Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)
1989-09-02 / 242. szám
rí rry»?'*:- . " ■•■, - • : • • Tenyérnyi világegyetem E Emblémák a Pécsi Kisgalériában A vizuális ingerek, képi jelek, jelegyüttesek burjánzó erdejében az embléma a vizuális nyelv tőmondata. Metaforikus tömörségében rejlik ereje, szépsége, de némelykor ez az eszköztelenség teszi igénytelenül primitívvé is. Az a fajta embléma, amely spekulatív világunkban az egyszerűbb, racionális logikára építő képi megfogolmazásra törekszik, ■mértéktelenül elszaporodott. Olyannyira, hogy a gyermekdeden szájibarágó, a sem- mitmondáan szűkszavú, a divatosan konstruktív, a henyén kalligrafikus, az eklektikuson zavaros emblémák gyártásának reneszánsza, piaca van. Az effajta képi üzenetek — címerek, címkék, védjegyek — ránk zúduló, válogatotton tömege a minőséget nemcsak elemészteni, hanem kiválasztani is képes. A folyamat hogyanja és mikéntje, gazdasági és esztétikai vonatkozásai hosszasabb elemzést igényelnének. Az effajta vizsgálódás azért sem haszontalan, mert szegényes önismeretünket is gazdagítandó, ízlésünk, reakcióink mindennapi állapotát ismerjük fel, netán vizsgáztatok öntudatlanul is abban a viszonyban, ami a jelekhez köt bennünket. A Pécsi Kisgaléria elmúlt hét végén megnyitott kiállítása, ahol harminc hazai képzőművész emblémáit tekintheti meg a közönség szeptember végéig, sok más közt ezért is tanulságos. Először is; képesek vagyunk-e a kiállítás nem kevés értékét, mint a szokványtói elütő, üdítő kivételt észrevenni — vagy csak any- nyit érzékelünk az egészből, hogy e tenyérnyi, aforisztikus kis üzenetek pusztán csak üveg mögé kerültek egy múzeum, egy képtár falain, és most onnan próbálnak némi áhítatot kölcsönözni, tekintélyt lopni önmaguknak? Rendkívül kényes kérdés. A görög, a római vagy a keresztény ikonográfiái hagyomány vagy a díszítőművészet egy-egy kultúrát jellemző, jelentésteli motívumkészlete számtalan alakváltozatban, inspiráló erejű, kollektív szellemi kincsként testesül meg a legjobb munkákban - ez olyan természetes, magától értetődő szellemi örökség, amit talán hangsúlyozni sem kell. Mégis, és részben éppen ezért; önnön műfaji esendőségein túllépő, jó emblémát - könyvjegyet, címert, névkártyát, jelvényt, cégtáblát - csinálni rendkívül nehéz. A plakát mór csak méreteinél, funkciójánál fogva is e»bibicionista harsányságát az embléma nélkülözi. Olyan diszkrét eleganciával kell bírnia, mint Aradi V. István finom rajzú levélpapír-impresz- szumoinak; olyan leleményéiben, színességében is lakonikusan tömörnek és mégis levegősnek, mint Felsmann Tamás, Kránitz Tibor munkái. A magyar népi díszítőművészet ihletésében is nagyvonalúan ökonomikus Deák Zsuzsa, az asszociációit könnyed-elevenen és mégis mértéktartóan fegyelmezett formarenddé szervező Pinczehelyi Sándor alkotásai, a klasszikusan konstruktív formatoposzokkal játszó Csizmadia László vagy Oláh György, Szilvásy Nándor zártabb világa ebben a műfajban is képes felmutatni erőteljes, egyéni karakterjegyeket. Expresz- szió, ötlet, dinamika jellemzi Éri Jenő, Kara György, Khell Csörsz emblémáit, a betű, a rajz szecessziós túlsúlya Kiss Ilona, Molnár Tamás szemléletét, s végül arti-sztikum és méltóság, a térbe forduló negatív formák és betűk néhol zenei érzékenységű szólama Kulinyi István művészetét. Az embléma, akár a jóga tontra-jelei, elmélyedésre szólít. Az embléma attribútuma az egyedül lehetséges, a jelentéssel önazonos, egyetlen szimbólummá redukált forma. Ez a soha ki nem teljesíthető vágy, a forma és jelentés közti, feszültségterhes út adja energiáját az életfa-jelképeken, cirabeszkeken át a keresztig, a görög leandertől a lótuszvirágig, vagy a buddhista szvasztikáig - a horogkeresztig -, _amely e vallásban a Nap, a megvilágosodott Buddha szimbóluma. Érdemes hát e kiállításban a szemlélődő elmélyülés a már említett alkalmát látni az egyenetlenségében is magas színvonal, a jelképek olyannyira szubjektív el- és befogadása ellenére is. Bóka Róbert Márai Sándor: Ég és föld között élek, van bennem valami halhatatlan és isteni, de szoktam az orrom is piszkálni, ha egyedül vagyok a szobában, lelkemben elfér India minden bölcsessége, de egyszer pofozkodtam a kávéházban egy részeg iparlovaggal, órákon át tudom nézni a vizet és a madarak repülését, de öngyilkossági tervekkel is foglalkoztam már, mert egy hetilapban pimasz hangon írtak egy könyveimről, Konfuce testvére vagyok az emberi dolgok megértésében és a bölcs közönyben, de nem bírom ki, ha a hírlapok nem említik meg a jelen voltak között nevem, megállók az erdő szélén és káprázó szemmel nézem az őszi lombok színeit, de nem tudok másként érezni a természet iránt, mint fenntartással és gyanakvással, hiszek az értelem felsőbbrendű erejében, s egészen ostoba társaságokban fecsegéssel töltöttem el életem legtöbb estéjét, hiszek a szerelemben, de legtöbbször fizetett nőkkel vagyok csak együtt, hiszek az égben és a földben, mert ember vagyok, ég és föld között, ámen. Kaland Élsz, s egyszerre megrohan a kaland. Mi ez a kaland? Nem ismertél meg senkit, nem nevetett szemedbe az olcsó, boldog, vacak öröm, egyedül vagy. S mégis történik ez órákban körülötted valami. Az élet, délután négykor, egyszerre izgalmas lesz és veszélyes. Mindenfelé jelek figyelmeztetnek, a köznapinak értelme van. Egy ajtó nyílik, mintha a végzet küldöttje nyomná le a kilincset. A napsugár szíven döf, mint az orgyilkos pengéje. Fülelsz, neszelsz. Mi ez a kaland, amely betört az álmos-álmos létezésbe? Aztán egyszerre megérted és elsápadsz.- fgen. a demok győzni fog, de nem ként nem ilyen mint e mérges és esett demokrata his Ég es föl- részletek a kötetből Megérted, -hogy élsz. Ez az egyetlen kaland. A demokrácia Meghallgattam e mérges demokratát, aki bombát, kénkövet, poklot és a hét egyiptomi csapást kívánta a parancsuralmaknak, s ezt gondoltam: mokrócia nem győzi lyen történelmi | csatatéren, kürtök b zászlók lobogása mikor százmillió zsa ja hever a háreme; diadalmas, a jó, a 1 tökéletes Demokróci csapatai diszlépésbe nak a hullák fölött így nem győzhet a < Dr. Zeller Gyula: A kultúra piaca és a piac kultúrája * Készülvén előadásomra, lázasan kerestem valamiféle szakirodalmi mankót. Eléggé hátrafelé kellett mennem az időben, amíg megtaláltam azt, amit kerestem. Gróf Széchenyi István 1830- ban a Hitel című művében ezt írta: ,,‘S így nevelés, tanulás, idomulás kell. De mint eszközöljük ezeket? Számos mestert mikép fizethetünk, jó nevelőket mi módon tarthatunk, minden szorgalmat melly úton fordíthatunk gyermekink kimívelésére, hazánkat, ‘s a’ külföldet hogy ismertethetjük meg velek? Hiszen mind ez szörnyű sokba telik. Pénz kell tehát! De ezt megint ugyan k: adja? Kell tehát előmenetel a’ gazdaságban, kell kereskedés! De ezekről csak álmodni se lehet bizonyosság 's Hitel nélkül." Nos, ha kereskedés és hitel kell, akkor máris a piacnál vagyunk! Igenóm, csakhogy újabb falakba ütközünk. A piac fogalmát félreértések koszorúja övezi, és hazánkban még a gazdasági szakemberek jelentős része is megrekedt a XIX. sz. piacánál. A kultúra munkásainak jelentős részénél pedig a piac fele'm- litése azonnal csalánkiütést okoz. Igen sokan a kultúra ősellenségének tekintik a piacot. Mint piaccal foglalkozó közgazdász, nem hiszem, hogy a kultúra valaha is a piacideológia áldozatává válhat; észre kellene venni, hogy itt nem piacról, hanem államról van szó. Az állam és a piac pedig nemigen szereti egymást; az állam - mióta világ a világ - korlátozni, szabályozni akarja a piacot, a piac pedig mindig le akarja rázni magáról az állami beavatkozást. Ügy vélem, hogy a piac nem teszi tönkre az értékeket, ilyan objektív törvényszerűség nincs, de van rosszul lelfogott és főleg rosszul működő piac. A kultúra piacán a csere igen sajátos; sem a csere tárgya, sem pedig célja nem specifikálható a szokványos gazdasági-pénzügyi terminus technikusokkal. A kibocsátók sajátos célja az, hogy elnyerjék a kívánt választ (pl. a sikert) a piactól, amelyet itt a társadalom, illetve annak egy adott szegmense testesít meg. Ez utóbbi az általános, az esetek többségében nem egy általános piacról és nem az egész társadalomról van szó, hanem egy célpiacról, amely az embereknek egy adott kollektívája, méghozzá olyan kollektíva, amelynek érdekében áll a kibocsátó „termékeinek” befogadása. így tehát a kibocsátónak nemcsak □ kibocsátás értékeit kell cél * A Januí Pannonius Tudományegyetem közgazdaságtudományi kazánok dékánja, a Kultúra haszna című konferencián Pécsett 1»<9- augusztus 24-én tartotta előadását, amelynek Itt röylditett változatát közöljük. piaca számára bemutatni, hanem a leendő befogadók érdekeltségét is létre kell hozni. Az érték és az érdekeltség természetesen szoros kapcsolatban áll egymással. Mindebből az következik, hogy a kultúra területén is megjelenik a menedzser, aki - az adott szervezet céljait figyelembe véve - igyekszik hatást gyakorolni a befogadókra, illetve megismerni a befogadók érdekeit és véleményét, s mindennek birtokában irányítani a kibocsátást. Azt hiszem, hogy ha valami hiányzik a kulturális életünkből, akkor talán az nem más, mint a leendő befogadók aspirációinak, véleményének, ízlésének stb. alaposabb megismerése, tehát a jó értelemben vett kulturális piackutatás. A kulturális piacon a befolyásolás is sajátos a PR (Public Relations) tevékenységének véleményem szerint - szemben a gazdasági szférával - bizonyos tekintetben elsőbbsége van a reklámmal szemben. Igen fontos ugyanis a hosszú távú kapcsolat- rendszer kibocsátók és befogadók között, és ez az indirekt módszereket igényli. Természetesen a reklámnak is komoly szerepe van a kultúra terén, csakhogy ha valahol, akkor itt a jó ízlés, az igen finom befolyásolás a döntő. Sajátos a kultúra piacának árrendszere is. Talán ez az a szféra, ahol — a gazdasági szférával ellentétben - hosszabb távon is fenn kell tartanunk a néha jelentős áreltérítéseket. A minőség és az értek ebben a szférában nem fejezhető ki oly egzaktul, mint a termékek piacán. így tehát támogatásokkal, alapítványokkal, szponzorok közbejöttével igen gyakran el kell téríteni az árakat Ez persze, úgy is történhet, hogy az egyes szolgáltatások árát térítjük el; a nyereséget könnyen hozó kibocsátások többlethasznából támogatjuk a fontosnak ítélt, de tömegérdeklődésre nem számító kibocsátásokat. E témakörben - összefoglalóként - mit mondhat a közgazdász? Talán azt, hogy a kulturális szférában is létre kellene hozni azokat a vállalkozási modelleket, amelyek sok helyütt csírájukban már megtalálhatók. Tudomásul kell vennünk, hogy sök forrás szükséges a zavartalan működéshez, és az állami költségvetés, mint forrás, már úgyis kiszáradt, hogy legfeljebb ér és még patak sem lesz mostanában belőle. Igen sok kulturális vezető szennyes dolognak tartja a vállalkozásokat, nem vállal kockázatot, és megmossa a kezét már a profit szó hallatára is. Bármilyen kényelmes az állami költség- vetés által biztosított menedzseri tevékenység, ennek mór befellegzett. így vélem tehát, hogy egyetlen megoldás van: a közgazdasági és kulturá'is értékek összeegyeztetés egv olyan józan kompromisszumban, amelyben a prof t nem idéz elő értékvesztést, de ugyanakkor tudomásul vesszük, hogy lehetetlen és értőiteknek egy igen szűk felső menedzserréteg által történő meghatározása. Azaz, sokka! jobban figyelembe kell venni o befogadók értékskáláit és érdekeltségét, mint eddig, és azok kielégítése érdekében a nem értékvesztő megalkuvások is szükségesek. Mint minden emberi tevékenységnél, a piaci tevékenységnél is felmerül a kultúra problémája. Bár Hermész a kereskedők és a tolvajok istene volt, mégis azt kell mondanunk. hogy gazdasági helyzetűnket, a piaci tevékenységünk kulturáltságának foka is javíthatja Sajnos, a gazdasági szférában egyelőre még inkább csak „tanuljuk" és nem „csináljuk" a piacot. A tanulás a tevékenységek kulturáltságára is vonatkozik. Egész oktatási rendszerünket- általános iskolától az egyetemig - az írásbeliség és nem a szóbe,!ség jellemzi. Az eredmény: a diákok nem tudnak tisztességcsen beszélni. Márpedig a piaci műveletek a személyes kapcsolatokat, a tárgyalásokat, vitákat nemcsak hogy igénylik, hanem nélkülözhetetlennek tartják. Arról már nem is merek beszélni, hegy általános és középiskolai oktatásunk kereteibe nem fé: bele szinte semmiféle köz- gazdasági ismeret. Azt hiszem, jobb lenne, ha még azt a keveset, amelyet most tanulnak, azt is eltörölnék, mert elbor- zasztó az alacsony színvonal. 1970 óta Magyarországon viszonylag sok piaci szakembert képezünk, mégsem érezni a piac terén átütő sikert. Ez természetes is, hiszen nem olyan egyszerű a dolog, hogy a szakemberek „megcsinálják” a piacot. Sokkal inkább a piacnak kel! a szakembereket önképzésre, továbbképzésre kényszerítenie. Manapság viszont az a helyzet — nem lévén piac -, hogy az egyetemeken végzett piaci szakemberek még a tanultakat is elfelejtik néhány év alatt, mert nincs mozgásterük a gazdaságban. Ugyanakkor éppen a piac az a terület, ahol igen képzetlen, sarlatán működik. A piaci szakemberek jelentős része nem ismeri a viselkedés és a tárgyalás szabályait. Ez gyakran okoz problémát, hitzen az üzletkötésnek olyan kifinomult metódusai vannak, amelyek nemismerete súlyos hátrányt okozhat. Nem található meg a gazdasági eletben, természetesen a kulturális életben se, a piachoz jól értő menedzsertipus. A felsőbb gazdasági vezetők egyszerűen nem hajlandók piacismereteik bővítésére, a kulturális menedzserek pedig- úgy félnek a piac szótól, mint ö^dög a tömjénfüsttől. Szilágyi Eszter fegyv a kara nincsen mór friss folyós sem lemosáshoz vagy ki mindenütt csak a vér s( bévül uralkodó és nem tagadom le ha puskás a hangulatom é fegyveres akarati erő csak munkál bennem nincsen azon kivül még mindegyik szanaszétkerű magasztosultságérzet belőlem hiányzik nem rossz nem jó újszerű semleges csak i odakinn hasad az Isten trombitál szinte főművé* csorgat az úristen nagy pedig állok alatta és nem növök és nem növök Erős Zsuzsa: Pörget hársfav 1. a napok refrénszerűség* miközben én szőnyegek érzem ha tavasz fordul megelevenedik köröttem átgondolt ford1 eldönteni * ha rosszul a ilyenkor pörgetek hársfa közben egf e felemás helyzetekkel megtel hol ki tudja hányadik ^ 2. július van aszfalt porzi* izzadnak ruhák a költő most semmibe'11 igy hát a vd legnagyobb kánikula-id* szövetkeznek ilr az utcán nyikordul ho*> 3. a lét megrepedező szö^ képzelem a gr szemem rf1. pedig mig álmok siőn* átütnek tenyef^ igy hát vergödök s mig a hirek elmagyí letapogatnak lenyomó*1* L-A
