Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)

1989-08-06 / 215. szám

Zalában emelt fővel járhatnak a kommunisták A reformkommunisták győzelmét az ellenzék is üdvözölte Dr. Vári László, a megyei választmány elnöke: „Nem én vagyok az első ember a megyében. A párttagok azok..." (Folytatás az 1. oldalról.) Köztudott: csütörtökön az új zalai vezetők az MSZMP Központi Bizottság székhazá­ban jártak - hogy bemutat­kozzanak. Ilyen sem fordult még elő: a közportbon sen­ki sem ismerte „előzetesen” egy megye (kulcspozícióját el­nyerő politikai vezetőit. Talán erre mondhatta Nyers Rezső a találkozást megelőzőén egy refléksziójában: a zalai esetet a mostanában nem ritka üzemzavarok egyikének tekinti. A lépésváltásra kép­telenek üzemzavarának . .. Pénteken 11 órakor Zala­egerszegen, az MSZMP helyi fellegvárában (három boldog em'ber számolt be elvtársai­nak; a munkatársaknak, gép- irónőknek, gépkocivezetők- nék, a „házban dolgozók­nak" az előző napi kon­zultációról, melyet Nyers Rezsővel folytattak. Koreog­ráfia nélküli, rövid, kötetlen beszélgetés volt. Dr. Vári László szerint Nyers Rezső sok sikert kívánt a zalaiak­nak, példaértékűnek mondván a fölvállaltaknak. IDr. Balogh Miklós a koordinációs iroda első titkára többek között megjegyezte: „Ügy tűnik, a pártonkívüliek szimpátiája Is velünk van. Áttörtük a fala­kat, Azért élünk a világban, hogy otthon legyünk benne; a párttag is érezze magát otthon a pártban..." Ká­rászáé dr. Rácz Lidia, a vá­lasztmány egyik helyettes el­nöke: „Milyen párt az, ame­lyik elveszi tőlem az önálló gondolkodás lehetőségét. . .? Néhányon szemünkre vetik, hogy készültünk a pártérte­kezletre, s puccsot hajtottunk végre. Érzitek a lényeget: mertünk gondolkozni?! Hát merjünk ezután is . . ." Negyvenkét éves kanizsai ügyvéd dr. Vári László, Zala első embere, az MSZMP Zala Megyei Választmánya elnöke. Tegeződtünk — sze­rinte ez se legyen a 'jövő­ben szokatlan. Első reflek­sziója egy gyors kiigazítás: — Nem én vagyok az első ember a megyében, hanem a párttag, a párttagok. Kvá­zi a kommunisták, akik érzé­sem szerint ma emelt fővel járhatnak Zalában. Sikerült betörni a bizánci kaput: egy olyan pártot szeretnénk ki­építeni, amely a népért van, amelyben úgy gondolkodunk: nem mi vagyunk a szocializ­musért, hanem a szocializ­mus van miattunk. S ha nem jó: át kell alakítani, újat kell építeni! — Talán nem veszed sér­tésnek a kérdést: hogy lett éppen Zalából reform-me­gye? — Talán erőltetett a pár­huzam, de Zala a deáki- időkben is reformer volt. Most az idő is kedvezett: pár hónappal ezelőtt még biztosan nem nyertünk vol­na. De valamit észrevettünk: nem elég csak baráti kör­ben reformernek lenni. Hi­tét az em'ber nyíltan vállal­ja. Mi megtettük . .. — Vehetjük ezt üzenetnek is? — Annak szántam. Álmom, hogy ne álljon meg az a fo­lyamat a megyehatárnál. Tóviratköteget mutat: meg­annyi üdvözlő sor. Köztük a 'pécsi reformkör távirata is. — Mindegyik nagyon jól­esett, de köztük talán egy, a zalai kisgazdáké. A többi, az ellenzéké. Partneri viszonyba szeretnénk lépni velük. Val­lom, most nem a pártharco­ké az idő, a formát, a ho­gyant ki-ki maga válassza meg, de az első a cél: ten­ni a jövő Magyarországáért. A mai fiatalokért és a mai öregekért. Igy-így, az örege­kért is, akikre ma könnyen rásütjük: sztálinisták, dogma- tisták, fundamentalisták. Ne­kik hitük volt a szocializmus, s ezzel a hittel egyesek visz- szaéltek. Gusztustalan ezt szemükre vetni. (Nekik sem az volt a céljuk, hogy sze­génykonyhát nyissunk, hogy létminimum alatt élők töme­gének segélyeket osszunk. — Akadnak ma ellenségei­tek is. — Ez így természetes. Éles­ben ment a dolog: a győ­zelem nem lepett meg. Hogy úgy mond'am: az elmúlt hét nyilvánvalóvá tette az „ol- dós-iköíés" kettősét. — Mi lesz a régi vezetők­kel. Karval'ts Ferenc volt el­ső titkár azt nyilatkozta, ál­lást keres, s ha erre az új vezetés érdemesnek tartja, segíti maid — Remélőm te is hiszed: a régi elvek nem koptak meg, csak éppen elfelejtették őket. Minden párt számára, így a kommunistáik számára is legfőbb szentencia a szo­lidaritás a tagok iránt. Kar- valits évekig ezért a pártért és ezért a megyéért dolgo­zott. Magától érthetődő, hogy segítünk neki is, a többiek­nek is. — Többetek tisztsége társa­dalmi funkció, s úgy döntöt­tetek; megéltek a saját szak­mátokból, s az MSZMP-től egyelőre méq tiszteletdíjat sem fogadtok el. ügyvéd vagy, de feltételezem: kere­seted a fölvállalt ügyek mennyiségétől függ . . . — Ha kell, dolgozom 24 órában. HiSSen látom értel­mét, s hiszem, érzed, ez .ma a legfőbb. Nagykanizsán élek, s tőle Zalaegerszeg nem New York és Honolulu távolsága. — Zalai vagy, de akadnak pécsi kötődéseid is. — Feleségem is ügyvéd: mindketten Pécsett végez­tünk a jogi egyetemen. Sze­retem így a baranyai megye- székhelyt is. Másrészt — talán elárulhatom —, testvérem is ott él. A Pécsi Nemzeti Szín­ház művésze, Vári Éva .. . BÁHIR-rendszer Figyel, riaszt, hív Az információkért az MSZMP-nek is fizetnie kell A pállok előtt kaput nyitott a statisztikai hivatal Új kiadványok mindenki számára A minőségi adatszolgáltatásé a jövő Idén ezer lakásba jut el a kábel m Égi csatornák műsorai a pécsi belvárosban Az információ - hatalom. Amikor ezt mondom, nyilván­valóan sarkítva fogalmazok, de lényegében mit sem vál­toztat a dolgon. Nem is olyan régen még hiába kértem vol­na bizonyos adatokat a sta­tisztikai hivataloktól — mond­juk a népességre vonatkozó kényesebb szférákat illetően - nem kaptam volna. Persze, Tiindez így sem fedi tökélete­sen a múlt valóságát; hogy milyen adat-, száminformáció derült egy-egy időszakban a szigorúan titkosak közé, s mo- *°ghatott szűk körben, azt a „napi politika érdeke" szabta ^eg. A napi politikát pedig °z MSZMP vezényelte. Napjaink társadalmi-politi­kai változásai - ezen belül a hatalommegosztás — új hely- tatét hozott. Erről váltottam szót dr. Novák Zoltánnal, a KSH Baranya Megyei Igazga­tóságának vezetőjével egy hír nyamán, melyet szintén ő ho- tott tudomásunkra. E szerint nincs többé privilégizált infor­máció, elhallgatásra ítélt, ^gy csak X-helyre eljuttat­ható tény vagy adat. Hiszen 0 pártviták során több oldal­ról felmerült az az igény, hogy az újonnan alakult pár­tok vagy pártszerűen működő tervezetek megismerkedhes­senek a társadalom és a gaz­1 óság tényleges helyzetével. 9y a jövőben - az állami és politikai vezetéssel egyetértés­- a Központi Statisztikai hivatal szélesebbre tárta ka- Puit: készen áll a felmerült 'gények kielégítésére. Mi ként hat ez a megyei hi­dalok munkájára? Mint azt r- Novák Zoltán elmondotta, Q KSH Baranya Megyei Igaz­gatósága a napokban postáz­om levelét minden megyénkben működő pártnak, melyben kö- tjlte: rendszeresen rendelke­zőkre bocsátja ezután a ?e9yedévi részletes jelentése­id' ^9y példányt térítés nél- „V1 további példányokat pe- k'9 térítés ellenében. Továb- ? eljuttatja az eseti kiad- .Qnyok listáját, amelyből az fények szerint bárki vásárol­om az igazgatóságon. Mind­eken túl minden információ- ® váró figyelmébe ajánlják a "Statisztikai Évkönyvet", a " o^ületi Statisztikai Évköny- l. • valamint a negyedéven- 6r,t megjelenő újdonságokat: „Iránytű a gazdasághoz” és a „Fogyasztói árindex fü­zetek" című kiadványokat. A hír kérdések sorát adja.- Lesz-e ezután titkos, mindenki elől elzárt adat a KSH falain belül?- Természetesen, hiszen a statisztikai törvény védi az adatszolgáltatók érdekeit. Nem adunk ki továbbra sem például személyiségi jogokat sértő vagy vállalati belső éle­tet érintő konkrét adatokat.- Az MSZMP-nek is fizet­nie kelt?- Igen.- Akadnak-e kedvezménye­zettek?- A KSH a kormány hiva­tala, így nyilvánvaló, hogy a tanácsoktól nem kérünk térí­tést. Hasonlóképpen bizonyos kölcsönösségi alapon a min­ket segítőket mi is viszont se­gítjük. Például bizonyos banki szférák esetében. Más megíté­lés alá esik a kötelező adat- szolgáltatók köre.- Mibe kerül az informá­ció?- A negyedévi jelentés mo­mentán 200 forint. Egyéb ki­adványaira árait esetenként szabjuk meg: főleg a nyom­daköltségek alapján. Persze, bizonyos plusz szellemi mun­kát is megfizettetünk. A gaz­dálkodás kényszere minket is elért. Éppen ezért vállalkozunk esetenként bizonyos speciális igények kielégítésére is, kü­lön felkérésre.- A napilapok eddig kap­ták a KSH jelentéseit.. .- Mindig egy kivonatos, szűkebb jelentésről volt szó, amit ezután is megkapnak majd. Ez így természetes.- Pártokról, intézményekről volt eddig szó. A magánem­ber is bekopoghat önökhöz?- Igen; nem teszünk kivé­telt. Hiszen mint említettem, célunk a szolgáltatásaink kö­rének szélesítése.- Kézenfekvőnek tűnik, hogy megkérdezzem: nem kér­nek-e ezután több adatot az adatszolgáltatóktól?- Változik az informálódási rendszerünk is, hiszen az ed­digi a régi tervutasításos me­todikára épült. Nem kérünk több adatot, de esetenként másokat, konkrétabbakat. Tény: nem a mennyiségi, ha­nem a minőségi adatszolgál­tatásé a jövő! K. F. Megszűnnek a pécsi város­részek közötti hátrányos kü­lönbségek: egy területen ugyanis ez látsíik, mert azo­nos lendülettel indult meg a műholdas vételekre is alkalmas kábelhálózat kiépítése. Csak egy gyors statisztika: elsőként Lvov-Kertvárosban vették az égi csatornákat, a Hírgép do'- gozik Újmecsekaiján, a Szigeti városrészben és Kovácstele­pen. Nem borzoljuk a belvá­rosban lakók kedélyét az itteni ■munkákról szóló tudósítással, hiszen a Pécs szívében élők — tegyük hozzá joggal - berzen­kedve figyelik az amúgy Is előnyösebb helyzetben lévő vá­rosrészek újabb gyarapodását, amelyekben a meglévő kábel­hálózat eleve jobb vételi lehe­tőségeket adott. A pécsi belváros ma már elérhető közelségbe jutott az égi csatornáikhoz. Sokan per­sze visszakérdeznek: hol ez a közelség? Amit éppen egy éve a múlt esztendő karácsonyára ígértünk. Pétermann Lászlóval, a Konzum Telekábel Kft. mű­szaki cégvezető-helyettesével keressük a megfelelő szava­ikat erre az ígéretre, végül mindketten elfogadjuk: .meg­alapozatlan volt. Nincs is ér­telme ma már ennél időzni. A lényeg: az év elejére talpra állt a kft., amely ma olyan versenytárs ezen a területen, amellyel számolni kell. Tegyük hozzá, korrekt üzleti kapcsola. tökat épít a partnereivel. En­nek köszönhető, hogy sokak kétkedésével ellentétben talál­taik kivitelezhető megoldást a belvárosi kábelhálózat kiépíté­sére, a műemlék házaikban gazdag történelmi városmag­ban is. Ugyanis a Pécsi Pos­taigazgatóság távközlési üze­mével a postai alapépítmé­nyekbe húzzák a kábeleket, Így minimálisra csökkent az útfelbontások területe. Mondjuk el a legfontosab­bat: a pécsi belvárosban ma már négyszázan élvezik a kft. szolgáltatásait a Bajcsy-Zsi- ilinszlky, a Rákóczi út és a Mik­száth Kálmán utca környékén. Csillagalakzatban építik to­vább azt a törzská bel há lózatot, amelyre felfűzik majd az utcá­kat. Idén két területen men­nek tovább: augusztus 20-ra szállítja a posta a Szalai And­rás és a József Attila útig hú­zódó, valamint a vásárcsarnok környékét is befogó kábel ter­véit és várhatóan október kö­zepére itt a lakásokban vehe­tik a műholdas műsorokat. Fe1- mennek a Mecsék-oldalra Is: a Surányi út egyik épületére ideiglenes főállomást telepíte- inek, amelyről öt épületet augusztus végére ellátnak, és innen viszik tovább a kábe’t. Az ideiglenes főállomás addig dolgozik itt, amíg elkészül a Széchenyi téren és a Hunyadi úton felfutó törzsikábel. Ami a történelmi belvárosban élőket legjobban érdekli: a jövő év elején lesz adott a műszaki lehetőség ahhoz, hogy felfűz­zék az itt lévő utcákat is. Az otthonok békapcso ásót szintén két dolog ¡határozza meg: a műszaki lehetőség és a lakók vállakózása. Azok a területek élveznék ebből a szempontból előnyt, ahol töb­ben vállalják a hozzájárulás költségéit. Ezekről szólva, nem tudunk konkrét összeget mon­dani, mert differenciált - a műszaki tartalom szerint - a hozzájárulás mértéke. Az ed­digi tapasztalatok szerint há­rom és fél—tízezer forint között mozog. Bár nem egyszerű és nem olcsó megoldással, de el­érik azt is, hogy kiszűrjék azo­kat a lakásokat, amelyekben nem kérik a többletszolgálta­tást, így védik azok érdekeit, alléik áldozatot vállalnak. A terv szerint ebben az év­iben ezer otthonba juttatja el a kft. az égi csatornák műso­rait. Ezért a mai számítások szerint havonta száz forintos karbantartási díjat kell fizetni, amit a későbbiekben mérsé­kelni igyekeznek. Ami új: ren­delkeznek egy srabad csator­nával, amelyen megrendelésre információkat, reklámokat tud­nak szolgáltatni. Az ipari vá­sár idején több cég kipróbál­ta és élt a lehetőséggel. Jövő ilyenkor ezen a csatornán friss és közérdekű információ­ikat adnák a nap 24 órájában. Amiről még nem lehet egy­értelmű képet adni:, milyen programokat vehetünk? A mű­szaki 'lehetőségek szerint ugyanis ma már jóval többet, mint amire hivatalos engedé­lyek, nemzetközi megállapodá­sok vannak... Gáldonyi M. A csipogó megszólal a zsebben - ez hívást jelent; az autókürt „maaától" bekap­csol, tehát illetéktelen nyúlt a gépjárműhöz, hatolt be az utastérbe, illetve megmozdí­totta a tetőcsomagtartón lévő bőröndöt; a díjszámláló ké­szülék, illetőleg rendszer pe­dig arra derít fényt, hogy miért magas a telefonszámla! Mindezek csupán kiragadott példák, ugyanis a Bajai Hír­adástechnikai Szövetkezetnek igencsak széles skálájú a kí­nálata.- Az URH személyhívó rendszer alkalmazása ott cél­szerű, ahol gyorsan kell elér­ni egy-egy dolgozót - mond­ja Kövecs Attila, a szövetke­zet műszaki vezetője. - Kór­házakban, termelőüzemekben, egymástól elkülönülő munka- területeken vagy például iro­daházakban. Egy központi helyről értesíthető az, akit va­lamiért keresnek. A csipogó hang- és fényjelet ad hívás­kor. Ez a rendszer működik a Magyar Villamos Művek Trösztjének budapesti irodahá­zában. A kísérleti üzembe he­lyezések után ez év negyedik negyedében kezdi meg a szö­vetkezet megrendelések sze­rint a gyártást, a helyi igé­nyeknek, körülményeknek meg­felelően. Egy egységgel körül­belül egy^másfél négyzetkilo­méteres terület fedhető le, de természetesen bővítési lehető­ség van, így akár egy nagy gyár is behálózható. Igen figyelemreméltó a szövetkezet egy másik gyárt­mánya, az ultrahangos gép­kocsiriasztó. Ez a termék nemcsak ajtó-, ablaknyitásra, benyúlásra reagál, hanem a tetőcsomagtartóra helyezett tárgyakat — bőröndöt, sílécet, bármilyen szállímányt — is véd, a jármű kürtje megszólal a rakomány megmozdításakor. A telefonszámla végösszegét sokszor találják túlzottan ma­gasnak magánelőfizetők és közületek egyaránt. A BAHÍR a távbeszélő használatának ellenőrzésére egy készülékcsa­láddal lépett piacra. Az órá­val kombinált, kézi vezérlésű díjszámláló nem csatlakozik a postai hálózathoz, ezért enge­délyeztetni sem kell. Ébresztő­óraként, stopperként, hagyo­mányos óraként is használha­tó. L. Cs. K. vasárnapi 3

Next

/
Thumbnails
Contents