Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)

1989-09-04 / 244. szám

1989. szeptember 4., hétfő Dunántúli napló 3 < .................. ........................... Pa nnónia-napok Harkányban Húsz évvel ezelőtt szervezték meg először a szövetkezeti szakemberek találkozóját. Erre a jubileumra is emlékeztek szombaton délután a Pannó­nia '89 elnevezésű találkozó megnyitásán, melyet a harká­nyi művelődési háziban tartot­ták. Borra Ernóné, a TIT Ba­ranya megyei titkárának kö­szöntő szavai után Soós Gá­bor, a TIT alel.nöke, nyugal­mazott MÉM államtitkár emlé­kezett a két évtized találkazói- ra, majd Dányi PáJ, az MSZMP Baranya Megyei Bi­zottságának első titkára kö­szöntötte a résztvevőiket. Hang­súlyozta, hogy a jelen bonyo­lult viszonyaiban csak akkor lehet a jövőt formálni, ha a >mültről is kellő ismeretek átí­rnák rendekezésre. A jövőt te­kintve meghatározó szerepet kell kapnia a tudásnak, és fontos, hogy egymás személyét és munkáját bizalommal kezel­jük. A szeptember 12-ig tartó rendezvény nyitó előodását Békési László pénzügyminiszter tartotta, két fő kérdésről be­szélve: mNyen funkciója ven a gazdaságinak az átalakuló tó rsada lombom, illetve hogy milyenék a pozíciói a gazda­ságnak napija iákban. Mint mondta, néhány éven belül alapvetően nem változik meg a helyzet, bármilyen legyen is a társadalmi-politikai beren­dezkedés. A politikai zsiibvá­Nincs növekedés a gazdaságban „A politikai zsibvásár nem kedvez a gazdaság átalakításának’* sár nem kedvez a gazdaság átalakításának, és csődbe ment gazdaságon nem lehet jó politikát falytatni. Napjaink­ban a legfontosabb cél a gazdaság működőképességé­inek megőrzése, a tisztességes feltételek megteremtése a bé­kés átmenetihez. A gazdaság mai pozícióiról szólva többek között elmondta, hogy az elmúlt hét-nyolc hó­napját tekintve összességében stagnálás és minden szférában növekvő jövedelem a jellemző. Van néhány jó irányba mutató változás — a tőkés export nö­vekedése, az anyagtdkarékos- ság, a lassan, de mégis meg­indult szerkezetátalakítás -, ám összességében nincs növe­kedés. A folyó fizetési mérleg mindkét oldalán kritikus a helyzet, jelenleg egyrrvilliárd dollár a hiány. A konmány to­vábbra sem adminisztratív esz­közökkel kíván ezen változtat­ni. Ebben o szellemiben érté­kelték fel a forintot a transz­ferábilis rubellel szemben, és ezért döntötték az egységes devizaszámla nyitásáról. Hosz- szabb távon - az úij gazdaság alapjaiként - a vállalkozás élénkítését, a teljesítmény­orientáltságot, az államháztar­tás kiadásainak radikális csök­kentését, az adóprés enyhíté­sét, a piac korlátainak továb­bi lebontását jelölte meg a miniszter. Szociálpolitikai kérdésekről, ezen belül a foglalkoztatás­politikáról szólva többek kö­zött azt mondta, hogy a kor­mány változatlanul szorgalmaz­za és támogatja a munkahely­teremtő beruházásokat. Terve­zik a munkahely nélkül mara­dottak segítését célzó jelenle­gi rendszer bővítését. A vég- kielégítés mellett az átköltöz­tetési támogatás intézményé­nek bevezetését fontolgatják. A társadalmi jurta fásakra térve elmondta, hogy a nyugdíj­rendszer alapvető változása 1990-ben nem várható. Bizo­nyos átrendezésre azonban - az alacsony nyugdíjak javára - lehet számítani. A gyerme­kes családok érdekében a gyed három évre kiterjesztését tekintik az első lépcsőnek ab­ban a folyamatban, amelynek célja, hogy a gyermeknevelés állampolgári jog legyen. A családi pótlék növelése mellett az egy- és kétgyermekes csa­ládok adókedvezményét terve­zik. A lakáshelyzetről beszélve többek között kijelentette, hogy a kormány nem foglalkozik a régi kedvezményes kamatok emelésével. Ugyanakkor szóba került a törlesztés idejének le­rövidítése. T. É. Hegyei tanévnyitó ünnepség Mohácson :Kll::JÍ2:j2:25JjL 5L. JjL JjL- JL ' ImlTWoTwTwTT DC! VI y UBZOK .....-.......—..«■„>■.... Gyönyö rű, új épülettel gaz­dagodott Mohács városa és általa Baranya megye. A Kis­faludy Károly Gimnázium Pe­tőfi Sándorról élnevezett kollé­giuma szépségével és jelentős­íégével kiérdemelte, hogy Mo­hácson tartsák a megyei tan­évnyitó ünnepélyt. Tegnap délután öt árakor o Himnusz hangijaival vette kezdetét az ünnepség. Az épü­let impozáns homlokzata előtt, Vörös László kollégiumigazgató 'köszöntő szavait követően a Kisfaludy Gimnázium tanulói °dtak prózából, zene- és ének­számokból összeállított kedves kis műsort. _Az 1989/90-es tanévet Ta­kács Gyula, a megyei tanács általános elnökhelyettese nyi­totta meg. „Baranyában az idei szep­tember elején több mint 85 fter kis- és nagydiák indul iskolába" - kezdte beszédét Takács Gyula, majd az isko­lának a társadalom általi 'me9 becsű léséről szolt. Ponto­sabban arról a méltatlan és ''Végtelenül káros hazai hely­iről, melyben az Oktatás, a tudás leértékelődött, egyálta­lán nem tartozik a legkifizető­dőbb és legfontosabb beruhá­zások közé. „Sajnos az ország mai álla­pota gyors fordulatot nem ígér, de azt megköveteli, hogy a tanévnyitás ünnepén a megszokottnál is nagyobb sze­retettel és tisztelettel köszönt­sük a munkába induló peda­gógusokat és kisdiákokat. S legyünk valamennyien tudata­iban annak, - iskolán kívül és belül - hogy soha nem volt annyira igaz, mint napjai nk- iban, hogy ami az iskolában történik, attól valóban a nem­zet sorsa függ" - mondotta a megyei tanács elnökhelyettese. Takács Gyula külön köszön­tötte a mohácsiakat, és mél­tatta a Kisfaludy Gimnáziumot, mely az elsők között kapcsoló­dott be az ötéves kétnyelvű gimnáziumi kísérletbe. A most elkészült kollégium is részben az idegennyelvi oktatást fogja szolgálni. A kollégium 160 ta­nulónak ad otthont; négy­ágyas szabók, orvosi rendelő, 10 tanulószoba, kényelmes ebédlő és társalgó, valamint kondicionálóterem és sportpá­lya áll a diákok rendelkezé­sére. Az épületet Streit István építész tervezte és a Bázis Vállalat, alvállakozák bevoná­sával határidőre, jó minőség­iben készítette el. A beruházás lebonyolítását a Mohácsi Ta­nács és az Agroiber szervezte. A diákok örömmel vehetik bir­tokba az új épületet. Tanévnyitó beszédét Takács Gyula az .idei beiskolázás adatainak ismertetésével foly­tatta, majd a pedagógusokra és az oktatásügy dolgozóira iháruló feladatokról beszélt, végül Németh Lászlónak szin­tén egy tanévnyitó alkalmával elhangzott, ma is aktuális be­szédéből idézett néhány erőt adó, bizakodásra serkentő mondatot: „Európának nincs népe, amelyet ily régen fenyegetne, és egyre jobban a szétszóró­dás, a jellegvesztés, az elme- rülés veszélye, s kevés olyan, amelyre - bár szavát sem értik, ekkora várakozással he- gyeződneik a fülek. Az a lét- harc, melyről a Szózat írt: itt van ... Azt, hogy mi ma az iskola, akik itt ülnek jobban tudják, mint ón. De, hogy mi lehetne, minek kellene lennie, hadd mondjuk ki Itt: ennek a küzdelemnek kiképző lakta­nyája." A megyei tanévnyitó és kol- légiumovató ünnepség megha­tó pillanatokkal zárult. A mag­netofonról felcsendülő hangok­ba először csak a leánykor kapcsolódott be, majd egyre bátrabban énekelte az egész közönség a Szózatot. M. Zs. A Mecseki Szénbányák Vál­lalat dolgozói közül „Kiváló Bányász" miniszteri kitüntetést kapott: Tauber Ferenc csapat- vezető vájár, Fratanoló János bányalakatos, Siklódi György vájár, Nádasdi Ferenc külfej­tési kotrómester, Molnár La­jos föld alatti villanyszerelő, Molnár Sándor csoportvezető. A „Kiváló Munkáért" minisz­teri kitüntetést 52-en vehették át: Papp Adóm vájár. Bakó József aknász, Bokány Lajos aknász, Borbély István vájár, Juhász István csapatvezető vá­jár, Szabics László vájár, Lo- vig János művezető, Benkő Jó­zsef vájár, Noviczky Ferenc vá­jár, Czimbó Lászlóné számvi­teli vezető, Fluck Ferenc ak­nász, Bessenyei Jenő aknász, Horváth István vájár, Bánfi László körletvezető, Szokol Ist­ván föld alatti mozdonyvezető, Sípos János föld alatti moz­donyvezető, Szőke István akna­lakatos, Stangliczky Ottó vá­jár, Körmendi József vájár, Tú­rna Csaba szállító gépész, Sző­ke Zoltán lakatos, Kőhalmi Sándor vájár, Kelemen Lajos vájár, Nagy Sándor szakveze­tő bányomester, Gyenis István biztonságtechnikai megbízott, Cseresznyés László körletveze­tő, Győri Ferenc gépkocsive­zető, Szászfái Lajos szerelő csoportvezető, Völgyi István hegesztő, Horváth Ferenc laka­tos, Acs Imréné laboráns, Nagy Mihály osztályozó csoportveze­tő, Bérces Ágoston géplaka­tos, Drenkovics András villany- szerelő, Bitter János villanysze­relő, Lőrincz Jánosné gondnok, Takács Dezső művezető, Wag­ner János autószerelő, Samu József kőműves, Specht János műszaki kutató, Baranyai Pál műszaki kutató, Szászi János szakági főmérnök, Mogyorósi László iparvédelmi osztályveze­tő, Frick Ádámné számviteli csoportvezető, Farsang György belső ellenőrzési osztályvezető- helyettes, Kamenár András ve. zető könyvelő, Csikós István főmérnök, Pálfy Attila főmun­katárs, Papp György műszaki beruházó, Kusz Lajos szb-tit­kár, Suhajda Tibor politikai munkás, Baumgartner Sándor- né személyzeti vezető. Ezen kívül 77-en IÄP#Mc meg a Bányász Szolgálatim^ demérem gyémánt II. fokoW- tát (35 éves föld alatti, vagy 40 éves külszíni munkaviszony), 219-en a gyémánt I. fokozatot (30 vagy 35 év), 190-en az arany fokozatot (25 vagy 30 év), 180-an az ezüst fokozatot (20 vagy 25 év), 293-an a bronz I okozatot (10 vagy 15 év), A Bányamentő Szolgálati Érdemérem arany II. fokoza­tot 4 fő, arany I. 18 fő, ezüst 24 fő és a bronz fokozatot 19 fő vehette át. * A MÉV-nél „Kiváló Bányász" miniszteri kitüntetést kapott: Molnár György csapatvezető vájár, May er Antal csapatve­zető vájár, Pusch András kör­letvezető, Schreiner Sándor körletvezető-helyettes, Somogyi Lajos csapatvezető vájár, Ben- kovies István üzemigazgató. „Kiváló Munkáért" miniszte­ri kitüntetést kapott: Baranyai Ferenc aknász, Böröcz István szakvezető vájár, Kollmann Gyula villamos csoportvezető, Abai Imre szakvezető vájár, A Munkások Marxista-Leni­nista Pártja anarchista színeze­tű kezdeményezés, ahhoz a Münnich Ferenc Társaságnak (MFT) semmi köze, attól egy­értelműen elhatárol ódik - je­lentette ki Aggod József, az MFT intéző bizottságának alel- nöke szombaton Budapesten, a nemzeti színű és vörös zászlók­kal feldíszített ELTE TTK Gó­lyavárában. A társaság közgyű­lésén - amelynek jelszava „Hűség a szocializmushoz" volt - 19 megye és Budapest 400 küldötte vett részt. Jelen volt Bischof István szakvezető vá­jár, Szekeres Ottó körletveze- tő-helyettes, Bánvdllgyi Ferenc villamos művezető, Czipri Já­nos aknalakatos, Szabó János karbantartó lakatos, Török Csa­ba mechanikus, Tóth István műszerész, Vranesics József fő­diszpécser, Szabó János fúró- mester, Kárpáti János mecha­nikai műszerész, Sperczel Já­nos műszaki vezető, Deák Béla területi főmérnök, Juhász Ká­roly osztályvezető, dr. Kóbor Béla főmunkatárs, Bodács Ete­le vszb-munkatárs. A Bányász Szolgálati Érdem­érem gyémánt fokozatát 57-en, arany 119-en, ezüst 142-en és bronz 170-en kapják. Bánya­mentő Szolgálati Érdemérem arany fokozatát 1 fő, ezüst 3 fő és bronz 5 fő vehette át. Az aknamélyítőknél a „Kiváló Munkáért" kitüntetés Klieber István üzemvezetőt, a „Kiváló Munkáért" kitüntetés Szabó Já­nos aknászt illette. A Bányász Szolgálati Érdemérem gyémánt II. fokozatát 12 fő, gyémánt l.-et 23 fő, arany 24 fő, ezüst 25 fő, bronz 18 fő kapta. Bányamentő Szolgálati Érdem­érem arany II. 1 fő és arany I. 1 fő. Rajki Sándorné, az MSZMP Politikai intéző Bizottság tag­ja is. A közgyűlést levélben üdvö­zölte Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. Ebben egyebek közt rámutatott: nagyon rokonszen­ves számára, hogy a Münnich Ferenc társaság nem a taga­dás ma oly divatos álláspont­ját képviseli, hanem az előre­mutató közös cselekvés módo­zatait kutatja, őszinte örömét fejezte lei, hogy a társaság nagy felelősséggel foglalkozik a nép sorskérdéseivel. A Münnich Ferenc Társaság közgyűlése Szünidő *89 A fővárosban szeptember 2- °n ért véget az a „Szünidő elnevezésű játéksorozat, "'«lyen hat alkalommal vehet- *?k részt a budapesti és vi­déki gyerekek. A „Játékszige- (Margitsziget) iskotókez- előtt még egyszer kitom- doIhattak magukat a résztve- v°k, akik ki is használták az alkalmat. Harminc -harmincöt program 'őzül választhattak a gyere- ***• A legkisebbek a bohó- fokat, bűvészeket, bábosokat hallgatták, s szívesen asszisz­táltak maguk is. A kicsit ügye­sebbek kézművesfoglalkozá­sokon hajtogattak, gyöngyöt f űztek, gyurmáztak, szclmavi- [og-díszeket készítettek, vagy ®PPen hula-hoppkarikázással e* ugrókötelezéssel szereztek Joguknak ajándékcsomagot. * füves, salakos, bitumenes, ‘'Piomint a teniszpályákon a Játéksorozat a fővárosban sportversenyek kedvelői vették birtokba a terepet. Az ez al­kotómra felállított titokzatos Elvarázsolt kastély ajtajánál mindig 20-30 fős sor kígyó­zott; mellette bohócmaszkokat mázoltak a „hivatásos” bohó­cok a gyermekarcokra. A központban természetesen a nagyszínpad állt, amelyen megállás nélkül szólt a zene; kis ízelítő programjából: Ren­dőri kaszkadőr-show, karate­bemutató, artista-show, break- tánc, Tükör együttes, Simli- show, Valaki-vetélkedő. Fehér István, a gyerekek ál­tal választott főpolgármester elmondta, hogy tavaly körül­belül hatvan-, míg idén száz­ezer vendég látogatta a prog­ramokat, s ebbe a számba nem kell beleérteni azt, aki igénybe vette a külön kihívott ingyenes vidámparki belépőt, a BKV valamennyi járatára kétnapos ingyen használatát és a Kossuth mozi mindenna­pos gyermekfilmvetitését hat forintos áron. — Szerinted ml vonzotta ide a tömeget? - kérdeztem a most 8. osztályt kezdő „pol­gármestert”. — Mindenekelőtt az ingye­nesség, valamint az, hogy minden korosztálynál« jut a széles skálájú programsorozat­ból. Nagyon fontos az is, hogy változatosak, humorosak a műsorok, nem is beszélve az est fénypontjáról, a 18 órakor kezdődő Három kivánság cí­mű műsorról. S valóban, ahogy Dévényi Tibor elmondta, szívesen támo­gatták a „Szünidő ’89"-et a júliusi beharangozó televíziós Három kívánságban is. — Ez azonban más, nem tévés, hanem külön műsor. A gyerekek megvásárolták a „Szünidő ’89” műsorfüzetet, ott lelhetett szavazni a kedven­cekre. Tízezer szavazat érke­zett, s ezek közül választottuk ki a legtöbbek által kért elő­adókat. Lovasszekéren érkeztek a „sztárok", így Bródy János, Eszményi Viktória, Csepregi Éva, a Padödő, a Randori kaszkadőrök, Antal Imre, Misa bohóc, a Fix együttes, akiknek körében gyorsan eltelt az a két óra, mely a zárószámig, a ^ Dolly Roll-koncertig volt még hátra. A zárókoncert után elbú­csúztak a résztvevők, szerve­zők, valamint a két kabala- figura: „Szüni Dö-Oő" és bé­csi barátja, „Holly Olley” is. A rendezők meglepetése volt még a fél 10 órakor kezdődő S perces tűzijáték is. Gy. B. A programsorozat magyar és osztrák kabalafigurájától búcsúi­nak a gyerekek.

Next

/
Thumbnails
Contents