Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)

1989-09-08 / 248. szám

Hazánkba érkezett az angolai elnök Jósé Eduardo dos Santos, az Angolai Népi Köztársaság és 02 MPLA-Munkapárt elnöke — Straub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének, valamint Nyers Rezsőnek, az MSZMP el­nökének meghívására — csü. Törtökön hivatalos baráti láto- 9atásra Magyarországra érke­zett. A magas rangú vendég — a nagyományos ünnepélyes fo­gadtatást követően — meg­kezdte tárgyalásait a magyar Vezetőkkel. Elsőként Straub F. Brúnóval, majd Horváth Lajos- s°l. az Országgyűlés alelnöké- Vel folytatott megbeszéléseket. Az MTI értesülése szerint ®?ek a tárgyalások túlléptek az °ltalános tájékoztató jellegen, fnnek oka az, hogy Magyar- ország szeretné jobbon kihasz­nálni a fejlődő országokkal ennólló kapcsolataiban rejlő ohetőségeket. Ugyanakkor An­golában ma nagy érdeklődés- sel követik nyomon a Magyar- országon végbemenő folyama- f°kot, hiszen ez a távoli, afri­kai ország szocialista elkötele. Zettségűnek vallja magát, ál­lami és társadalmi berendez­kedésében a szovjet modellre épült. A megbeszélések során az is kitűnt: Angola először o gaz­dasági életét szeretné megre­formálni, továbblépve azon az úton, amelyen hazánk most in­dult el. A tárgyalásokon külön figyelmet szenteltek annak, hogy a parlament milyen sze­repet játszik a reformfolyama­tokban, milyen törvények meg­alkotására készül. Jósé Eduardo dos Santos ta- láfikozott Nyers Rezsővel, az MSZMP elnökével. A szívélyes légkörű találkozón a két poli­tikus a társadalmi modernizá­ció lehetőségeiről folytatott eszmecserét. Az MPLA-munka- párt elnöke arról tájékoztatta vendéglátóját, hogy pártja jö­vőre tartja kongresszusát, amelynek előkészítésén mun­kacsoportok dolgoznak. A gaz­daságpolitikai irányvonal ki­dolgozásában magyar szakér­tők egy csoportja nyújtott se­gítséget, tevékenységüket a vendég rendkívül pozitivon ér­tékelte. Ülést tartott a Minisztertanács Kormányszóvivői tájékoztató A Minisztertanács csütörtöki ^lésén a külügy- és a bel­ügyminiszter tájékoztatása alapján áttekintette a Ma­gyarországon tartózkodó, és NSZK-ba áttelepülni szán­dékozó NDK áflampolgárok u9yét. A kormány a beszá­molót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács tárgyalt állami vagyonalapról szóló Jogszabályokról, és a privati- fociéval kapcsolatos felada- 'M -I. E9Vútto1 megbízta az metékes kormánybiztosokat a koncepciók és a szükséges Jogszabályok gyorsított ütemű k'dolgozá sóval. , A kormány előterjesztést ollgatott meg a vágósertés- ermejésben, -feldolgozásban fokúit feszültségek feloldá­sáról. A Minisztertanács csökken­tette a borok fogyasztási adó­ját. A Minisztertanács ülését kö­vető kormányszóvivői tájékozta­tón Bajnok Zsolt elmondta: az ülésen Medgyessy Péter elnö­költ, Németh Miklós ugyanis beteg, influenzás, de várható­an néhány napon belül fel­épül. A kormány ülésén — mint a közlemény is tartalmazza — Horn Gyula és Horváth István tájékoztatót adott a Magyar- országon tartózkodó és az NSZK-ba áttelepülni szándéko­zó NDK állampolgárok ügyé­ről. A tájékoztatókat tudomá­sul véve a kormány megerősí­tette az ügy megoldása érde­kében korábban kialakított ál­láspontját. Tudomásul vette azt is, hogy a humánus jelle­(Folytatás a 2. oldalon) Az NDK bHdapesti * nagykövetének sajtótájékoztatója Az „illegális kiutazás” Szándékával külföldön tar­tózkodó NDK-állampolgárok d9yében a Német Demabra- j*bus Köztársaság kategori- *us álláspontja, hogy a •'diplomácia* képviseleteken vogy az NDK-n kívül másutt tórtózkodás nem vezet ked- ^zményhez, és nem járható d* az NDK-bál történő vég­zés kiutazásra” - jelen­ete ki Gerd Vehres, az NDK budapesti nagykövete csütörtökön a képviseleten irtott sojtótájékoztatón. A d°9ykövet elmondta azt is, d°9y az NDK felkérte az dpyben érintett valamennyi Qllam illetékes szerveit, hogy az álláspontot hozzák a tóráiét ükön tartózkodó NDK- _ l°mpolgárok tudomására, 65 „hassanak oda, hogy ön- jjtónt el hagyják a diplomá­cioi intézményeket, illetve tartózkodási helyüket, és térjenek vissza lakóhelyük­re". Az NDK-ba visszatérők számára — erősítette meg újólag Gerd Vehres — bün­tetlenséget biztosítanak, és „alapvetően visszatérhetnek foglalkozásúkhoz és munka­helyükre". Az NDK nagykö­vete a jelenlévő magyar új­ságíróik - a nyugati sajtó- orgánumok képviselőit udva­riason eltessókelték a zárt­körű rendezvényről - kérdé­sei nyomón tájékoztatott or­ról is, hogy az ügyben ma­gas szintű tárgyalások foly­nak az NDK és az NSZK .között, bár arról nincs tu­domása, hogy e megbeszé­lések a probléma volameny- nyi aspektusára kiterjed­nek-e. Mindenesetre a tár­gyalások folytatódnak. Az útépítő cég hitelez a városi tanácsnak Mindkét fél számára elő­nyös szerződést kötött a Pécsi KÉV a városi tanács építési és közlekedési osztályával: 18 750 000 forint értékű mun­kát elvégez idén az útépítő cég a város útjain, ám a számlát csak jövőre nyújtja be. Aztán jövőre újra szerző­dik, így évekig számíthat a ta­nács a szűkös költségvetési keretek mellett erre a piusz- pénzre az útjavító munkákban. Az egyértelmű, hogy a vá­rosi tanácsnak szinte ajándék ez az összeg, ez a munka, de .miért ajándékoz a Pécsi KÉV? Appelsholler Józseltől, a Pécsi KÉV igazgatójától tu­dom, hogy szó sincs ajándé­kozásról. A cége felmérte a piaci lehetőségeit, és arra a következtetésre jutott, hogy jó­val több a kapacitása, mint amennyi megrendelést kap. Leálljon, vagy kevesebb nye­reséggel dolgozzon? Az érde­ke azt diktálta, hogy az utób­bi mellett döntsön. Az igaz­gató hozzátette azt is, hogy a vállalkozásukat motiválta — út­építő cég lévén — a műszaki szakemberek felelőssége a vá­ros útjai iránt, és a műszaki ésszerűség, miszerint meg kell találni a módját, hogy a költ­ségvetési keretek szűkössége .miatt ne romoljanak tovább az igen rossz állapotban lévő utak. Mindez tisztességes mo­tiváló tényező ebben a vállal­kozásban, de alapvető a cég érdeke. Az pedig nem más, mint megszerezni a városi ta­nácstól a nyereséget adó munkákat, ezekre ugyanis nyolcvanmillió forintja van idén. A ' Pécsi KÉV vállalkozása természetesen nem kockázat nélküli: pórul járhat, ha fi­zetésképtelen a tanács — re­mélhetőleg ez nem következik be, és elszámolhatja magát a cég is, ezért szüksége van egy korrekt bankra, amelynek a megelőző hiteleiből él. Ta­lált ilyet, pénzügyeit a Buda­pest Bank bonyolítja. Ebből a 18 750 000 forintból idén rendbe teszik a Búzaka­lász utcát és a Keszüi utat, valamint aszfaltszőnyeget kap a panelüzemi út és az Aknász utca. Mind olyan feladat, ami már korábban is szerepelt a városi tanács alternatív szakmai ter­veiben, de a testület más, ha­sonlóan fontos feladatot sorolt előbbre. Az évi 80 000 000 fo­rintos útjavítási keret értéke viszont évről évre kevesebbet ér, a Pécsi KÉV-vel kötött szerződés ezt egészíti ki. Solti Dezső, mint a városi tanács építési és közlekedési osztályának helyettes vezetője ezért is örül ennek a megál­lapodásnak, mert szakmai programjuk megvalósítására A magyar—finn kulturális bi­zottság finn tagozata képvise­lőinek részvételével szerdán ünnepi ülést tartottak a Műve­lődési Minisztériumban a két ország között harminc éve alá­írt kulturális egyezmény alkal­mából. A finn albizottság el­nökét, Jaakko Numminen okta­tásügyi minisztériumi államtit­kárt, a tagozat vezetőjét és küldöttségét, köztük Heikki Kalliot, a Finn Akadémia igaz­gatóját és a testvérország kul­turális életének más jeles kép­viselőjét Rátkai Ferenc műve­lődési miniszterhelyettes fo­gadta, s ez alkalomból került sor egy 1992-ig szóló, kapcso­latainkat illetően a művelődés- ügy számos területére kiterje­dő munkaterv aláírására is. Az egyébként is meglevő, élő kapcsolatoknak újabb pé­csi vonatkozása van a munka­tervben. Eszerint Budapest, Szeged és Debrecen után Pé­csett, a Janus Pannonius Tu­dományegyetemen is létesül finn lektorátus. A néhány napig hazánkban tartózkodó vendégek tegnap délelőtt Pécs városát tisztelték meg baráti látogatásukkal. Ér­deklődésük nemcsak a város kulturális vonzásának, történeti és természeti értékeinek szól, hanem annak az erős finn— Az MSZMP reformköreinek II. országos tanácskozása ma­magyar kapcsolatnak, amely Pécset, Baranyát hagyományo. san jellemzi. Együttműködé­sünket, Lahtival való szoros partneri viszonyunkat, a pécsi Finn—Magyar Baráti Klub mun­káját csak az elmúlt két hó­napban közel húsz esemény — baráti találkozók, közös kon­certek, szakmai tapasztalat- cserék — jellemezte. A tegnap délelőtt megérke­ző küldöttséget Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács ál­talános elnökhelyettese köszön­tötte. A fogadáson részt vett Komlódi Józselné, a városi ta­nács elnökhelyettese és Fischer János, a megyei művelődési osztály vezetője is. A baráti beszélgetést követően a prog­ramban többek közt a Művé­szeti Szakközépiskola megte­kintése, városnézés, a Művé­szetek Házában tett látogatás szerepelt, valamint találkozás Lengyel Györggyel, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójával és a Kalevalához szobrokat és grafikákat is készítő Szatyor Győző képzőművésszel. A program szerint a még tegnap délután Budapestre utazó vendégek ma Pozsgay Imre állomminiszterrel, Horn Gyula külügyminiszterrel és Glatz Ferenc művelődési mi. niszterrel találkoznak. (Folytatás a 2. oldalon) radéktalanul elérte célját. A küldöttek nem hagytak kétsé­get afelől, hogy új pártprog­ramot akarnak, s egyértel­műen elutasították a demok­ratikus centralizmus elvét. Jól­lehet részletkérdésekben még vannak eltérő vélemények, a szervezeti elvek közösek. Egye­bek között ezt fogalmazták meg a reformkörök képvise­lői csütörtöki sajtótájékoztató­jukon az MSZMP Budapesti Bizottságának politikai propa­ganda és művelődési központ­jában. A tájékoztatót meglehető­sen mérsékelt érdeklődés kí­sérte, ezt azonban a szerve­zők annak tulajdonították, hogy csak szóban tájékoztat­ták a sajtó képviselőit az ese­ményről, még a hétvégi ^ ta­nácskozás során. A tudósítók kérdéseire Kerekes György, az újonnan létrehozott koordiná­ciós tanács tagja, Vass Csaba, o platformkészítő szekció ve­zetője, valamint Ramháb Má­ria, a kecskeméti, illetve Sza­bó Zoltán, a budapesti re­formkor képviselője válaszolt. A hét végi tanácskozás vilá­gossá tette: a reformkörök egységesek abban, hogy új, (Folytatás a 2. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) A pécsi KÉV megkezdte a pécs-tomogyi Búzák alász utca felújítását. (Tudósításunk az 5. ol­dalon.) Kecskemét kongresszusi küldötte Pozsgay Imre Az MSZMP reformköreinek sajtótájékoztatója A tartalomból: » Újra kell éri elmezni az agrárgazdaság szerepét­(3. oldal) Hol legyen Pécsett az NSZK konzulátusa? (5. oldal) A Pécsi KÉV-nek megéri Finn vendégek látogatása Pécsett Dunántúli tlflPlO XLVI. évfolyam, 246. szám 1989. szeptember 8., péntek Ara: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP Harmincéves a finn-magyar kulturális egyezmény A finn kulturális delegáció látogatást tett a pécsi Művészeti Szakközépiskolában Fotó: Proksza László

Next

/
Thumbnails
Contents