Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)

1989-08-07 / 216. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk/ hogy felejthetetlen férjem, drága jó édesapánk, nagyapánk, apó­sunk, sógorunk és kedves roko­nunk, BREITENSTEIN JÁNOS 63 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése augusztus 8-án fél 1 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom,nagypapám, SZABÓ JÓZSEF. a MÉV III. üzem volt aknásza, 57 éves korában váratlanul el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása augusztus 10-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi te­metőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett halottunk, DRUMKOV ANGELNÉ temetésén részt vettek, virágok elhelyezésével bánatunkban osz­toztak. Gyászoló családja. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak a szomszédoknak és ro­konoknak, akik GRUBER ISTVÁN temetésén részt vettek. Gyászoló felesége és unokája. Mélységes hálánkat és tisztele­tünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOVÁCS ISTVÁN hamvasztás előtti búcsúztatásán megjelentek, virágok és részvét- nyilvánításukkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszöne­tét mondunk a Pannon Volán budai állomás dolgozóinak, a Komlói Rendőrkapitányság kol­lektívájának, és a volt komlói szomszédoknak. A gyászoló csa­lád. Hálás szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, NYÍRI ISTVÁN temetésén részt vettek, fájdal­munkat, gyászunkat együttérzésük­kel enyhíteni igyekeztek a MÉV IV. üzem vezetőségének, bányá­szoknak, munkatársaknak, bará­toknak, ismerősöknek, a ház la­kóinak. A gyászoló család. Köszönöm mindazoknak, akik fe­leségem, LITTER ISTVANNÉ temetésén részt vettek, virágot hoztak és távirattal vagy szemé­lyes részvétnyilvánitással vigasztal­tak és bánatomban osztoztak. Ozv. Litter István. Hálás szívvel .mondunk VöszÖ­netet mindazoknak, akik szeretett halottunk, ILLÉS ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét a ; rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak és ismerősöknek, akik 2SIFKOVITS MÁTYÁS temetésén részvétükkel gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló csa­lád. Hálás szívvel mondunk köszö- ! netet mindazoknak, akik szeretett, [ felejthetetlen férjem, fiam, MIZERE JÁNOS elhunyta alkalmából részvétüket i nyilvánították, temetésén részt vet- ; tek. Külön köszönjük a bőrgyári j dolgozók, barátok, széles, rokon- $ ság részvétét. A gyászoló család. £ Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a kedves ro­konoknak, munkatársaknak, jóba­rátoknak, szomszédoknak, ismerő­söknek, akik drága jó fiam, < unokám, DALLOS PÉTER búcsúztatásán részt vettek, mély | fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. | A gyászoló család. Albérlet-közvetítés, ingatlanközvetítés I Pécs, Teréz u. 5. Pécs, Ércbányász úti, 2.5 szobás, összikomfor­tos lakás eladó vagy falusi házra cserélhe­tő. Minden megoldás érdekel. Telefon: 15-411/26. Bevezetett pavilon el- odó ,,Áron alul" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. 2 szobás, 60 m2, tele­fonos öröklakás a Sa- rohin t. úton, kevés OTP-vel vagy anélkül sürgősen eladó. Tele­fon: 28-814. 17 óra után vagy ,,20 000" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. _____________________ Ké tszintes, tetőtér-be- épttéses, gázfűtéses családi ház Mecsek- Nyugaton eladó. Buda­pesti, keszthelyi, hévízi lakást, üdülőt beszámí­tok. „Telefon: 758" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. _____________________ 1.5 szobás, komfortos házrész, aknás garázs- zsal, kis kerttel eladó. ■Érdeklődni: Pécs-Vasas, ,.C" u. 14/4. 17 óra után, hétköznap, szom­bat-vasárnap egész nap. Lánycsók, Béke tér 32. számú, 2 és fél szobás családi ház eladó. Ér­deklődni: Mohács, Diófa u. 20. Családi ház eladó. Ér­deklődni : Pécs, Csöpp u. 6. Panorámás, 800 négy­szögöl gyümölcsös a 6-os út mellett meg­osztva is eladó. Tóth, Magaslati út 35/B. Ház eladó Bogád, Kossuth 24. Megtekint­hető hirdetést követő 2 nap 7—15-ig. _____________ Ke rtvárosban 3 szobás lakás eladó vagy 2 szobásra cserélhető. Telefon: 26-404.___________ Be költözhető 2 szobás szövetkezeti lakás el­adó. Pécs, Melinda u. 43. 11/8. Két nem dohányzó diák­lánynak szoba, konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó. Ér­deklődni: Hajdú Gy. u. 46., IV. 17._________________­Be lvárosban üzlet bér­be adó vagy eladó. Ér­deklődni: 10-326-os te­lefonon, délután 3-tól Lii:___________________ Te lket vennék a Bala­ton déli partján. Aján­latokat: 7601 Pécs, 1. Pf. 405 címre kérem. Alkotóháznak is meg­felelő, nagy romanti­kus présház pincével, lakószobával és 344 n-öl lugasszőlővel a pécs-szabolcsi Cserte­tőn eladó. Érdeklődni: Temesiné, 21-150. 1,5 szobás tehermen­tes OTP-lakás eladó 860 000. Cím: Pécs, Szabó Ervin tér 12., IX/28._____________________________ Egerág, Pozsonyi u. 70. számú ház, három szoba, konyha, kerttel eladó. Mohácsi 1 + 2 fél szo­bás földszinti lakás eladó. 650 000 + OTP. Érdeklődni: Pécs, Lő­tér u. 8. Hosszúhetényben szőlő­gyümölcsös présházzal, kapálógéppel, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Komló, Le­hár u. 5. szobás OTP-lakás eladó, Port J. u. 5. 111/11. Érdeklődni: dr. Gutay Zoltán, 06-96- 11-433, 7—15 óráig. 800 n-öl kordon műve­lésű szőlő, 250 n-öl zártkerti ingatlan el­adó. Érdeklődni: Mau- rer, Lohti u. 54., 17­20-ig,____________________________ Se llye, József A. u. 11. számú 2 szobás, te­lefonos iker házrész hőtárolós kályhákkal eladó. Kert, garázs, ipari áram van. Tel.: Sellye, 204,, Kiss. Pécsett, Kossuth Lajos utcában iroda céljára igényesen kialakított, 54 nm-es területtel helyiség eladó vagy ki­adó. Érdeklődni: 10-326- os telefonon, délután 3—7-i g. Pécstől 15 km-re sző­lő, gyümölcsös, prés­házzal eladó. Érdek­lődni: Szalánta, Hu­nyadi u. 81. sz. Eladó családi ház Komló-Somág, Damja­nich u. 2. alatt, 2 szo­bás, telefonos, gará- zsos, 280 négyszögöl kerttel. - Irányár: 1 200 000. Érdeklődni: a helyszínen, vagy a 82-658-as telefonon. „DR. PADOS" Ingat lanközvetítő Iroda aján­latai: Surányi úton 3 szobás, ebédlŐs, kertes házrész; Megyeri úton kertes családi ház, ak­nás garázzsal; Deák Ferenc utcában kétla­kásos, kertes családi ház; Bosnyák utcában félkész családi ház; Kozármislenyben befe­jezés előtti kertes ház; Bárány úton félkész, panorámás családi ház; orfűi háromszintes, új ház; görcsönyi 4 szó­bás családi ház ei­adók. Lakások és tel­kés i nagy választék­bán. — Érdeklődni: 35-657 telefonon. Pécsvárad belterületén eladó egyedi tervezésy, 70 százalékban kész családi ház, nagy te­lekkel. Érdeklődni: a 83-257 sz. hét. telefonon le­Eladó a Pogányi tó­tál 1 km re lévő 250 négyszögöl telek. Ér­deklődni: 21-186 tele­fonon. Balaton déli oldalán közvetlen vízparti kis telket, esetleg kis­épülettel vennék. Te­lefon 17-975 hétköznap 17 ára után. Háromszobás, összkom­fortos családi ház, be­költözhetően eladó. Hí- mesháza, József A. u. 9. sz.____________________________ Egyszobás, Engels úti családi ház, 550 000-ért - sürgősen — eladó. Érdeklődni: Tündér u. 17. sz. _____________ Ró zsadombi 2 és fél szobás, tehermentes öröklakás azonnal be­költözhetően, egymillió Ft készpénzért eladó. Telefon: 27-647. felvesz magas kereseti lehetőséggel ♦ kőműves és + minősített hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: a székesfehérvári Köfém hőtechnika kirendeltségen személyesen, munkanapokon 6—14 óra között. ,,DR. FREI" ingatlan- közvetítése: eladó Pécs belvárosában 62 m2-es, gázfűtéses, II. emeleti öröklaikás; Berek utcá­ban 3 szobás, felújí­tott öröklakás, telefon megoldható; Alsó-Béla- telepen 110 négyszögöl saroktelek; Pécsett, Mi­hály utcában 80%-os családi ház; Port J. utcában, fszt-en, 2,5 szobás öröklakás ga­rázzsal, családi ház­ban, ételbárral, Egri Gy. utcában, I. em., 38 m--es öröklakás; Csertetőn 850 n-öl sző­lő-gyümölcsös, présház, pince; igényesen felújí­tott, 1,5 szobás lakás Endresz Gy. utcában; 3 szintes családi ház Szalántán téglás, ga­, rázsos, alagsoros helyi- . ség cseréjével és be­számításával, Szőlő ut- ; cában fél családi ház | mellékhelyiségekkel. v. i 3 szobás, ¡II. 1+2 fél ; szobás tanácsi lakásra ' cserélhetően, Vasas ; központjától 200 m-re 176 négyszögöl gyürnöl­• esős, Lomb utcában j 217 n-öl területen há- I romszobás családi ház, j Lengyel Gy. utcában 2 ! szobás, felújított örök- j lakás, Illyés Gy. utcá­ban, 2,5 szobás: min­! d^n szoba külön bejá­ratú — öröklakás, sür­gősen, áron alul 2,5 szobás, I. emeleti la­kás, Kertvárosban, üszögpusztai sorházban, 4 szobás, garázsos, Or- fű legszebb helyén, vendégszolgálatra beál­lított ház, boglárlellei, IX. em., 26 m--es üdü­i lő eladó v. földszinti, • !. em.-re, esetleg kis telken Fenyvestől Sió­fokig, II. üdülőfokozat­ban is hasonló értékű kis házra cserélhető, lakható épülettel, Pusz­tafa dűlőben szőlő 1,5 szobára. Harkányban, 150 négyszögöl terüle­ten kétszintes, 5 szo­bás ingatlan, igen ol­csón, Korvin utcában, 3+3 fél szoba + mel­lékhelyiségek, fizetőven­dégszolgálatra alkal­mas. Dombay-tóná! több telek. Komplett ügyintézés. 7621 Pécs, Anna u. 22. Telefon: 30-754.___________________________ Lakás kiadó bútorozot- tan Pécs-Kertvárosban, hosszabb időre. Érdek­lődni: 82-21-279 telefo­non. Sxentmiklósi lugasszőlő­met pincével, présház­zal elcserélném ga­rázsra, megegyezéssel. Telefon: 16-362. ____________ Ke rtvárosi pavilonsor­ban 35 négyzetméteres üzlet eladó vagv bérbe adó. Telefon: 28-774. 4 szobás, összkomfor­tos lakás eladó Gör- csönyben. - Telefon: 72-419. Elcserélném 3 szobás (90 m2), aázfűtéses, belvárosi tanácsi laká­som 2 lakásra, panel kizárva. Telefon: 15-607 - este. 2 szobás, gázfűtéses, jó állapotú házrész el­adó. Sándor u. 9/1. — Lehetőleg 4-7 áráig. A „SUMMA" Bt. in­gatlanajánlatai : csere 2 szobás öröklakás, fel­újításra szoruló kismé­retű családi házra, 2,5 szobás öröklakás + 3 szobás tanácsi lakás családi házra, 2,5 szo­bás öröklakás 1,5 szo­bás tanácsira + kp, 3,5 szobás tanácsi 2 szobás tanácsira + kp 3 szobás öröklakás 3,5 vagy 4 szobás örökla­kásra. Telefon: 11-374, hétfő, szerda, péntek 14—18 óráig. Tisztelt megrendelőim! REDŐNY. RELUXA, árkedvezménnyel! 25-836. Traub automata és Ean—1000-es eszterga­gépek eladók. Pécs, Űrhajós u. 11. Telefon: 25-563. Eladó 15 m2 álmeny- ryezet 60x60-as fehér gipsz-üvegszál erősíté­sű lapok vasszerkezet­tel, olasz 5 személyes gumicsónatk, 11 szele­tes vasradiátor, 1 db teli ajtólap, forgózár- párok. Pécs, Radnóti u. 3/b., I. em. 4. Horváth. Ford Escord bontásra eladó. Pécs, Engels u. 43. ____________________________ El adó 1 db motorfűrész garanciával és egy ZG-s Wartburg, kevés műszakival. Érdeklődni: Berkesd, Alkotmány u. 37. sz.__________________________ Fo rd Si erra Diesel, 3 és fél éves eladó. Telefon: 34-442.___________ Ze negépet, rexasztalt vennék ármegjelöléssel. Telefon: 81-915, 80-126. REDONY^RÉÜJXA™ 20% kedvezménnyel! Telefon: 25-706. 1500-as dízel Golf el­adó. Hosszúhetény, Fő u. 91.___________________________ 1200 cm1 Zsiguli-alkat- részek bontva eladók. Érdeklődni: Vörös Mi­hály, Pécs 7632, Egri Gyula 8., I. em. 15. Italhűtőláda eladó. 390 literes, új, még nem használt. Irány­ár: 29 000 Ft. Telefon: 28-679. Eladó 3 éves, karam­bolos karosszériahibás ARO 320 D 4x4 kiste- hergépkocsi üzemképes állapotban, felújított motorral. Érdeklődni: munkaidőben a csány- oszrói tsz gépműhe­lyénél. Kelemen Ár- pád műsz. vezetőnél. Toyota Korolla 2 éves gépkocsimat eladnám, esetleg elcserélném. ■Érdeklődni: Lahti utca 54., fszt. 2. 17-20 órá­ig, Mauer. GH-s Zastava GTL 55, 27 000 km-rel eladó. Érdeklődni: kedd, csü­törtök 16—18 óráig a 23-860-as telefonon. REDŐNY-RELUXA mérettől és határidőtől függően; kedvezmény. Tel.: 16-163. Markológépeket (DH- 112 stb.) keresek meg­vételre, közvetítőiknek magas jutalékkal. 1631 Budapest, Pf.: 147. Biohumusz-termelő trá­gyagiliszta olcsón el­adó. Pécs, Fürst S. u. 10. sz. Telefon: 26-841. Tetőfedéshez: Orom­deszka, e eszdeszka, 10-15 cm széles, 3-6 méter hosszú (gyalult). Olcsó vágott tűzifa! Nyugdíjasoknak 25 szá­zalék kedvezmény kis és nagy tételben! Nyit­va: 7-17 óráig. Szom­baton 7—13-ig. Tele­fon: 27-930. „Aczél fakeres'kedés". Cser- kút, Csárdakörnyék 2. ZN-es Wartburg friss műszakival eladó vagy elcserélhető ,,K" vagy ,rG" Wartburgra, vagy Daciára, ráfizetéssel. — Telefon: 71-323. Egyedi tervezésű, több részes, emeletes gye­rekbútor, kettő-három gyermek részére eladó. Telefon: 1-6-393 vagy 10-967. Skoda 120 L-es kiutalás —1989-<re visszaigazolt — eladó. Érdeklődni: Pécs, Tettye u. 33. 18 ára után. Eladó új, NDK sátras utánfutó. - Érdeklődni: 12-717. Kitűnő, törzskönyvezett, 7 hetes új-fundlandi szuka eladó és bernát­hegyi kölykök elője- gyeztethetők. Szilágyi Dezső u. 5., Pécs. — Telefon: 15-139, 4 óra után. Lada Combi kiutalás eladó. Telefon: 35-160. Vemhes kocák, szep­temberi elléssel eladók. Vérnénd, Rákóczi u. 49. Építők, figyelem! Bon­tott tégla, faanyag, egyéb bontási anyagok eladók. Cím: Mohács, Fürdő u. 2—4. VEGYES Autó és 'kárpitozott bútorok javítását, át­húzását 15 százalékos kedvezménnyel válla­lom október 31-ig. Pécs, Egri Gy. út 112. Kertváros. Hulladék-törmelék és piperetakarítást válla­lok Baranyában, eset­leg közel eső más megyékben is. Válla­latoknak, magánszemé­lyeknek. Érdeklődni: 72/13-381. Csonka. 1 Tervezéstől = 1989. augusztus 10-én E nyíló üzletházunkban — építőanyag, — szerelvény, — szerszám, ■a — műszaki, — — vegyi, mmam — kultúrcikk — osztályaink széles körű választékkal várják ■■■■ tisztelt vásárlóinkat. ■■■■■ Cím: Pécs, Nyugati ipari út 1. ¡JÉ Telefon: 72/25-777. Vállalkozói Iroda: Pécs, Rákóczi út 24—26. 2U2S Telefon: 72/27-800/27 = a megvalósításig! Kárpitozott bútorok fel­újítását vállalom. Gye- n-i s kárpitos. Telefon: 26-476. Finn nyelvtanárt kere­sünk fél évre. nagy hatásfokkal. Telefon: 22-071, esti órákban. Fregoli-panelfúrás, szögbelövés. Megren­delésre lakberendezési tárgyak felszerelése. Telefon: 28-094, Rocz­kó. __________________ Há ztartási gépek javí­tása, bojlerek cseréje, vízkőtelenítése, hőtároló- kályhák ikarbantartá- sa. Maikay, 31-443. A Bizalom országos társkereső szolgálat há­zasságiközvetítés, azon­nali társat ajánl! ön- rek! Díjmentesen tájé­koztatjuk. Postacímünk: 8007 Székesfehérvár, — Pf.: 32.________________________ Ro mániából áttelepült gtodéta-műszaki raj­zoló házaspár állást keres. „Pécs és környé­ke" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Építkezők, figyelem! - Bontásból származó kisméretű tégla, ajtók, ablakok, piros cserép eladó. Érdeklődni le­het: egész nap. Pécs, István-akna 16. Szabad kapacitást fel­ajánlunk: víz, csator­na, központifütés-sze- relés, lakatos munkák­ra, gépszerelésekre. Universal gépészeti gmk, 7623 Pécs, Csend u. 10. Telefon: 28-112. Festés utáni, valamint piperetakarítást rövid határidővel vállalok. - 25-585, Bankné. KÖLTÖZTETÉS, ZONGORA-, BOTOR-, PÁNCÉLSZEKRÉNY-, SZÁLLÍTÁS. Telefon: 22-857. 1 - 10 t TEHERTAXJ OBI! - JOÍ Fix *Billenes * Konténeres Darus * Avia billenős ÚJ SZOLGÁLT ATAS! Nyugati személygépkocsikkal BASTYA TAXI! Telefon: 33-316. Helyi fuvarok, £ esküvőkre előrendelés, # távolsági, külföldi fuvarokra 20% kedvezmény. (Közületnek isi) Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítá­sa, nyugati vegyszerek­kel. Garancia! Tele­fon: 34-821. HfiUól), FOLD, SÓDER. Telefon: 35-296. MAI MŰSOR FILM Petőfi: Harctéri regény (f2). Vas- madarak (f4, f6, f8). Kossuth: Hekus (10, 12, 2, 4). Amerikába jöttem (6, 8). Kossuth Klub: Tea Arkhimédész háremében (f6, f8). Park: Könnyű testi sértés (f3) • Amerikába jöttem (f5, f7). Park, kert: Vasmadarak (f9). Súgván: Ismeretlen ismerős (4, 6). Ifjúsági Ház: Víkend egymillióért (6). K—2 (8). Jószerencsét: Túsztör­ténet (f6). Komló: Vadon (f3). Rendőrakadémia II. (4, 6, 8). Bu­meráng (videó) (5). Mohács: Dirty Dancing (6, 8). Mohács, kert: Az utolsó csillagharcos (f9). Szigetvár: A cápa bosszúja (6, 8). Siklós: X. program (6, 8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ­8.20: A hét zeneműve. 8.50: A hét költője: Szemlár Ferenc. 9.00: Napközben, 11.00: Labirintus. 11.15: Bemutatjuk új népzenei felvételein­ket. 11.30: A kolorádóbogár. Rákosy Gergely, regénye. 12.40: Rólunk van szó! 12.45: Egy hazában. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Mun­ka Arany. Spiró György novellája. 14.17: Népzene a Selyemgombolyító- ban. 15.08: Az olvasás gyönyörűsé­ge. 15.34: Kóruspódium. 16.00: Ti­zenhat óra. 16.10: Szívesen hallgat­tuk. 17.00: Eco-mix. 17.30: Johann Strauss operettjeiből. 19.15: ,Első kézből. 20.15: Yoyo Ma gordonkó- zik. 20.40: A Rádió Kabarészínpa­da. — Ihoskabaré. 21.50: Gong. 22.00: Hírvilág. 22.30: Archívumok mélyéről. 23.30: 70. születésnapján- Kim Borg énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Gyermekrádió műsora. Ki ko­pog? 8.19: Nyitnikék. 8.49: Muzsi­káló természet. 9.05: Honthy Hanna aperetfcfelváteleiből. 9.40: Rivalda­fényben. 11.05: Világújság. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balatonrá- dió. 12.10: Kis magyar néprajz. 12.15: Nóták. 13.05: Miska bácsi levelesládája. 14.00: Kettőtől ötig... 17.05: Nyáridő. 17.30: ötödik sebes­ség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Sportvilág. 19.30: Daráló. 20.00: Hogy volt?!... 21.05: Ismeretter­jesztő műsor. 21.35: Koncz Zsuzsa és a Fonográf együttes. 22.30: Hul­lák kiadása 3—4-ig. M. Zoscsenko elbeszélései. 23.15: Pori dzsesszfesz- tivál 1988. 24.00: Virágénekek. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Almássy László Attila orgo­nahangversenye. 10.03: Szimfonikus zene. 11.20: Operarészletek. 12.08: Új lemezeinkből. 12.41: A Norvég Néphadsereg fúvószenekara játszik. 13.05: Magnóról magnóra. 13.40: Muzsikáról versben, prózában. 14.15: Verdi: Traviata. Háromfelvonásos opera. 16.18: Kilátó. 17.03: Zeneka­ri muzsika. 17.39: Alicantei Feszti­vál - 1988. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Bach-művek. 20.15: Az élet nagy tánca — Antal György. 20.35: Nagy siker volt. 21.56: Magyar ze­neszerzők kamarazenéjéből. 22.30: Dzsesszarchívum. 22.49: Liszt-rapszó­diák népzenei eredete. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon. (6.15: Dél-dunántúli kró­nika - Lapszemle Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyei lapokból - Dél-Dunántúl útjairól - Az új helyzet - 7.15: Dél-dunántúli króni­ka - Időjárás — ügyeletek hírei. 7.55: Eseményösszefoglaló.) Állan­dó műsorok: 6.00-6.30 és 7.00: Kró­nika »(Kossuth). 8.00: Műsorzárás. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi mű­sor. 19.00: Magyar nyelvű műsor. 19.05: Nemzetiségeink műsora. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Kép­újság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.10: A szerencselovag. NSZK— csehszlovák filmsorozat. 4. rész. 10.10: A HÉT. 11.10; Delta. Tudo­mányos híradó. 11.35: Képújság. 16.43: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Déli videóújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.00: Hírek román nyelven: A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.05: Utánam, srá­cok! Gyermekfilmsorozat. 6. rész. 17.35: Műsorajánlat. 17.40: Szám­adás Gazdasági negyedóra. 17.55: Három nap tévéműsora. 18.00: Egy szó, mint száz: Nyelvi fejtörőjáték. Egri János műsora. 18.45: Reklám. 18.50: Esti mese. 19.00: Új Cim- Cim. Irodalmi rejtvényműsor gyere­keknek. 19.20j Reklám. 19.25: Köz­lemények. Műsorajánlat. 19.30: Hír­adó. 20.00: Reklám. 20.05: A ha­talom határai. Összeállítás Székely János erdélyi magyar író műveiből. 20.45:' Panoráma. Világpolitika perc­ről percre. 21.30: Reklám. 21.35: Az öreg. NSZK bűnügyi tévéfilm­sorozat. Két koporsó Floridából. 22.35: Híradó 3. TV2. 17.25: Képújság. 17.32: Tv2. Ben­ne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. Nils Holgersson cso­dálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. 18.50: ^ Kér­dezz! Felelek. Egri János műsora. 19.00: A Forsyte Saga. Angol csa­ládregény. 6. rész. 19.48: Tv2. 20.00: Körzeti adások. Budapest, ^ejS; Szeged. 20.55: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 21.30: Telesport. Kb. 23. C0: Tv2. Napzárta. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Az Addams család. 9.30: Osztrák képek. 9.55: Akkoribon. 10.00: Találkozás az ál­latorvosnál. 10.30: A nő tavasszal álmodik. NSZK film. 12.05: Az em­beri agy. 13.00: Hírek. Ausztria a kincsek tárháza. 13.30: Heti körkép. 13.55: Bröckeistein vil­la. Rajzfilm. 14.05: Folytassa, rend­őr! Angol filmvígjóték. 15.35: An- tan-ténusz. 16.00: Patrick Pacard. Tv-sorozat. 16.55: Mini tv-hírado. 17.05: Halló Spencer! 17.35: szövetségi tartomány bemutatkozik. 17.55: Paddington medve. 18.00: Mi. 18.30: A vörös elefántok. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Sport. 20.15: Hétfő, sport. 21.15: Magnum. Krimisorozat. 22.00: Oldapillantások. 22.10: A fő­szereplő. NSZK film. 23.35: H.gh Caporral. Western. 0.20: Hírek. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv- naptór. 8.30: Mítoszok és legendák. 8.45: A klasszikus szatírák leg­szebb meséi. 9.00: Tábornokok. Spanyol játékfilm. 10.30: A jövő gyökerei. 11.00: Változóan világos ­szórakoztató műsor. 12.10: Szerve­zett bűnözés. 13.00: Rajzfilm. 13.10: Kis koncert. 13.25: Komolyzene. 14.25: Mítoszok és legendák. 14.40: A klasszikus szatírák legszebb me­séi. 14.55: Valamikor és most — oktatófilm. V5.25: Műsorismertetés. 15.30: Hírek. 15.40: Éjszakai műsor •sm. 17.45: Hírek. 17.55: Tv-naptár. 18.00: Számok és betűk. 18.25: Do­kumentumműsor a forradalomról. 19.10: Időjárás. 19.13: Hírek kül­földi turistáknak. 19.18: Rajzfilm. 19.27: Esti program. 19.30: Híradó 19.53: Reklám. 19.55: Sport ma. 19.56: Reklám. 20.00: Az utca — angol tévédráma. 21.10: Zene és táncest. 21.55: Híradó II. 22.15: Hírek külföldi turistáknak. 22.20: Éj­szakai műsor. 0.20: Hírek. 0.25: Kedd. műsor ismertetése. 2. MŰSOR 19.10: Test. 19.27: Esti műsor. 19.30: Híradó. 20.00: Külpolitika. 20.45: Hírek. 20.50: Kis koncert. 2110: A forradalom nyara -- soro­zatfilm. 21.50: Dokumentum-est. 23.20: Keddi műsor ismertetése. SKY CHANNEL 6.30: üzleti hírek. 7.00: DJ Kot Show. Gyermekműsor. 9.30: Panel Pót Pourri. Játékos show. 11.00: Sullivanék. Film. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy má­sik világ. Amerikai film. 13.55: A Skytext oldalai. 14.50: Változó vi- °9- Film. 15.45: Szeretni. Film. 16.15: The Lucy Show. 16.45: Für­töske. Rajzfilm. 17.00: Visszaszám­lálás. 18.00: Eurosport. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.05: Időjárás. 7.09: üzleti hírek. Időjárás. 7.39: üzleti hitek. 8 00: Időjárás. 8.02: Egyve­leg. 15.30: Chart Attaok. 16.30: For- diót. 18.30: Off the Wall. 19.30: Foley Squore. Vígjáték. 20.00: High Caporral. Western. 20.55: Cossie and Cg. Bűnügyi film. 21.50: Világ- híradó. 22.00: Feltárandó övezetek. ¿1.00 Hírek. Időjárás, majd Egy­veleg. TV 5-OS 16.05: Riportok. 17.00: Sport. 18 05: Hírek. Időjárás. 18.10: Pihe­nőidő. Gyermekműsor. 18.30: Vág­tató képzelet. Gyermekműsor. 19.00: Számok és betűk. 19.30: Kalandok naplója. 20.00: Nyári varieté. 21.00: Újvilág. Hírmagazin. 22.00: Tv-hír- odó. 22.30: Időjárás. 22.35: Kirán­dulótok. 23.00: Aktualitások. 23.50: Vendégségben Frednél. 0.50: Mű- sorrárás.

Next

/
Thumbnails
Contents