetése szeptember 12-én 13 órakor lesz a pécsi központi teme­tőben. Soha nem felejtünk Porig sújtott szülei és a rokon­ság. Fájó szívvel tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN tanár kemsei lakos, 64 éves korában e*‘ hunyt. Búcsúztatása Vajszlón sz*P* tember 9-én, szombaton délelőtt V* órakor lesz. Örök nyugalomra vánsága szerint szülőfalujában, Sár* szentmihályon helyezzük el. Gyá­szoló felesége, gyermekei, meny*, vejei, unokái és rokonai. Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem* drága édesanyám és leányunk, radhatatlan, szorgalmas menyünk* jó testvérünk, anyósom, drága ***; gornőnk, nászasszonyunk és kedv** rokonunk, VÉGH RÓBERTNÉ Hegyi Ilona regenyei lakos tragikus hirtelenséO' gél szeptember 4-én 43 éves korá­ban örökre itthagyott bennünk**’ Drága halottunkat szeptember 9-** 10 órakor kísérjük utolsó útjára 0 regenyei temetőben. Szivünkbe* örökké gyászoló családja. Fájó szívvel tudatjuk rokonaink­kal, ismerőseinkkel, hogy szeret*** férjem, édesapánk, nagyapánk apósom, BALATINC ISTVÁN 58 éves korában elhunyt. Hon*- vasztás utáni búcsúztatása szepf’ 11-én, hétfőn 12 órakor lesz a pf esi központi temetőben. A gyász*1* család. Egészségügyi szolgalat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szi­getvár város és járás, a * pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház, gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet Pécs város lakos­sága részére: II. sz. Sebészeti Kli­nika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs «áros és a csa­tolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklini­ka. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemé­szeti Klinika. Felnőtt orr-fül-gégé- szet: POTE Orr-Fül-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti Informáciák ügyeleti helyiségeiben — gyerme­kek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felöl) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmente­sen hívható a 12-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat szom­bat, vasárnap kivételével, naponta 17—19 óráig hívható a 41-907-es te­lefonszámon. * A pécsi ifjúsági telefonszolgálat várja a hívásokat a 25-642-es tele­fonszámon 16—19 óráig. állatorvisi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1989. szep­tember 9-én 6 órától szeptember 11-én 6 óráig. Pécs város* és környéke számára: Pécs, Megyeri út 24. Telefon: 15-588. Mohács és a volt mohácsi já­rás részére: Mohács, Széchenyi tér з. Városi Tanács. Telefon: Mohács, 10-406. Komló és a volt komlói járás ré­szére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós és a volt siklósi járás ré­szére keleti részén: Siklós, Dózsa и. 19. Telefon: (06) 73-11-731. Nyuga­ti részén: Sellye, Tanácsháza. Te­lefon: Sellye 1. Szigetvár és a volt szigetvári já­rás részére keleti részén: Szentlö- rinc, Marx u. 4. Telefon: 71-208. Nyugati részén: Szigetvár, Adatkör- ház, Alapi G. u. 4. Telefon: Sziget­vár 680. Amennyiben a fenti telefonszá­mok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes állatorvos nem találha­tó, akkor üzenet hagyható Pécs vá­ros és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló részére pe­dig a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontnál „ál­latorvosi ügyelet" címen. Rendezvények Mb 15—17 óra között a pécsi ANK málomi Művészeti Iskolájá­ban, a Felső utca 42-ben pótbe- iratás van a vizuális tagozatra és a művészeti előkészítőre. Szervező, aki felvilágosítással szolgál: Bo- korné M. Agnes. Ma 10 órakor óvodát avatnak Ktshcrsányban. A tanács várja azo- kol is, akik sokat segítettek társa- delmi munkában. A pécsi IH szervezésében ma 20 órakor a Balokányligetben vendég­szerepel a Lord együttes. ®arto Lajos emlékkiállítás látható a pécsi Művészetek Háza tetőtéri gciériájában. Holnap 17 órakor a pécsi Ne­velésig Központban az Egyedülélők Baráti ^ Klubja megtartja első őszi összejövetclct. Bemutatkozik Szabó Sándor zenész. Szervező: Nagy Fe­renc kiubvezető. Várják az érdek­lődőket, az új tagokat. Ma Szigetváron, a rendezvényte­remben a KOSZ-iroda szervezésé­ben 18—24 óra között lép fel a Szabó-család. II. Emelet, Front, Topless, Klán és Dash együttes. Ma 18 órakor a komlói Színház- és Hangversenyteremben az Erkel Ferenc Zeneiskola évnyitó hangver­senyére várják az érdeklődőket. A 20 éves Mecsek Áruház és a Baranya Coop ajánlata : r t/ y 1969-1989 Pécs.Ybl M U.10. KONFEKCIÓOSZTALY: • Jugoszláv nosztalgia (mintás) ágyteritö 2x2,35 m-es 350 Ft, • és 2x1,45 m-es méretben 299 Ft. REKLÁMÁR! ILLATSZEROSZTALY: • Dán na dán fogrém 85 gr. 63 Ft, • Kolynos fogkrém 84 gr. 50 Ft, • Kolynos fogkrém 125 gr. 60 Ft, • For You parfümdezodor (4 illatban) 175 Ft, • King Men férfidezodor 190 Ft, • Amon Ra férfiparfüm 1300 Ft, • Megique női parfüm 1300 Ft. Tekintse meg áruházunk valamennyi osztályának újszerű választékát! SZEPTEMBER * S., PÉNTEK Mit

Next

/
Thumbnails
Contents